Mi történt az ügetőn?
Szöveg: Gál László
Detroit nyerte a Ménesek Díját

Detriot (Grundy's Ebony-Lady Flame) Fazekas Imrével a Magyar Ügetőderby és a Hungária Díj után sorozatban a harmadik klasszikus tenyészversenyét nyerte, ami egészen rendkívüli teljesítmény, igazi klasszisra vall. Ondrék András rádiházi tenyésztésű lova teljes joggal pályázik az Év Lova címre.


A Ménesek Díja a fiatalabb alapítású nagyversneyek közül való, 1957-ben írták ki először, mondhatni, az államosított lóversenyzés terméke. Abban az időben - magántenyésztés nem lévén - a nagy állami illetve szövetkezeti ménesekben összpontosult a tenyészanyag. Ilyen volt Mezőhegyes, Somogysárd, Rádiháza, később csatlakozott Orosháza és Babócsa is. Az ő ünnepük volt a futam napja, a győzelmen kívül jelentősége volt a befutás alapján számított pontversenynek is, a versenynapra feljöttek a ménesi dolgozók, tartottak futamot ménesi amatőröknek, vagyis a Ménesek Díjának jelentős presztízse volt a ménesek közti rivalizálásban. Igyekeztek is a legjobb lovakat felkészíttetni rá, rossz ló nemigen tudott győzni ebben a klasszist és egyúttal állóképességet igénylő megmérettetésben. Rocco és Api háromszor, Freskó, Tóbiás, City és Látszat kétszer tudott nyerni, de az egyszeres nyerők között is olyan legendás pálya-kedvenceket találunk, mint Kabala, Super Hannover, Csínom Palkó, Fickó, Jágó, Nebuló, Omnia, Virágos vagy Belami.
Ma a régi méreteket megközelítő szinten a nagy ménesekből csak Rádiháza maradt meg, a többiek családi méretű tenyészhellyé zsugorodtak, vagy ami még rosszabb, megszűntek. Ezzel szemben a dolgok természetes folyása szerint szaporodnak a kisebb telepek, ahol ma már igen magas szinten folyik tenyésztői tevékenység. Ebben a környezetben a verseny korábbi funkciója, a ménesek vetélkedése már jelentőségét vesztette, annyiban értékmérő ebből a szempontból, ahogy minden más nagyverseny. Ám klasszikus feltételeivel, 3000 méteres távjával, késő őszi terminusával igazi tenyészpróba maradt, ahol klasszist, távbírást és acélosságot egyaránt kell igazolni a győzelemhez. Díjazása szerint értékben a 2,2 millió forintos derby után következik a közel azonos értékű, 1,5 millió forintos összdíjazású versenyekkel: a Négyévesek Nagydíjával és a két nemzetközi futammal, a Hungária Díjjal és a Marschall József Emlékversennyel egy sorban.
Az idei futamban nem indult a legjobb öreg lovak közül a Németországban versenyző Belami, valamint Zádor és Zala Szépe sem, starthoz állt azonban a háromévesek "krémje": a derby és a Hungária Díj győztese, Detroit, a derby második Dániel, és több nagyverseny nyerője, a Hungária Díj másodikja, Dorottya. Negyven méter térhátránnyal indult a legjobb négyéves, Coral Star és az idén már hat versenyt nyert Csillár, neki eddigi legértékesebb eredménye a Pannónia Díj harmadik helyezése. Hatvan métert adnak a hároméveseknek az öreg lovak. Indult Zsigmond, az egykori abszolút pályarekorder, a minden távon próbálkozó Zöld Király, a hosszú távon klasszis Ámokfutó, a szintén távbíró Világjáró, Action Star és az új kézbe került Betolakodó.
A tizenegy indulóból hat rádiházi születésű, kettő az All Star's istálló, egy-ge ypedig Mezőhegyes, Somogysárd, illetve Szilágyi Jenő tenyésztése.
A futamban Detroit, Dániel, Dorottya sorrend alakult ki, de az első 1000 méter végére felért a vezetők mellé Csillár és Zsigmond, és szorosan mögöttük haladt Zöld Király, Coral Star és Betolakodó is. A második körre jelentősen felgyorsult az addig elég közepes tempó, de a sorrend nem változott. A harmadik kör elején Csillár elfáradt és visszaesett, és Zsigmond is egyre nehezebben tartotta a lépést. Hatszázzal a cél előtt Dorottya váratlanul hibázott, Dániel is kezdett fáradni, Betolakodó viszont hatalmas iramban eredt Detroit nyomába, ám az utolsó fordulóban, amikor már-már utolérte, rossz szokásához híven beugrott. ekkor Coral Star bontakozott ki az üldözők közül, a befutóegyenesben támadást indított Detroit ellen, de két hossznál közelebb nem tudott kerülni hozzá, Betolakodó viszont parírozás után újra jött hatalmas lendülettel, és ötnegyed hosszas második lett. Coral Star közeli harmadik, míg negyedikként a hűséges Zöld Király ért célba. A győztes ideje 1.22,5 - ennél jobb idővel háromévesként csak Virágos és Belami tudott nyerni.
Betolakodó (Yankee Yankee- Idegen) kitűnő futása a verseny meglepetése volt. ez a látványos küllemű, rádiházi tenyésztésű ötéves kanca néhány hete került a BAU Kooperációs istálló (Hegedűs Sándor) tulajdonába, új trénere, Tolnai László először hajtotta versenyben. Bár tudtuk, hogy távbíró ügető (tavaly hibával is negyedik lett ebben a versenyben), második helye, rokordjavítása további sikereket ígér. A Dénes Áron tréningjében álló Coral Star nagyszerűen helytállt, Simonyi András lova (All Star's Istálló - Gyimesi Lajos tenyésztése) bebizonyította, hogy nemcsak a legjobb négyéves, de hosszú távon a pálya legjobbjai közé tartozik.
Fotó: Proszenyák Levente


Őszi Kísérleti Verseny

Az ügető versenynaptár jellegzetes állomása ez a hagyományosan októberben lefutásra kerülő futam, ami, ahogyan a neve is jelzi, valóban kísérleti verseny. Kísérleti, mert ilyenkor futnak először (és általában az év során ekkor egyetlen egyszer) a kétévesek öreg lovakkal együtt. Nem igazi tenyészverseny, hiszen heréltek számára is nyitva áll, de klasszikus évjárat-összehasonlító futam, csak kor szerinti előnyadással. Az élről, az 1600 méteres starthelyről induló kétéveseknek negyven métert adnak a háromévesek, további húsz méterrel hátrábbról indulnak a négyévesek, míg az idősebb lovak 1680 métert kell, hogy megtegyenek.
A verseny mezőnye általában a legjobb rövidtávú lovakból áll össze, a távbíró klasszisok ilyenkor már a három héttel későbbre kiírt 3000 méteres Ménesek Díjára készülődnek, és ilyen rövid időszakon belül két ennyire különböző távú versenyen helytállni szinte lehetetlen.
Idén a csikókat a Kétévesek Nagydíjának győztese, Emília, a harmadik helyezett Express és az ottani ötödik Excalibur képviselte. Két hároméves indult, a rövidtávú klasszisnak ígérkező Dior, és a minden nagyversenyben elinduló, ám az idén még sikertelen tavalyi reménység, Don Diego. A négyévesek közül az igazán az idén beérni látszó, de nagyversenyt még nem nyert Cherokee Girl, a tavalyi formáját keresgélő Cool River és a hendikep szintű Camera indult, míg az "öregeket" Árvácska, Új Mexikó, és a Hungária Díjban harmadik Zöld Király képviselte.
A versenyben Express a start után durván hibázott, minden esélyét elvesztette, így Excalibur állt az élre és Emíliától követve elég lassú tempóban vezetett. Az idősebbek már egy fél kör után behozták térhátrányukat, és a verseny frontjában tömör boly alakult ki. Vezér emese Emíliával a második kör közepén felgyorsított, átvette a vezetést, igyekezett megszökni a többiektől. Ők hozták be a mezőnyt a célegyenesbe, de itt már megjelent az istállótárs Cherokee Girl, őt most idomárja, Csordás Emil hajtotta, és megtámadta másik idomítottját, Emíliát. Időközben utat talált a sokáig bezárva ügető Dior, és Paulovitz János határozott felhívására látványos rohammal utolérte a két vezetőt. A befutó közepén még úgy tűnt, hogy Dior átszalad az élen küzdőkön, ám Cherokee Girl átvette a tempóját, és Csordás Emil erőteljes támogatásával megnyerte élete első kiemelt versenyét. Dior nyakhosszas második lett, Emília megtartotta harmadik helyét. A futam érdekessége, hogy mindhárom helyezett kanca. Negyedik a kitűnő versenyt futó Zöld Király, ötödik Don Diego lett. Excalibur, amíg bírta, vezetett, végül hatodiknak esett vissza.
A lefutási idő 1.18,4 - fordulós starttal kitűnő. Cherokee Girl (Yankee Yankee-Monaco Girl) ezzel három tizedre megközelítette autóstartos legjobbját, vagyis átszámítva javult. A nyerőt tenyésztőként és tulajdonosként Rózsa Gyula jegyzi.

Köztársasági Díj

Az őszi míting egyik kiemelt versenye a Köztársasági Díj. Ez pénzalapú előnyadásos verseny, ahol a másodklasszisnak is lehetősége van a legjobbakkal mérkőzni jelentős díjazásért. Ám ez a lehetőség korlátozott. Hiába van ugyanis két térhátrány kiírva, ami szerint a kevesebbet nyert lovak akár negyven méter előnyt is kaphatnának a legjobbaktól, az alaptávról az ilyen vernyekeben általában nemigen indulhat senki. Mivel a magyar ügetősportban jelenleg még a nagyversenyekben sincs nevezési díj, így a maximális indulószámot, a tizenkettőt messze meghaladó a nevezések száma. Ilyenkor az indulókat előre meghirdetett szempontok, úgynevezett kiesési szabályok szerint határozzák meg, aminek vezérelve a "ki nyert több pénzt eddig?", vagyis hiába kaphatna negyven métert egy ló, mert kevesebb a nyereménye, éppen a kevesebb nyert díj miatt kiesik, nem indulhat a versenyben.
Idén is így történt, az alaptávról nem fért be senki, 2120 méterről indult nyolc ló, 2140 méterről pedig négy a legjobbak közül. Élről ment a jó formákat futó, de az idén kevéssé eredményes Ámokfutó, a legjobb négyéves, Coral Star, és az egyetlen hároméves, a korengedmény nélkül esélytelen Dorottya - ők hárman valószínűleg a közeli Ménesek Díja főpróbájának tekintették a futamot. Velük együtt startolt a klasszis-közeli Üzér és Világjáró, a súlyos letörése óta versenyt még nem nyert egykori pályarekorder Zsigmond, és a jobb formáitól most távol lévő Cool River és Tonió. Húsz méterrel hátrébb startolt az élete topján lévő, új idomárhoz került Butterfly, a hűséges Zöld Király, a pálya egyik legszebb lova, Zanussi, és a tavalyi szereplése alapján a pálya egyik legjobbja, Zala Szépe.
A futamot Butterfly (Philip Lobell-Clippets Akela) nyerte új trénerével, Csordás Emillel a kocsijában. Necz István lova annak ellenére is fölényesen győzött, hogy a verseny közben szinte végig rossz pozícióban, kívül ügetett, ám az utolsó kanyar előtt így is élre állt, és a befutóegyenesben már csak játszott üldözőivel. A második helyet a Varga Sándorral végig nagyszerű versenyt futó Világjáró szerezte meg, miután némi küzdelem után megverte a rendkívül gyorsan kezdő, és a verseny nagy részében vezető, de így a végére kissé elfáradt Zala Szépét (Fazekas Imre).