A kvantumpszichológia üzenetei Robert Anton Wilson könyvéről
E-VILAG vissza


A kvantumpszichológia üzenetei Robert Anton Wilson könyvéről

Ha van vagy lesz információs kor, sőt tudáskor, az nem attól van vagy lesz, hogy Magyarországon az utolsó tanyán vagy lakótelepi garzonban is interneteznek, hanem attól, hogy a második évezred tudását átfogóan felülvizsgálják, és a folyamatos kritika, újragondolás s újramodellezés közben és után új tudás jön létre.
















A huszadik század a generális újragondolást elkezdte, amely mindenekelőtt Albert Einstein nevéhez fűződik, s a relativitáselmélet elvezetett a messzebb mutató kvantumelmélethez, ami egyébként nem más, mint az anyagi jelenségek egységes magyarázatát elvégző (megkísérlő) fizikai elmélet. Ha ez nem lenne több, mint egy új természettudományos tudás, akkor is szükségképpen jelentősebb esemény lenne, mint például egy-egy iszonyú világháború vagy világgazdasági csőd. A kvantumelmélet felismerései önmagukban is sokkolnak, hiszen például ma már senki nem cáfolja, hogy a fizikai világ kutatásánál az észlelőt nem lehet elkülöníteni az észlelt eseménytől, vagy ami még meghökkentőbb, hogy az anyag egyszerre részecske- és hullámtermészetű, s a kvantumfolyamatok valószínű eseményei valószínűséghullámok (állapotvektorok) vagy valószínűségi hálózatok. Beszélhetünk így a helyhez nem kötött hatások és események elvéről, vagy például a szupertér, a párhuzamos világegyetemek elméletéről is.

Nem véletlenül vált világhírűvé a kvantumfizikus Niels Bohr kijelentése: Ha a kvantummechanika nem volt megrázó számunkra, akkor még nem értettük meg.

Ez az új elméleti fizikai gondolkodás azonban az elmúlt néhány évtizedben elvezetett a nem-fizikai világ újragondolásának felismeréséhez. A hazai tudományos életet feltehetően izgalomba hozhatja, hogy most jelent meg magyarul s ezért széles körben olvasható Robert Anton Wilson - eredetileg 1990-ben publikált - Kvantum pszichológia című könyve, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy a kvantumelméletet alkalmazza a pszichológiában. (R. A. Wilsonról lásd a www.rawilson.com weboldalt.) A szerző egyúttal folytatja Alfred Korzybski és ifj. D. David Bourland által elkezdett általános jelentéstan kidolgozását, és a kvantumlogika felvázolásával az új gondolkodás feltételét segíti megteremteni az embertudományok és a társadalomtudományok számára. Az új jelentéstan lényege szerintem az, hogy az arisztotelészi igen-nem logikát megkérdőjelező új felfogások után, amelyek között Neumann Jánosé kulcsfontosságú volt, hiszen az igen és a nem mellett bevezette a "lehet"-et, megteremtődtek az elméleti feltételek a nyelvi-fogalmi teret szintén többdimenziós téridő-rendszernek értelmező megközelítések esélyei. A tudáskor tehát mindenekelőtt új jelentéselmélet.

Ennek alapján R. A. Wilson egyesíti s hasznosítja a fizikusok poszt-koppenhágai szemléletét és az egzisztencializmus, valamint a fenomenológia felvetéseit. Az eredmény szintén meghökkentő és remélhetőleg megtermékenyítő: a helyhez nem kötött "én" feltárása és definiálása. A nagy világvallások, a klasszikus teológiai nézetek, vagy a hagyományos pszichológiai és filozófiai felfogások már sokat és jól megértettek az emberi egoból és énből, de az euroatlanti kultúrában S. Freud és C. G. Jung után sem mondhatjuk azt, hogy általában az emberről, a tudatról vagy az egyes személy tulajdonságairól akár tűrhetően is eleget tudunk. Ha a láthatatlan, elemi részecskék alatti (szubatomi) világ a rejtett változók világa, logikus a - David Bohm által kezdeményezett - új valóságmodell-felvetés, hogy például helyhez nem kötött, rejtett változóként definiálható énről beszéljünk. Ez az új megközelítés eltörli az anyag és a tudat közötti kettőséget, amint az einsteni elmélet felszámolta a tér és idő különváltságát. Ez nem kevesebbet üzen, mint azt, hogy a bohmi rejtett változó modellben a "tudatosság" egyáltalán nem létezik helyhez kötötten, avagy elménk nem marad agyunkban, hanem helyhez nem kötött módon teljesen áthatol és/vagy túllép a téridőn.

Wilson összefoglalásként ezt mondja: A helyhez nem kötött én - a téren és időn túl - és az "elmén" és az "anyagon" túl még nem heverte ki a bal agyféltekébe fordítás lineáris szóbeliségét. Túllép az összes "vagy"-on és "és"-en és, amint a buddhista is tudja, még akkor sem nevezhetjük helyesen egy "én"-nek.

U. i.: Nem kizárt, hogy Magyarország akkor lép be igazán az információs korba, ha legalább a hangadó értelmiség feldolgozza vagy óvatosan fogalmazva az eddiginél jobban megérti a kvantumelméletet, ennek részeként a kvantumtársadalmat és többek között a kvantumpszichológiát.

Varga Csaba