
Az előző számban sorra vettük a csomagolási hulladékok kezelésével kapcsolatos legegyszerűbb gépeket és berendezéseket, melyek a hulladékká vált újrahasznosítható anyagok, pl. papír, karton, fólia, PET palack stb. kezelésére, elsősorban kézi erővel történő tömörítésére, kisebb részt tárolására alkalmasak. A kézi működtetésből kifolyólag azok a berendezések természetszerűen csak kisebb mennyiségű és kis erőigényű anyagokra alkalmazhatóak.

A nagyobb mennyiségű hulladék feldolgozásához azonban már nagyobb tömörítő erő előállítására alkalmas berendezéseket kell alkalmazni. Az első berendezések még annak idején működés szerint két alapvető csoportba voltak sorolhatók, hidraulikus és pneumatikus présekre. Az idők folyamán a pneumatikus prések azonban kimentek a divatból, mivel a megnövekedett mennyiségek és ezen keresztül a szükséges préselési erő miatt már nem tudták felvenni a versenyt a hidraulikus prések üzembiztonságával és teljesítményével. Így mára hidraulikus présberendezések működnek világszerte.

Persze attól, hogy kizárólag hidraulikus berendezést tudunk alkalmazni céljaink eléréséhez, még nem jelenti azt, hogy az igényeinknek megfelelő berendezés kiválasztása olyan nagyon egyszerű lenne. Mitől is függ, hogy milyen berendezést kell alkalmaznunk? A válasz igen egyszerű: nagyon sok mindentől. Az anyag fajtáján és mennyiségén kívül nézzünk néhány jellemzőt, mely alapvetően befolyásolja választásunkat: az anyag kezelésének módja, a gépet kézzel vagy géppel kívánjuk tölteni, mekkora hely áll rendelkezésre a berendezés elhelyezéséhez, kézzel vagy automatikusan kívánjuk megkötni a kész bálákat és hát mekkora is legyen a bála nagysága, súlya. Csak néhány kérdés, melyeket a gép kiválasztása előtt át kell gondolni. Természetesen a piacon megtalálható gyártó és forgalmazó cégek segítséget nyújtanak a gépek kiválasztásához. Ennek egyik egyszerű módja lehet egy rövid kérdőív kitöltése, mely alapján nagy biztonsággal megállapítható a felhasználó számára szükséges berendezés típusa. A gyártók és forgalmazók természetesen segítséget nyújtanak a megfelelő típus kiválasztásában. Ez így egy kicsit filozofikus, nézzük a gyakorlat oldaláról.

A legegyszerűbb és legelterjedtebb berendezések a függőleges bálaprések. Elvitathatatlan előnye ezeknek a berendezéseknek, hogy viszonylag kis helyigényük miatt könnyen helyet lehet találni nekik meglevő épületekben is.
A préskamrában ezeknél a berendezéseknél a présfej függőleges irányban működik. Ennél fogva logikusan a berendezések zöménél a bálakamra megtöltése oldal irányból történhet. Az elrendezés egyszerűsége és kis helyigénye miatt a berendezések igen széles körben alkalmazhatók. A bála elérhető súlya és mérete igen széles tartományt ölel fel. A legkisebb berendezések 20-40 kg-os, a legnagyobbak 600 kg-s bála készítésére alkalmasak. Az elkészült bála könnyű szállítása valamint raktározása miatt az elkészült bálák mérete igazodik az általánosan használatban levő EUR raklap méretéhez, vagy a kisebb bálákból raklap méretű rakomány állítható össze. Persze a függőleges bálázó préseknek van egy nagy hátrányuk. Az oldalsó irányú adagolásból kifolyólag gyakorlatilag megoldhatatlan problémát okoz a bálakamra gépi, szállítószalaggal történő adagolása. Ez pedig természetszerűleg kézi munkaerő igénybevételét igényeli, mely amellett hogy igen fáradtságos és drága, kifejezetten gátat is szab a gép teljesítményének. A teljesítmény növeléséhez a bálázógépet „oldalára” kell fordítani. Ezek a gépek a vízszintes bálázók.

Mielőtt azonban áttérnénk a vízszintes berendezések ismertetésére, lássunk néhány, az általánostól eltérő műszaki megoldású függőleges bálázó berendezést.

Az első, egy úgynevezett billenő kamrás változat, melynek töltése felülről történhet, mivel a bálakamra az ajtó előrehúzásával, kibillentésével nyitható. A berendezés a megoldás sajátosságánál fogva csak kis bálákat képes előállítani.
A második egy multikamrás változat, melynek jellegzetessége, hogy kettő vagy több bálakamrával rendelkezik a berendezés. A présfej az egymáshoz erősített bálakamrák tetején elmozdítható. Így lehetőség adódik a különálló bálakamrákba különböző hulladékok (fólia, papír, polietilén fólia, polipropilén fólia stb.) gyűjtése. A berendezés nagy előnye, hogy míg az egyik kamrában préselési ciklus folyik, addig a többi kamra tölthető, és ami nem elhanyagolható szempont, felülről. További előny, hogy a viszonylag kis mennyiségű különböző természetű anyagokra nem kell külön-külön berendezést alkalmazni, vagy külön gyűjteni az anyagokat, míg összejön egy „bálányi” mennyiség. Egy présfej akár hat-nyolc kamrával is működtethető. Hátránya viszont a megoldásnak a konstrukcióból fakadó viszonylag kisebb elérhető préselési erő, a deformáció fokozott veszélye és a kocsi kézi mozgatásából eredő fizikai erőigénye, valamint a fokozott balesetveszély.
A függőleges présgépek típustól függően különböző betöltőnyílás ajtókkal rendelkeznek. A legegyszerűbb változat, mikor a betöltőnyílás ajtaja valamelyik oldalra kinyitható. Ebben az esetben nincs szükség az ajtó kiegyensúlyozására. Másik megoldás – ami az ajtó nyitásának idejét jelentősen lecsökkenti –, ha az ajtó két részben csuklózott mechanizmussal rendelkezik, vagy lefelé csúszó kivitelben készül. Mindkét esetben szükséges azonban az ajtók kiegyensúlyozása, a kezelhetőség érdekében.

A vízszintes bálázó gépeknél a bálakamrában a préslap vízszintesen mozdul el, így lehetőség van a bálakamra felülről történő töltésére, mely igen egyszerűen automatizálható, pl. egy felhordó szalag rendszerbe helyezésével. Jelentős előny továbbá, hogy a nagy betöltőnyílásnak köszönhetően igen nagy méretű darabok is kényelmesen elhelyezhetők a bálakamrában. Hátránya viszont, hogy jóval nagyobb helyigénye, van, így az alkalmazásakor relatív nagyobb beruházási költséget jelent az elhelyezésre vonatkoztatva, és a berendezések bekerülési költsége is nagyobb. A vízszintes bálázó gépek választéka az elkészített bálaméret vonatkozásában hasonló a függőleges gépekéhez.

A préselési ciklus elindításának egyik alapvető feltétele, hogy a behelyezett hulladék ne lógjon ki a bálakamrából, hiszen ellenkező esetben a kamraajtó nem zárható, így a berendezés működtetése nem lehetséges. A nagyobb méretű gépeknél lehetőség van automatikusan működő hidraulikus kamraajtók alkalmazására, mely egyben egy előtömörítő berendezésként is működik. Ezzel a megoldással nem kell a hulladék töltési szintjére különösebben figyelni, hiszen a préselési ciklus kezdetén az ajtók automatikusan becsukódnak, így a „kipúposodó” anyag a bálakamrába réselődik, majd megtörténik a valódi préselési ciklus a prés mozgatásával. A vízszintes présgépek elvitathatatlan előnye, hogy a töltés idejének rövidülésével az elméleti kapacitás jelentősen növelhető.
Mind a függőleges, mind a vízszintes présgépeknél szükség van a bálák kötözésére.
Az összepréselt bálát a présfej nyomása alatt kell megkötözni, így a megkötözött bálában a présfej visszamozgatása után a préselt anyag rugalmasságától függően belső nyomás keletkezik. Az alkalmazott kötözőnek el kell viselnie ezt a nyomást valamint a bála mozgatása során keletkező erőket is. A gépek gyártó előre specifikálják a berendezésben préselhető hulladékot, és a géphez alkalmazható kötöző anyagokat.
A bálák mérettől függően 3-6 kötözővel rögzíthetők. A kötözéshez alapvetően kétféle anyagot alkalmaznak. A kisebb nagyságú és súlyú báláknál megfelelő szakítószilárdságra méretezett műanyag kötöző a jellemző, a nagyobb bálaméretnél acélhuzal alkalmazása az elterjedt. Acélhuzalos kötözés esetén vagy előre elkészített megfelelő hosszúságú és alakra formált huzalt vagy dobra szerelt, esetenként akár 500 m hosszúságú huzalt alkalmaznak.
A kész bálák bálakamrából történő eltávolítása is jelentősen eltér a függőleges és vízszintes présgépek esetében.
A függőleges prések esetén a bálakamra ajtajának kinyitása után szükség van a kamrába szorult bála kimozgatására, melyet egy egyszerű bálakidobó mechanizmus segítségével lehet elérni. Ilyenkor a felfelé mozgó présfej a kidobó mechanizmusba kapaszkodik és a bála a kamra elé helyezett raklapra billen.
Vízszintes gépeknél a bálakamrából a kész bálát a berendezés a kötözés és a bálakamra hátsó falának nyitása után egy utolsó lökettel tolja ki az előre elhelyezett raklapra.
A bálák ürítésének e módja teszi lehetővé a folyamatos bálázás és automata kötözés lehetőségét. És így eljutottunk a csatornabálázó gépek világába, ahol már igazi óriásokat is találhatunk. Sorozatunk következő részében többek között ezekkel a berendezésekkel is foglalkozunk.