Calvaro felejthetetlen jelenség volt. Teljesen világosszürke színe miatt "fehér óriásnak" becézték. Hatalmas mérete mellett robbanékonysága, légies ugrásai, precizitása a többi ugróló fölé emelte. Ő az egyetlen ló Svájcban, akiről könyvet írtak, és biztos, hogy még sokáig fognak beszélni róla. A nyugati lovasvilágban szokássá váltak az ehhez hasonló búcsúceremóniák. Elbúcsúztatták Ratinát, Gigolót, Bonfire-t, de kisebb sztárokat, kevésbé eredményes lovakat is. Nálunk pedig? Ha jól számolom két ló búcsújára emlékezhetünk. Elköszönt Aktion a nemzetközi versenyzéstől, az utolsó "fedeles" Gróf Széchenyi István Emlékversenyen pedig elbúcsúztattuk az elmúlt évtized egyik legeredményesebb magyar ugrólovát, Meránt. Félreértés ne essék! A legnagyobb öröm, ha idős lovaink sokáig egészségben és aktívan versenyezve szereznek örömöt lovasnak és közönségnek egyaránt. Ha azonban lejárt az idő a sportban, búcsúzzunk tőlük szépen, hálásan, nagy közönség előtt. Mert megérdemlik.