Információs társadalom
kontra információs kultúra
E-VILAG vissza

Gerhard K. Wagner

Információs társadalom
kontra információs kultúra


Hol volt, hol nem volt, az információs társadalom egyszer csak lepottyant az égből a földre. Azonnal lecsaptak rá a technológia megszállottai, az IT-hitűek, és összeházasították az új gazdasággal. Azután Isten kihúzta a dugót a konnektorból. A tápfeszültség megvonása után az IT-hátterű ujjongás jelentősen alábbhagyott. És látta Isten, hogy ez igen jó. Nyugodjék békében.
















2000-ben Kramer professzor, az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (WIFO) elnöke előadást tartott az információs társadalom áldásairól: akkor volt módjában első ízben közvetlenül asztali számítógépéről hozzáférni külső kutatási jelentésekhez. - Szép új információs világ: elnök mint info-bróker?
Víziók: Az internet, az e-business, az új gazdaság, a kiberfantázia és hasonló csodák korában született meg az információs társadalom. Egy új aranykor kezdete. A keresztelési anyakönyvben szülőként a médiát és a politikát jegyezték be, a szertartást végző pap az optimista tőzsde volt. A vízió megfogalmazása meglehetősen bizonytalanra sikeredett, egy új messiás és aranyborjú iránti olthatatlan vágy tükröződött benne: az információ szabad áramlása, az információ demokratizálása, az információ önállósága. Nulla tranzakciós költségek, információs egyenlőség és hasonló jól hangzó, de semmit sem mondó fogalmak árasztották el az emberi agyakat, az újságokat és a tömegtájékoztató eszközöket. Az 1968-as generáció megújulása vagy információs kommunizmus? Az Európai Uniós tanulmányok egyetlen közös céltól zengtek: minél gyorsabban, minél egyszerűbben és minél közelebb vinni minden
polgárhoz az információt. Vagyis egyszerűen ráültetni a polgárt a Netre anélkül, hogy megmondanánk neki, pontosan mire is jó mindez, miként hasznosíthatja. A német internet-reklám (Boris Becker: Jetzt bin ich drin) és Klima kancellár 1999. évi kezdeményezése ilyen céltalan promóciós eszközök voltak.
Miért vagyok ilyen kritikus ezekkel a víziókkal szemben? Azért, mert ködösen és pontatlanul fogalmazták meg őket, egyszerre szólnak mindenkihez és senkihez, pontosan úgy hangzanak, mint a szokásos politikai nyilatkozatok ("a gazdasági és a társadalmi jólét növelése"). Az információs társadalmat egy technológiához (az informatikához) kötik, amely így új függőséghez vezet. Szabad áramlás és IT-függés egyszerre? Nem vezet-e az IT új függőséghez? Továbbá: az emberiség melyik jelentős problémáját kell megoldania az információs társadalomnak? Az információhiányt? Aligha. Napjainkban elárasztanak minket a hírek, mégis tájékozatlanok vagyunk.

Kielégítik-e ezek a víziók a gyerekek, a munkanélküliek, vagy a fejlődő és a legszegényebb országban élők szükségleteit, akik még évekig, esetleg évtizedekig nem jutnak internethez? És amíg nincs internet-hozzáférésük, mit ígérünk, milyen jövőképet kínálunk számukra?

Célok és elvek

Az elmúlt években folyó vitákat három nagy fogalom uralta: elérhetőség, egyenlőség és használhatóság. Véleményem szerint az elérhetőség tárgyalásánál túl nagy hangsúlyt kaptak az elektronikai szempontok: az elmúlt évtizedekben nem emlékszem olyan - politikai vagy tudományos - vitára, amelyben bárki azt kifogásolta volna, hogy nem jut hozzá olyan jogi vagy egyéb információhoz, amely egyébként a hivatalos helyeken pénzért beszerezhető. Az elmúlt 200 évben az összes európai állam nyilvánosan elérhetővé tette törvényeit, ezeket meg lehetett tekinteni a települési önkor-mányzatoknál, könyvtárakban, elő lehetett rájuk fizetni vagy az újságosstandon meg lehetett vásárolni (gondoljunk például Svájcra). Aztán megjelent az internet, és néhány információ-szocialista panaszkodni kezdett arra, hogy nem jut információhoz, mert a nyomtatott változat nem ingyenes. Vajon mikor jut eszébe valakinek arra panaszkodni, hogy nem jut élelemhez, s kezd el harcolni a szupermarketek ellen?
Az elmúlt évben az Európai Bizottság néhány adatbázist ingyenesen elérhetővé tett az interneten. A polgárok azonban továbbra is panaszkodnak arra, hogy képtelenek megérteni és értelmezni az európai jogi dokumentumokat. Vagyis: a hozzáférés költségének, akadályának és bonyolultságának sokkal kisebb a jelentősége, mint az információ szűrésének, elemzésének és felhasználásának, az információ tudássá alakításának.
A másik túlhangsúlyozott fogalom a használhatóság volt. Szakértők százai hitették el a vállalatokkal és a politikusokkal, hogy az elektronikus kereskedelem fellendítéséhez szükséges elemzések egy szempillantás alatt rendelkezésükre fognak állni. Eközben senki sem vette a fáradságot, hogy felkeresse a nemzeti szabványügyi hivatalokat és megvásárolja azt a több tucat országos és nemzetközi szabványt, amelyből megismerhette volna az európai tapasztalás és tudás több száz éves gazdagságát (például az információ osztályozását). Hasonlóképpen senki sem gondolt arra, hogy különbséget tegyen tucat-nyi, egymástól teljesen eltérő felhasználói
csoportok (szakértők, félig tájékozott polgárok, kisebbségek, vendégmunkások, turisták, fogyatékosok) között.
A nyilvános vita alternatívájaként én a következő fogalmakat javaslom: elérhetőség helyett az újrafelhasználhatóságot, használhatóság helyett a felhasználóságot, állami monopóliumok helyett a változatosságot, ingyenes tömegétkezés he-lyett minőséget. Vegyük sorra ezeket a fogalmakat.
Újrafelhasználhatóság: említek néhány példát. A türelmetlen polgárok lecsillapítása érdekében a legtöbb kormány a weben is elérhetővé tette belső információs erőforrásait és adatbázisait ("kenyeret és cirkuszt"). Néhány országban azonban (például Csehországban) az állami intézmények nem engedélyezik, hogy ezt az ingyenes információt a tartalomipar kereskedelmi célokra is felhasználhassa. Ezeket a közvetítőket megakadályozzák abban, hogy a különböző állami és magán adatforrások kombinálásával vagy e tartalomnak más felhasználói csoportok specifikus igényeire történő adaptálásával új, értéknövelt szolgálatokat hozzanak létre illetve a meglévő intelligens termékeket integrálják (ami egyébként az Európai Unió
5. sz. keretprogramjának célja). Az állami információszolgáltatók monopolhelyzetének hatását azonban hamarosan gyengíteni fogja az Európai Uniónak az állami szektor információinak kereskedelmi hasznosításáról szóló irányelve (Directive on Commercial Exploitation of Public Sector Information), amely elősegíti az állami információs erőforrások nem kizárólagos kereskedelmi hasznosítását.
Felhasználóság: az átlagos felhasználóktól érkező visszajelzések azt igazolták, hogy hiányoznak a szakmai (!) információ megértéséhez, értelmezéséhez és kiegészítéséhez szükséges ismeretek és módszerek. Ennek oka meglehetősen nyilvánvaló: a szakmai információkat a terület szakemberei írták szakembereknek. Az információs társadalom megfelelően művelt, nemzetközileg tájékozott, nyitott gondolkodású felhasználók nélkül csak fele annyi hasznot hoz, sőt, új kockázatokat rejthet magában. Sok szerencsét kívánok azoknak, akik azt hiszik, pontos jogi útmutatást kaphatnak egy jogi adatbázis teljes szövegű visszakereshetőségével. Ez nem csak képtelenség, hanem komoly félreértésekhez, rossz döntésekhez is vezethet.
A tudást nem képviselő, nyers információ súlyos károkat okozhat! Úgy is mondhatnánk:
a polgár egy szikével fel tudja szeletelni reggelijéhez a felvágottat, de sebészeti beavatkozást nem végezhet. Bármely eszköz, szerszám a szak-képzetlen felhasználó kezében haszontalan, veszélyes, ennélfogva alkalmazása tiszta pénzpocsékolás.
Minőség: az információs társadalommal kapcsolatban ez a kifejezés egyszer sem hangzott el az utóbbi évek vitái során. A szakmai információkat tartalmazó online adatbázisok 1972-től egészen napjainkig az adatoknak csak minimális jogi biztonságát és minőségét biztosították. A weben azonban az átlagfelhasználónak rendkívül, olykor természet feletti képességekre lenne szüksége, hogy elválaszthassa a búzát az ocsútól. A garantálatlan minőségű, ellenőrizetlen információ nem fér össze a nem professzionális felhasználóval. Az állami műsorszórók sok millió eurót költenek szolgáltatásaik minőségére, vagyis arra, hogy az információt a megfelelő környezetbe helyezve, tudás építésére alkalmas állapotban tálalják. Nem kellene ezt az állami műsorszórásnál bevált elvet az állami webre is alkalmazni?

Információs társadalom = államilag finanszírozott dilettantizmus?

Mint az újrafelhasználhatóságnál már próbáltam utalni rá, egyre nagyobb szükség van arra, hogy a célcsoportokat külön-külön szólítsuk meg. Az Európai Unió már eddig is részt vett kisebbségi felhasználói csoportok - például fogyatékosok - számára indított projektek finanszírozásában. A kisebbségek vagy turisták tekintetében azonban jómagam inkább a megfelelő szolgálatok és az igényekre szabott tartalom óriási hiányáról beszélnék. Ha csak az idén tett üzleti útjaimra (Riga, Barcelona, Prága) gondolok, bizony gyakran el voltam vágva a helyi információktól. A nyilvános webhelyekről gyakorlatilag nem tudtam aktuális és fontos hírekhez jutni. Mivel a helyi nyelvet nem beszéltem, nem értesültem olyan fontos tudnivalókról, mint hogy hol sztrájkolnak a buszsofőrök vagy miért változott meg valamelyik villamos útvonala. A jövőben szívesen fordulnék valamilyen regionális "one-stop-shop" intézményhez (például egy közkönyvtárhoz), amely mondjuk heti 30 euróért az adott városra vonatkozó összes fontos hírt és információt megadná nekem telefonon az általam választott nyelven. A szolgáltatást ki lehetne egészíteni a városról szóló háttérirodalommal és egy olyan személyi asszisztenssel, aki segítene találkozóimat megszervezni a helyiekkel. Olyan egyszerű szolgáltatásra gondolok tehát, amelyik a hagyományosan elérhető nyilvános információszolgáltatásból kinőve többletbevételeket termelne minden érintett fél hasznára.

Munkamegosztás és a közvetítők szerepe

Az információs társadalommal kapcsolatos legjelentősebb félreértés szerintem ezen a területen alakult ki. A felhasználókat (köztük tudósokat is) valósággal letaglózza az, ahogyan ezekkel az új asztali eszközökkel "játszanak". Emlékeztetek Kramer professzor karácsonyi álmára: egy tudományos intézet elnökének egyszersmind info-brókernek is kell-e lennie, holott nyilvánvalóan képtelen áttekinteni a világszerte elérhető sok millió információforrást és sok ezer adatbázist? Az Európai Unió politikája nézetem szerint ebben nem következetes: egyrészt ágazat-specifikus vagy ágazatközi programok indításával még továbbra is finanszírozza a klasszikus információközvetítő intézmények (könyvtárak, levéltárak, múzeumok) fejlesztését, másrészt bezárta az EU-adatbázisok jól működő elosztó hálózatát és a nemzeti hozzáférési pontokat. Azok a kis- és középvállalkozások, amelyek komoly összegeket költöttek marketingre és új felhasználói csoportok képzésére, szembe találták magukat az Európai Unió döntéshozóinak szeszélyeivel és első áldozataivá váltak az EU politikájának. Az alábbiakban új szerepet javasolok a hagyo-mányos információközvetítő intézményeknek, például a nyilvános könyvtáraknak. A közelmúltban néhány ország (köztük Ausztria is) teleházakat hozott létre vidéki körzetekben. Ezek többsége megbukott, mivel nem integrálódtak a meglévő információs központokba, ahol rendelkezésre állt az információs szakértelem és ahol a tudás átadása eddig is megvalósult. Az újabb koncepció ezeket a teleházakat a hagyományos információs csomópontokkal házasítja össze (éppen úgy, ahogy régen a kolostorokhoz tartoztak a könyvtárak és az iskolák). Franz Nahrada, a városi és vidéki információs fejlesztés osztrák "sipiritus rectora" most azon dolgozik, hogy a nyilvános könyvtárakat olyan "regionális médiatékává" alakítsa át, amelyek teljes körű szolgáltatást nyújtanak (one-stop-shop). Jómagam ezt a koncepciót kiterjesztettem az állami-magán partneri kapcsolatra, a finanszírozás tekintetében is. A belföldi felhasználók számára ingyenesen, a turisták és a professzionális felhasználók számára pedig kereskedelmi alapon nyújtott szolgáltatás keveréke egy olyan lehetséges modell, amellyel ügyfelek és felhasználói csoportok széles köre érhető el. Ezen vegyes lakossági és üzleti modell segítségével az állami könyvtárak bizonyos pénzügyi függetlenségre tehetnének szert és ázsiójuk is megnőne.
Hadd mondjak még egy példát az információs társadalom tisztázatlan szerepére. Az Európai Bizottság beindította "Üzleti szolgáltatások kis- és középvállalkozások támogatására" (Business Support Services for SMEs) kezdeményezését. A dokumentumokból azonban nem derül ki egyértelműen, kié az elsőrendű felelősség: az állami intézményeké, a kereskedelmi kamaráké, magánszervezeteké, kormányhivataloké, netán a magánszektoré? Indítana-e ilyen körülmények között egy magáncég ilyen szolgáltatásokat, tudva, hogy a következő hónapban esetleg egy állami szolgáltató a tisztességtelen verseny eszközeivel tönkreteheti a vállalkozást? Jelenleg tehát nincs olyan jogi keret, amelyik biztosítékot adna az állami szektor és a magánszektor közötti specifikus feladatokra és szerepekre. A döntéshozók számára még mindig az 1989-ben kiadott irányelvek (EC Guidelines on synergies between public and private information providers) szolgálnak modellként.

"Te Péter vagy, és én erre
a kősziklára építem fel
az információs társadalmamat
"

Azok, akik korszerű technológiákra építik
az információs társadalmat, a kor elmúltával ezeket a technológiákat is kidobhatják. Néhány év múlva a dicsőített ECDL sem ér többet, mint az a papírdarab, amelyre a bizonyítványt nyomtatták. Nem kívánok átfogó értékelést adni a kérdésről, csupán néhány témát javasolok az EU-szintű vitákhoz:
o A régi görögök, rómaiak vagy a katolikus egyház milyen koncepciót dolgozott ki az információs és tudástársadalomra?
o Mi volt a hajtóereje egy társadalom információs kultúrája kialakításának vagy megváltoztatásának? A technológia (papírusz, stílus, pergamen, könyv, golyóstoll, írógép) vagy egyéb tényezők?
o Milyen szakmai és módszertani képességekkel ruházzuk fel gyermekeinket, hogy meg tudjanak birkózni 30 európai országból érkező információval és összefüggésekkel?
Az európai információs iparról készült felmérések és tanulmányok mind a következő megállapításokra jutottak: Észak- és Dél-Európa között jelentős információs szakadék van jelen. A skandináv országokban az elektronikus információs szolgáltatások átlagos éves forgalma kétszer akkora, mint Dél-Európában. Ez több tényezőnek tudható be, de ezek közül az eltérő információs kultúra bizonyult meghatározónak: az északi országokban az információnak kitüntetett szerepe van az üzletben és az üzleti stratégiákban, és így az ilyen célú kiadásokban is.

Információs kultúra

Miközben Európát lefoglalja az ingyenes hozzáférésről szóló vita, az amerikai információs ipar erősíti pozícióit Európában és felvásárolja az utolsó kiadókat is. Az európai országok 1974 óta tesznek lépéseket az amerikai információszolgáltatók térhódítása ellen. Ezen európai ellen-stratégiák többsége megbukott, még a német is, mert a nemzeti információs piacok fejlesztésére koncentráltak. A világméretű versenyben azonban csak azok lehetnek sikeresek és maradhatnak talpon, akik nagy, határokon is átnyúló piacok kialakításával gondoskodnak a kereslet és kínálat kritikus tömegének eléréséről. A skandináv piacokon megszokott határon átnyúló értékesítés modellként szolgálhat az összes közép-európai ország számára. Ez lehetne az egységes közép-európai információs piac. Miként azonban a magyar Adatbázis-forgalmazók Kamarájának 2001. évi konferenciáján tartott előadásomban rámutattam, az elszigetelten működő európai nemzeti információs piacok nem transzparensek és nem elég rugalmasak ahhoz, hogy külföldi felhasználók eltérő igényeinek is megfeleljenek. Ha bemegyünk egy könyváruházba vagy számítógép-szaküzletbe, bizony nincs olyan érzésünk, hogy már megvalósultak a határon átnyúló információs piacok.
Az államosított információs piac sohasem lesz reális alternatíva. Olyan időszakban, amikor az euró bevezetése miatt mindenütt visszafogják az állami kiadásokat, nincs arra pénz, hogy
új állami ipar szülessen. Az állami szektor ugyanakkor katalizátor szerepet játszhat mind a keresleti, mind a kínálati oldalon úgy, hogy információs termékeket vásárol belföldi és külföldi magánszolgáltatóktól. És úgy is, hogy az összes állami információs forrást egyszerű, átlátható és méltányos engedélyezési eljárással a privát információs ipar számára is elérhetővé teszi. Az egyoldalú ECDL európai népszerűsítése helyett az információs és tudástársadalomban valóban szükséges jártasságok megszerzésére kellene koncentrálni. Melyek ezek? Az európai filozófia és módszertani eszközei, az értelmezési eljárások, ontológiák és terminológiák, az európai kultúrák, vallások és történelem ismerete, többnyelvű oktatás, s nem utolsósorban közös európai történelmünk határokon átnyúló kidolgozása. Semmiképpen sem az, hogy megkérdezzük a felhasználótól, hol kell aktiválni a "Copy" parancsot a Windows-menüben.
A minőségi információhoz sok idő és intellektuális erőforrások kellenek. Az információ értékének mérésére leggyakrabban használt paraméter a termék ára. Az egyetemek és egyéb állami intézmények tehát jól meg tudnának élni abból, hogy információs termékeiket és szellemi eredményeiket eladják más állami vagy magán ügyfeleknek. Az egyre önállóbb, olykor kereskedelmi alapon is működő állami intézmények ily módon pénzügyileg biztosabb alapokon állnának, s nem kényszerülnének arra, hogy ingyen akarjanak hozzáférni harmadik félnél fellelhető információkhoz.

Információs társadalom = fabatkát vagy ócskavasat ingyenes információért?

Európának tisztában kell lennie az információs tudományokban több évszázados történelme során felhalmozódott tapasztalatokkal és ismeretanyaggal, ami jó alap lehet az új információs társadalom felépítéséhez. Ez az alap nem más, mint őseink múltban publikált tudása és bölcsessége, aminek része az is, hogy képesek vagyunk az információt különböző kulturális, politikai és történelmi kontextusba ágyazni. A rendkívül heterogén célcsoportok igényeinek kielégítésében bőven jut feladat mind az állami, mind a magánkézben lévő információs iparnak. Én azonban inkább a (szociális) piacgazdaságot javaslom, felejtsük el a már amúgy is megbukott kommunista rendszert, amelyben nem volt tulajdon, szerzői jog, nem volt sem érték, sem ár, sem piac. Ez a gazdasági modell hosszú távon nem tudta megteremteni a társadalmi-gazdasági jólétet. Európa jövőjének kulcsa az állami és a magánszektor partneri kapcsolatának strukturált, jól definiált formája. Nem az Európai Unió feladata, hanem a mi feladatunk azoknak az irányvonalaknak a közös felvázolása, amelyek nyomán megvalósulhat az egységes, koherens információs társadalom.
Éljen az európai közös információs piac!

Gerhard K. Wagner