Heidelberg és Xerox egy fedél alatt
Bemutató a Máyer Nyomdában
Az egykori EMG területén működő Máyer Nyomda és Könyvkiadó ügyfeleit és üzleti partnereit fogadta azon a bemutató rendezvényen, ahol a Heidelberg Magyarország részéről Margull Jürgen és Jakubász Péter, míg a Xerox Magyarországtól Dobay Csaba és Földvári Szabolcs tájékoztatta a megjelenteket a nyomdában üzemelő B2-es méretű, nyolcszínes Heidelberg ofszet- és a Xerox iGen3 digitális gép tudásáról.
A húsz évvel ezelőtt három Romayor géppel hagyományosan indult vállalkozás a régi gépeket – ahogyan a helyiséget is – hamar kinőtte, és végül öt évvel ezelőtt a jelenlegi telephelyére költözött. Lévén, hogy a megrendelések zöme 4+4 színes nyomat volt, méghozzá nem kis példányszámban, néhány évvel ezelőtt eljutottak az első B2-es méretű, 74-8P típusú, nyolc nyomóműves, fordítós heidelbergi nyomógépükhöz. A berendezéssel tökéletesen elégedettek voltak, így néhány hónappal ezelőtt üzembe állítottak egy másik, az előbbivel majdnem azonos gépet, a CD 74-8P-C-t, amely szintén nyolc nyomóműves, de már dobozkartonok nyomtatására is alkalmas. Ez utóbbi géppel ott jártunkkor már túl voltak az ötmillió fordulaton; miközben az első gépük számlálója ötvenötmillió fölötti értéket mutatott.
Miután a nyomdában a külső megrendelések teljesítésén kívül számos saját kiadványuk is készül, a könyvet szerető, gyűjtő és azokkal kereskedő tulajdonos, Máyer Jenő szerint a nyomtatványok sokrétűsége indíttatására a digitális nyomtatást a Xerox csúcsminőségű iGen3 digitális nyomógépével erősítették meg. A gép egyszerre akár négyféle nyomathordozót is nyomtathat – tetszés szerinti sorrendben váltakozva –, akár egészen az 521 × 364 mm-es méretig, a 80 grammos papírtól a 350 grammos kartonig. A papíron kívül számos más anyagra is képes nyomtatni, ily módon a kreativitásnak szinte semmi sem szab határt. A látogatók a negyven munkatárssal, gyakorlatilag éjjel-nappal üzemelő nyomdaüzemben minderre számos példát is láthattak.
Új gépeik mellett természetesen még a régebben üzemelő kisebb nyomógépeik is megvannak, miközben a kötészetet főleg brosúrakészítésre fejlesztették. A kötött kiadványokra szóló megrendeléseiket külső kooperációval oldják meg.
A Szerk.
KBA – drupa-előzetes Radebeulban
Rapida újdonságok a KBA-Planeta gyárából vásári rumli nélkül. Fókuszban a termelékenység, a minőség, a workflow és a környezet.
A Koenig & Bauer AG az április 8-án tartott nemzetközi sajtókonferenciát követően három nyílt napon mutatta be az érdeklődő szakmai közönségnek a Drezda melletti Radebeulban a közelgő nyomdaipari világkiállításra szánt legfontosabb műszaki újdonságait. Ezerhatszáz szakember és a szaksajtó képviselői jöttek el a KBA íves ofszetnyomó gépek gyárába, hogy megismerkedjenek az újdonságokkal és a továbbfejlesztésekkel, amelyek a kicsitől a nagy formátumokig a jobb minőséget, a nagyobb termelékenységet, a gazdaságosságot és a nyomatnemesítést szolgálják.
A Jó minőségben – gyorsan, biztosan és egyszerűen mottóval kezdődött bemutatón az új Rapida 75 és Rapida 105 gépeket a Best value in its class közös üzenetével, párhuzamosan mutatták be. A vadonatúj Rapida 75 az eddigi Rapida 74 és a Performa74 utóda, míg a Rapida 105 az eddig világszerte eredményes Rapida 105 allround-gép legújabb generációja.
Mindkét berendezés a sajátos, egyéni dizájnjával az utóbbi években szisztematikusan fejlesztett nagy teljesítményű, IIIb méretű Rapida 106 (Megjegyzés: B1-es – A Szerk.), valamint a nagyméretű Rapida gépektől már tisztán optikai megjelenésében is különbözik.
Formátumban nyerő az új Rapida 75
A Rapida 75 némileg megnőtt, 52 × 75 cm-es formátumban, kettőtől nyolc nyomóműig terjedő kiépítésben, az automatikusan állítható ívfordítás és lakkozás lehetőségével óránként maximálisan 15 000 nyomatot produkál. A bemutatott gép koncepciója mintegy harminc újdonságot vonultat fel a megelőző szériákhoz képest. Így a Rapida 75 különleges kivitelben 60,5 × 75 cm méretű nyomathordozóra is nyomtathat. Ennek a különösen a címke- és csomagolóanyag-nyomtatás számára fontos formátumnak a nyomtatását az érdeklődők élő demonstráció során szemlélhették meg. A nagyobb formátumoknál a sok ezerszer bevált műszaki részleteket – a pneumatikus szívó-oldalillesztést, a nyitott festékezőművet, a greiferrendszert és a vezérlőpult-dizájnt – ezekbe a gépekbe is bevezették. A lakkozóművel és kirakóhosszabbítással ellátott ötszínes bemutatógép egy gyors beigazítás után minőségi italcsomagolást nyomtatott vékony kartonra, majd egy brosúrát 150 grammos papírra.
A Rapida 105 universal utóda új köntösben
Ennek az óránként 15 000, vagy High-Speed-Pakettal felszerelve akár 16 500 ívet is nyomtató, hét nyomóműig kiépíthető „kocsislónak” a lemezmérete megfelelően illeszthető más KBA- vagy egyéb gyártók középformátumú gépeihez. A megfelelő automatizálás színvonalához a közös hajtótengely nélküli DriveTronic-berakómű, az automata vagy félautomata lemezcserélő, valamint az önműködő mosóberendezések is hozzátartoznak.
Rapida 106, a beigazítás világcsúcstartója
Az ez évi drupa középformátumú gépeinek csúcsteljesítménye – extrém rövid beigazítási idejével – a KBA palettáján az óránként 18 000 nyomatot készítő Rapida 106. A roppant magas fokú automatizáltság – és a beigazítási időket csökkenteni hivatott számtalan kiegészítő hatás – élő demonstrációjára, huszonnégy lemezcserével kevesebb, mint 16 perc alatt elkészült a három különböző, 4 + 4 színes akcidens nyomtatvány, egyenként 500 példányban.
Closed Loop – átfogó minőség-ellenőrzés
Az új, kibővített QualiTronic minőség-ellenőrző építőelem varázsszava az önszabályzó, más néven a „Closed Loop”.
QualiTronic
100%-os minőséget biztosító nyomatellenőrző rendszer, amely közvetlenül a kirakó előtt, vagy fordítómű esetén opcionálisan a fordítás előtt is elvégzi minden egyes ív összehasonlítását egy minőségileg kifogástalan vonatkoztatási nyomattal. Különösen a csomagolóanyag-nyomtatás számára fontos.
QualiTronic Mark
Segítségével megjelölhetők nyomtatás közben a minőségileg nem megfelelő ívek, amelyek azután az ezt követő feldolgozás során az ehhez megfelelően felszerelt géppel kiválaszthatók.
QualiTronic professional
A folyamatos, állandó fedettségmérést és -szabályozást szolgálja 100%-os biztonsággal. Figyelemreméltó a mérés és a szabályozás sebessége a fedettségszabványok figyelembevételével, hatvan nyomott ív után.
DensiTronic PDF
Ez az új, rendkívül érzékeny felhasználások számára érdekes berendezés az eredeti PDF-fel, 330 dpi felbontással veti össze folyamatosan az elkészült nyomat minden pontját, és dokumentálja az eltéréseket.
Rapida 162: új opciók a csomagolóanyagok nyomtatóinak
A KBA a nagy formátumú nyomtatásban és a csomagolóanyagok nyomtatásában vezető a piacon és a technológiában. Ezt az igényt a nyitott napok keretében egy 112 × 162 cm méretű, 162-es, hat nyomóműves, lakkozós géppel, hosszabbított kirakóval és UV-szárítással húzták alá.
Rapida 162: nagyobb termelékenység a nagyformátumú 4+4 színes nyomtatásban
A KBA a nyomdagépgyártók közül az elsők között demonstrálja Düsseldorfban az akcidenciák és könyvek nyomtatóinak a 4 + 4 színes nyomtatásra való átállásból adódó, nagy formátumú termelékenységi előnyöket. De az érdeklődő számos újdonságot láthatott még a bemutatók során.
PéKá
drupa-előzetes a Canontól
Düsseldorf, 2008. május 29.–június 11.
A nyomdai szakemberek a drupa négyévenkénti világkiállítására vetik tekintetüket. Ez a kiállítás egyfajta olimpia, amelyen a cégek és termékeik, sőt egyre inkább komplex szolgáltatásaik mérik össze erejüket. Erre a megmérettetésre készülve tartott sajtótájékoztatót a Canon Hungária Kft. április 18-án.
A Canon a Düsseldorfban rendezendő világtalálkozón 2600 m²-es standon mutatkozik be. A május 29-től június 11-ig zajló nemzetközi eseményen a cég új termékeit vonultatja fel, köztük a digitális imagePRESS családot. A tervek szerint a Canon ezen a rendezvényen számol majd be az Agfa Graphics nyomtatási szolgáltatóval kötött új stratégiai szövetségről.
A Canon története több mint hetven évre nyúlik vissza. Harminc esztendeje elkészített első színes nyomtatója óta a cég folyamatosan az irodai innováció élén jár. Ezekből a termékekből világszerte egymillió darabot találhatunk a munkahelyeken, illetve az otthonokban. Erről és a cég további stratégiai törekvéseiről bevezetőjében Moravcsik László, a Canon Hungária Kft. ügyvezető igazgatója beszélt. Őt Horváth Tamás és Lakos László követte, akik beszámoltak a világkiállítás terveiről és újrafogalmazott digitális nyomtatási koncepciójáról. A Canon vizuális megjelenésével igyekszik önmagát pontosan pozicionálni. A kép a képben eljárás és a legmagasabb minőség ígérete hangsúlyos eleme lesz a B46 jelű standnak, de a Düsseldorfba látogatók már a reptéri buszokkal is canonizált módon érkeznek a vásárvárosba.
A számos technikai újdonság mellett a Canon magyarországi leányvállalata hazai tapasztalatait is bemutatta a sajtótájékoztatón. Ennek keretében két meghívott vendég beszélt saját benyomásairól, és válaszolt a felmerülő kérdésekre.
Elsőként Pető András – a Pető Nyomda tulajdonosa – osztotta meg a hallgatósággal a digitális nyomtatás terén szerzett tapasztalatait. Mint mondta: ofszetnyomó gépeiket, amelyeken a nagyobb példányszámú munkáik készülnek, tökéletesen kiegészíti a kis példányszámú megrendelések elkészítéséhez vásárolt Canon imagePRESS C1 modell. Ezzel a berendezéssel a százötven példányos színes anyagot is alacsonyabb költséggel és gyorsan lehet az ofszetnyomtatás minőségét közelítő színvonalon előállítani. Az ofszeten előnyomott anyagokat, amennyiben azokat digitálisan felülnyomják, hőtűrő festékkel kell nyomtatni, mert a technológiából adódóan a digitális berendezésük 180 fokon égeti be a tonert. Ezen a Canon digitális gépen a 70 g/m²-es LWC-papírtól a 300 g/m² műnyomó kartonig sokféle hordozóra nyomtattak már.
Ezután Kérészy László, az 1948 óta működő Eszterházy Károly Főiskola informatikai szolgáltató centrumának vezetője a főiskolán felmerülő nyomdai és kötészeti igényekről, valamint az azokat tökéletesen kiszolgáló Canon imagePRESS CLC5151 színes és monokróm iR 7105 digitális nyomdai rendszerről mesélt. A főiskola kilencezer hallgatója által támasztott igényeknek megfelelni nem kis feladat. Három beszállító versenyéből a Canon került ki győztesen. A cég a kis példányszámú, folyamatosan változó jegyzetgyártás igényeinek legjobban megfelelő – egy menetben nyomtatni, kötni és vágni is tudó – gépet adott a főiskolai igények kielégítésére. A havonta háromszázezer másolatig terhelhető gép az elmúlt hónapban érte el a százezer fekete-fehér másolatot.
A Canon filozófiája – együtt élni és dolgozni a közös jóért – a fenti példákon keresztül is jól érzékelhető volt.
A Szerk.
DIGITALEXPO
Budapest, 2008. november 27–29.
Képalkotás és nyomtatás: elsősorban a szakemberek, de egyre inkább a nagyközönség érdeklődésére is számot tartó, kreativitáson alapuló tevékenységek, amelyek a digitalizáció dinamikus fejlődése folytán napjaink egyik legizgalmasabb, legnépszerűbb témáját adják.
A foto-, video- és nyomdatechnikai piac szereplői ezen igényeket felismerve – és a digitalizációt mint hívószót a középpontba állítva – kívánják létrehozni a képalkotás és a nyomtatott kommunikáció szakvásárát.
Az Expositor Kft. Davidovics Iván ügyvezető igazgató vezetésével a teljes kép megalkotására törekedett, amikor meghirdette a DIGITALEXPO szakvásárt. A határok ugyanis egyre kevésbé élesek: a fogyasztók ma már az otthoni nyomtatóktól is profi minőséget várnak el. A szakszerűség térhódítását jelzi, hogy a néhány évvel ezelőtt még kizárólag nyomdászberkekben használt szakkifejezések mára mindennapossá váltak az amatőr fotós honlapokon.
A több tízezer látogató első ízben 2008. november 27–29. között a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban találkozhat a fotózás, képfeldolgozás, kiadványszerkesztés és nyomtatás, a web, a szoftverek és hardverek, valamint a vizuális kommunikáció területén tevékenykedő cégekkel. A szakma találkozásának további garanciája a harmadik alkalommal megrendezendő Signexpo Reklámdekorációs Szakkiállítás, amelyet a DIGITALEXPO szakvásárral egy időben tartanak.
További információ:
www.expositor.hu
A Szerk.
Tematika
I. Képalkotás
II. Nyomtatott kommunikáció
III. Üzleti megoldások
IV. Web
XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Millenáris Park, 2008. április 24–27.
Az idén immáron tizenötödik alkalommal, a hagyományokhoz híven a könyv és a szerzői jogok világnapja jegyében, ám új helyszínen, a Millenáris Parkban rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.
A jubileumi eseményt április 24-én Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Wu Shu-Lin, a kínai sajtót és könyvkiadást irányító miniszterhelyettes nyitotta meg a Millenáris Teátrumban. A könyvfesztiválnak az elmúlt másfél évtizedben otthont adó Budapesti Kongresszusi Központ már a kiállítóknak és a látogatóknak is szűkösnek mutatkozott. Az idei rendezvényen ötvenezer kötetet és több száz újdonságot mutattak be a harminc országból érkezők. A rendezvényen közel hatszáz magyar és külföldi kiadó jelent meg.
Az új helyszín adottságainak köszönhetően arra is lehetőség nyílt, hogy a standokat tematikusan rendezzék be. Így a Fogadóban a közoktatás tankönyvei, a gyermek- és ifjúsági művek, továbbá a képregények kaptak helyet, míg a Jövő Háza csarnokban a hazaiak mellett a külföldi kiadók irodalmi, művészeti, ismeretterjesztő és tudományos műhelyei vonultak fel.
A különböző épületeket és helyiségeket a kor nagyjairól nevezték el. Ekképpen termet neveztek el Hess Andrásról, a magyar nyomdászat alapítójáról, Kner Imréről, a tipográfiai hagyományok megalapozójáról és Supka Gézáról, az Ünnepi Könyvhét atyjáról.
A XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa Kína volt. Az ázsiai nagyhatalom a könyvkiadás meghatározó állama, ugyanis az egy év alatt megjelenő közel 1,2 millió új cím húsz százalékát ott nyomtatják. A kínai kulturális programok megvalósításában a kínai állami szervek, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége, valamint a Kínai Kulturális és Művészeti Központ támogatta a rendezvényt.
Az idei díszvendég Bret Easton Ellis volt, aki a Budapest Nagydíjat a város főpolgármesterétől, Demszky Gábortól vette át. Az idei díszvendég teljes munkássága – Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai, Amerikai psycho, Az informátorok, Glamoráma, Holdpark – magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában olvasható.
Az Európai Unió régi és új tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit felvonultató Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját 2008-ban nyolcadik alkalommal rendezték meg a budapesti szimpózium keretein belül. Az idén a magyar Dunajcsik Mátyással együtt tizennyolc uniós ország legjobbjai mutatkoztak be.
Az érdeklődők közel háromszáz kísérő esemény közül választhattak. Többek között író-olvasó találkozókon, felolvasóesteken, könyvpremiereken, színházi bemutatókon és filmvetítéseken vehettek részt. A kisebbeknek Gyerek(b)irodalom szekciót alakítottak ki a nekik szóló irodalmi alkotások népszerűsítésére.
Az elmúlt években hazánkban is egyre nagyobb népszerűséget élveznek a képregények, ezért az idei fesztivál széles kínálattal és programsorozattal készült a terület felkarolására. Speciális szakmai programot nyújtott a kétezer könyvtárost megmozgató Könyvtáros Klub, amely nemzetközi szinten is egyedülállónak mondható. A fórum egyik központi témája az olvasáskultúra fejlesztése volt, amely nem csupán Magyarországon, hanem az egész világon kulcsfontosságú kérdésnek számít.
A könyves programokat fotótárlatok kísérték. A fesztivál idején a látogatók művészi felvételeket tekinthettek meg az augusztus 8-án kezdődő pekingi olimpia előkészületeiről. A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Szabó Magdáról rendezett emlékkiállítást, a Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója a Biblia Évéről, míg a Pont Kiadó Székely Jeruzsálem címmel szervezett tárlatot.
Az esemény záróakkordja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) szakmai elismeréseinek átadása volt. Az Év Kiadója a Kossuth Kiadó, az Év Kereskedője a Libri Kft. lett. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (International Board on Books for Young People – IBBY) magyar tagozata az Év Gyermekkönyve díjjal Czigány Zoltánt jutalmazta.
Gera Patrícia