A halálközeli élmények lehetséges parapszichológiai analógiái
E-VILAG vissza

Paulinyi Tamás
A halálközeli élmények lehetséges parapszichológiai analógiái


A nemzetközi tudományos parapszichológiai kísérletek, illetve a saját idevágó megfigyelések alapján a HKÉ különbözô fázisaiban tapasztalt tudati észleletek analógiába hozhatók a pszi képességek több típusával.
Írásomban három fôbb élménykörrel foglalkozom, ezek: A testelhagyás élménye, a HKÉ alatt fellépô telepatikus észleletek, a panorámatudat élménye.
















A halálközeli élmények (HKÉ) magyarázatai között található természetfeletti megközelítés ma már nem feltétlenül a misztikum területére sorolandó. A parapszichológia jelenlegi kutatási eredményei a HKÉ legtöbb stációjára logikailag is bizonyítható vagy valószínűsíthetô magyarázatot kínálnak. A természetfeletti jelenség fogalma ugyanis leírható a jelenlegi fizikai ismeretek szerint nem magyarázható, ám valamiképpen észlelhetô jelenség definíciójával is. Az élmények esetenként merôben szubjektív volta - például a halott rokonokkal való találkozás - természetesen nehezíti az objektív megítélést, azonban a HKÉ-nek vannak olyan elemei is, amelyek kísérletileg megfigyelhetôk.

A legmegragadhatóbb rész a testelhagyás, vagyis a testenkívüliség tapasztalata. Ennek a jelenségnek a verifikálása, illetve a tudományos köztudatba vitele egyébként alapvetôen változtathatná meg a test és tudat kapcsolatáról vallott eddigi nézeteinket. Ebben az esetben nem másról van szó, mint arról, hogy a klinikai halál állapotában - az életműködések igazolható hiányában is - észlelni képes a tudat, mégpedig az ismert észlelési állapotokon messze túlmutató módon. Ennek részletes vizsgálatához tekintsük át a testenkívüli élmény egy tipikus példáját:

A műtôben eszméletlen állapotban lévô beteg egyszer csak magához tér, és tisztán hallja, hogy halottnak, de legalábbis klinikai halottnak nyilvánítják az orvosok. Mindeközben abban a furcsa helyzetben találja magát, mintha az újraélesztésére irányuló kísérleteket és a műtôt valahonnan a plafon közelébôl szemlélné. Mindent pontosan lát, mindent tisztán hall, sôt az emberek ki nem mondott gondolatait is észleli, amikor viszont kommunikálni kíván, például az orvosával, rájön, hogy ôt nem látja és nem hallja senki. Érthetô módon rájön arra is, hogy Ô nem azonos azzal a testtel, aki a műtôasztalon fekszik, illetve arra, hogy jelenlegi testetlen formájában képes átkelni szilárd tárgyakon, falakon is. Így, és azzal a képességgel, hogy gondolataival, vágyaival választja meg tartózkodási helyét, távoli helyeken, például vidéki rokonainál is azonnal képes megjelenni. A testenkívüliség fantasztikus élményét aztán továbbiak követik, azok ismertetése elôtt azonban térjünk vissza az eddigiek parapszichológiai magyarázatának kísérletéhez.

A pszi-képességek - telepátia, távolbalátás, jövôérzékelés, illetve pszichokinézis - ismeretében kijelenthetjük, hogy a tudat, legalábbis bizonyos működéseit tekintve, nem lokális jelenség. Ez azt jelenti, hogy nemcsak itt és most, vagyis érzékszervi és testi környezetünkben észlelünk és hatunk az anyagi világban, hanem a pszi útján elméletileg bárhol és bármikor. Ezek, a laboratóriumban csupán statisztikusan kimutatható marginális hatások, többek között, az érzékszervi ingerek csillapításával (például meditáció) fokozhatók. Elképzelhetô, hogy szóban és gondolatban megfogalmazódó tudatunk a pszi-észleléseket tulajdonképpen egy érzékszervi blokád folytán képtelen közvetlenül átélni, így azok a tudatalatti és tudattalan cselekvésekben kényszerülnek megnyilvánulni. Ezeknek a képességeknek a halálközeli élményekben tapasztalt kiteljesedését - ebben a felfogásban - a tudat testi határok és hatások közül való kilépése is eredményezheti. Az említett testelhagyási jelenség azért is figyelemre méltó, mert a HKÉ élményei közül a leginkább bizonyítható.

Az ebben az állapotban szerzett észleletek gyakran több helyiséggel odébb zajló szimultán események pontos leírását jelentik, kiegészülve esetenként olyan információkkal, amelyek csak telepatikus úton szerezhetôk meg. A HKÉ másik parapszichológiailag lényeges eleme az úgynevezett életfilm-áttekintés, amelyben az élményt átélôk egyfajta idôntúli panorámatudattal rendelkeznek. Ilyenkor mintegy lepereg elôttük az életük, amely kifejezés azért helytelen, mert életük pillanatai ebben az áttekintésben egyidejűleg vannak jelen. Az élmény utólagos felidézésében az elfelejtettnek hitt, akár kora gyerekkori emlékek olyan sűrűségben és részletességgel tárulnak fel, ami nem magyarázható a klinikai halál vagy egy esetleg csak egy-két másodperces zuhanás rendelkezésre álló idôtartamával. Ismerve a tudat idôbeli kötetlenségét - például jövôérzékelés és hipnotikus regressziók - valószínűnek tűnik, hogy ebben az esetben inkább egy tudati idôsíkváltás történik. A HKÉ átélôinek beszámolóiban egyébként is olyan fokú hasonlóság tapasztalható - erre figyelt fel Moody is -, ami már önmagában is rendkívüli jelenség, ugyanakkor egy egybehangzó új világszemléletet sugall. Itt nemcsak a halálfélelemtôl való megszabadulásra vagy az élet felfokozott tiszteletére gondolok, hanem egyfajta transzcendens ok- és sorsszerűség megjelenésére az átélôk gondolkodásában.

A spirituális felfogású paratudományok a vallásokkal egybehangzóan egy nagyobb tudati egész részeként kezelik életünket, ahol a cselekvések egy karmikus oksági rendszer kollektív szempontjai szerint ítélhetôk meg. A mérlegre tétel, vagyis a megmérettetés a halálkor, szinte minden kultúrában valamilyen formában megjelenik. A jelenlegi parapszichológiai elméletek szerint ez részint az idôn kívüli tudatállapot nagyobb összefüggéslátó képességébôl adódik, részint pedig egy kollektív tudati rendszerbe való visszatéréskor, az annak erkölcsi értékeihez való viszonyulásból.

Mindezen feltételezések természetesen arra az alapfeltevésre épülnek, ami szerint elképzelhetô a tudatnak olyan túlélô formája, amely nem kötôdik elválaszthatatlanul a testi folyamatokhoz, nem terméke vagy függvénye annak.
A Walker-féle parapszichológiai hipotézis az agyat már csak a tudattal csupán kölcsönhatásban lévô fiziológiai rendszernek tekinti, Lund elmélete pedig egyenesen a testet tekinti úgy, mint ami a tudat mezôjébe van beleágyazva.
A túlvilág létérôl szerzett információink érthetôen igen közvetettek, hiszen a klinikai halálból visszatértek végsô soron élô emberként számolnak be különös tapasztalataikról, csakúgy, ahogyan a biológiailag is halott lelkek tolmácsolói, a médiumok is élô emberek. Tudnunk kell azonban, hogy a halál feltételezett tudatállapotával sok más tudatállapot is analóg lehet. A tibeti buddhizmus hajszálpontos leírásai a halálközeli élményekrôl arra engednek következtetni, hogy szerzôiknek - közismerten magasrendű szellemi gyakorlataikkal - bejárásuk volt a halál elôcsarnokába, és nem biztos, hogy csak odáig jutottak.
Az álmok, a látomások, a művészet kifejezôeszközei mind azt sejtetik, hogy a legnagyobb titok és talány, amely az embereket jobbára gyógyíthatatlan rettegésben tartja, végsô soron nem is titok, hiszen a lényeget évezredek óta tudhatjuk róla. A vallások, a hagyományok utat és irányt mutathatnak nemcsak az emberi hitvilágok, de az intuitív és modern tudományos ismeretek szintéziséhez is, feladatot adva és jelentve a mai kor keresô emberének.


Paulinyi Tamás