Fajtakalauz
A morgan horse,

Sabine Franke

vissza

Nem ismerik a morgan horse-t? Pedig Amerikában ez a legsokoldalúbb fajta, és a népszerűségi skálán a negyedik helyen szerepel. Kialakulásának története pedig olyan érdekes, izgalmas és magával ragadó, hogy még Walt Disney-t is megihlette, és "Justin Morgan had a horse", azaz "Justin Morgannek volt egy lova" címen filmre vitte e történetet. És Pilgrim, a "Suttogó" című N. Evans által írt könyv főszereplője is egy morgan.

Barewalls.com
   

A morgan keletkezésének története

1789-ben, amikor az új köztársaság épp kialakulóban volt és megválasztották első elnökként George Washingtont, világra jött egy kis méncsikó, amelyik a Figure nevet kapta. Ő lett a morgan horse fajta alapító ménje. Egy tartozás kiegyenlítésének fejében Figure a tanár és zeneszerző Justin Morgan tulajdonába került. Figure pej volt, lábvégei feketék, akárcsak sörénye és farka. Háta rövid, fejét magasan hordta és nagyon jól izmolt volt, súlya 950 font körüli lehetet
Gazdasági okok miatt Mr. Morgan a családjával együtt Massachusettsből átköltözött Vermontba. Lovának itt bőven akadt munkája, az utakon és a földeken egyaránt. Mr. Morgant és a lovát azonban a farmerek gyakran gúnyolták, mert nem feltételezték az alig 140 cm marmagasságú lóról, hogy képes az ottani, nagyobb testű lovaknak is igen nehéz munkák elvégzésére. De a gúnyolódásra gyakran réfizettek. Noha Figure sem a hidegvérűekre jellemző erőt és kalibert, sem a versenylovakra jellemző nagyságot és küllemet sem mutatta, mégis felülmúlta őket teljesítményével. Eljött a nap, amikor Figure a hitetlenkedő farmerek csodálkozó szeme láttára vontatott el egy fatörzset, amelyet egyetlen hidegvérű sem tudott megmozdítani. Figure ezzel kivívta a farmerek figyelmét és elismerését, de képességeiről még további bizonysággal is szolgált.
Elindult olyan versenyeken, amelyeket a napi munka után rendeztek, és sorra meg is nyerte őket. A csodálatos mén híre gyorsan terjedt, eljutott Vermont határain túlra is, és sorra jelentkeztek "igazi" versenylovakkal, akikkel versenyre hívták ki Figure-t. Az egyik alkalommal Figure legyőzte az addig legeredményesebbnek számító versenylovat Vermontban. Az emberek pedig egyre többet beszéltek erről a lóról - sokszor nem tudva a nevét sem -, Mr. Morgan lováról, a "Morgan horse"-ról. Fogadtak rá és tisztelettel emelték poharukat a "little giant"-re, a kis óriásra.
A mén azonban rendelkezett egyéb kiváló tulajdonságokkal is: szabályos, térölelő mozgással mindhárom jármódban, és amellett, hogy minden ellenfelét legyőzte, jó természetű, barátságos és bátor volt, szívesen dolgozott. Morgan úr lova így egyre keresettebb fedezőménné lett, és bármilyen kancát vezettek is hozzá, egységes utódokat nemzett, melyek az ő küllemét és képességeit örökölték. Egy külön fajta született tehát, amelyet egyszerűen csak úgy neveztek: "morgan". Justin Morgan Figure-jének pedig négy legeredményesebb fia - Woodbury, Sherman, Burush és Revenge - vitte tovább kiváló tulajdonságait a fajtában.
Az ügető- és galoppversenyek divatja az 1840-es években tetőfokára hágott. A morgan lovak uralták a versenypályákat - gyorsaságuknak és küzdőkedvüknek köszönhetően egyre komolyabb hírnevet szereztek maguknak. Figure dédunokája, Ethan Allen, amely 1849-ben Black Hawke után született, a világon először ügetett egy mérföldes távon 2,30-as időt, amellyel négyévesen egycsapásra világbajnok lett. 1867-ben futotta legnagyobb versenyét, amelyben legyőzte az akkori, addig veretlen világbajnokot, a Hembletonian után született Dextert 2,15-ös idővel. Ethan Allen huszonnyolc éves koráig élt, és Currier and Ives híres nyomatán megcsodálható ma is.

A morgan hatása más fajtákra

A kitűnő eredményeknek köszönhetően a morgan fajta egyre több embert csalt ki a versenypályákra, a városokban sikk volt ilyen lovat tartani, és morgan horse-okból álló fogattal bárhol megjelenni. Még maga Abraham Lincoln elnök is morgan lovakat hajtott fogatában!
A szürke angol telivér, Messenger importjával a morgan végre igazi vetélytársakra talált a versenypályákon. Így tehát keresztezni kezdték a morgant a telivérrel, melynek eredményeként hihetetlenül gyors lovak születtek. Kihasználva a lehetőséget, egy újabb fajtát jegyeztek be, melynek alapját a morgan horse és az angol telivér képezték: ez a standardbred, azaz az amerikai ügető. Így például az egyik leghíresebb amerikai ügető, Titan Hanover, amely mérföldes távon 2,00-ás időt volt képes futni, nem kevesebb, mint huszonkét morgan őssel rendelkezett a pedigréjében. Az utóbbi idők legnagyobb bajnoka, az 1,55 1 perces idővel jegyzett Greyhound is öt morgan őssel büszkélkedhet.
A múlt század hatvanas éveiben Angliába is került egy morgan mén, Shepherd F. Knapp, amely kitűnő ügetőeredményeivel nagy feltűnést keltett a szigetországban, és egyre több hackney pedigréjében is szerepelt a neve.
Kevésbé ismert tény, hogy abban az időben négy-és ötgangos morgan lovak is léteztek, vagyis ezek az egyedek képesek voltak a három alapjármódon túl néha nemcsak egy, hanem két különleges jármódra is. Csak a XIX. század végén bekövetkezett szemléletváltozás vetett véget ennek, amikor is divatjamúltnak tartották, hogy egy morgan akár töltben is mozogjon. De néhány magántenyésztőnek köszönhetően, akik ezt a változást nem követték, sikerült több olyan morgan családot is megmenteni, amelyek nem csak az alapjármódokban mozogtak. Három évvel ezelőtt pedig már hivatalosan is megalapították a "Morgan Single Footing Association"-t, amely ezt a ritka, de öröklődő tulajdonságot ápolja és gondoskodik fennmaradásáról. A morgannel való keresztezés egyébként több fajtára is jótékony hatással van, így gyakran visznek morgan vért például az amerikai saddlebred, a tennessee walking horse, de még a quarter horse fajtába is.

A morgan elterjedése

Mialatt Keleten a versenyláz tartotta fogva az embereket, addig a Vadnyugaton az aranyláz hírére egyre többen vágtak neki az ismeretlennek. Mivel a morgan horse kitartása és ellenállóképessége addigra már messze földön híres volt, az első "morgan-emigránsokra" sem kellett sokáig várni. Az első morgan mén, St. Clair-48 1849-ben került Kaliforniába, ahol több mint hatszáz utódot nemzett, köztük több ügetőrekordert és számos többgangos lovat is. 1849 és 1880 között legalább száz morgan mén került Kaliforniába, köztük a kiváló ügetőeredményekkel és hibátlan küllemmel rendelkező fekete mén, Black Hawk számos fia és unokája is.
Az újdonsült aranyásók által létrehozott ranch-ek körül több ezer hektáros legelőkön tartották az állatokat, az állatok tereléséhez pedig kiváló lovakra és lovasokra volt szükség. A cowboyok pedig lassan kialakítottak egy új, egyedi lovaglóstílust, amellyel igyekeztek minél inkább könnyíteni az állatok körüli kemény munka fáradalmain. Ezen az új lovaglóstíluson még jelentős mértékben érződik a korai spanyol "vaquerók" hatása, és ez a külsőségekben is megmutatkozik: még az ezüsttel gazdagon díszített kantárok is a spanyol hatást tükrözik. A kemény munka komoly követelményeket támasztott a lovakkal szemben is, ami újabb lehetőség volt a morgan lovaknak a bizonyításra. A morgan rendelkezett a szükséges állóképességgel, munkakedvvel és az úgynevezett "cow sense" képességgel is, így érthető, hogy a fajta jelentős szerepet vállalt a különféle tenyésztési programokban, többek között a korai quarter típus kialakításában. Ez persze megmagyarázza azt is, hogy egyes lovak miért szerepelhetnek egyszerre a Morgan Horse Registryben és a quarter horse méneskönyvben egyaránt.
A kitűnő tulajdonságok megőrzése érdekében a fajtát szigorúan szelektálták. Csak a legkiválóbb mének kaphattak fedeztetési engedélyt, és minden olyan mént és kancát, amely nem felelt meg a standardnak - mint a mély mellkes, szabályos, erős ízületek és csontok, rövid, száraz és kifejezett akciójú hátulsó lábak, valamint barátságos természet -, kiheréltek illetve kiselejteztek. Az egyik legnagyobb és leghíresebb morgan horse tenyésztő Richard Sellmann volt. Csak a kifejezetten magas, legalább 160 cm-es marmagasságú egyedeket vásárolta meg és tartotta tenyésztésben. 689 regisztrált lovat nevelt fel. Halála után sajnálatos módon sok általa tenyésztett morgan veszett el, mert a tulajdonosi átiratást utólag nem tudták megvalósítani. Érdekes, hogy sok "Sellmanbred" morgan horse később quarter horse-ként lett bejegyezve. A híressé vált ménről, Yellow Jacketről - amely egyébként a King nevű quarter horse mént nemzette - azt mesélték, hogy nem más, mint maga Jubelee King, az "aranyszínű" morgan mén. Ezt a tényt azonban sohasem bizonyították száz százalékosan.
A Sellmann-féle tenyésztési programot Elmar Brown és Roland Hill folytatta, akik elsősorban a hadsereget látták el morgan lovakkal. Így eshetett meg az is, hogy az Ülő Bika vezette indiánok és Custer tábornok serege között 1876-ban lezajlott Little Bighorn-i véres ütközet egyetlen állítólagos túlélője - nem számítva persze Jack Crabb-et, vagyis a "Kis Nagy Embert" - egy Comanche nevű morgan mén volt (nomen est omen…).
Az Egyesült Államok hadseregének egyébként több ezrede is morgan lovakat használt, ez késztette az USA kormányát arra, hogy a morgan horse fajtának emlékművet állíttasson, valamint 1907-ben Vermontban egy morgan horse farmot is létrehoztak, melynek feladata a fajta emlékének megőrzése és a legjobb tenyészanyag előállítása.

Az automobil kiszorítja a lovakat

Az 1920-as években az automobil egyre szélesebb körben történő megjelenése és elterjedése nemcsak a morgan horse, hanem a világ számos lófajtájának tenyésztését visszavetette. Míg korábban a ló a mindennapok munkatársa, és emellett a lótartás az anyagi helyzet fokmérője, státusszimbólum is volt, a 20-as években szinte egyik pillanatról a másikra lovak ezrei váltak feleslegessé. A harmincas évek elejére a lótenyésztésben egyébként mindig is jeleskedő, azonban már a rezervátumokba szorított indián törzseknél a lóállomány gyakorlatilag a nullára süllyedt, de a fehér ember sem akart már lótenyésztéssel foglalkozni, a morgan horse létszáma is néhány százra apadt az Államokban - pedig mindenki tudta, hogy az automobil nem mindenben tudja pótolni a lovat. Ezt felismerve végül a Hadügyminisztérium tette meg az első és legfontosabb lépést a lóállomány megmentése és rehabilitációja érdekében. Megalapították a "Remount Service"-t (szó szerint: friss lovakkal történő ellátás). A Belügyminisztérium pedig a Pine Ridge-i indián rezervátum létrehozásával egyidőben oda egy igen jó minőségű lóállományt is telepített, amelyben a morgan mellett saddlebred, tennessee walking horse, angol telivér és appaloosa mének is voltak. Mindezen fajták közül pedig ezen a vidéken a morgan horse bizonyult a legjobbnak, így további morgan horse tenyésztési központok is létesültek.
Az amerikai kormány tulajdonában lévő vermonti morgan horse farm - amely manapság ötvenezer látogatót vonz évente - tenyésztői felismerték a fajtát, illetve az egyes vonalakat fenyegető veszélyt, azonban minden fáradozásuk ellenére néhány értékes vonalat mégsem sikerült megmenteni, ezek már végérvényesen elvesztek. Ez súlyos veszteség volt a fajta számára, amely egykor az ország fejlődését segítette. Így nem véletlen az sem, hogy a morgan horse fajta ma az USA egyik értékes kultúrkincsének számít, megőrzésén számos tenyésztő fáradozik, akik munkájukhoz jelentős segítséget kapnak az államtól.

A morgan horse napjainkban

A mai morgan ló csak csekély mértékben különbözik hajdani őseitől. Marmagassága 145 és 160 cm közötti, színe leggyakrabban sárga, sötétsárga, pej vagy fekete. De a morgan színe lehet palomino, creme, buckskin, roan - ami nem tévesztendő össze az appaloosa színeivel -, és ritkán találkozhatunk még szürkével is. A tenyésztésben, akárcsak régen, ma is a kiváló jellem, a bátorság és a fajtajelleg megőrzése a legfontosabb szempont.
A morganek a lovassport legtöbb ágában megállják a helyüket: közkedvelt, dinamikus show-lovak, érzékeny díj-, és ugrólovak, kitartó távlovak, együttműködő túralovak, de használják őket a westernversenyeken, ganglovas-bemutatókon, a fogatsportban, sőt rendőrlovakként is dolgoznak és a terápiás lovagoltatásból is részt vállalnak.
Azért, hogy a kizárólag bemutatókra szánt lovak egyre növekvő divatjának gátat szabjanak, a tenyésztők, lovasok és hajtók 1980-ban létrehozták az amerikai tenyésztő szövetségen belül a "Morgan Sport Horse Association"-t. Legfőbb célkitűzésük a morgan lovak teljesítőképességének bemutatása az összes szakágban, és így a többi fajtával való megmérettetése. A morgan horse sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy egyazon morgan horse nemegyszer western pleasure versenyen, díjlovaglásban, díjugratásban és terepversenyen is starthoz áll. A sport-morgan szövetség megalakulása óta eltelt közel húsz évben figyelemreméltó eredményeket értek el a morgan horse egyedei a nemzetközi szintű versenyeken is. Legkiemelkedőbb teljesítményt a fogatsportban értek el - ahol korábban is nagy sikerrel szerepeltek -, hiszen az 1994-es "Royal Windsor Horse Show" keretében az angliai Windsorban rendezett versenyen az amerikai csapat szerezte meg az áhított Master's Trophyt New Ran's Hawk és Morgan Woods Yankee nevű morgan fajtájú lovaik jóvoltából. Aztán két évvel később a Harrod Royal Windsor Grand Prix fogathajtó számában az angol Anna és Richard Fisher az összesítésben az előkelő ötödik, kedvenc számukban, a maratonhajtásban pedig az első helyet szerezték meg Monnington Gershwin nevű morgan ménjükkel.
A fogathajtás szerelmesei bizonyára emlékeznek még az 1987-es kettesfogat-hajtó világbajnokságra, amelyet a németországi Riesenbeckben rendeztek meg. Itt általános feltűnést keltett az amerikai hajtó, Larry Poulin és morgan lovai, Kennebec Count és Kennebec Russel szereplése, amellyel a második helyet szerezték meg. 1998-ban pedig az Ausztriában megrendezett és első ízben elismert egyesfogat-hajtó világbajnokságon az amerikai morgan csapat az első tíz között végzett. De a morgan lovak az USA-ban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő díjlovagló sportban is helytállnak, már a nehéz és a Grand Prix versenyszámokban is találkozhatunk velük.
Justin Morgan kis lova, Figure tehát tényleg tudott valamit… És a morgan horse szerelmesei, akik mindvégig kitartottak az általuk megkedvelt fajta mellett, úgy tűnik, kiváló munkát végeztek. Hiszen a morgan horse - mint láthatjuk - ma is éppolyan sokoldalú, megbízható, szép és jó ló, mint amikor első képviselője a múlt század végén Vermontba érkezett!