A "vízhiányos" erdőgazdálkodás kérdései a Duna-Tisza közi homokháton
Erdőgazda kezdőlap
vissza


Tájtörténeti vonatkozások

A Duna-Tisza közén a honfoglalás idején a mai 19%-kal szemben, 35%-ot borított erdőterület. Az erdőállományokat alkotó fafajok nagy vízfogyasztású fajok voltak: kocsányos-tölgy, szilek, kőrisek, hazai nyárak, füzek, éger, stb. Ezek vízfogyasztása többszöröse az azóta meghonosított és elterjedt fafajoknak: akác, erdeifenyő, feketefenyő.


A természetes tájban, az erdős-sztyepp jellegű növénytakaróban az erdők zömében az időszakos többletvíz hatásnak kitett termőhelyeken jöttek létre. A tájformálás és használat (túlhasználat) során az ember kiirtotta az erdőket, a helyükön ma intenzív mezőgazdasági kultúrák vannak. Zömében mesterséges telepítésű erdőink kiszorultak a sztyeppterületekre.
A Homokhátságon vizsgálatba vont terület 1995. évi erdőállományainak arányai fafaj-csoportonként 1995-ben és várhatóan 2015-ben:


Fafaj-

Terület %-ban

csoport

1995

2015

Hazai nyárak

15

l6

Nemes nyárak

13

10

Fenyők

42

46

Akác

26

23

Egyéb fajok

Összesen

4

100

5

100


Az arányeltolódásokat az erdőtervek erdő-felújítási előírásai alapján prognosztizáljuk.
A hidrológiai viszonyok felgyorsult romlása s más környezetkárosító tényezők együttesen kritikus helyzetet idéztek elő, amely az erdőállományok fatermő-képességének csökkenését, illetve ökológiai szempontból regressziós folyamatokat okoztak. A Duna-Tisza közi hátságon a helyzet annyival súlyosabb, hogy az erdők pusztulása a mezőgazdasági termelés biztonságát csökkenti, és a településeknek a befogadó tájhoz való viszonyát rontja.

A vízigény alakulása fafaj-csoportok szerint a Duna-Tisza közén
A Duna-Tisza közén az áltagos évi csapadék 500-600 mm, ez gyakorlatilag a nyílt, vagy zárt homokpusztai gyepek előfordulásához elegendő. A valamikori természetes növénytakaró, az erdős-sztyepp természetes erdőfoltjai ott fordultak elő, ahol még más pótlólagos vízforrás is rendelkezésre állt, pl.: talajvíz, folyóvizek elöntései. Az állományalkotó fafajok a fehérnyár, kocsányos tölgy, magas és magyar kőris, szilek, füzek, éger voltak.

Igen kevés és ellentmondásos adat áll rendelkezésünkre az erdők vízfogyasztásával kapcsolatban. A legmegbízhatóbb értéket Járó Zoltán és Szodfridt István után az alábbiakban ismertetjük:
Kocsányos tölgy: 44l mm Akác: 273 mm Fehér nyár: 680 mm Erdei fenyő: 205 mm Nemes nyárak: 680 mm Fekete fenyő:185 mm

Közismert tény, hogy az erdők vízigénye koruk szerint is változik. Az erdőállományok "léces-rudas" korban (10-25 év) a legintenzívebb magassági növekedés időszakában fogyasztják a legtöbb vizet. Az erdők lombsátrára hulló csapadékvíz, nem jut el maradéktalanul az erdő talajára, az itt fellépő úgynevezett intercepciós veszteség 30körül mozog. Kisebb a veszteség a fenyő erdők esetében. Az erdei- és feketefenyő erdők víz- és talajigénye lényegesen szerényebb, mint a lombos állományoké. Megállapítható, hogy a sekély gyökérzetű fenyők és akácosok meghatározó része nem áll közvetlen kapcsolatban a talajvízzel, de a nyílt kapilláris zónával sem. A lényegesen nagyobb vízigényű fehér nyárak vízszükségletét a foltos kiritkulásukat követően jelentős részben a talajharmat egészíti ki, s csak részben a talajvíz (többletvíz). A nemes nyárak esetében pedig alapvető a talajvíz közvetlen "megcsapolása". A kocsányos tölgy a vizsgált erdőterület 1-2%-án, mélyreható karógyökerei révén ugyanennek a talajvíznek a közvetlen "fogyasztója" (l. táblázat).
A vízfogyasztást számos tényező alakítja, mi ebből kiemelten a fafajt vettük figyelembe, s utaltunk még a kor jelentőségére is. A nagyságrendek és arányok becslésére megítélésünk szerint ez elegendő. Megállapítható, hogy a fafaj-cserék és a korosztály-viszonyok kiegyenlítődése a jelenlegi erdőterületeken mintegy 2,5 % vízigény csökkenést jelent 1995-2015 között a prognosztizált értékek alapján. Az akác és különösen az erdei- és feketefenyő vízfogyasztása általában kisebb, mint az adott parlag (marginális) területen található növényzeté (pl. vaddohány). Ezen fafajok választása a kedvezőtlen hidrológiai viszonyokból adódó kényszer.

A fejlesztési lehetőségeknél lényeges a vízfogyasztási igények figyelembevétele:
- a jelenlegi területeken lévő erdőállományok becsült vízfogyasztása 511 millió m3/év,
- a jelenlegi területeken elhelyezkedő erdőállományok becsült vízfogyasztása 2015-ben 498 millió m3/év, (2,5%-kal kevesebb),
- a távlatban prognosztizált 1116320 ha új erdő becsült vízfogyasztása 364 millió m3/év.
Ma nem áll rendelkezésre olyan egyértelmű kutatási eredmény sem az erdészeti, sem a társtudományok területén, amely bizonyítaná az erdők negatív hatását a talajvíz süllyedés kapcsán. Téves az a módszer, amely az erdők elterjedését és a talajvíz süllyedését jelző térképek egymásra helyezéséből azt következteti, hogy a talajvíz süllyedésért az erdők felelősek. Az természetesen igaz, hogy egy adott térség vízháztartásában az erdő, mint fogyasztó jelentős tényező.
Állítjuk, hogy kedvezőtlenül megváltoztak a hidrológiai és klímaviszonyok: a nagy folyók (Duna-Tisza) szabályozása, a gravitációs csatornarendszerek kiépítése, vízelvezetés, természetes tározók felszámolása, gyakran sikertelen meliorációs programok végrehajtása, rétegvizek túlhasználata, kőolajkutatások során a vízzáró rétegek áttörése, az intenzív termesztésű növénykultúrák elterjedése, a klímaváltozás kedvezőtlen tendenciái (felmelegedés, csapadékösszegek csökkenése, stb.), a folyóink vízgyűjtő rendszerében bekövetkezett negatív változások együttesen hatottak. A vizsgált térségben jelentős mértékben süllyedt a talajvíz szintje. EI kell fogadnunk, a Duna-Tisza köze átalakított, másod-harmadlagosan létrehozott mesterséges nagy táj.

Amennyiben a Magyarországot érintő feltételezett regionális klímaváltozás évenként hullámzó, de irányát tekintve melegedő, csapadékban szegényedő, légnedvesség-csökkenő folyamatot mutat, az aszályhajlam emelkedik, ezzel párhuzamosan a nem erdősíthető területek nagysága, a pionír, nem őshonos fafajokkal történő erdősítések aránya nőni fog, s romlik meglévő erdeink "állékonysága".
Történelmi tény, hogy a talajvízszint süllyedéssel leginkább sújtott területeken (pl. : Kiskunhalas, Kéleshalom, Harkakötöny, Jánoshalma) éppen a szárazabb vízgazdálkodási fokok felé történt elmozdulás miatt vált gazdaságtalanná a mezőgazdasági termelés s kerültek erdősítésre a területek. A 20. század második felében, a szigorú termőföldvédelmi törvények nem is tették volna egyébként lehetővé az erdősítést.


A vízhiány gazdasági hatásai

Az erőssztyepp klímában az erdőgazdálkodás lehetőségeit tehát alapvetően meghatározza a talajvízszint helyzete (a talajvíz kapillárisan képes-e feljutni a gyökérzónába), és a többletvíz hatás időtartama. Ebből következik, hogy minden olyan meliorációs beavatkozás, amely a talajvízszint lényeges változását eredményezi, hatással van a térség erdőgazdálkodására. Az ilyen változás esetleges negatív hatása (vízelvezetés) kivédhetetlen az erdőgazdálkodás számára, mivel a hosszú termelési ciklus következtében csak egy teljes vágásforduló után képes alkalmazkodni a körülmények változásához a növénykultúra lecserélésével, tudomásul véve a termőhelyi potenciál romlását. Az Alföldön a talajvízszint szabályozás az erdőgazdálkodás számára stratégiai kérdés.

Az nyilvánvaló, hogy a nagy folyamszabályozások előtti ökológiai állapot már nem állítható vissza, de az ezt követő, immár évszázados csatornázási, meliorációs tevékenység felülvizsgálata kívánatosnak tűnik. A vízpótló rendszerek kiépítése a vizsgált táj igen fontos ökológiai és ökonómiai kérdése. Az ariditási tényező értékének szárazabb felé történő elmozdulása az erdőállományok fatermőképességének csökkenésével (fatermési osztály) változásával járnak. Az erdőállományok a hidrológiai viszonyok romlásával kerülhetnek abba a helyzetbe is, hogy a termőhelyi potenciál alapján elvárható fatömeg mennyiségénél és minőségénél kisebb, illetve alacsonyabb véghasználati értéket produkálnak.

Szabó Gábor kollégámmal megvizsgáltuk az erdőállomány értékének alakulását (csökkenését) a fatermési osztály "negatív vándorlása" (egy osztállyal való romlása) esetére: akác, hazai nyár, erdei- és feketefenyő állományokra vonatkoztatva, a vizsgált területen. A külföldi és hazai szakemberek által kidolgozott modellek közül a dr. Márkus László nevéhez fűződő járadék szerinti értékeléssel határoztuk meg az értékcsökkenés ménékét.

A tartamos üzemre berendezkedett erdőtest értéke szabályos állapotban egyenlő a tőkésített tiszta hozammal, ami az erdő járadék szerinti tiszta értéke. (Az örökös éves járadék kezdőértéke).
Képletben: W = [(1,3 x V - (c + f x v)] 0,0 p
W: az erdő járadék szerinti értéke (Ft)
V: a véghasználat költség nélküli hozama (Ft/év)
C: az erdő létesítési költsége (Ft/év)
f: vágásforduló (év)
v: hektáronkénti általános költség (Ft/év)
p: belső kamatláb
1,3: előhasználati szorzó

Az adatsorok előállításához szükséges kiinduló adatokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőrendezéstani Tanszéke által szerkesztett Fatermési nomogrammok, illetve az Erdőhasználattani Tanszék által készített fafajonkénti választék-összetétel táblázatok segítségével kaptuk.

A számítások végeredménye:

A csökkenő fatermőképesség - amelyet a Fatermési Osztály is követ - és a térség fokozódó vízhiánya okoz, a vizsgált erdőterületeken csak a gazdasági rendeltetésű erdőket figyelembe véve S00 millió Ft/év (1995) jövedelem kiesést eredményez, alsó értéken kalkulálva.
A jelzett kárt még fokozhatja, hogy nemzedékesen - a véghasználatot követően - drága erdő-felújítási technológia alkalmazásával, szárazságtűrőbb fafaj javára fafaj-cserét kell végrehajtanunk, vagy végső esetben az erdőállományok regressziója következhet be. Természetesen, az erdő nemcsak vízfogyasztó a táj vízmérlegében, hanem:

- növeli a térség páratartalmát,
- mérsékli a szelek szárító hatását,
- humusza jól tárolja a nedvességet, lassítja az elfolyást,
- a talaj vertikális feltárásával a talaj potenciális hasznosítása nő,
- a környező térség mezőgazdasági kultúráiban nő a termelésbiztonság,
- fokozza a humánökológiai pozitív hatást, stb.

A Duna-Tisza közi hátság vízpótlása érdekében tett bármely eredményes tevékenység az erdőgazdálkodás javát szolgálja. A Síkvidéki erdők hatása a talajvízre, az egyes vidékek geológiai, talaj, hidrológiai, klimatológiai és növénytenyészeti viszonyai szerint nagyon különböző, negatív vagy pozitív egyaránt lehet. Mérlegszerűen csak kistájak vonatkozásában, egyedi elbírálás alapján lehet véleményt alkotni!



Irodalom:

1. Változások a Duna-Tisza köze vízháztartásában (1993 OVF)
2. Az Alföld fásítása 1992 (A Nagyalföld Alapítvány kötetei 2. )
3. Az Alföld erdősítési programterve 1993.
4. Duna-Tisza közi Hátság vízgazdálkodási problémái 1994. (A Nagyalföld alapítvány kötetei 3.)
5. XIII. Orsz. Vándorgyűlés 1-II 1995. (Magyar Hidrológiai Társaság)


I. táblázat: A vízigény alakulása fafaj-csoportok szerint a Duna-Tisza közi homokhátságon

(Dél-Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megyék)

Fafajta-

10 m3/há.év

Erdőterület há-ban

Vízigény 10 m3 /év

Új erdőtelepítés

csoport

mm

csapadékban

1995

2015

1995

2015

terület

vízigény

l0 m3/év

Akác

273

37 440

31 941

10 22 l 120

  8 719 893

23 140

6 317 220

Hazai nyár

680

20 840

23 042

l4 171 200

15 668 560

14 500

9 860 000

Nemes nyár

680

18 113

13 390

12 316 840

  9 105 200

 2 780

1 890 400

Fenyők (FF-Ef)

(200) 185-205

57 987

 64 938

11 597 400

12 987 600

65 240

13 048 000

Egyéb (Kst, K, stb.)

500

  5 668

  6 737

  2 834 400

 3 368 500

10 660

5 330 000

Mindösszesen

-

140 048

140 048

51 140 560

49 849 753

116 320

36 445 620


Dr. GÖBÖLÖS ANTAL igazgató AESZ, Kecskemét