|
|
    |
Fajtakalauz
Élő legenda - az amerikai musztáng
Kép és szöveg: Karin Tillisch |
|
 |
| Aki a vadnyugatra gondol, először a cowboyok
és az indiánok jutnak eszébe. Természetesen
LOVAS cowboyok és indiánok! És milyen lovakon
lovagolnak a képzeletünkben? Természetesen
amerikai musztángon. A vad, szelídíthetetlen
musztángok nemesek, büszkék… és szabadok.
Sajnos azok a napok már elmúltak, amikor
musztángok milliói patadobogásától rengett
a föld Amerika tágas síkságain, magas hegységeiben
és kietlen pusztáin. Ma már csak néhány rezervátumban
találhatjuk meg ezeket az élő legendákat,
amelyeket az ember meggondolatlansága miatt
néhány évtizede még a kihalás veszélye fenyegetett. |
|
     |
| Névjegy |
Nagyság: kb. 140-150 cm
Szín: minden szín
Küllem: különböző típusok, gyakran kerek
formák
Jellem/karakter: bátor, tanulékony, érzékeny,
intelligens
Használat: típustól függően - díjlovaglás,
western, túra- és távlovaglás és még sok
minden más
Jármódok: számtalan különleges jármódra való
hajlam |
|
A musztáng szó eredete
A "musztáng" név a spanyol "mesteno"-ból
ered, ami csavargót, gazdátlant jelent. Az
USA-ban ezt a megnevezést használták minden
vad és elvadult lóra. "Musztáng fajtáról"
azonban aligha beszélhetünk, inkább "musztáng
típusról", ha közelebbről megvizsgáljuk
a történetüket.
A ló története Amerikában
Az ősidőkben egyszer már éltek lovak az amerikai
kontinensen, de körülbelül tízezer évvel
ezelőtt ismeretlen okból kihaltak. Csak Cortes
és DeSoto konkvisztádorok, akik Florida táján
szálltak partra, hoztak be ismét lovakat
e tágas földre. Természetesen ezek a lovak
ibériai eredetűek voltak, még ha nem is hasonlíthatók
a mai andalúzhoz vagy lusitanóhoz, hiszen
ezek a fajták akkoriban mai formájukban még
nem léteztek. A feltételezések szerint azonban
a hódítók berber és arab lovakat is vittek
magukkal.
Kezdetben még senkinek sem jutott eszébe,
hogy az Újvilágban lovakat tenyésszen. Kancán
lovagolni bűnnek számított, csak a szegények
tették. Egy idő után azonban túl drága lett
volna minden egyes elpusztult lovat Spanyolországból
pótolni, így megérkeztek Európából az első
kancák is.
Az őslakosok ellen vívott háborúk alatt a
csatákban igen sok ló odaveszett, sokuk azonban
elmenekült a csatamezőkről. Dél zöld erdőiben
és a végtelen mezőkön optimális életfeltételeket
találtak, és gyorsabban szaporodtak, mint
ahogy a ragadozók pusztították őket. 1680-ban
aztán egy nagyobb felkelés tört ki a spanyolok
ellen - azon kevesek egyike, amikor a spanyolok
húzták a rövidebbet. Lovak ezreit bocsátották
szabadon, mielőtt visszavonultak. Így az
indiánok is hamarosan aktívan gondoskodtak
az állatok fennmaradásáról. Az első törzsek
egyike, amely megtanulta e furcsa állatokkal
való bánást, a pueblo törzs volt, amely a
mai nyugati államok, vagyis Texas, Arizona,
Új-Mexikó, Kalifornia, valamint Mexikó területén
élt.
Miután leküzdötték a konkvisztádorok és "nagy
kutyáik" iránti ellenszenvüket (az indiánoknak
nem volt külön szavuk a lóra, hiszen korábban
nem ismertek ilyen állatot, így a legtöbb
törzs valamiféle varázslatos kutyához hasonlította
őket), a törzs harcosai éjszakai és ködbeli
akciók során ellopták a katonák lovait -
ez lényegesen könnyebb dolog volt, mint befogni
a félénk vadlovakat. Így egyre több ló érkezett
Amerikába, mert Spanyolországból még mindig
megpróbálták a lehető leggyorsabban pótolni
az elpusztult lovakat - tenyésztéssel gyakran
egyszerűen túl sokáig tartott volna, míg
a sereg újra elegendő állattal rendelkezik.
Így történt, hogy a Rio Grande környékén
a következő kétszáz évben állatok tízezreit
lopták el, pusztultak el a harcokban vagy
egyszerűen hátrahagyták őket a visszavonuláskor.
|
Az első típus - a spanyol musztáng
Ebben az időben, amikor Amerika benépesítéséről
még szó sem volt, és csak az első hódítók
és kutatók merészkedtek a távoli földre,
keletkezett a legrégibb és ma a "legtisztábbnak"
nevezett musztángváltozat: a spanyol musztáng.
Pontosabban ezek a lovak csupán a régi ibériai
lónak az új környezeti feltételekhez alkalmazott
változatai, néhány csepp berber és arab vérrel.
A spanyol musztáng nem különösebben nagy,
marmagassága bottal 140-150 cm - a felső
érték a fogságban felnevelt állatokra vonatkozik.
Felépítésük - többnyire "kerek"
formáikkal - inkább a berber lóra emlékeztet,
mint az andalúzra.
Ma a célzott visszatenyésztésnek köszönhetően
ismét létezik néhány ezer példány ezekből
a különleges állatokból, amelyeknek génjei
csak a nyugati államokbeli egy-egy kis csordában
maradtak fenn teljes elszigeteltségben. A
spanyol musztángoknál tehát nagyon csekély
volt a később bevitt angol és észak-európai
fajták befolyása, általában a küllemükben
még egységes képet mutatnak. A spanyol musztáng
különlegessége fajtársaival szemben erős
hajlama a poroszka és a négyütemű jármódokra,
mint a tölt, a stepping pace, a running walk,
a paso és a rack. E változat lovai ráadásul
többnyire olyan jármódot is mutatnak, amelyet
tulajdonosaik "indian shuffle"-nak
neveznek, amely állítólag korábban az appaloosáknál
is előfordult. Ez a járás kimondottan kényelmes
a lovas számára. Sok spanyol musztáng az
úgynevezett "paddling"-ot is tudja,
amelyet mozgástechnikailag a paso peruano
terminója (a mellső lábak szabadon a vállból
induló mozgása, amelynél a ló a lábát kissé
"kaszálva", gördülő mozgással teszi
le) és az andalúz campaneója (szintén kaszáló
mozgás, de a váll gördülése nélkül) közé
helyezhetünk.
A színeket tekintve a spanyol musztángnál
szinte minden előfordul - tulajdonképpen
nincs olyan színváltozat, ami ne fordulna
elő közöttük. Részben még olyan színeket
is látni, amelyeket más lovaknál egyáltalán
nem ismerünk, néhány ló élő műalkotásra emlékeztet.
E változat egyedei ma főleg Új-Mexikó, Arizona,
Kalifornia, Texas és időnként még Nevada
táján találhatók meg.
A spanyol musztáng közeli rokonai
Néhány területen a hosszan tartó elszigeteltség
miatt külön musztángváltozatok alakultak
ki. Egyikük a cruce musztáng, egy kis arizonai
csorda, amely létezését néhány musztángbarát
önfeláldozó segítségének köszönheti. Ezek
a lovak szokatlan színeik miatt váltak híressé.
Aztán van még a sulphur, azaz sulfur (=kén)
musztáng az északi területeken, amely primitív
rajzolatával tűnik ki a többi közül, a lábán
lévő hátszíjjal és zebracsíkokkal.
A legendás Kiger musztángok
Az ő vérükben is több ibériai nyom van, mint
más vad fajtársukéban. A kiger musztángok
az egyik vezérménjükről, "Mestenóról"
- the Messenger (=hírvivő) szóló történetek
miatt lettek híresek.
Oregon délnyugati részének egy teljesen elszigetelt
területén (nyugati part, Kaliforniától északra)
csak a hetvenes években fedezte fel ezeket
a pompás állatokat az amerikai földművelésügyi
hivatal. Akkoriban csupán 27 állat élt itt,
két csordában. Miután befogták és megjelölték
őket, húszat közülük a Kiger Herd Management
Areában, hetüket pedig a Riddle Mountain
HMA-ban engedték szabadon. Hogy elkerüljék
a más musztángokkal való keveredésüket, bekerítették
a hatalmas területeket.
A kiger musztáng felépítése olyan, mint egy
zömök berberé vagy egy kis andalúzé. Különlegessége,
hogy egyedei kivétel nélkül fakó színűek.
A fakó gén a portugál sorraiával, az ibériai
változat "őslovával" való rokonságra
utalhat. A sörényük és a farkuk gyakran kétszínű.
A felső sörényszőrök többnyire lenszínűek,
az alattuk levők sötétbarnák vagy feketék.
Nagyságuk 140 és 150 cm között változik,
néha előfordulnak valamivel nagyobb állatok
is.
Mivel ezek a musztángok az USA-ban nagyon
keresettek, áruk a BLM örökbefogadó aukcióin
általában fajtársaik árának tízszeresét éri
el. Így már árvereztek el egyéves csikót
10 000 dollárért!
|
Mentés az utolsó pillanatban
1971. december 15-én végre életbe lépett
a megfogyatkozott számú musztángok védelméről
szóló törvény. A musztángokat a "nyugat
történelmi és úttörő szellemének élő szimbólumának"
nyilvánították. Megtiltották megölésüket,
kínzásukat, sütéssel való jelölésüket vagy
más szenvedés okozását. A "közterületek
természetes rendszerének szerves részévé"
nyilvánították őket.
Azóta a musztángok az amerikai földművelési
hivatal (BLM), így a kormány hatáskörébe
tartoznak. Csak a BLM-nek van joga befogni,
bélyegezni és adoptálásra átadni vad musztángokat
és burrókat, azaz vadszamarakat. Ma a BLM
felügyelete alá 201 "herd management
area", vagyis a kevés megmaradt állat
rezervátuma tartozik Arizona, Kalifornia,
Colorado, Idaho, Montana, Nevada, Új-Mexikó,
Oregon, Utah és Wyoming államban. A kormányzat
e megfontolt beavatkozásának köszönhető,
hogy időközben ismét körülbelül 40 000 musztáng
él az említett államokban
Tovább a történelemben
A későbbiek során aztán más lovak is érkeztek
Amerikába: nehéz hidegvérűek, amelyek a telepesek
kocsiját húzták, finom telivérek hátas célra
és még sokan mások. Közülük is sokan elvesztek,
beilleszkedtek a vadlovak meglévő csordáiba
és keveredtek velük. 1900 körül az amerikai
vadlovak számát kétmillióra becsülték. Bárki
büntetlenül foghatott magának egy musztángot...
ha sikerült elkapnia egyet.
A legcselesebb musztángok egyike a "White
Prarie Pacer"-nek nevezett állat volt,
egy fehéren született spanyol musztáng, amely
minden üldözőjét "lóvá tette".
Az indiánok legendáiból megtudhatjuk, hogy
habozás nélkül megtámadta és megölte üldözőit
vagy megtréfálta őket. Állítólag sebezhetetlen
volt, a golyók lepattantak róla, és a préritűz
is kikerülte. Míg üldözői lovaikat vad vágtában
szó szerint halálra hajszolták, ő még csak
nem is izzadt. És nem is vágtatott el pánikba
esve, mindig megtartotta kiegyensúlyozott,
gyors járását.
Az állat valószínű vége is a musztángoknak
tulajdonított bizonyos fajta nemességről
tanúskodik. Amikor egy napon egy nehéz hajsza
után csellel elfogták, megtagadta az ételt
és a vizet, és néhány nappal később a maga
által választott éhhalállal pusztult el.
De egyszer ez a nemes állat is, amelyet mindenki
magának szeretett volna és amelynek üldözésekor
valószínűleg sokan meghaltak, feledésbe merült.
A musztáng, a vadnyugat és a szabadság jelképe
a XX. század elején sorscsapásnak számított,
hiszen elvették a farmerok marhái elől az
élelmet és a vizet. A század elején még befogták,
belovagolták és olcsón eladták őket, az ötvenes
években viszont már másképp védekeztek ellenük.
Helikopterekről lőtték le őket, állatok ezrei
múltak ki kínok közepette, mert csak megsebesítették
őket, csikók haltak éhen halott anyjuk mellett.
Másokat hajtóvadászaton fogtak be, és szűk
szállítójárműveken vitték őket hidegben vagy
hőségben a vágóhídra - mindegy volt, öreg
vagy fiatal, nagy vagy kicsi. Erős vagy gyenge
- a legszebb állatokat dolgozták fel egyszerűen
kutyaeledellé, míg többi fajtársuk megsebzetten
ért nyomorúságos véget a járhatatlan tájakon.
A "legjobb" lehetőség, ami legalább
egy rövid ideig esélyt adott az életre a
musztángok számára, a rodeóversenyeken adódott,
ahol a Wild Horse Races arénáiban mutatták
be őket. Itt a "merész" cowboy
feladata az volt, hogy felnyergeljen egy
teljesen vad musztángot, és egy kört lovagoljon
rajta az arénában - aki látott már ilyesmit,
annak felfordul a gyomra a vadlovas versenyek
hallatán.
1970 körül a hárommillió musztángból már
csak 14 000 példány maradt. Közelgett az
amerikai legenda vége…
A BLM
Ma a BLM, az amerikai fölművelésügyi hivatal
felügyeli a csordákat és minden egyes állatot.
Ehhez befogják a musztángokat és megjelölik
őket. Három- vagy négyéves ciklusokban minden
csordából ismét kifognak néhány állatot,
és ezeket örökbe adják. Mivel a rezervátumok
csak korlátozott számú állat számára tudják
lehetővé tenni az egészséges életet, erre
szükség is van.
Néhány térségben a lovakat még hagyományos
módon terelik össze, vagyis cowboyokkal és
úgynevezett "csalilovakkal". Ezek
speciálisan kiképzett lovak, amelyeket a
befogás előtt néhány héttel vagy hónappal
a csordába helyeznek. Amikor elkezdődik az
összeterelés, ezek a lovak jelre átveszik
a csorda irányítását, így nagyobb stressz
és ellenkezés nélkül a befogókhoz vezetik
a többieket.
A járhatatlan területeken helikopterekkel
terelik össze az állatokat - ennek azonban
néha az a következménye, hogy ezek a musztángok
a motorzajra még sokéves fogság után is vad
pánikban törnek ki.
"Adopt a Living Legend" - Adoptáljon
egy élő legendát
Ezzel a szlogennel hirdet a BLM, hogy jó
kezekbe adhassa tovább védenceit. És tényleg
nem akárki fogadhat örökbe egy musztángot.
A BLM támaszt bizonyos követelményeket az
új musztáng-tulajdonosokkal szemben, akiknek
az első év folyamán a BLM önkénteseinek többszöri
ellenőrzésével is számolniuk kell. Ha valaki
nem tartja be az előírásokat, a musztángot
azonnal visszaviszik az egyik örökbefogadó-állomásra
- minden teketória nélkül.
Ezek az állomások - mint például a nevadai
"Palomino Valley" - a vadlovak
befogás utáni táborául szolgálnak. A lovak
legalább három hónapot töltenek el itt, hogy
megnyugodjanak és megszokják az ember közelségét.
A BLM munkatársai ez idő alatt kötőféken
vezethetővé és szállíthatóvá teszik őket.
Napjainkban még csak amerikai állampolgároknak
megengedett a musztángok adoptálása - mivel
azonban az örökbefogadások száma az utóbbi
években stagnál, és több ló van, mint érdeklődő,
lehetséges, hogy ez hamarosan megváltozik.
Tavaly érdekes beszélgetést folytattam ezzel
kapcsolatban a BLM egy munkatársával. Talán
már elindítottam a lavinát? Őszintén megvallom,
nem sok híja volt, hogy Palonimo Valleyből
magammal vigyem az egyik állatot…
Egy musztáng vagy burro minimális ára 125
dollár, a kancák szopós csikóval ugyanennyibe
kerülnek. Ahogy mondtam, ez az az ár, amiért
az ember elhozhat egy állatot az örökbefogadó-állomásról.
Az aukciókon - ilyeneket az egész országban
rendeznek - az állatokat elárverezik. A kikiáltási
ár ilyenkor is 125 dollár, itt azonban előfordulhat,
hogy egy vadlóért akár több ezer dollárt
is letegyenek, vagyis a helyben adoptálás
mindenképpen jobb, ráadásul - mint például
Palomino Valleyben - 3-400 állat közül lehet
választani.
A "modern musztáng"
Közben történetünkkel elérkeztünk a jelenhez,
és ideje bemutatnunk a "modern musztángot".
Nem egyszerű feladat, mert ahogyan már mondtuk,
a musztáng, mint fajta, tulajdonképpen nem
létezik. Egyesek közülük arab lóra vagy telivérekre
hasonlítanak, mások modern sportlóra emlékeztetnek,
de akad közöttük néhány nagyon szép hidegvérű
típusú egyed is. Nagyságuk többnyire 140
és 150 cm közötti, az állatok többsége egyszínű,
kevés jeggyel vagy teljesen jegytelenek.
Karakterüket tekintve megfontoltnak és intellligensnek
nevezhetők. Egy musztáng sohasem rohan el
pánikba esve - ez a vadonban esetleg az életébe
kerülhetett volna. De jó adag bátorsággal
is rendelkeznek, ami helytelen bánásmód esetén
a lovas ellen is fordulhat. A musztáng nem
tűr el mindent, védekezik, ha rosszul bánnak
vele. Ezek a lovak általában hihetetlenül
érzékenyek és megfelelő bánásmóddal nagyon
könnyen kiképezhetők - ha megértjük a nyelvüket.
A természet musztángjai a legfinomabb jelekkel
kommunikálnak, sokkal sokoldalúbb nyelvvel
és mimikával rendelkeznek, mint a háziasított
fajták. Reakcióidejük is jóval gyorsabb.
Megfelelő bánásmód esetén azonban a félénk,
rúgós, harapós "bestia" rövid időn
belül a legjobb baráttá válik, amilyet csak
elképzelhetünk. A musztángok hihetetlenül
gyorsan csatlakoznak az emberhez, ha alkalmasnak
látják a "vezérállat" szerepére.
A legtöbb háziasított fajtával ellentétben
a musztángok többet várnak el gazdájuktól,
mint a puszta irányítást és a csorda védelmét.
Akinek volt már egyszer musztángja, soha
nem venne többé háziasított lovat - legalábbis
ez a musztángbarátok egyöntetű kijelentése.
Mihez kezdhetünk egy musztánggal?
Röviden: bármit! Testfelépítéstől függően
kitűnően alkalmasak díjlovaglásra, jó western-
és munkalovak kerülnek ki közülük, részben
még gyereklovaknak is használják őket. Nagyon
tanulékonyak, ezért kitűnően alkalmasak lovasjátékokra
és cirkuszi mutatványokra is. A börtönökben
a vadlovak többet segítenek a fogva tartottaknak,
mint bármely pszichiáter, a "felelősség",
"figyelem" és "élet"
fogalmainak megértésében.
Csak az ugrással, azzal van egy kis bökkenő.
A természetben a musztáng csak akkor ugrana,
ha az az életét mentené meg. De táv- vagy
tereplovagláson is megmutatkoznak ennek a
"elronthatatlan" lónak az igazi
kvalitásai, amelynek az ősei egykor a legendás
Pony Expressnél szolgáltak. A musztáng tud
gazdálkodni az erejével, és folyamatosan
tartja a sebességét, akár egy profi maratoni
futó.
Különleges jármódokra való képességük pedig
még a terápiás lovagoltatásra is alkalmassá
teszik őket.
Még egy különlegesség: a "Mustang Curly"
Senki sem tudja, pontosan honnan erednek
ezek a lovak - csak annyit, hogy valószínűleg
a varjú indiánok területéről származnak,
vagyis az USA északibb térségeiből. Ezeknek
az állatoknak a szőre teljesen más, mint
más lovaké - ugyanis testének szőrzete hullámos.
Az adoptálásokon az amerikaiak egyenesen
verekednek ezekért a ritkaságokért, néhány
rajongónak évekig kellett várnia, mire végre
örökbe fogadhatott egy Mustang Curlyt.
Furcsamód nincsenek kimondott mustang curly
csordák - néha egyszerűen felbukkannak, egyenként,
egy teljesen normális csordában.
A musztángok génállománya tehát szinte kimeríthetetlenül
változatosnak tűnik. Ki tudja, mi fog még
felbukkanni a jövőben? Izgatottan várhatjuk,
mit hoz ki az anyatermészet a következő években
vad gyermekeiből. |
|
|
|
|
)
)
)
)
