|
A bemutatókon szereplő lovasok kedvelik a
ló színétől élesen elütő ruhadarabokat, így
szívesen viselnek fehér, piros vagy aranyszínű
lovaglóruhát. A nézőknek persze eláll a lélegzetük,
amikor ezek a büszke lovak belépnek a manézsba:
a cirkusz világában a tanulékony frízek közel
hozzák egymáshoz a fiatalokat és öregeket,
a szakembereket és a laikusokat is.
Fogatban és díjlovagló nyereg alatt is ugyanúgy
érvényre jut élénk vérmérsékletük. Úgy tűnik,
mintha minden fríz úgy született volna, hogy
tudja a spanyol lépést. A rámás, nagy feketék
látványa eközben mintha a középkori lovagok
világába repítené vissza a szemlélőt.
A fajta története
Aki a fajta kialakulásának kezdetére kíváncsi,
egészen a római uralom idejére kell hogy
visszatekintsen. Bizony, Julius Caesar uralkodott,
amikor ez a fajta keletkezett. A "fríz"
fajta a nevét egy germán néptörzstől kapta,
amelynek tagjai az Északi-tenger mellett,
Frízland (Frízföld) északi részén telepedtek
le. Ők olyan lovakon lovagoltak, amelyek
erősen különböztek az akkoriban használt
hidegvérűektől. Régészeti leletek bizonyítják,
hogy ezek a lovak körülbelül 150 cm marmagasságúak
lehettek, és igen akciós ügetéssel rendelkeztek.
Persze a mai frízekhez biztosan nem voltak
hasonlíthatók. Ehhez még egy fontos lépés
hiányzott, amely csak sok száz évvel később
következett be: a spanyol lovakkal való keresztezés.
Az andalúzok hatása a mai frízeken jól látható.
Ez a történeti visszatekintés bizonyítja,
hogy a frízek kialakulása sokban hasonlít
a lipicai, a kladrubi, a frederiksborgi és
a nápolyi ló létrejöttére.
Az általunk ismert fajta születését a XVI.
és XVII. század idejére datálhatjuk. Németalföldön
a köztenyésztés, főként az északi tartományok
tenyésztése jól szolgálta a fajtára jellemző
jegyek kialakulását. Nagy hangsúlyt fektettek
a lótenyésztési hagyományok ápolására, amely
a fajta fennmaradását nagyrészt elősegítette.
Itt kezdték először a frízeket a lovasművészet
magasiskolájában is kipróbálni. Sajnos, nem
sokkal később, a XVIII. században e nemes
lovak tenyésztését eléggé elhanyagolták.
Olyannyira, hogy azt, hogy nem vesztek a
feledés homályába, csak a holland népi ügetőversenyeknek
köszönhetjük. A frízek ugyanis gyakran megnyerték
ezeket a versenyeket. Az ügetésben mutatott
gyorsaságuknak köszönhetően kapták a "Harttraber"
kifejezést is. Akkoriban ezek a lovak voltak
- az orlov és az amerikai ügető fajtákkal
együtt - a versenyek szereplői.
A XIX. század elején ismét rossz helyzetbe
kerültek ezek a szemet gyönyörködtető lovak.
Állományuk olyan mértékben csökkent, hogy
már a kihalás szélén lévő állatok Vörös Listájára
is felkerültek. De az idők szerencsére változnak
…
Mi jellemzi a frízeket?
Bár a fríz lovat gyakran a hidegvérűek közé
is besorolható fajtának mondják, alapvetően
melegvérű típusról van szó, amelyre erősen
hatottak a spanyol lovak - az akkoriban Európában
élő tájfajtát andalúzzal nemesítették. Ennek
eredménye egy igen szeretetre méltó természetű
fajta lett, amely a szó szoros értelmében
egyetlen más fajtával sem hasonlítható össze.
Az idők során csak kevesen foglalkoztak a
fríz ló tenyésztésével, és vállaltak felelősséget
a fajta fennmaradásáért. Az új évezredben
azonban e rendkívüli szépségű lovak jövője
és tenyésztése biztosítottnak látszik.
A fekete frízek és a spanyol lovak közti
rokonságot hamar felfedezhetjük, ha a frízek
is bemutatják gyönyörű, akciós ügetésüket.
Küllemükben még mindig emlékeztetnek a XVI.
és XVII. századbeli barokk csata- és iskolalovakra,
amelyeket több festményen is megörökítettek.
Tipikus a formás, magasan illesztett, szépen
ívelt nyak, széles mellkas, viszonylag rövid
hát, enyhén csapott, kerek far és a csillogó
szem. Izmos hátulsó lábainak köszönhetően
fellépése büszke, erőt és eleganciát sugároz.
Viszonylag kicsi feje egyenes vagy enyhén
konkáv profilú, a kis fülek szintén jellemzőek;
a hosszú sörényt, a dús farkat és bokaszőrt
sosem szabad levágni - ez megbocsájthatatlan
esztétikai törést jelentene. A standard szerint
a marmagasság 1,55 m, a mének elérhetik az
1,60 m-t is.
A frízek belső tulajdonságai is igen értékesek:
kiegyensúlyozottak, a megfelelő helyzetben
élénk vérmérsékletűek, de irányíthatóak és
a gazdájukkal szemben mindig jóindulatúak
- ilyen egy jó tenyészállat.
A mai frízek néhány kivételtől eltekintve
egyöntetűen feketék. A múlt század fordulóján
még kb. 20% körüli volt a sárga és pej egyedek
száma. Idővel egyre inkább a fekete színre
szelektálták őket. A jegyeket is igyekeztek
visszaszorítani, a mai tenyészcél legfeljebb
a tűzött homlokot vagy egy kis csillagot
fogad el a fejen, a lábakon pedig a jegyek
egyáltalán nem kívánatosak. Ezekkel az irányvonalakkal
az aktuális tenyészcélt pontosan meg is határozták.
A lovak ne legyenek túl nehezek, de rámásaknak
és nemes külleműnek kell lenniük, energikus
mozgással és persze sokoldalú használhatósággal.
A "fodrászok álma"
Összenemezesedett, ápolatlan sörénnyel ne
hagyjuk a frízeket! Akinek ilyen szép ló
van a gondjaira bízva, az remélhetőleg szívesen
veszi kézbe a sörényfésűt, vagy talál egy
kedves ifjú lovaspalántát, aki örömmel áldozza
fel a szabadidejét erre célra. Az eredmény
igen látványos és feledteti a vízhólyagok
okozta fájdalmat az ujjakon… A hosszú sörényt
gyakran fonják kisebb copfokba, amely amellett,
hogy tartós védelmet nyújt a szőrszálak kihullása
ellen is. A fekete szőrön nagyon látszik
minden apró porszem, ezért a "Black
Beauty" akkor néz ki jól, ha a szőrét
egy puha ronggyal áttörlik.
A fajnak megfelelő tartásmód a frízek esetében
néha kényelmetlennek tűnik - például ha a
kedvenc sárfürdőt vesz, épp mielőtt a gazdája
egy fellépésre indulna vele. Itt is érvényes
a szabály, a szépségért szenvedni kell, ami
persze a gazdára értendő, nem a lóra…
Gondos ápolásra szorul a bokaszőrzet is.
A dús szőrszálak védik a ló csüdjét, de a
mi éghajlatunkon a nedves időjárás miatt
néha gondot is okozhat. Ha a szőrszálak között
a nedvesség sokáig bennreked, az csüdsömör
kialakulásához vezet. Az alapos tisztítás
és rendszeres fésülés a frízeknél elengedhetetlenül
szükséges feladat! Akinek volt már hosszú
szőrű kutyája, az persze csak legyint az
effajta feladatok hallatán…
Alkalmazási területek
Ezek a kedves feketék sohasem fognak több
kilométeres lóversenyeket megnyerni - de
akinek saját fríz lova van, ezzel nem is
lesz gondja. Az igazi megmérettetés számukra
- többek között - a klasszikus díjlovaglás,
főként a barokk lovasművészeti ág. Gyönyörűen,
ápoltan, díszes brokát nyeregtakaróval; a
lovas nagy kalapban, hosszú zakóban, térdig
érő csizmában és a lovához hasonló büszke
tartással - minden előadás legsikeresebb
fénypontja lehet. A nézőben régi korok kastélyainak
képe jelenik meg, vadászatra induló uraságok
kutyafalkájának hangja hallatszik. Vagy éppen
kardcsörgés, amint éppen egy viszály eldöntésére
kerül sor két nemes lovag között.
Akinek pedig kevesebb ambíciója van az előadásokhoz
és szívesebben járja saját útját, az is kitűnő
társat talál magának a tereplovagláshoz vagy
a lovardai lovagláshoz. A frízek minden esetben
megőrzik nyugalmukat, intelligensen együttműködnek
és lovasukhoz alkalmazkodva találják meg
a helyes utat. Egy-egy alacsonyabb terepakadály
sem okoz nekik gondot, és gazdájukat hosszú
éveken keresztül rendíthetetlen hűséggel
és szeretettel szolgálják.
Aki szívesebben ül fel a bakra, mint a nyeregbe,
annak is rengeteg élményt nyújthat egy fríz.
Könnyű kocsiba fogva elbűvölik kedvelőiket,
az egyik legkitartóbb fogatlovak. Erősek
és kitartóak lépésben, ügetésben egyaránt,
megfontoltak és teljes mértékben megbízhatóak.
A fajta egyedeinek egyöntetű testfelépítése,
színe és mozgása lehetővé teszi, hogy szinte
bármelyik két fríz egy párt alkosson a fogatban.
Szelídségüknek és megbízhatóságuknak köszönhetően
ma is szívesen használják őket mezőgazdasági
munkalóként is, ők pedig készségesen látják
el feladatukat.
A frízek nagyon érzékeny lelkű állatok, náluk
a családi kapcsolat olyan létszükséglet,
mint a széna vagy a víz. Megsínylik a gyakori
lovas- és tulajdonosváltozást, és rossz bánásmód
mellett hamar elvesztik munkakedvüket és
bizalmukat az emberekben.
|