2002 December






Tartalomjegyzék Az elme trükkjei Spontán változatosság és sorsdöntő szelekció Utolsó lap

A politikai 'makroterrorizmus' strukturális és pszichológiai tényezői

Szerző: Gerevich József, Gönczy Gabriella, Ungvári Gábor

1983. október 23. Egy öngyilkos terrorista TNT-vel megrakott teherautójával felrobbantotta az amerikai tengerészgyalogosok főhadiszállását Bejrútban (Libanon). 241 tengerészgyalogos halt meg. 1986. április 2. Bomba robbant a TWA 840-es járatának fedélzetén az athéni repülőtéren. Négy amerikai állampolgár halt meg. 1993. február 26. New Yorkban a Világkereskedelmi Központ alagsori garázsában robbant bombától hatan meghaltak, több mint ezren megsebesültek. Az épületben súlyos károk keletkeztek. 1996. június 25. Teherautón elhelyezett bomba robbant egy amerikai laktanya előtt Dharanban (Szaúd-Arábia). 19 amerikai meghalt, 400-an megsérültek.




2001. szeptember 11. A Világkereskedelmi Központba két utasszállító repülőgép csapódik, világméretű pánikot és sokmilliárd dolláros kárt okozva, a halálos áldozatok száma 5000 körüli. A gépeket terroristák vezették, akik kapcsolatban álltak Oszama bin Laden terroristavezetővel (Adler, Mueller, Laufer, 2000).

A kilencvenes évekig a nemzetközi közvélemény toleráns volt a terrortámadásokkal szemben: elnyomott etnikai csoportok önérvényesítésének mással nem helyettesíthető eszközét is látták ezekben. Mára, szeptember 11. óta a hozzáállás radikálisan megváltozott: az emberiség elleni legsúlyosabb gonosztettnek minősítik.

A terrorizmussal foglalkozó politológiai, kriminológiai és pszichológiai tanulmányok megegyeznek abban, hogy a terrorizmus alapvetően politikai jelenség, amely mögött strukturális és pszichológiai tényezők egyaránt vannak.
Általános vélekedés, hogy a modernizáció, a demokrácia és a kezeletlen szociális feszültségek olyan strukturális feltételeket hoznak létre, amelyek facilitálják a terrorizmust.

A legfontosabb strukturális tényezők a társadalmi szerveződés módjai és társadalmi, gazdasági rendszerei; történelmi-kulturális feltételek; valamint az állampolgárok elégedettségi szintje, az állampolgári panaszok, sérelmek mennyisége, megcímzésük hatékony vagy hatástalan mechanizmusai; az úgynevezett paramilitáris kultúra strukturális eszköztára – fegyverek elérhetősége, valamint az antiterrorista erők motiváltsága, hatékonysága.

A terrorizmust facilitáló pszichológiai tényezők sorában a terroristák között megfigyelhető individuális harag, félelmek, depresszió, bűntudat, ego-diasztolé, veszteségélmények sorozata, csoportszinten nagyfokú frusztráció, nárcizmus és agresszivitás, asszociációs késztetések (csoportigény, csoporthoz kapcsolódás erős motivációja, az agresszió csoport által való megerősítése stb.), tanulási alkalmak, valamint költség-haszon számítások szerepelnek.

A terrorizmus pszichológiai rejtélye:

A szerzők – közöttük több pszichiáter – egy része megegyezik abban, hogy a terroristák nem pszichiátriai betegek, jelentős pszichológiai deficittel nem rendelkeznek (Gordon, 2002, Ruby, 2002). A jelenség patopszichológiai megközelítését preferálják. Egy másik csoport a terrorista személyiség pszichopatológiai megközelítését javasolja (Kaplan, 1981). Az egyik legfőbb probléma az, hogy a terrorizmus pszichológiai, pszichodinamikai és pszichopatológiai vizsgálataiból gyakorlatilag hiányzik a klinikai empíria: a szerzők nagy része hiányos, másodkézből vett életrajzi és igazságügyi, valamint a sajtóból nyert, sokszor megbízhatatlan adatokból állítja össze spekulatív elemzését. A későbbiekben felvillantásra kerülő tipológiák többsége is spekuláción alapszik.

Heinrich von Kleist narratívája:

Jelen tanulmány szerzői sem rendelkeznek közvetlen klinikai tapasztalatokkal. Elemzésünkhöz a probléma megismerésének egy ritkán alkalmazott módját választottuk, a szépirodalom kincseiből merítünk. Tesszük ezt két okból is. Egyrészt közismert tény, hogy a pszichiátriai megismerés eszköztárából az utóbbi évtizedek folyamán – elsősorban a technokrata amerikai szakirodalom hatására - kiveszett a narratíva. A száraz tünetleírások mögött elvész az ember, a mélységdimenzió, a komplexitás. A szépirodalom, különösen az elbeszélések és regények, kiválóan alkalmasak ezek pótlására. Másrészt Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélésének főhőse különösen alkalmas a terrorizmus pszicho(pato)lógiai megragadására. A német szakirodalomban ‘Kohlhaas-szindrómaként’ emlegetett, de az angolszász irodalomban ismeretlen paranoia-modell illusztrációként már Pethő Bertalan Részletes psychiatria című magyar nyelvű kézikönyvében is szerepel (Pethő, 1989). A két téma – terrorizmus és ‘Kohlhaas-szindróma’ – külön-külön tehát gazdag feldolgozást nyert már a szakirodalomban. A terrorizmus kérdéskörét új megvilágításba helyező összekapcsolásuk nem várathat magára.

Heinrich von Kleist kudarcorientált élete és halála:

A Goethe-kor egyik legjelentősebb dráma- és novellaírójának életrajza – hősei életéhez hasonlóan - kudarcok és katasztrófák sorozata.
Kleistnek nem sikerült ősei nyomdokába lépni és a világ legtökéletesebb kaszárnyaállamának katonájává válni; képtelen volt eljátszani a király megbízható hivatalnokának szerepét, majd a szokott precizitással megtervezett és hihetetlen lendülettel induló tudományos karriere is kudarcba fulladt. Kleistnek nem sikerült továbbá ‘a kor legnagyobb drámaírójává válnia’ és ‘a koszorút [Goethe] homlokáról leszakítania’. Kleist egymást gyors ütemben váltó ‘élettervei’ magukban hordozták a katasztrófát: 1810-ben például megalapította Berlin első napilapját, mely eleinte óriási sikert aratott, mégis csupán néhány hónapig működött. Kleist ugyanis mereven ragaszkodott a sajtószabadság nem létező jogához, ami persze rövid időn belül az újság beszüntetéséhez vezetett. Ugyanilyen képtelenség volt Pentheszilea című színdarabját, melyben az amazonkirálynő egyszerűen bekebelezi a szerelmét, a weimari udvari színháznak felajánlani. Hajmeresztő ötlet volt földművesként letelepedni Svájcban, és szintén porosz arisztokrata családból származó, imígyen a földműveléshez ugyancsak mit sem értő jegyesét is odahívni, majd pedig azzal a névvel, melyet a legtöbb ezredes viselt Poroszország történelmében, belépését kérelmezni Napóleon hadseregébe. Kleist 34 évesen, teljesen elszegényedve és súlyos betegen öngyilkosságot követett el a Berlin melletti Wannsee partján.

Heinrich von Kleist ilymódon hasonlatossá vált saját szereplőihez, akik szintén a legaprólékosabb gondossággal terveznek meg őrültségeket, és hűvös racionalitással építenek fel olyan struktúrákat, melyek aztán szinte törvényszerűen omlanak össze, mindent maguk alá temetve.

Kohlhaas Mihály története:

Kohlhaas története Peter Hafftiz Microchronologicum című, 1595-ben keletkezett művében szerepel, Hans Kohlhasról szóló híradás (Nachricht von Hans Kohlhasen) címmel. A tanulmányunk alapjául szolgáló novellát Heinrich von Kleist írta, akinek közvetlen forrása Christian Schöttgen és Georg Christoph Kreysig 1731-ben megjelent történeti munkája volt.

A szász területen átutazó lócsiszárt Tronka várura, Vencel, csak azzal a feltétellel engedi továbbutazni, hogy kivált Drezdában egy átutazási engedélyt, és addig két legszebb lovát zálogul hátrahagyja. Drezdában Kohlhaast az illetékes hatóság úgy tájékoztatja, hogy a lócsiszárnak nincs szüksége az engedélyre. Kohlhaas a visszaúton a tronkenburgiak nem megfelelő bánásmódja miatt lesoványodva és megbetegedve találja a jogtalanul elkobzott lovakat, mire keresetet nyújt be a drezdai bíróságon és Tronkai Venceltől a lovak felhizlalását és félholtra vert szolgájának gyógyítási költségeit követeli. Egy év múlva kiderül, hogy az alperes rokonainak közbenjárására elutasították az ügyet. Miután Kohlhaas felesége halálos sérülést szenved, amikor a fellebbezéssel a brandenburgi választófejedelem udvarába igyekszik bejutni, Kohlhaas szolgáinak maroknyi felfegyverzett csapatával megtámadja Tronka várát. Vencel Wittenbergába menekül, mire Kohlhaas az időközben hadsereggé növekvő fegyvereseivel minden éjszaka feléget egy városrészt és a békéért cserébe Vencel kiadatását követeli a várostól. A nép ‘Mihály arkangyal helytartójaként’ ünnepeli Kohlhaast. A jogtalanul elkobzott lovakért indított küzdelem már-már parasztháborúvá fejlődne, amikor Martin Luther nyílt levelet intéz Kohlhaashoz és Istennel szembeszegülő zendülőnek nevezi őt. Kohlhaas titkos megbeszélést folytat Lutherrel, aki kieszközöli a szász választófejedelemnél Kohlhaas perújrafelvételét. A lócsiszárt végül Berlinbe szállítják, ahol keresetének helyt adnak, megkapja felhízlalt lovait, fiait lovaggá ütik, viszont a lázadásért büntetésül kivégzik.

A ‘Kohlhaas-szindróma’:

Az elbeszélés narratív szerkezete a freudi esettanulmányok struktúráira emlékeztet. Az elbeszélő (a pszichoanalitikus) röviden vázolja a pszichológiai problémát: Kohlhaas Mihály ‘a legderekabb és legelvetemültebb ember,’ akit ‘a világnak áldott emlékezetűként kellene számon tartania, ha egyik erényében a végletekig nem csapongott volna. A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt’. Ezután következik a szenvedéstörténet, amely a trauma (a sérelem) leírásával kezdődik. A legfőbb pszichológiai motívum a bosszú, amely mögött súlyos nárcisztikus zavar húzódik meg. Ebben a nárcizmusban a világ jó és rossz objektumokra hasad: miután a jóságos, segítő szándékú apát jelképező Tronkenburg ura meghal, Kohlhaas egy rivalizáló, gonosz fivérrel, Vencellel találja szemben magát. A lovak idealizáltak, ‘olyanok, mint a szarvasok’, és ‘az egész tartományban nem tenyésznek jobbak’. A lovak szépsége és egészsége éles ellentétben áll Tronkai Vencel testének nyomorúságos állapotával, akinek a vihar ‘átfújta vézna tagjait’, és aki ‘fázósan húzta össze bekecse prémszegélyét’. Amikor Kohlhaas a fényes szőrű lovai helyett megromlott, csúf gebékkel találkozik, akkor magában megtartja a régi, idealizált képet, és ennek rekonstrukciójáért mindenre képes. Az első trauma után Kohlhaas az igazságos apát szimbolizáló intézményhez, a bírósághoz fordul még ‘minden különösebb keserűség nélkül, azon túlmenően, ami a világ általános nyomorúságát illeti’. Amikor első fokon elutasítják, egyre erősebb a ‘világ gyarló berendezkedésének ismeretéből fakadó érzése’. Egyre magasabb hivatalnál fellebbezik, és egyre kevésbé a jogtalanul elkobzott lovak visszaszolgáltatása áll törekvése középpontjában, mint inkább a felette álló autoritás igazságos voltában vetett hitének a megőrzése.
Eközben Kohlhaas belső világa mindinkább eltávolodik a környezet értékrendjétől. Egyik pillanatban még úgy érzi, ‘őrá a világgal szemben az a kötelesség hárul, hogy minden erejével igyekezzék [...] az eljövendők ellen biztosítékot szerezni polgártársai számára’ . Ekkor még a társadalomra való tekintettel érvel. A következő pillanatban viszont ‘már semmi örömét nem lelte sem a ménesében, sem házában és gazdaságában, sőt feleségében és gyermekeiben is alig’. A pszichózis éppen azt követően tetőzik, hogy elhangzik a ‘diagnózis“: az apaszerepben fellépő bíróság Kohlhaast ‘oknélküli perlekedőnek’, keresetét pedig ‘izgágaságnak és zaklatásnak’ nevezi . A nemsokára hirtelen bekövetkező törés, külső és belső világ teljes különválása pedig nyilvánvaló: Kohlhaas ‘a világtól egyébként jóra szoktatott lelke már semmire sem számított, ami tökéletesen megfelelt volna érzelmeinek’, és fájdalmat érzett, ‘hogy a világ rendjét ilyen szörnyű romokban kell megpillantania’, de ugyanakkor ‘belső megelégedést, amiért saját keblében immár sértetlennek látja a rendet’ .

Dettmering szerint a depresszió kórképeihez hasonlóan itt a világ egy jó és rossz félre hasad. Az én arra törekszik, hogy minden jót bekebelezzen és minden rosszat kilökjön magából, miközben a személyiség egy részét is elpusztítja. Dettmering ebben az összefüggésben Bálintot idézi: ‘Paranoid állapotban a küzdelem látszólagosan győzelemmel végződik: minden rossz kívülre száműzetett, az én egységesnek, okosnak és győztesnek érzi magát“. Kohlhaas ekkor kilátásba helyezi, hogy eladja a házát, illetve elköltözteti családtagjait, hogy semmi se zavarja a pereskedésben, mert ‘az ő lelke nagy dolgokra hivatott’, és ‘adódhatnak célok, amelyekhez képest az, hogy példás családapaként igazgassa a háztartást, alárendelt és semmirevaló’. Arra a kérdésre, hogy mi idézte elő ezt a változást, Kohlhaas azt válaszolja, hogy ‘olyan országban, [...] ahol nem védenek meg jogaimban, nem bírok megmaradni’ , és ‘mesterségemet csak akkor folytathatom, ha igazságom birtokában vagyok’. Kohlhaas még megpróbálja az anyafiguraként fellépő felesége által helyreállítani a kapcsolatot az ‘apával’, de ez a nő halálához vezet: Lisbeth igyekszik bejutni az udvarba, miközben egy őr halálosan megsebesíti. Ezt látva Kohlhaas - Kleist szavaival - ‘tomboló fájdalmat’ érez. ‘Beteges, eltorzult rajongása’ arra készteti, hogy a világot erőszakkal kényszerítse arra, hogy igazságot szolgáltasson neki. Belezuhan a ‘kielégítetlen bosszú poklába’.

Ekkor lép közbe egy új, rendkívül hatékony, az igazságos apafigurát megtestesítő szereplő, Martin Luther. A vele folytatott vita gyógyító hatással van Kohlhaasra, aki felhagy a környező városok ellen folytatott magánháborúval, és szélnek ereszti hadseregét. Kohlhaas az eljárás lefolytatásáig amnesztiát kap, megtörténik a perújrafelvétel, de szerencsétlen véletlenek következtében Kohlhaast mégis halálra ítélik anélkül, hogy Venceltől elégtételt kapott volna. Bosszúvágya ekkor áttevődik a Tronkai Vencelről a halálos ítéletet aláíró szász választófejedelemre, aki ugyanekkor rivalizálni kezd a Kohlhaast védelmébe vevő brandenburgi választófejedelemmel. Kleist ekkor színre léptet egy nőalakot, aki varázsereje révén az összes, egymással kifürkészhetetlen hatalmi hierarchiákba bonyolódó és rivalizáló férfialak felett hatalommal bír. A cigányasszony Dettmering elemzése szerint ‘éppen abban a pillanatban jelenik meg, melyben a gyűlölet, a megosztottság és a meghasonulás érzése az elviselhetetlenségig fokozódik’ és Kohlhaas történetében először érződik a szeretet utáni vágy. A jelenet, melyben a cigányasszony a szász választófejedelemnek tett jóslatát egy cédulába rejti és Kohlhaasnak adja életmentő zálogul, Dettmering értelmezésében egy álombeli színpadon zajlik, és Kohlhaas számára vágyteljesítő szereppel bír (Wunscherfüllung). Kohlhaas eztán felkészül a kivégzésére, mely egyrészt teljes bosszút jelent a szász választófejedelem támadó apafigurájával szemben, ugyanakkor a halott anyával való újraegyesülést szimbolizálja. Kohlhaas ‘igazságszeretete’, mely a magánháborúig, a kegyetlen öldöklésig és gyújtogatásig is elmegy, egyedül az elismerés utáni vágyból, a szeretet áhításából táplálkozik. Kohlhaas ‘őrjöngő szörnyetegből’, az ‘országot pusztító sárkányból’, ‘őrjöngő, érthetetlen és irtózatos emberből’ változik át a külvilág szemében ‘öldöklő angyallá, aki tűzzel és vassal üldözi a nép elnyomóit’, ‘tiszteletreméltó férfiúvá’, végül ‘rendkívüli emberré’.

A ‘Kohlhaas-szindróma’ néhány sajátossága: ‘kitaszítottság’-élmény; bosszúvágy; az istenhez való lojalitás ‘arkangyalként’ való azonosulás révén; a személyes kár nagysága nincs arányban azzal a pusztítással, amelyet a bosszútól vezérelten követ el; hozzátartozói és saját életének gondolkodás nélküli feláldozása az elégtétel elérése érdekében. A Kleist-mű narratívája gondos részletességgel világítja meg a terror lelki hátterét.

Diskurzusok pszichológia és irodalomtudomány között:


Mind a pszichológiai-pszichiátriai, mind az irodalomtudományi publikációkban egyre gyakrabban érvényesül az a felismerés, hogy a művészet és a tudomány gyakran ugyanannak a tudásnak a kidolgozásán fáradozik, illetve ugyanabban a diskurzusban vesz részt. A 18. és a 19. század fordulóján német nyelvterületen például irodalom és pszichiátria élénk interakciója jön létre, mely azért érdekes, mert a német romantika irodalmában a művészet meghaladja a korabeli pszichotudományok eredményeit. Az 1800 körül keletkezett szépirodalmi szövegekben érvényesülő őrületszemlélet egy évszázad elteltével, a freudi pszichoanalízis áttörésével, másodszor is bevonul a tudományos diskurzusba. A freudi pszichoanalízis számos pontján a német romantikus irodalom eredményeihez, felfedezéseihez kapcsolódik (Cohn, 1996). A modern pszichológiai és pszichiátriai gondolkodás kialakulása a két századvég közötti párhuzamok mentén is magyarázható (Obermeit, 1980, Reuchlein, 1986, Ziolkowski, 1992, Gönczy, 1999).


Az öngyilkos terrorista és Kohlhaas Mihály: hasonlóságok és különbségek:

A terrorizmus személyiségdimenziójának elméleti háttere két magyarázó modellre épül. Az első szerint a terrorizmus a személyiségstruktúra defektusainak az eredménye. A második szerint a terrorizmus a politikai erőszak egy formája, amelyet olyan emberek hoznak létre, akik nem rendelkeznek elegendő katonai forrásokkal ahhoz, hogy a politikai erőszak konvencionális és legitim formáit válasszák. E második nézőpontból a terrorizmus pszichológiai értelemben normális aktus. A terrorizmus kifejlődése a szociális tanulási modell alapján rekonstruálható.

A Kohlhaas-történet a pszichopatológiai magyarázó modellekhez kapcsolódik. Ahhoz a felfogáshoz, mely szerint a gyerekkori agresszor kudarc- és tehetetlenségélményt idéz elő a későbbi terroristában, és ez önbecsülése elveszítéséhez vezet. A coping mechanizmusok nem elég fejlettek, a terrorista így kénytelen azonosulni az agresszorral. Önmaga-érzete a Másik érzetével olvad össze, ezáltal úgy tud szörnyűségeket elkövetni, hogy személyes felelősségérzete teljesen hiányzik (Kaplan, 1981).

Post megkülönböztet anarchista és szecesszionista terroristát. Az anarchista típus gyermekkori szocializációjában súlyos családi diszfunkció, traumák sorozata, megoldatlan tekintélyprobléma húzódik és vezet lázadáshoz az apák társadalma ellen. Életprogramja megbosszulni saját sérelmeit. A szecesszionista típus ezzel szemben nem tesz különbséget saját maga és a másik, az apai objektum között: ő apja sérelmeit bosszulja meg (Post, 1984). A makroterrorizmus hősei, mártírjai vagy bűnözői (nézőpont kérdése) inkább az utóbbi, Kohlhaas inkább az előbbi típust testesíti meg.

Egy másik tipológia szerint a terrorizmusban három típus feltételezi és egészíti ki egymást. A vezető típusa elégtelenség-érzetét kivetíti a társadalomra. Azt hiszi, hogy a társadalom inadekvát, és szükség van a változásra. Holott csak neki kellene fejét lehajtani arra a bizonyos hűs díványra… Az opportunista típus a csoport izma. Technikai know-how-t fejleszt ki. Kriminális anamnézise van, igazi antiszociális személyiség. Ő az, aki professzionális módon – Odüsszeuszként - építi fel Homérosz korában a trójai falovat, illetve a huszonegyedik században készíti el a tökéletes bombát (amely adott esetben lehet az a zseniális ötlet, hogy a repülőgép üzemanyagtartálya bombaként is működtethető, ha becsapódik egy hatalmas épület korpuszába). Végül az idealista típus soha nem elégedett a státusz quóval. A szociális problémák és változások terén naiv szemlélet jellemzi (Strentz, 1981).

Kohlhaas Mihály egyszerre vezető és idealista. Nincs szüksége opportunistára, számára opportunizmus nem létezik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a világ tele van szociális és jogi igazságtalanságokkal, melyekkel szemben az áldozatok egy része tehetetlennek érzi magát. Úgy győzik le ezt az érzést, hogy személyiség-defektusaik alapján és szociális tanulás révén fanatizálódnak. Öngyilkosságuk kiemeli őket a szegénységből, a nyomorból, a reménytelenség szociális mocsarából, hősnek, mártírnak érezhetik magukat, vagy Kohlhaasként az arkangyal helytartójának, Mihálynak. Kivégzésük, a bomba felrobbanása, a repülőgép korpuszának becsapódása tökéletes diadal, csúcsélmény, orgazmus, eufória a számukra.

Irodalom

Adler, F., G.O.W. Mueller, W. S. Laufer: Kriminológia. Osiris, Budapest, 2000.

Cohn, D.: Freud\''s case histories and the question of fictionality. In: Oxford German Studies, 25, 1996, European Humanities Research Centre, University of Oxford, 1-24.

Crighton, J.: Büchner and Madness: Schizophrenia in Georg Büchner’s Lenz and Woyzeck. Bristol German Publications Vol. 9., The Edwin Mellen Press, 1999, 99-100.

Dettmering, P.: Heinrich von Kleist. Zur Psychodynamik in seiner Dichtung. Frankfurt (Main), 1999 (4. erw. Aufl.).

Gordon, H.: The ’suicide’ bomber: is it a psychiatric phenomenon? Psychiatric Bulletin 26, 285-287, 2002.

Gönczy G.: Az őrület és az elmegyógyintézet motívuma a német romantika irodalmában. Psychiatria Hungarica 14, 5, 1999, 503-520.

Gönczy G.: ‘…Majdnem teljes bizakodással megyek célom felé’. Heinrich von Kleist: levelek.

Holmes, J.: Are poetry and psychotherapy too ’wet’ for serious psychiatrists? Psychiatric Bulletin 26, 138-140, 2002.

Kaplan, A.: The psychodynamics of terrorism. In: Y. Alexander, J. Gleason (eds.): Behavioral and quantitative perspectives on terrorism (pp.35-50). Pergamon, New York, 1981.

Obermeit, W.: ‘Das unsichtbare Ding, das Seele heiBt’. Die Entdeckung der Psyche im bürgerlichen Zeitalter. Frankfurt (Main), 1980.

Oyebode, F.: Literature and psychiatry. Psychiatric Bulletin 26, 121-122, 2002.

Pethő Bertalan (szerk.): Részletes psychiatria 2. Functionalis betegségek és zavarok.Magyar Pszichiátriai Társaság, Budapest, 1989, 980.

Post, J.: Notes on a psychodynamic theory of terrorist behavior. Terrorism: An International Journal 7, 1984, 241-256.

Reuchlein, G.: Bürgerliche Gesellschaft, Psychiatrie, Literatur. Zur Entwicklung der Wahnsinnthematik in der deutschen Literatur des spaten 18. und frühen 19. Janrhunderts. München, 1986.

Ruby, C. L.: Are terrorists mentally deranged? Analyses of Social Issues and Public Policy 2002, 15-26.

Strentz, T.: The terrorist organizational profile: A psychological role model. In: Y. Alexander, J. Gleason (eds.): Behavioral and quantitative perspectives on terrorism (pp.86-104). Pergamon, New York, 1981.

Thorburn, D.: Micro Terrorism and Macro Terrorism may have similar roots. Bin Laden and his associates may have brain damage due to substance addiction. www.terrorism.htm

Truskinovsky, A.: Literary Psychiatric Observation and Diagnosis Through the Ages: King Lear Revisited. South Med J 95, 3, 343-352, 2002.

Vanderhoof, D. J. W.: The Criminology of Terrorism. The University of North Carolina at Pembroke, 2001.

Ziolkowski, T.: Das Amt der Poeten. Die deutsche Romantik und ihre Institutionen. München, 1992.









Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása