Illusztráció: Gutenberg galaktikája Lakner Zsuzsa és Flórián Gábor munkája

A döntő ugyanis a szemléletmód, nevezetesen az a megfogalmazás, amely a kommunikációt – adott esetben annak írott-nyomtatott formáját – egy civilizáció lényegi, fő szervező elvévé teszi. Hiszen a nyomtatás, vagyis a reprodukálhatóság, a hozzáférhetőség, a terjedés nagy sebessége, az üzenet rólunk levált tárgyiassága, valóban alapvető változásokat hozott. Az oralitás, a szájhagyomány személyes hitelessége, a memóriaterjedelem által megszabott, olykor áldásos korlátozottsága eltűnt, helyette a nyomtatott információ rideg, gyakran valóban demokratikus fennhatósága jött el.

De mi történt napjainkra? Mit takar „a Gutenberg-galaxis vége” kijelentés? És milyen a világ a Gutenberg-galaxison túl? Az elektronikus média, a számítógépes kommunikáció, az internet elterjedése mennyiben hozott változást? Mi az, amiért ma már alapvetően más korszakot élünk, még akkor is, ha a nyomtatott szó nem enyészett el, sőt bizonyos területeken megőrizte hadállásait? Miként hat ránk az „információs szupersztráda”?

Az elektronikus médiának a nyomtatott korszak médiumaival szemben alapvető sajátossága, hogy megteremtette nem csupán saját iparát, iparosait és közönségét, de a saját világát is. Vigyázat, nem sajátos, hanem saját világát.Mit takar ez a distinkció? Nos, azt a köztudomású és egyre inkább a saját bőrünkön is tapasztalható tényt, hogy az és szinte már csak az a valóság, amit az elektronikus média közvetít, elénk tár. Csak az a téma, csak az a probléma, csak az létezik, amit az elektronikus média mutat be, ami azonban szinte már önnön tapasztalatainkat, a hétköznapi életünket is felülírja. Ami nincs a médiában, az nem is létezik, vagy csak alig. Ami viszont belekerül, az legyen bármilyen parciális, felnagyítódik, és mindenkit foglalkoztatni kezd. Vagyis képes benyomulni saját tapasztalataink elé és mellé, képes átalakítani a gondolkodásunkat, egész személyiségünket.

Ezen a ponton óhatatlanul felmerül a felelősség kérdése. Ki használja, mire, hogyan és milyen korlátokal a médiát? Elégséges-e, és egyáltalán létezik-e a szakma önkorlátozása, felelőssége? S ha igen, akkor az mennyire lehet hatékony? Ugyanezek a kérdések hatványozottan merülnek fel az internet vonatkozásában. Valószínű, hogy az internet, az e-mail megjelenése, elterjedése olyan alapvető változást hozott civilizációnk fejlődésében, amelyhez csak nagyon kevés dolog fogható az emberiség történetében. A föld bármely pontjával – hangban, írásban, képben – létesíthető azonnali kapcsolat, az információ terjedésének elképesztő sebessége beláthatatlan lehetőségeket nyit meg.

Minden most történik, már a jelen pillanatban elérhető, azonnal hozzáférhető. Nincs előzmény, nincs múlt, nincs várakozás, ám ugyanakkor kifutás, időben való előrehaladás sincs. Csak pillanatok léteznek, sok-sok diszkrét „kitüntetett pillanat”, amelyek között szakadatlanul egyensúlyozunk, próbáljuk megteremteni az összeköttetéseket, megtalálni az összefüggéseket, értelmezni, felfogni a folyamatokat a különállónak látszó történésekben. Ezek együtt a mi világunk, pillanatnyi pici állóképbe merevítve. Ez döntő különbség időbeliséghez, történetekhez szokott eddigi percepciónkhoz képest. Mást és másként kell látni, befogadni, mások lesznek szükségszerűen az észlelési, értelmezési mechanizmusok. Mások a kódok, más a kontextus, más az értelmezési keret. Ez elvárásainkat is alapvetően módosítja.

Ezek a változások óhatatlanul megváltoztathatnak bennünket mint betűt befogadót, mint olvasót is.

Az internet használata számtalan kérdést vet fel. Bármit megtudhatunk, bármilyen információt megszerezhetünk bárkiről, bármiről másodpercek alatt. Az információk olyan mérhetetlen sokasága zúdul ránk egy-egy sikeres keresés alkalmával, hogy végig sem tudjuk tekinteni. Ezek az információk azonban ellenőrizetlenek, adott esetben szedett-vedettek, bújtatott és nyílt reklámok ömlenek ránk, néha még a helyesírás-fogalmazás elemi szabályainak sem felelnek meg, máskor pedig magas színvonalú értekezéseket, komoly szakszövegeket kapunk. Ezzel a tarkasággal bizony bánni kell tudni.

Ugyanez a helyzet a fórumokkal, chat-szobákkal. A gépen át összeköttetésbe kerülünk az egész világgal, bárkivel, bárhol, bármikor. Hogyan lehet ezt kezelni, hogyan lehet bánni ezzel az információ-áradattal? Szelektálni, ellenőrizni kell. Olyan képességeket, készségeket, olyan rálátást igényel, amelyek alapvetően változtatják meg olvasói szokásainkat is. Úgy kell eljárni, mint a régi időkben a klasszikafilológusok tették. Forráskritikával, rengeteg párhuzamos információ ütköztetésével.

Milyen magatartásbeli változásokat idéznek elő ezek az új vonatkozások, hogyan változunk meg mint befogadók? Hogyan vehetnek részt a könyvek is ebben a gyors körforgásban, ebben a lüktető mindenhez rögtön hozzáférni akaró világban? Érdekes jelenség a book-crossing, egy olyan kezdeményezés, amelynek célja éppen az, hogy a könyvet is „belökje” ebbe a milliónyi interakcióval terhelt folyamatba. Milyen is valójában az „elektronikus ember”? Milyen viszonyunk a könyvhöz, az internethez? Hogyan és mit olvasunk? Hogyan változott meg a könyvek funkciója ebben az új erőtérben?

Rovatunk az elkövetkező néhány számban e kérdéskört járja körül.

                                                                                          Kerberné Varga Anna