|
Persze nem lehetett felhőtlen az örömünk,
és kezdjük is mindjárt a kivetnivalókkal,
hátha így a végén nem lesz oly rossz a szájízünk.
Elmaradt a karácsony másnapi hagyományos
versenynap, ami - legalábbis a közönség szempontjából
- nagyon fájó hiányt jelent. Jó hangulatú,
amolyan igazi ünnepi versenynap szokott lenni
ekkor, régi sporttársak örömmel teli szívvel
üdvözölték egymást, így utólag kívánva kellemes
ünnepeket egymásnak, egy igazi versenylátogató
számára a szép családi "összetartás"
után méltó lezárása volt az ünnepnek. A versenyek
mai szervezői, úgy tűnik, családszeretőbbek,
és úgy dönthettek, hogy nemcsak az ünnepen,
de a két ünnep között sem akarnak lóversennyel
foglalkozni. Így aztán a szilveszteri versenynapra
a pálya állapota egybehangzó vélemények szerint
kritikán aluli lett, az eredményjelző nem
működött (a tömegben, zajban, a folyamatos
programok között szinte az egyedüli információforrás
lehetett volna), de a legérthetetlenebbnek
az tűnt, hogy a program már karácsony előtt
megjelent, annak ellenére, hogy három munkanap
volt a két ünnep között! Borítékolni lehetett,
hogy a -20 és +8 fok közötti időjárási viszonyok
a lovakra is hatással lesznek, lett is tíz
lejelentés, vagyis a Kft. az ünnepi versenynap
sikerét saját maga rontotta ebbéli hanyagságával.
Ezek a dolgok, valamint a szerdai versenynapok
további "lenyelése" (az első januári
versenyt 13-ára írták ki) azok igazát látszanak
alátámasztani, akik a lóversenyélet folyamatos
leépítését látják a mai gyakorlatban.
Ezeken túlmenően a szilveszter ismét jól
sikerült az Ügetőn. Mintegy öt-hatezer ember
tolongott, koccintott, fogadott, szórakozott
jókedvűen, már puszta jelenlétével is nagyszerű
hangulatot teremtve. A program bár tartalmas
volt, de a kívánatosnál hosszabb, legalábbis
elég későn, nyolc óra után fejeződött be,
mégis meglepően sokan tartottak ki az alkalmi
vendégek közül is. Kivetítőn láthatták az
elmúlt év legnagyobb galopp- és ügetőversenyeit,
volt ünnepélyes dísztakaró-rátétel az "Év
lovára", a telivér Akitóra és az ügető
Butterflyra, köszöntötték mindkét versenyág
championjait, mindeközben a rettentő hideg
és a szél ellenére hősiesen helytállt a Beat
Boksz együttes hangulatos örökzöld rock and
roll zenével.
A főverseny a Lovaregyleti Díj (Diamond River
nyerte Nagyváry Andreával), a nap igazi sportbéli
látványossága azonban kétségkívül a színészek-sportolók
hajtása volt. Sulkyba szállt Kállai Pál kivételével
(ő idén az emlékplaketteket adta át a résztvevőknek)
a teljes tavalyi mezőny, itt volt a verseny
egyik szervezője, Kaszás Gergő, hajtott Józsa
Imre, Epres Attila, a Cotton Club Singers-ből
László Boldizsár, a tavalyi győztes Bubik
István, Pintér Tamás (Oroszlán), Székely
Zoltán egykori vívó világbajnok, Martinek
János olimpiai bajnok és Balogh Gábor világbajnok
öttusázó, Lázár Zoltán és Lázár Vilmos fogathajtó
világbajnokok.
A verseny két egész évben nyeretlen ló küzdelmét
hozta. Martinek János nem sokat "cicózott",
a gyors kezdő Bermudával hamar élre állt,
és végig vezetve nyerte a futamot. A gyors
kezdők közül többen hibáztak az erősnek tűnő
kezdeti tempóban, egyedül Usgyi maradt versenyben
Bubik István határozott hajtásával. A befutóban
Usgyi támadott, de Bermuda Martinek erős
hajtói segítségével szokásával ellentétben
nem állt meg, így a Bubik fogat második helyen
végzett. Messzi harmadiknak Csúcs (Lázár
Vilmos) ért be, miután kivédte Signore (Kaszás
Gergő) erős támadását. Az élen végzettek
produktuma hajtói tehetséget sejtet, Martinek
János finishajtása igen meggyőző volt, míg
Bubik István az egész lényéből sugárzó magabiztosságot,
már második évben bebizonyosodik, hajtóként
is tudja érvényesíteni.
Összességében elmondhatjuk, hogy jól sikerült
a szilveszteri buli, a már említett hiányosságok
ellenére is, véleményünket fenntartva ugyan,
de gratulálhatunk a szervezőknek. Ez a hagyomány
megtartandó, hisz már számít rá a város,
híre van, hogy itt meg lehet alapozni a szilveszteri
jó hangulatot. A lóverseny konzervatív, hagyománytisztelő
sport, mondhatni a hagyományok éltetik -
őrizzük, ápoljuk őket, újakat, régieket egyaránt!
Victory Tilly duplázott!
2000. évi sikere után 2001-ben is a kitűnő
svéd ügető, Victory Tilly nyerte az Európai
Körversenyt. Az "UET Grand-Circuit International"
néven ismert versenysorozat idén 12 futamból
állt, és csak az utolsó futamban dőlt el
az összesített elsőség. A milánói nagydíjig
a francia Gobernador és az olaszok nemzeti
büszkesége, Varenne két-két győzelemmel 10
pontot szerzett (5-3-2-1 pontozásnál), Victory
Tillynek ugyancsak 10 pontja volt, de ehhez
csak egy versenyt nyert, ám két harmadik
és egy negyedik helyezés is hozott neki pontokat.
Az utolsó futam megnyerésével szerzett újabb
öt pontot a hatéves svéd herélt, így a tavalyi
fölényes, négy futamgyőzelemmel elért első
helye után idén is biztosan nyerte az összesítést.
A képhez tartozik, hogy a szenzációs évet
produkáló Varenne tizenhárom idei startjából
tizenkettőt megnyert, vélhetően amerikai
programja és egyéb terminus-nehézségek miatt
nem tudott több körverseny-futamban részt
venni.
Az Európai Körversenyt 1956 óta írják ki,
az első 33 évben nyomasztó volt a francia
fölény, négy olasz és három svéd győzelem
mellett 26 francia diadalt számolhatunk.
Ebben az időszakban nyertek 3-3 alkalommal
a legendás franciák: Roquepine, Une de Mai
és Ideal du Gazeau. Az utóbbi 15 évben színesedett
a paletta, de az idei eredménnyel ezen időszak
hetedik svéd győzelmét jegyezhetjük.
Victory Tilly (Quick Pay-Icora Tilly) hároméves
kora óta 59 versenyben indult, ebből 43-at
megnyert. Különösen impozáns négy- és ötéveskori
teljesítménye, ekkor 30 startból 26 győzelmet
aratott. Érdemes megjegyezni, hogy kétévesen
csak két kvalifikációs startja volt, akkori
rekordja 1.24,6! Legjobbját, az 1.10,5-ös
rekordot 2000-ben futotta, az eddigi nyereménye
több mint 21 millió svéd korona. Idomárja
a méltán nagynevű Stig-H Johansson. Victory
Tilly herélt lévén képességeit a tenyésztésben
nem tudja örökíteni, de közvetlen családja
nyilvánvalóan felértékelődik. Pedigréjének
érdekessége, hogy anyai nagyapja, a kitűnő
Fakir du Vivier francia vérű ügető. Az amerikai
és a francia (anglo-norman) vér keresztezésére
nálunk is vannak kísérletek, elsősorban francia
anyakancák tenyésztésbe állításával. Eddig
közülük a legeredményesebbnek a töki Dior
(Crown Sweep-Oceanite), a 2000. évi Szent
István Díj nyerője bizonyult.
Ügető-championok
Minden év végén a versenyek statisztikája
alapján kerülnek meghatározásra a champion
címek. Hajtó-champion az, aki a legtöbb versenyt
nyerte, idomár-champion, akinek az istállója
a legtöbb pénzt nyerte. Külön értékelik a
legtöbb amatőrversenyt nyert hajtót, illetve
a legtöbb versenyt nyert segédhajtót is.
Az értékelés abszolút számok szerint történik,
tehát nyilvánvaló, hogy akinek több lehetősége
van (több trenírozott ló vagy több hajtás),
az előnyt élvezhet másokkal szemben, ám a
több vagy jobb lehetőség egy egészségesen
működő versenyüzemben többnyire nem véletlenszerűen
alakul ki, hanem korábbi érdemek alapján.
Így nem nevezhetők érdemtelennek az e módon
megszerzett champion címek, ám mi mégis készítettünk
két viszonyszámokon alapuló táblázatot is.
AZ IDOMÁRI ÉS A HAJTÓ CHAMPION CÍM 2001-ben
egy helyre került, Fazekas Imre érte el őket.
A népszerű Pimri 11 éve idomár, ebből kilencszer(!)
volt idomár-champion és ez a harmadik hajtói
championátusa. Mint sokan mások, ő is a galoppon
kezdte lovas pályafutását, tehetséges zsokénak
indult, de az elnehezedés áthozta az ügetőre.
A galoppon Stircula Józsefnél kezdett, majd
Papp Sándor lett az istálló trénere, tőlük
tanulta az alapokat, a lóval való bánásmódot,
az istállózást. Az ügetőn Gurbel Lipót istállójába
került, nála lett segédhajtó, majd hivatásos
hajtó. Az első ló, amely saját felkészítésével
igazán eredményes volt, a Moszkvai Díj-nyerő,
derby-helyezett Natív volt, bár őt nagyversenyekben
- segédhajtó lévén - még nem hajthatta. Később
hivatásos hajtóként 29, idomárként 31 kiemelt
versenyt nyert, ilyen dicsőséglistája csak
nagyon keveseknek van. A legtöbb nagydíjat
- eddig hetet, köztük a legnagyobb dicsőséget
jelentő Derbyt - Detroittal érte el, Zala
Szépe hat, Zádor öt kiemelt versenyben győzött,
de emlékezetes sikereket ért el Salus-szal
és Speedy Fosterrel is. Az idei év sikere
a nagy istálló kiegyensúlyozott, jó teljesítménye
mellett nagyrészt Detroit diadalmenetének
köszönhető, négy versenyt nyert, és közel
3 millió Ft-ot "termelt".
Fazekas Imrét kétségtelen tehetsége mellett
rendkívüli szorgalma és hallatlan munkabírása
emeli a legjobbak közé. Hajtóként a kevesek
egyike, akinek "nyerés van a kezében",
tud annyi többletet adni lovának, amivel
nem egyszer versenyek dőlnek el. Mestere
az ügetősportban igen nagy fontossággal bíró
patkolásnak, ezt a képességét "másodállásban"
a legeredményesebb galopp lotban, Bagi Imrénél
is kamatoztatja. Nagy létszámú istálló munkáját
irányítja, a napi üzemben családjából nemcsak
felesége, az amatőrhajtó Nagyváry Andrea
van segítségére, hanem már lányuk, Andrea
is, aki a hírek szerint örökölt lószeretetet,
tehetséget egyaránt.
A helyezettekről: Jáder László istállója
a legnagyobb lottal, de klasszis ló nélkül
érte el az idomári második helyet. Sok startjukból
az idomár csak átlag minden ötödikben vállalt
hajtást, eredményük a szorgalom diadala.
Tolnay László az idomári statisztikában 3.,
hajtóként 2. helyen végzett. Ő néhány éve
még kezdő amatőr volt, mára az egyik legnagyobb
és legsikeresebb istálló vezetője. Nagy számú
hajtói szereplése során kellő rutint szerzett,
mára már a megbízható hajtók közé tartozik.
Az istálló húzó lovai: Derengő, Cinema és
Erzsébetváros. Huszár László mindig az élbolyban
szerepel, a hajtói harmadik helyezést az
utolsó két napon elért 5 győzelmével szerezte
meg.
AZ UTÁNPÓTLÁST az ügetőn a segédhajtók jelentik,
az ő eredményességüket külön is értékelik
minden évben. 2001-ben az utánpótlás-champion
címet Kolozsi László nyerte 19 győzelemmel
Komáromi Krisztina (10) és Tolnay Zoltán
(9) előtt.
Kolozsi László 22 éves, az Ügetőpálya az
első munkahelye. Két bátyja, András és József
a galoppon próbált szerencsét (nyertek versenyeket,
Andrásnak voltak kifejezetten sikeres évei),
a lóhoz való kapcsolat tehát adott volt.
Vicen Pál istállójában tanulta az alapokat,
majd Borbély Jánosnál dolgozott, idén került
a Jáder istállóba. Tehetsége korábban is
nyilvánvaló volt, nyugodt, biztos kezű, jó
ütemérzékű hajtó, aki a finisben is kellő
eréllyel tud támogatni. Eddig 39 versenyt
nyert, ennek csaknem felét a tavalyi évben.
Jó szereplését nagyban segítette az istálló
bizalma, mind Jáder László idomár, mind a
tulajdonosok, elsősorban Koncsik Béla szívesen
bíztak rá lovat, de kapott hajtást más istállókból
is. Eddig legtöbb versenyét a Jónás Lajos
tréningjében álló Diabolóval aratta, szám
szerint nyolcat, a legértékesebb versenyeket
pedig B. B. Actionnal nyerte. Nagy ígéret,
ha így halad előre, ebben a sportban szép
jövő előtt áll ez a csendes, szerény fiatalember.
Komáromi Krisztina már jó ideje a versenyek
rendszeres résztvevője. Hajtásaira jellemző
a megbízhatóság, ami a közönség szempontjából
talán a legfontosabb elvárás. Tolnay Zoltán
sikereit szinte kizárólag a Fotex istálló
lovával, Deer Dust-tal érte el, amíg tartotta
formáját, lehetett rájuk számítani.
AZ AMATŐRSTATISZTIKÁBAN egymás után harmadszor
végzett az élen Szabó Krisztina. Ő hobbilovasként
ismerkedett a lovakkal, az Ügetőre is úgy
került, hogy itt délutánonként lehet lovagolni,
aztán megszerette ezt a sportot, és itt maradt.
Ma már saját tréningtelepén készíti lovait
Ladánybenén. Bár gyors munkára alkalmas tréningpálya
itt nincs, a 10-14 lóval rendszeresen foglalkoznak
az erdei pályán, ebben nagy segítségére van
mostani társa, Tóth László. A rendkívül csinos
ifjú hölgy 1993 óta hajt versenyekben, első
versenyét Namjokkal nyerte. Kedvencei közül
elsősorban Olíviát említi, de Olló és a két
ma is futó "öreg", Zeolit és a
kiemelt versenyt (Köztársasági Díj) nyert
Üzér is közel áll hozzá. Ismét igen sikeres
évet zárt, ha az amatőr és profik közti szereplését
összevonjuk, 100 hajtásból 27 győzelmet ért
el, ami nagyon jó teljesítmény. Nagyváry
Andrea lett a második, a championátus kettejük
küzdelmében dőlt el. Ő is eredményes a profik
közt is, megnyerte Detroit-tal az Őszi Kísérleti
Versenyt. Tóth Gábor az utolsó napon igen
jól sikerült hajtással saját lovával, Valangassal
nyerve vette el a 3. helyezést Hegedűs Sándortól.
A RELATÍV STATISZTIKÁK célja, hogy a száraz,
abszolút számokon alapuló sorrendet az alapadottságoktól
(lólétszám, hajtási lehetőségek) többé-kevésbé
független értékekkel átsorolja. Az idomári
sorrendet ilyenkor magától értetődően a lot
nagyságához viszonyítva kellene meghatározni,
ám az évközi jelentős mozgások miatt erre
megfelelő adatunk nincs, ám úgy gondoljuk,
a startok száma elég pontosan utal a lólétszámra.
Az első két helyezett istálló igen kevés
lóval dolgozott, így az egy-egy klasszis
(Diktátor, ill. Elegant Yankee) hatása felértékelődött.
Ezzel együtt Varga Sándor első helyei önmagukért
beszélnek, különösen a hajtási statisztikai
fölénye magas szintű szakmai produktumot
dokumentál. Fazekas Imre jó helyezései azért
rendkívül értékesek, mert az ő idomításában
ötször-hatszor több ló áll, mint az előtte
végzettekében, és belátható, hogy minél nagyobb
egy istálló, a teljesítmény átlag annál inkább
húz a közepes felé. Elért helyezése bizonyítja,
nem került méltatlan helyre a championi cím.
Csordás Emil és Huszár László nagy lotjuk
ellenére a relatív statisztikában ugyanúgy
az élbolyban maradt. Mindkét relatív táblázatban
feltűnő Marschall István jó helyezése, ő
ilyen értékelésnél mindig az élbolyban van,
és a relatív mutató alapján ifj. Füredi Emil
is előkelő helyen végzett.
Idomárok össznyereménye (MFt, kerekítve)
Fazekas Imre 17
Jáder László 14,2
Tolnay László 13,1
Huszár László 11,8
Csordás Emil 9,3
Varga Sándor 8,8
Nagy Ferenc II 7,5
Török István 6,5
Marschall István 6,2
Dénes Áron 4,2
Hajtók I. helyezései
Fazekas Imre 73
Tolnay László 46
Huszár László 41
Csordás Emil 40
Varga Sándor 30
Lakatos Csaba 26
Nagy Ferenc II 20
Jáder László 19
Kolozsi László 19
Ifj. Füredi Emil 14
Amatőrök
Szabó Krisztina 19
Nagyváry Andrea 16
Tóth Gábor 5
Idomárok egy startra eső nyereménye (kerekített
eFt)
Varga Sándor 78
Dénes Áron 38
Fazekas Imre 30
Csordás Emil 23
Marschall István 22
Huszár László 19
Török István 18
Nagy Ferenc II 17
Fábián Zsolt 16
(legalább 1 MFt nyeremény)
Hajtók nyerési/hajtási százaléka
Varga Sándor 30,3
Fazekas Imre 22,5
Huszár László 20
Csordás Emil 18
Ifj. Füredi Emil 17
Marschall István 15,5
Kolozsi László 14,8
Szabó Krisztina am. 13,8
Fábián Zsolt 13,2
Tolnay Zoltán 12,3
(legalább 50 hajtás)
|