A kezdeti elgondolás az volt, hogy a ménes legyen a nemes ló tenyészhelye, amely biztosítja az ország fedezômén- utánpótlását, és természetesen megfelelô mennyiségu és minôségu katonalovat ad a hadseregnek. A "nemes ló" kifejezéssel akkor természetesen az angol telivért, az újkor lovát illették, de a ménes muködtetéséhez szükséges kb. 300 angol telivér kanca megvásárlása még az osztrák állam anyagi lehetôségit is meghaladta volna. Maradt tehát az olcsóbb, de bonyolultabb, idôigényesebb megoldás, vagyis a lehetôségekhez mérten megszerezhetô kancaállományt folyamatosan, szelektálva elérni a célt. A szükséges állományt az ország többi ménesébôl irányították Kisbérre, s megjelentek az elsô angol telivér mének is. A ménes egy ideig saját versenyistállót is muködtetett, ezt azonban hamarosan felszámolták, hiszen a tevékenység, amellett hogy nem volt gazdaságos, konkurenciát jelentett a magántenyésztônek is. Kisbéren az angol telivér tenyésztése egyre szervezettebben folyt, azonban az ún. vegyes kancaménes még mindig heterogén képet mutatott. Miután ekkor már kitunô telivér ménekkel rendelkeztek, kézenfekvô volt a megoldás: a vegyes állományt a telivérek kezdték fedezni, és az 1860-as évekre a kisbéri vegyes ménes produktumai egyre inkább megközelítették az angol telivért, típusban és teljesítményben egyaránt. 1868-ban új fejezet nyílt a ménes történetében.

Kisbér Magyar Királyi Állami Ménes lett.
Az ügyek intézésében Kozma Ferenc a lótenyésztési osztály vezetôje teljhatalmat kapott. Munkájának helyességét, elôrelátó voltát és hozzáértését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a magyar állami ménesek rövid idô alatt Európa élvonalába kerültek. A magyar ló mindenhol "márkát" jelentett. Kozma Ferenc Kisbéren fenntartotta az angol telivér tenyésztését, a félvért pedig a telivérhez kapcsolódóan magas vérben kívánta továbbvinni. A századfordulóra kialakultak azok a vonalak, amelyekbôl mára - sajnos - már csak kevés maradt. A rendelkezésre álló telivér mének tömeget, rámát, nemességet, keménységet és egységes küllemet örökítettek. A kisbéri félvér nagy teljesítményu katonalóvá vált. A régi fényképeket nézve a szemlélônek az az érzése, hogy típusában már akkor a ma kívánatos sportló jellegét mutatta. Akkor Európában talán csak egy hasonló félvérfajta volt, a kisbéri félvérrel szinte azonos "sémával" kialakított trakehneni ló. A trakehnenihez egyébként többször is nyúltak a kisbéri félvér tenyésztôi, kialakítói. A felhasznált mének közül a legjelentôsebb Formás (Format) és Széplak (Goldlack) volt. A két fajtának a kialakítása, majd a második világháború alatt a sorsa is hasonlóan alakult. A kisbéri ménes tenyészállományát elhurcolták, széthordták.

Az, hogy mégis megmaradt, illetve visszakerült bizonyos számú egyed az országba, az csak a lótenyésztést a háború elôtt irányító, a lovak sorsát a világégés alatt is szívükön viselô katonatiszteknek, ménesi dolgozóknak köszönhetô, akik a lovakat sokszor saját életüknél is többre becsülték. A fajta felett a vészharangot mégis a magyar lótenyésztés 1960-as évek elején történt "átszervezése" húzta meg. A felelôsök összetévesztették a "szezont a fazonnal", a gazdasági célt a sportcéllal, a kitartást, a tartóságot a "tömegesítéssel". A fajtában nyugati mének fedeztek, olyanok, amelyekre ott már nem volt szükség. Csakis a fajta megalkotóinak köszönhetô, hogy még beszélhetünk kisbéri félvérrôl. Olyan tenyésztôi munkát végeztek, hogy az állomány még e végzetes lépéseket is túlélte. A kisbéri félvér átalakításával, "korszerusítésével", "tömegesítésével" legtöbbet Magyarország lótenyésztése veszítette. Akkor sikerült csaknem végleg kiirtani ezt a szép, kemény, nagy teljesítményu fajtát, amikor világszerte ez a lótípus vált népszeruvé. A fajta még az említett lépések ellenére is olyan sportlovasokat tudott felmutatni, mint Facsiga, Guza, Orgonavirág (apjuk Maxim VI). A rendszerváltás idején megalakult a kisbéri félvértenyésztôk egyesülete is. Hosszú munka vár rájuk, hiszen gyakorlatilag a semmibôl kell egy fajtát a régi rangjára emelni.

A kisbéri félvér jellemzôi és használhatósága

Száraz, nemes fej, könnyu tarkó, hosszú, izmos karcsú nyak, kifejezett baltavágás, hosszú, dôlt lapockák, középhosszú hát, jó kötés, hosszú, izmos far, megfelelô szélesség és mélység, korrekt, szabályos végtagok. Az eszményi kisbéri félvér ügetése puha, tért ölelô, vágtája hosszú, tetszetôs. Nyilvánvaló, hogy a fenti leírást a mai kisbéri félvérnek csak kevés egyede közelíti meg. A fajta egyes egyedei jó ugrólovak voltak, és ez így van ma is. Igazán a militarysportban alkalmazás jelenthetné a fajta jó szelekcióját.

Mének a fajtában

Az egykor oly számos vonal közül ma már fôként csak a Széplak és Maxim törzsek rendelkeznek elegendô számú ménnel. A Fenék, Slieve Gallion, Deutscher Michel, Dunure, Kozma, Filou stb. törzsek elvétve anyai oldalon kerülnek elô.

Akárcsak egész Európa lótenyésztésében, úgy a kisbéri félvérben is hiány a megfelelô telivér mén. Ezek tenyésztésbe állítása, illetve jobb kihasználása lényeges feladata a kisbéri félvér tenyésztôinek. Súlyos bun volt például Bilbao xx mellôzése és pusztulni hagyása, aki még így is hagyott jó utódokat. A kisbéri félvérben - mint már említettük - régen is alkalmaztak trakehneni méneket. Ma e fajta képviseletében Hohenstein II van leginkább reflektorfényben, utódai eddig még nem mutattak átütô teljesítményt.

Sz. D.
Fotók: Novák Pál, Hajba Nándor