Rofusz Ferenc animációi

Oscar-díj a gyerekek szobájában

Rofusz Ferenc élete filmvászonra érdemes történet. A hatvankét éves Oscar-díjas rendezőnk, az energikus sportember tervei még további hatvankét évre elegendők. A Légy című animációs filmjéért 1981-ben megkapta az Oscar-díjat.

A ma is hihetetlenül aktív Rofusz Ferenc a csendes budai utca egyik társasházának barátságos lakásában dolgozik. Az amerikai konyhás nappaliban ülünk le beszélgetni.

„Ezen dolgozom most” – mutat egy havas tájat. Ezt bedigitalizáljuk, és egy-két effekt segítségével már esik is a hó, vagy forognak a szélkerekek. Mindezt kézzel megrajzolni őrült nagy munka és pénz lenne… A Pannóniában az animációs filmekhez százból nyolcvanan csak kockáról kockára készítették a képeket. Ma a kézzel készült filmek percenként 1,3 millió forintba kerülnek. A digitális csak 480 ezerbe. Ezzel megvan a magyarázat a mindent elsöprő digitális alapú animációs filmekre. A figurát elég egyszer megrajzolni, egyszer kiszínezni, a többit a gép megcsinálja. Csontot tervez bele, majd az animátor beállítja a figurát a kulcspozíciókba, aztán a számítógép a köztes fázisokat elkészíti és így áll össze a mozgás.

A beszélgetés alatt az Oscar-díj is előkerül, egy nagy alapzaton álló, súlyos, bronzból öntött, huszonöt centiméter magas, arany bevonatú szobor. Talapzatán: Ferenc Rofusz The Fly.

„Eltört…” – meséli mosolyogva a kortalan filmrendező.

A gyerekek szobájában állt, játszottak vele, aztán egyszer, amikor bement érte, már így találta. Nem látszik rajta sehol a hiba, súlyos darab, masszívnak is tűnik, lehet vagy három kiló.

Az 1968-ban a Pannónia Filmstúdióba került rendezőt az életútja és a szavai alapján bárki gondolhatná inkább angolnak vagy kanadainak. Végigjárta a ranglétrát, dolgozott a János vitézben, majd a világhírű Gusztáv-sorozatban társrendező volt Jankovics Marcell mellett. 1974-ben Nepp József ötlete alapján Kő címmel elkészíti első saját filmjét. A Légy című zseniális munkáját három éven keresztül adta be a művészeti tanácsnak, amely mindannyiszor elutasította. Végül Hankiss Elemér segítségével adtak rá áldást, és indulhatott a munka.

Első díját a film Kanadában nyerte, ahonnan egészen az Oscarig menetelt. A díjat Los Angelesben végül nem ő vette át… Botrányos helyzetben vették vissza egy mára méltán elfeledett nevű minisztériumi funkcionáriustól. A díjért külön engedéllyel végül kiutazhatott, és később, egy külön ünnepség keretében az Akadémián vehette át. Csillog a szeme, ahogy erről mesél.

Túlzott akaratossága miatt, sőt azért, mert a díját át merészelte venni, itthon nem engedik kibontakozni. „Nagyon kevés munkát kaptam, nem hódoltam be” – idézi fel az akkori időket. Hároméves „vendégzenészi” (sic!) engedéllyel „vendéganimációsként” Németországban dolgozik, és fizeti a havonta ötszáz márkás munkavállalási sarcot. Aztán úgy dönt, hogy a családjával együtt Kanadába, Toronto városába emigrál, ahol az Oscar-díjas rendezőt már várták a legnagyobb filmintézetbe. Természetesen egy animációs cégnél kezd dolgozni, de később, azzal a nem titkolt céllal, hogy a gyerekei jövőjét és a munkájukat így biztosítsa, saját céget alapít. Gyerekei azonban a saját útjukat kezdték el járni. Egy mostanra egészen megújult típusú filmvilágban 3D-animációval foglalkoznak.

„Munkám során bejártam Amerikát, ami hatalmas piac” – meséli az életét, miközben az elmúlt hat évben Kanada és Magyarország között ingázik. „A kinti művészemberek semmivel nem okosabbak, meg nem is műveltebbek, mégis mindent jobban elérnek, és nem félnek a kihívásoktól.”

Miközben itthon saját maga futott A Légy zörejeit előállítani a kollegáival, addig kint mindenki kevesebb féltékenységgel végzi a saját dolgát. „Kicsi market ez” – csengenek a szavai beszélgetésünk után is sokáig fülemben.

Az ősz rendező ma A Légy „folytatásán” dolgozik. Ami Ticket címmel szintén háttér-animációs film lesz, vagyis az eseményeket a történet főhőse szemszögéből nézhetjük. A film sztorijából annyit lebbent fel, hogy életünk a születésünktől kezdve nem más, mint visszaszámlálás.

Rofusz minden filmjében az életet és annak értelmét kutatja. Mostani filmje zenéjét a nemzetközileg ismert Yonderboi készítette. A Tickettel azonban még nagyon sok munka van, most a pilotverzióból próbál kilépni. Közben előadásokat tart több helyen, oktat a Budai Rajziskolában, és hetente legalább kétszer teniszezik. A többórás beszélgetés során az is kiderült, az internetet, a mai rohanó munkatempót, az állandó jelenlétet, a huszonnégy órás munkarendet nem szívesen csinálná, de napi tizenkét órát azért szívesen dolgozik a saját filmjén. Határidőnaplójában a mindennapok elmúlt és leendő eseményei több évre visszamenőleg kis rajzzal vannak leírva, mint egy képregény. (Egyszer talán ezt is kiadják! – A Szerk.)

Beszélgetésünk végén Rofusz a két kontinens és a világ kulturális különbségeit ecseteli. Kint egy grafikusnak saját honlapja van, a tudása, portfóliója nem szájhagyomány útján terjed. Ha jól beszél angolul, minden kapu nyitva áll előtte. Kérdésemre, hogy milyen itthon dolgozni, azt válaszolja: „Izgalmas.”

Filmjeit egyébként bárki megtekintheti a daazo.com című filmeket gyűjtő oldalon.

Kozák Tibor