Agrárágazat főoldal   Agrárágazat 2007 November






Tartalomjegyzék Jogszabályról, 125/2007. (X. 25.) FVM rendelet A napraforgó legfrissebb termesztési eredményei Utolsó lap

Értékes új takarmánynövényünk a keleti kecskeruta


2005 évben kezdtük meg Mosonmagyaróváron azokat a kísérleteket, melyek a keleti kecskeruta (Galega orientalis Lam.) Nesterka fajta termesztésére, termőképességének és gazdasági értékének meghatározására irányulnak. Kutatásainkat a Belorusz Állami Mezőgazdasági Akadémia kutatóival, nemesítőjével szoros együttműködésben folytatjuk.




 

 

(Galega orientalis Lam.)

 

 A keleti kecskeruta nagy termőképességű évelő pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó növény, mely sokoldalú felhasználhatósága miatt gyakorlati jelentőséggel bír úgyszólván minden állatfaj takarmánygazdálkodásban, az okszerű vadgazdálkodásban, a talajtermékenység fenntartásában, mint nitrogéngyűjtő, a méhészetben és nem utolsósorban a gyógyászatban.

 

A keleti kecskeruta mezőgazdasági termesztésben történő elterjedését véleményünk szerint, nagymértékben befolyásolja e kultúra biológiai sajátosságainak alapos tanulmányozása, termesztéstechnológiájának hazai adottságokhoz történő adaptálása.

Nemzetközi kutatócsoportunk e feladatok megoldásán intenzíven dolgozik. Az eddig elért eredményeink nagyon biztatóak, ezeket szeretnénk minél előbb a gyakorlati termelésnek átadni.

 

A keleti kecskeruta termesztésének rövid története:

E növényfaj kultúrnövényként történő termesztésbevonása viszonylag újnak tekinthető. Az első feljegyzések a keleti kecskerutát, mint gyógynövényt említik, melyet a XVII-XVIII. században Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Grúziában és más országokban sikerrel alkalmaztak fertőző betegségek ellen, vizelethajtóként, féreghajtóként, antidiabetikus- és tejelválasztás fokozó hatású szerként. Takarmánynövényként történő felhasználása ezekben az országokban a XVIII. század végén kezdődött.

 

Oroszországban és Belorussziában takarmánynövényként történő hasznosítására irányuló céltudatos nemesítési és hasznosítási kutatások 1930-ban kezdődtek, az Észak- Kaukázusi területeken található vadon termő populációból történő introdukcióval. 1932-ben a Vavilovi Tudományos Kutató Intézetben kiterjedt kutatásokat folytattak biológiai sajátosságainak, botanikai jellemzőinek, takarmányozási értékének meghatározására, termesztéstechnológiájának kimunkálására. Kidolgozták a vetőmagtermesztés lehetséges módszereit, melyet sikeresen alkalmazhatnak különböző ökológiai viszonyok között. Megállapították, hogy a keleti kecskeruta nagyon jól alkalmazkodik a különböző éghajlati körülményekhez, télállósága, szárazságtűrése kiváló. Ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik a különböző betegségek és kártevőkkel szemben (ezt saját kutatásaink is alátámasztják), nagy zöldtömeget ad, melyet az állatok szívesen fogyasztanak.

 

Az alapos, minden részletre kiterjedő kutatómunka mind a mai napig intenzíven folyik. Ennek eredményeként ma már mintegy 50, különböző ökológiai adottságú régióban, Oroszország és Belorusszián kívül a Baltikai államokban nagy területeken termesztik szántóföldi takarmánynövényként, legelők és kaszálók komponenseként.

Az utóbbi két évben, kutatómunkánk eredményeként e szántóföldi takarmánynövény vetésterülete Belorussziában elérte a 2000 ha-t. A Belorusz termelőüzemek, felismerve gazdasági értékét, egyre nagyobb területen termesztik.

 

Hosszú élettartamának köszönhetően, a telepítések akár 12-20 évig is hasznosíthatók, anélkül, hogy terméshozama jelentősen csökkenne. A szántóföldi takarmánynövények közé beillesztve zöld futószalag kialakítására, nagy fehérjetartalmú takarmány előállítására alkalmas.

A növény fejlődése már kora tavasszal megindul. Május közepére már eléri a 40-60 cm növénymagasságot, sőt kedvező vízellátottság mellet a 80-120 cm-t. Fagytűrő képessége lehetővé teszi, hogy október vége, november eleje időszakig folyamatos, jó minőségű zöldtakarmányt biztosítson. Egy vegetációs időszakban elérhető 55,0-75,0 t/ha biomassza, jó minőségű friss zöldtakarmány vagy széna, szenázs, siló és zöldliszt előállítására alkalmas. A dús levélzettel rendelkezik, a levelek a szárítás során sem válnak le a szárról. Mivel jól bírja az igénybevételt, taposást és a rágást, legelők pillangós komponenseként alkalmazható, minden állat szívesen legeli.

 

Legelőkeverékekben történő alkalmazását akadályozhatja specifikus alkaloid tartalma a galegin, mely elsősorban az orvosi kecskerutára (Galega officinalis L.) jellemző (0,5-1,5%), de a keleti kecskeruta fajtái is különböznek alkaloid tartalom tekintetében. Ennek jelenléte a zöld növényi részeiben keserű ízt ad, amelyhez az állatok nem szoktak hozzá. A tartósítás során a galegin lebomlik, így az állatok szívesen elfogyasztják. Legelőkeverékekben célszerű alkaloid-mentes fajtákat alkalmazni (ilyen az általunk nemesített és vizsgált „Nesterka” fajta is).

 

Szarvasmarhák legeltetését a kecskeruta szárképződés időszakában kell megkezdeni. Megállapítást nyert, hogy a felfúvódást nem idéz elő, laktogóg hatása kedvező a tejtermelés növelése szempontjából. Megfigyeléseink szerint a tejelő szarvasmarhák szívesen fogyasztják, a tejtermelés, mint egy 13%-al, a tej zsírtartalma 0,2-0,23%-al növekedett..

Különösen jó legelő takarmánya a juhoknak és a kecskéknek, de a sertések és baromfik (tyúk, liba, kacsa, pulyka) is szívesen legeli. Ez utóbbiaknál a tojástermelés fokozódását tapasztalták, jelentősen csökkenthető volt a fehérjetakarmány kiegészítés.

Fehérjetartalom, ásványi anyag, vitamin- és karotin tartalom tekintetében nem marad el a lucernától valamint a vörös herétől.

 

Méréseink szerint a szárított zöldtakarmány beltartalmi értékei: 15-26% nyers fehérje, 24,3-29,0% nyers rost, 11,4% hamu, 2,99-4,66 nyers zsír, 0,40-0,47% foszfor, 1,1-1,3% kalcium, 7-11% cukor, 19,0-20,5% aminosav, 183-200 mg/kg karotin a szárazanyagra vetítve. A keleti kecskeruta zöldjének emészhetősége kiváló: 74,4-82,4%.

 

Mint magas fehérjetartalmú növény, viszonylag alacsony cukortartalommal rendelkezik (3-4%), ezért célszerű más takarmánynövénnyel együtt (kukorica, cirok stb.) 1:1 arányban együttesen lesilózni, szenázst készíteni.

Különös figyelmet érdemel e növényfaj talajtermékenységére gyakorolt hatásának vizsgálata, a talaj N és szerves anyag készletének, a talaj fizikai szerkezetére gyakorolt pozitív hatása.

 

Vizsgálataink szerint 298kg/ha N, 103Kg/ha P2O5 és 192 K2Og/ha kálium hatóanyaggal gazdagította a talajt, míg ugyanilyen körülmények között a lucernánál 132 : 36,9 : 108, a szarvaskerepnél 138 : 30,9 : 72,3 értékeket mértünk. Érthető, hogy ilyen tápanyag felhalmozás mellett kiváló elővetemény értékű növények közé sorolandó, mely nem csak az első, de a következő 3-4 évre is kihat, biztosítva az utónövény tápanyagellátását (gabonák esetében 1,0-1,6 t/ha, burgonyánál 6,0-8,0 t/ha terméstöbbletet adott).

 

„Nesterka” fajta jellemzése: szára 100-150 cm magas, egyenesen felálló, a talaj felszínén elágazó. Szártagok száma 7-14 db, rendkívül jól bokrosodó, 10-18 hajtást fejleszt. Levelei nagyok, 15-30 cm, világos zöld színűek. A hüvelyek egyenesek, 2-4 cm hosszúak. Ezermag tömege 6-8g. a kemény magvak aránya 30%, pergésre nem hajlamos.

Mint minden hüvelyes növény, így a keleti kecskeruta is, specifikus N kötő baktériumokkal rendelkezik (Rhizobium galegae). Termesztésének sikerét, terméshozamát, és annak minőségét alapvetően meghatározza az inokulált maggal történő telepítés.

 

Talajelőkészítés:

A keleti kecskeruta azon kultúrnövényekhez tartozik, melyek nagyon igényesek a telepítést megelőző talajmunkák, a magágy előkészítés minőségére. A talaj előkészítés rendszere a gyommentes talaj előállításra, a víz-levegő háztartás javítására és a csírázását elősegítő aprómorzsás talajszerkezet kialakítására kell, hogy irányuljon.

A gyomok elleni védekezésre már az előveteményeinél nagy hangsúlyt kell helyezni. Ha kapásnövény az előveteménye, a többszöri sorközművelés és a vegyszeres gyomirtás kombinálása hatásos eszköz az évelő gyomnövények kiirtására. Gabona előveteménynél, a gabonafélék lekerülése után az azonnali tarlóhántás, majd a kikelő egyszikű és kétszikű gyomok totális gyomirtó szerekkel történő kezelése (Glialka, Glifosat, Rundap, stb) eredményes eszköz a gyommentes talaj eléréséhez. A telepítés alapja az őszi mélyszántás elvégzése.

 

Tápanyagpótlás, meszezés:

A takarmánynövények termőképességét alapvetően meghatározza a kijuttatott műtrágya hatóanyagok mennyisége és aránya. Közismert, hogy ezek akár 30-45%-al növelik a takarmánynövények terméshozamát. A keleti kecskeruta alapvető táplálóanyag összetétele, amint azt a korábbiakban is bemutattuk, nem marad el a lucerna és a vörös here tápanyag összetételétől.

 

Kísérleteinkben a kecskeruta 1 tonna szárazanyag terméssel 24,9-29,0 kg N, 6,5-7,4 kg foszfor és 22,9-26,6 kg kálium hatóanyagot vont ki a talajból. Öt év átlagában 13,0 t/ha szárazanyag termést értünk el, mely a vegetációs periódusban 394 kg/ha nitrogén, 97,0 kg/ha foszfor és 341,0 kg/ha kálium hatóanyag kivonást jelentett. Az ilyen magas tápanyagkivonás is mutatja, hogy a kecskeruta érzékeny a talaj termékenységével szemben és okszerű tápanyagpótlást (műtrágyázást) igényel.

 

Mint a többi évelő pillangós takarmánynövény, így a kecskeruta is mindenekelőtt foszfor és kálium ellátást igényel. Az utóbbi tíz évben, a szakirodalomban ellentmondásos adatok jelentek meg a kecskeruta foszfor-kálium műtrágyázás hatékonyságát illetően. Egyes szerzők szerint ezek alkalmazása lényegesen nem befolyásolta a terméshozamot. Mások épp az ellenkezőjét bizonyították. Megállapították, hogy a kecskeruta fotoszintézis aktivitásának növelésében, az asszimilációs levélfelület növekedésében, ezzel párhuzamosan a termőképesség növelésében, - különösen a szárazabb fekvésű területeken- e két elem jelentős szerepet tölt be.

 

Belorussziai kísérleteink bizonyították, hogy a könnyű talajokon kijuttatott 60-90 kg foszfor és 90-150 kg kálium hatóanyag 26-45% terméshozam többletet eredményezett a kontrollhoz viszonyítva. Barna erdőtalajon beállított kísérleteink ugyanakkor lényegesen alacsonyabb 10-16% terméstöbbletet eredményeztek, mely azzal magyarázható, hogy a keleti kecskeruta jól fejlett gyökérzete, különböző talaj-és klimatikus viszonyok között történő termesztése során, nagyon jól hasznosítja a talaj tápanyagkészletét. A foszfor és kálium műtrágyák szerepe a termőképesség alakulására, a kelés egyenletességére, a kikelt növények fejlődésére és a télállóság kialakításában döntő jelentőségű.

 

Tekintettel arra, hogy a keleti kecskeruta telepítést hosszú ideig hasznosítjuk, a szerves trágyák alkalmazása akár az elővetemény alá vagy közvetlen a telepítés előtti őszi időszakban, indokolt. Ez különösen fontos a jól fejlett gyökérzet kialakításához a telepítés első évében valamint a további években a terméshozamok növeléséhez.

Kísérleteinkben 50 t/ha szerves trágya már a telepítés évében 23%-al növelte a terméshozamot, míg a P-60 K-90 Kg/ha műtrágya csak 15,8%-al. A szerves és műtrágyák együttes alkalmazása a fenti dózisokban 29,6% terméstöbbletet eredményezett.

 

A műtrágyák alkalmazása 60-80 kg/ha kálium, 90-180kg/ foszfor nem csak a terméshozam növekedését eredményezi, de jelentősen hozzájárul a gyökértömeg növekedéséhez is. Ott, ahol a fenti dózisú műtrágyákat alkalmaztuk száraz anyagra átszámítva 3,1-5,3 t/ha gyökértömeg növekedést mértünk a műtrágyázatlan kontrollhoz viszonyítva. A műtrágyák tehát nem csak mint közvetlen növényi tápanyag forrásként szolgálnak, hanem az erős gyökérzet kialakításának elősegítésével, közvetve hozzájárulnak a talaj tápanyagkészletének minél hatékonyabb feltárásához.

A szerves trágyák kijuttatása 50-60t/ha mennyiségben az őszi mélyszántás előtt célszerű, vagy az elővetemény alá.

 

A keleti kecskeruta N igénye, hasonlóan a többi pillangós takarmánynövényekhez, a légköri N megkötésével biztosított. A N igény mintegy 57-71%-át a légköri nitrogén megkötésével, a fennmaradó részt a talajból történő felvétellel biztosítja. Ezen ok miatt a kecskerutánál nitrogén műtrágyázást nem alkalmazunk. Megállapítást nyert, hogy a N műtrágyák megnyújtják a baktérium gümők kialakulásának idejét és gyengítik azok fejlődését, melynek következménye a növények lassú fejlődése, termőképesség csökkenése a második és az azt követő években. Füves növénytársulásokban a kecskeruta részarányának folyamatos csökkenését, majd eltűnését tapasztaltuk N műtrágyázáskor.

 

Előfordulhat, hogy a kecskeruta állomány az első évben lassan és vontatottan fejlődik, a hajtások gyengék, sárgás színezetűek, a gyökereken hiányoznak a gyökérgümők. Ilyen esetben célszerűnek tartjuk a 40-60 kg/ ha nitrogén fejtrágyázást, mellyel elősegítjük a gyökérképződést, a kedvezőtlen környezeti tényezőkkel szembeni ellenállóságot.

A keleti kecskeruta hasonló talaj kémhatást (pH 6,0 vagy magasabb) igényel, mint a vörös here. Kísérletek sora igazolta, hogy a meszezés elvégzése a zöld hozam 12-29%-os növekedését eredményezte. A meszezést, a telepítést megelőző talajmunkákkal egy időben végezzük el.

 

Vetés:

A keleti kecskeruta vetés idejének helyes megválasztása döntő mértékben befolyásolja a kelés egyenletességét, növekedési erélyét, a növények további fejlődését és terméshozamát.

A keléshez elengedhetetlen a talaj kedvező nedvességtartalma, ellenkező esetben a már kicsírázott növények is elpusztulhatnak. Száraz talajba nem vethetjük. Vetésének optimális ideje egybeesik a korán vetett tavaszi vetésű növényeinkkel. Számításba kell vennünk azonban, hogy a kikelt állományt a tavaszi fagyok (-5 C°) károsítják. A talajnedvesség megőrzésére irányuló vetőágy előkészítéssel a vetés ideje április közepéig kitolható.

 

A telepítés évében a kecskeruta normális kifejlődéséhez, a keléstől az első kaszálásig 100-120 nap szükséges. A későbbi vetések (június-július) nem teszik lehetővé, hogy gyökérrendszere kialakuljon, az áttelelő rügyek megfelelő számban kifejlődjenek. Ez utóbbi esetben a tél folyamán nagyszámú növényelhalásra számíthatunk, mely kiritkuláshoz, terméscsökkenéshez vezet.

A kecskeruta a telepítés évében kedvezőtlenül reagál a talajnedvesség- és a fény hiányára. Ezen ok miatt azokon a területeken, ahol kevesebb a csapadék célszerűbb takarónövény nélkül vetni. Jó vízellátottságú talajokon viszont telepíthető zabbal, mint takaró növénnyel, melyet zöldtakarmányként a kecskeruta kelését követő 60 napra lekaszálunk.

 

Vetési módok:

A keleti kecskerutát célszerű hasonlóan vetni, mint a kapás növényeket. 60-70 cm sortávolságra, 2,5-3,0 millió csíraszámmal hektáronként, mely 16-24 kg/ha vetőmagnormát jelent 100% csírázóképességgel számolva. A vetés mélysége kötöttebb talajoknál 1-1,2 cm, a közepesen kötött és laza talajok esetében 1,5-3,0 cm.

A különböző vetési módok, az optimális vetőmag mennyiségek meghatározására beállított kísérleteink igazolták, hogy a széles sortávú vetés esetén, bár az első évben csökkent a terméshozam, de a második évtől az állomány besűrűsödött a képződött nagyszámú földalatti gyökérhajtásokból.

 

Célszerűnek tartjuk a kecskeruta különböző fűfajokkal történő társítását is. Különösen jó eredményeket értünk el réti komócsin, magyar rozsnok, csomós ebír, nádképű csenkesz és keleti kecskeruta kétkomponensű társításaival. Öt év átlagában 46,5-55,1 t/ha zöldhozamot mértünk kísérleti parcelláinkon nitrogén műtrágya kijuttatása nélkül.

Az ilyen társításokban a kecskeruta jó konkurencia képességgel rendelkezett, a mért zöldhozamban a részaránya elérte a 44,4-61,9%-ot.

 

Füves társítás létesítésekor a keleti kecskeruta füvekkel történő felülvetését június hó első felében végezhetjük, a kecskeruta második sorközművelése, kultivátor után.

Meg kell jegyezni, hogy az állatok füves társításban szívesebben fogyasztják, mint tiszta vetésű takarmányként.

 

Vetésápolás:

A keléshez nagy mennyiségű nedvesség szükséges. A mag és a talaj minél szorosabb kapcsolatának kialakítására célszerű hengereket használni, melyeknek formáit a talajadottságokhoz igazodva kell megválasztani. A csapadék hatására kialakuló talaj kérget szöges hengerrel célszerű megszüntetni, ellenkező esetben a kelés elhúzódik és egyenetlen lesz.

 

A kelést követő időszakban a kecskeruta nagyon lassan fejlődik és nem képes konkurálni a kikelő gyomnövényekkel szemben. Ezért legfontosabb feladat az állomány gyommentesen tarása. Ennek érdekében több gyomirtási technológiát dolgoztunk ki, amelyek hatékony védelmet nyújtanak a gyomokkal szemben a vegetációs időszak minden fázisában.

 

A vegetáció befejeződése előtt 30 nappal tisztító kaszálást végezhetünk, ezzel egy időben mintegy 40-50 kg/ha foszfor-kálium fejtrágyázást is végezhetünk az áttelelés biztonságosabbá tételéhez.

A keleti kecskeruta állomány a második és az azt követő évek után gyakorlatilag teljesen mentesíthető a gyomnövényektől. Az állomány besűrűsödik, tavasszal korán fejlődésnek indul, teljesen elnyomva a gyomnövényeket. Az ápolási munkák ezen évektől, gyakorlatilag csak a foszfor-kálium fejtrágyázásra korlátozódnak.

 

Kártevők, kórokozók:

A keleti kecskerutának nagyon kevés kártevője van, azok is nagyrészt polifág kártevők.

A korokozók közül a szürkepenész (Botrycis cinerea), a peronoszpora (peronosspora galegae), a ramulariozis (Ramularia galegae), a cerkospora (Cercospora galegae) fordulhat elő, de ez idáig tömeges kártételt sem Belarussziában, sem Magyarországon nem tapasztaltunk. A vetőmag speciális kezelése vetés előtt, preventív védelmet nyújt a betegségekkel szemben is.

 

Betakarítás:

A keleti kecskeruta takarmányozási értékét nagymértékben meghatározza a sokoldalú felhasználhatósága. Alkalmas szénakészítésre, szenázs, zöldliszt, granulátum és egyéb takarmányforma előállításra. Tavasszal korán és intenzíven indul fejlődésnek, kiváló hajtásképző tulajdonsággal, hosszú vegetációs periódussal rendelkezik és mind ezen tulajdonságok magas táplálóanyag összetétellel párosulva, lehetővé teszik a zöld futószalag kialakítását.

 

Attól függően, hogy milyen takarmányforma előállítása a célunk, változik a termesztéstechnológia is. Nagyszámú kísérletben megállapítást nyert, hogy a kaszálási időpontok nagymértékben befolyásolják a terméshozamot és annak minőségét.

 

Kísérleteink és gyakorlati tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy szálas takarmánynak történő termesztés esetén a kaszálás optimális időpontja a virágzás kezdetének fenologiai fázisában van. Ebben a fázisban érhető el a legnagyobb terméshozam, az egységnyi területről megtermelhető táplálóanyag mennyiség.

Korábbi fázisban történő első kaszálás lehetőséget ad az egy vegetációs periódusban történő háromszori kaszálásnak. Kísérleteinkben az első kaszálás (május 10) 3,4-3,8 t/ha sz.a., a második kaszálás virágzás kezdetén (július) 2,9-3,2 t/ha sz. a., a harmadik kaszálás (szeptember vége, október eleje) 1,6-2,1 t/ha sz. a. termést adott.

A hosszú élettartam és a nagy termőképesség megőrzése érdekében célszerű a váltott hasznosítás alkalmazása, mely lehetőséget ad a tartalék tápanyagok felhalmozására.

Figyelembe kell venni, hogy a gyökérhajtások intenzív fejlődése és az áttelelő rügyek kialakulása augusztus hónapra esik, ezért az ebben az időszakban történő kaszálás nem megengedhető! Ellenkező esetben a télállóság és a következő évi terméshozam nagymértékben csökken. Számos kísérlet igazolja, hogy az utolsó kaszálás időpontja nem lehet később, mint a vegetáció befejezése előtti 3-4 hét.

 

A második és harmadik növedék terméshozamát a csapadék ellátottság nagymértékben befolyásolja. Az első kaszálást követően kedvező vízellátás mellett rendkívül gyorsan kihajt.

Az egyes kaszálások terméshozamának részaránya: első kaszálás 67-68%, második kaszálás 32-33%. Háromszori kaszálásnál 49-54% : 24-33% : 16-24%.

 

A keleti kecskeruta kaszálásakor nagy figyelmet kell fordítani a tarlómagasság betartására. Ez az első kaszáláskor 10-12 cm, a második kaszáláskor 12-14 cm. Ennél alacsonyabb vágás esetén ugyanis a hajtásképződés a gyökérrügyekből indul, nem a hajtásrügyekből. A tarlómagasság növelése megindítja a hajtásrügy képződést, ezzel az elágazások száma is nő.

 

A keleti kecskeruta takarmányértékét jól mutatja, hogy szénaként elkészítve az egyik legértékesebb pillangós takarmány.

A virágzás időszakában ősszel célszerű szenázsnak vagy szilázsnak betakarítani. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a magas fehérjetartalom, alacsony (3-4%) cukortartalommal párosul, amely megnehezíti az önmagában történő tartósítást. Célszerű füvekkel, más magasabb cukortartalmú növényekkel (pl. Óvári-gigant óriás szilfium) keverve vagy konzerváló szerekkel kiegészítve tartósítani.

Szenázs készítése a magasabb szárazanyag tartalom miatt egyszerűbb, a tartósítási folyamat jól ellenőrizhető.

 

A nagyüzemi telepítéseink Magyarországon 2008 tavaszán indulnak, a „Nesterka” fajta és a speciális oltóanyag megrendelését ez év november elején tervezzük a hozzánk beérkezett igények alapján.

 

E publikáció a szerzők második magyarországi közlése, az abban leírt információk, fényképek a szerzők tulajdonát képezik!

 

Prof. Dr. Dr. h. c. Makai Sándor

Makai Péter Sándor agrármérnök

NYME MÉK Növénytudományi Intézet, Mosonmagyaróvár

 

Dr. Bushuyeva V. I. egyetemi docens

Nesterova I. M. aspiráns

Belorusz Állami Mezőgazdasági Akadémia, Gorki

E-mail: makais@mtk.nyme.hu

 

 

 








Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása

Agagrárágazat Archívum, év/hónap
2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
11 10 10 11 11 11 11 11 11 11 11 10
10 09 09 10 10 10 08 10 10 10 09
08 08 09 09 08 06 09 09 09 09 08
06 06 08 08 06 05 08 08 08 08 07
05 05 06 06 05 04 06 06 06 06
04 04 05 05 04 03 05 05 05 05 05
03 03 04 04 03 02 04 04 04 04 04
02 01 03 03 02 03 03 03 03 03
01 02 02 02 02 02 02 02
01 01 01 01 01