2007 Július






Tartalomjegyzék ESEMÉNYEK Szép könyvek a Dürer Nyomdából Utolsó lap

Alföldi László munkái elé

Ugyanaz és Más
Szerző: Somhegyi Zoltán művészettörténész

Alföldi László a kiállításait sokszor az ugyanaz és más alcímmel látja el. Ez a látszólag önellentmondó állítás most bemutatott munkáira is remekül illik.




                                    Alföldi László munkája

 

 

Sok műre, s nemcsak Alföldiére, jellemző, hogy kiindulópontjában, inspirációs forrásában, tematikájában, vagy – ahogyan nála is – alapanyagában valamire hasonlít, és mégsem az. Ugyanaz és más.

De mondhatnánk úgy is: ugyanaz, DE más. Ugyanaz, és MÉGIS más. Más, és ami még fontosabb: TÖBB. Ha nem így lenne, nem volna érdemes a munkákat kiállítani, de még csak megalkotni sem. Sőt, ha szigorúbban fogalmazzuk meg, nem is beszélhetünk alkotásról, csak csinálásról. Enélkül a TÖBB nélkül csak mimészisz lenne, nem poészisz.

Produkció, vagy legfeljebb re-produkció a kreáció helyett.

Mitől lesznek ezek a képek többek? Ennek megválaszolásához előbb járjuk körül, hogy mit látunk a műveken! Több képén is eredetileg tömegcikket reklámozó divatlapokból kivágott, ám megtört, meggyötört képek egyvelege jelenik meg. Itt-ott még fel is ismerhető a parfüm márkajelzése vagy a divatot diktáló újság neve. A kivágásokból összehozott anyag tehát egyveleggé, vagy – bárcsak „mondhatnám” kötőjellel – egy-veleggé, egységgé és képiséggé alakul.

Ha olyan boldogabb világban élhetnénk, ahol a „kép” szó minőséget vagy értékítéletet is hordozna, mondhatnánk, hogy az eredeti nem kép, hanem csak promóciós célú leképezése a néhol naiv, néhol hamis álomvilágnak. Alföldi László ezeket a leképezéseket használja fel, vagy inkább használja ki művei megalkotásakor. A fel- és kihasználás akkor is érvényes, ha némely esetben nem reklámfotókat, hanem klasszikus műalkotások leképezését használják, amelyek egyébként valójában szintén kereskedelmi céllal készültek: hiszen a reprodukció célja a könyvformában való eladhatóság volt. A most bemutatott anyagban az újságképek és a műalkotás-reflexiók mellett harmadik csoportot jelentenek a már születésük pillanatában absztraktnak megálmodott képek, azok tehát, amelyeknek a képfelület-megmunkálása már nem engedi láttatni a kiindulópontot.

A képek persze nem egy az egyben, hanem át- és megdolgozva jelennek meg. Miben is áll ez a megdolgozás?

Művészi útkereső éveiben egyik mentorától, Fischer Ernőtől a felület és a réteg viszonyának tiszteletét tanulta meg. Nem csoda tehát, hogy a rétegátalakítás a most bemutatott képein is meghatározó, méghozzá háromszorosan.

Először is, az eredeti képről saját és sajátos technikája révén elvesz vagy visszavesz részleteket. Az elvétel mértéke változik, sokszor csak apró darabok tűnnek el, és viszonylag látható marad az eredeti kép. Máskor nagyobb területek szakadnak ki, néhol pedig szinte teljes lecsupaszítás figyelhető meg. Ahol csak foszlányokban marad meg az eredeti fotó harsogó színvilága.

A rétegalakítás és képépítés második állomása maga a kollázstechnika. Az átdolgozott, visszatépett képek egymás mellé és egymásra helyezett struktúrája alakítja tovább a művet. Sajátos kölcsönhatásba kerülnek a kisebb-nagyobb darabok, kialakítják a hierarchia-rendszerüket, előbb felelnek, sőt, vitáznak egymással, de a végén megtalálják helyüket, mondhatnánk: „beindul” a kompozíció.

A harmadik állomás, a réteg- és felületkezelés végső stációja a gyűrődések, szakítások, forgatások, törések munkája. A gyűrődések sokszor finom rátét-, azaz ráfestett vonalnak tűnnek, a szakítás pedig mindig a véletlen megkísértése, tehát velekacérkodás is, hiszen sosem tudható biztosan a végeredmény pontossága, azaz – lévén, hogy mű-alkotóelemről van szó: helytállósága. A tépés után visszamaradt terület, amely élből szél lett, vajon megállja-e a helyét? Ezzel a véletlenszerűséggel ellentétes az elemek forgatása, és ezáltal a körvonal megtörése, amely éppen hogy a legmagasabb fokú koncentrációt igénylő próbálkozás, de nem a véletlen kísérletezése, hanem a koncepciót szigorú fegyelemmel szem előtt tartó, kereső próbálkozás.

Így foglalhatjuk össze Alföldi László képépítésének három elemét. Ám a kiinduló képek részleges visszaszedése, kollázsba rendezése, majd az apróbb felületkezelési ötletek végeredményben mit is hoznak létre? Roncsolt felületeket. A roncsolt jelen esetben viszont nem rombolt, megrongált vagy megrongálódott felületet jelent. Nem arról van szó, hogy valaki öncélúan rombol, s nem az idő kegyetlen munkája hozza létre a szemlélő számára csak passzívumban kifejezhető romboló eredményt (megrongálódott).

Ezeknél a képeknél értő és építő destrukcióról van szó. Alföldi László destruál, ezzel természetesen a kiinduló képek által közvetített világot is dekonstruálja, ám azért, hogy újat, és persze mást építsen belőle. Ugyanazt és mást. Többet és mást.

Ez művészetének csodája: az alkotó elvesz, elszed, kitép, ám a végeredmény mégis több lesz, mint amiről a kezdetén álmodhattunk volna.

Somhegyi Zoltán

művészettörténész









Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása