Agrárágazat főoldal   Agrárágazat 2007 November






Tartalomjegyzék Biológiai trágyakezelés Utolsó lap

Az állattartás etikája

Szerző: Dr. Györkös István

Az állattartás célja lehet termelés, nemesítés, gyógyítás, kísérlet, kutatás, bemutatás, mutatvány, kedvtelés, hobbi kielégítése, érinti a vad és háziállatokat, kiterjed a helyi állattartásra, az állatok szállítására és vágóhídi kezelésére is, környezetükkel együtt. A vadászat és halászat kissé más szempontok szerint ítélhető meg.




Az állatok környezetében legmeghatározóbb maga az ember, mert ő van legnagyobb hatással az állatra és a környezet más elemeire is. A háziasítás jól mutatja, hogy milyen mértékig változtathatja meg az ember az állat és környezetének viszonyát. Az ember és állat kapcsolata rövidtávon még működhet kizárólag gazdasági alapokon, hosszabb távon azonban erkölcsi elvek nélkül nem működhet fenntartható, különféle célú állattartás, amely állat- és környezetkímélő módszereket alkalmaz.

 

Az állatok tartása nemcsak egyedül gazdasági kérdés, hanem természetvédelmi, környezetvédelmi, tájvédelmi vagy idegenforgalmi jelentősége is van, érinti a lakosság egy részének életmódját, nem beszélve a többféle szolgálatról, melyben az állatok az embert segítik. Erkölcsi kérdés, hogy egy társadalom a gazdálkodása során hogyan, milyen humánusan bánik az állatokkal. Az etika a görög „ethikos”, a morális a latin „moralis” szóból származik, és hasonlóan azt fejezik ki, hogy adott kérdésben mi a társadalmilag jó és mi az ami helytelen, nem elfogadható értékrendet mutat.

 

Az ember és állat kapcsolatának előzményei

Az ember állatokhoz való viszonya nem igazán egyoldalú, hanem kölcsönös, de valójában nem egyenrangú viszony, melyben az embernek irányító szerepe van. Gyakran uralkodik az állaton, melynek máig történelmi hagyományai vannak. Hasonlóan visszatérő jelenség az állatok tisztelete az őskortól napjainkig, valamint sok példa van az állatok, mint tulajdoni tárgyak szinte teljes kihasználására is. Ezek a tények több olyan etikai érték hiányát vagy semmibevételét mutatják, melyek mégiscsak szükségesek a különféle állatfajok és gazdasági fajták korszerű használatához. Legvalószínűbb az, hogy az „uralkodás”, a „tisztelet”, sőt az állat birtoklásának vagy használatának alapvető, régi értelmezése tévesnek bizonyult és maradéktalanul már nem felel meg napjaink társadalmi, ökológiai igényeinek.

 

A történelmi előzmények arra mutatnak, hogy az embernek könnyebb volt az állatok háziasítására áttérni, mint azokra rendszeresen vadászni. Ekkorra azonban a korábbi természetes viszony ember és állat között könnyen válhatott mesterséges uralommá és az állat használatává. Az állattenyésztés hagyományos célkitűzései nagyon sokáig nem fogadták el az állatok természetes, belső értékét, csupán az ember szolgálatát. A háziasított állatot az ember felhasználta (és használja) élelemre, ruházatára, közlekedésére, védelmére és ezért gondozta, védte.

 

A római Mitras kultuszban és más ősi szokásokban az ember az isteni eredetet és erőt tisztelte egyes állatfajokban. Innét származhatnak több népcsoport eredetmondái is. Az állat – értéke alapján – rendszerint tulajdonként is szerepel. A szarvasmarha már pl. a keltáknál vagy az északi népeknél is a jólét alapja volt. Így volt évszázadokig hazánkban is. A közép- és újkori pásztorhagyományok megerősítik, hogy az állatállomány hasznosítása és védelme fontos volt, melyben kifejezésre jutott, hogy az állat méltóságának, jólétének értéke is van, amelyet a tulajdonban meg kell becsülni.

Az időszámítás utáni első évszázadokból fennmaradt vélemény, hogy az állat csak a gépekhez hasonló szolgálatra alkalmas. Az állat tárgyi, dologi tulajdon jellege mai jogrendszerűnkben is így szerepel.

 

Angliában Bentham (1780) az állatok szükségtelen szenvedését, Darwin az emberhez hasonló szervezeti működésüket hangsúlyozták. A 19.sz. közepétől az intenzív állattartás időszakában, annak kialakulására válaszul, felerősödtek az állatvédő mozgalmak, a városi lakosság köreiben pedig – részben tiltakozásul – terjedni kezdett a vegetarianizmus, ezzel pedig az állatok emberhez hasonló jogainak érvényesítése. Kérdésessé vált, hogy az állatok védelmében azok jogainak vagy az ember felelősségének erősödése a fontosabb? Az uniós alapszerződésekbe is bekerülő módon hangsúlyossá vált, hogy az ember etikus magatartásának meghatározó jellemzője az állatok felé, a felelőssége, az állat belső természeti értékének tiszteletben tartása, nem pedig az állat (emberhez hasonló) jogainak tisztelete, hiszen ez utóbbiak a természetben sem érvényesülnek ilyen módon.

 

Az állattartó, az állattal való együttérző, felelős gondoskodása révén ellenőrzi is azt és környezetét is. Ez a rendszeres ellenőrzés és az ebből eredő teendők persze sokszor nem felelnek meg a társadalom igényeinek. Általános tapasztalat, hogy két fő társadalmi nézet is megerősödött napjainkra az állattartással kapcsolatban. Az egyik alapvetően érzelgős („szentimentális és idegenkedő”) hozzáállást, a másik elfogadó, együttérző szemléletet fejez ki.

 

Az állattartó személye is többféle változásnak van kitéve, lehet az állat gazdája vagy állatgondozó, de a gazdálkodást irányító vezető, igazgató, menedzser, de kereskedő, szállító és többféle személy is. Az állati termék előállításban és a kereskedelemben az áruházláncok térnyerése tapasztalható. A fogyasztói csoportok véleménye is eltérő lehet, pl. egyes termékek eredetigazolását, márkázását illetően. A hobbiállattartók és más csoportok etikai véleményét is méltányolni kell. A termelésben és fogyasztásban az erős gazdasági szemlélet érvényesülésétől sem tekinthetünk el, mely a költséghatékony termelésre vagy a fogyasztói árak csökkentésére törekszik. Az állati termékek felhasználására az urbanizációs folyamatok is hatással vannak.

 

Nálunk is érvényes módon életbe léptek azonban az állatvédelmet keretek között tartó jogi szabályok, sőt szabályozó rendszerek, melyek csupán a minimális erkölcsi követelményeket rögzítik a társadalomban az állatokkal szemben. A történelemben, főleg az állatok háziasításának és hasznosításának társadalmi megítélésében, mindig is megvoltak az etikus, erkölcsi követelmények, mint egyféle kívánatos vagy kellő, ideális mértékrendszer elvei, melyek azért változtak is időközben és gyakorlati érvényesülésükre is sor került, rendszerint akkor, ha az ember tartósan fenntartható, természetszerű kapcsolatba került az állattal. Az etikai, erkölcsi „szabályok” tehát általánosabb és magasabb mércét jelentenek, mint a jogszabályok. Elveik azonban sok tekintetben hasonlók. Az állatokkal szemben kívánatos humánus magatartás – még a termelési folyamat során is túlmutat a gazdálkodási követelményeken és az embert körülvevő természeti környezet (benne az állat) kíméletes védelmét tartja sok esetben elsődlegesebbnek. A mindannyiunk számára társadalmilag is fontos állattartási, hasznosítási módszerek a társadalmi közvélemény által kifejezett erkölcsi követelmények érvényesülése nélkül hosszútávon nem tarthatók fenn.

 

Etikai elvek az állatok hasznosításában

1.         Az ember kedvező esetben törekszik az állat biztonságba helyezésére. Ez úgy érvényesülhet, ha az állat alapvető életszükségleteit legalább olyan mértékig sikerül biztosítania, mint az elvileg a természetben vad fajtársainak lehetséges.

Ne fázzon, ne éhezzen, ne féljen annál jobban, mint az természetes viselkedésének megfelelő. Az uniós szabályozás, nálunk is érvényes módon, ezt az állatok ún. 5 szabadságjogának érvényesítésében fejezte ki. Ezek az alapvető szükségletek fajtól, fajtától és egyedektől függően is változnak, eltérőek az őshonos- és kultúrfajtáknál, de nem függetlenek a tartási, vagy hasznosítási feltételektől sem. A számtalan háziállatfaj vagy éppen új fajok háziasítását is érinti ez az elv, de a vad állatfajok természeti környezetének feltételeit is ajánlatos e szempontok szerint védeni.

 

A háziállatok alapvető életszükségleteit rendszerint közvetlenül kell biztosítani, a vadállatokét gyakran környezet- és természetvédelmi programok keretében. Amennyiben ez az etikai elv érvényesülhet, az állatok jól érzik magukat, jóllétükről beszélünk. Ellenkező esetben különböző mértékben kiszolgáltatottá válnak, a vadon élő állatok szükségtelen félelemtől vándorolnak, stresszhelyzetben vannak és felmerül egyes fajok veszélyeztetése is. Azok kipusztulása ezért etikai kérdéseket is felvethet.

Az állatvédelem legfontosabb etikai elveinek rendszeréről a mellékelt táblázat nyújt összefoglalót.

 

2.         Az állat jó technikai ellátásának (istálló, legelő, mozgástér, stb) szükségességét különösen a háziasítás történelmi folyamata mutatja. Ez valójában ember és állat környezeti együttélésének technikája és az állat közvetlen környezetén túl tágabb környezetét, pl. a vidéket vagy a tájat és annak lakosságát is érinti. Más feltételek szükségesek a legeltetésre és istállózó állattartásra, mások a rideg – extenzív – és intenzív tartásra, vagy az ún. bio, vagy ökológiai és a városi állattartási körülményekre.

Talán hangsúlyozni sem kell, hogy a kedvező esetben kialakuló állatbarát technológia már sokféle megalkuvással terhelt, közel sem ideális tartásmód és mindig a lehetőségektől függ. Az ilyen technológia a teljes technikai környezetet jelenti, benne a takarmányozással, gyógyítással, termeléssel és más feltételek kialakításával és működésével együtt. A költségtakarékos, de az állatok számára is megfelelő technológia csökkenti a zsúfoltságot, az állatok sérüléseit, javíthatja termelésüket.

 

Az állat- és környezetkímélő technológiák kialakításához állatfajonként és csoportonként jelentős uniós és hazai szabályzók, ajánlások, támogatási lehetőségek kapcsolódnak. Új technikák bevezetése, a régiek minősítése napirenden lévő teendő. Kiemelten fontos környezetvédelmi kérdés a trágyakezelés és használat fejlesztése. Az intenzív termelési technológiák esetében mindez kézenfekvő, de az ún. extenzív vagy bioállattartási rendszerekben a megelőzési és ellenőrzési megoldások kifejlesztése és alkalmazása vált különösen fontossá.

 

Az állatbarát technikai rendszerek kialakítása tagadhatatlanul rontja a termelés, vagy üzlet hatékonyságát és ráfordításokat igényel, melyek termelői, állami (uniós) és akár fogyasztói forrásokból is származhatnak. E törekvések teljes hiányában szó szerint és jelképesen is „ketrecbe zárjuk” az állatot.

 

3.         Az állattartás ősi változataitól kezdve felhalmozódtak olyan szakmai hagyományok, melyek az állattartás és kezelés sokféle módszerét – etikai elveik alapján – segítik. Igaz ez még a laboratóriumi állatok ellátásában is, de humánusabb elvek még a legújabb biotechnológiai módszerek használata során is kialakulóban vannak. Tulajdonképpen ezt segíti az állatkísérleteket szabályozó hivatalos és érvényes követelmény rendszer is a kísérleti állatok etikus kezelése érdekében. Ugyanakkor általános tendencia az állatkísérletek körének szűkítése (pl. a kozmetikai iparban) és egyes fajok fokozottabb védelme (pl. emberszabású majom félék).

 

Az etikai elv lényege egy-egy állattartást érintő szakmai kör (pl. állatgondozók, állattenyésztők, állatorvosok, stb.), hagyományainak és szakismereti etikai elveinek érvényesítése, különösen az ún. kapcsolódó szakmai véleményekkel együtt.

Az így kialakult és megjelenő etikai szakmai közvélemény fejleszti adott állattartási mód szakszerűségét és erkölcsi véleményét is megfogalmazhatja egy-egy olyan hasznosítási, kereskedelmi állattartási módszerrel szemben, melyben az állat játékszerré, árucikké vagy szórakozási tárggyá vált.

 

Az intenzíven termelő gazdasági állatfajok tenyésztésében nemcsak gazdasági, hanem pl. etikai kérdés is, hogy termelési és funkcionális tulajdonságaik összhangban legyenek. Jelentős problémák váltak ismertté ezen a területen.

 

4.         Az emberi együttérzés az állattartásban, de még a fogyasztói magatartásban is fontos etikai szempont. Esetenként állatbarátságban, állatszeretetben vagy az állat sajnálatában nyilvánulhat meg. Különös jelentősége van pl. a többféle állatterápiás gyógykezelésekben, de a kedvenc- és társállatok tartásában vagy a sportállatok kezelésénél is, nem beszélve a bemutató állatok bánásmódjáról.

A fogyasztói magatartásban érvényesülve fontossá válik az eredeti állati termék származási helye, állatbarát technológiából került-e az a kereskedelmi hálózatba vagy sem. Ez az etikai elv érvényesítheti az állatvédelmi márkajelzéseket a termékeken.

A törekvés hiányában maga az állattartó, termelő is csupán hasznosítási tárgyat, „dolgot” lát az állatban. Érvényes ez az állatkísérleteket végző szakemberekre is. Fogyasztók esetében az állati termékektől való idegenkedésben, távolságtartásban mutatkozhat meg az állattartással szemben az együttérzés hiánya.

 

Az emberi együttérzés az állat gondozásában az állat kezelhetőségét eredményezi, az állat kézhez szokottá, kezessé válik. Az együttérzés nem azonos az embertársakkal szemben mutatott érzésekkel, de érzelmi kötődés az állathoz is lehetséges bizonyos fokig. Hosszú ideig tartott, gondozott állatnál vagy intenzív tartási módszerek alkalmazásakor, továbbá terápiás, vagy segítő szolgálatra képzett állatok használatában különböző mértékben fejeződhet ki. Ezekben az esetekben már az ember és állat személyi, egyedi képességei is nagyobb szerepet játszanak. A folyamat az állat viselkedéséhez való emberi alkalmazkodás is. Ez állatnál – az érzékszervek szintjén – sokkal kiterjedtebb az ember felé. Az állatok és az ember fejlődésének tanulási periódusaiban ezek a kötődések jellegzetesek és tartós hatásúak lehetnek (pl. gyermekeknél, fiatal állatoknál). Ez a humánus elv jól érvényesül háziállatok szoktatásában vagy állatok kiképzésében is. Az emberi együttérzés az állat megismerésével összefügg. A kölcsönös „bizalom” nélkül az állat kezelhetetlenné válik.

 

5.         Az állat ismerete többnyire minden állattartási módszerben követelmény. Legjobban talán a pásztorok ismerték állataik szokásait, hiszen szinte együtt éltek velük. Egyes nomád vándor népcsoportoknál ma is érvényes ez. Az állatra vadászó vagy az azt hasznosító embernek is ismernie kell az állatfaj, fajta vagy egyes állat szokásait, viselkedését, igényeit. A kutatási vagy gyógyítási célból tartott, kezelt állat genetikai- és szervezeti struktúrájának ismerete, legalább adott összefüggésben és egyes részletekben szintén nagyon fontos.

 

Az állattartás adott célja természetesen ezeket az ismereti területeket befolyásolja. Ez a megismerési folyamat ma még sok-sok részletében hiányos, de az adott faj jellegzetes igényeinek, szervezeti működésének pontos ismerete nélkül pl. sem tenyésztési, sem takarmányozási, sem gyógyítási módszerek fejlesztése nem képzelhető el a kultúrfajták hasznosítása során.

 

A különböző vadállatfajok ökológiai igényeinek pontos feltárása az egyes fajok védelmét, a természetvédelmet segíti. Etikai elv támogatja a nagy létszámú állományok egyedeinek védelmét is, nem csak az állományét. Ez ebben az esetben inkább az állománycsoportok egyedekig terjedő rendszeres ellenőrzését jelenti. Tehát alapos szakmai ismeretek és az állat ismeretének birtokában lehet csak hatékony az állat tartása, bármilyen célból. Az állattartó számára ismeretlen állat ellátása nem lehet megfelelő, hasznosítása is eredménytelen marad. Ha az állattartó nem ismeri kellően az állatot, ez nemcsak az állat számára lehet veszélyes, hanem az ember számára is.

 

6.         Az állat értékelése annak indoklása miatt érdemel figyelmet. Az állat minősége, minősítése mindig is fontos lehetett, kérdés azonban, hogy éppen milyen értéke a legfontosabb. Az őskorban az állat lelke, mint isteni erő és hatalom volt értékes és védendő, ezt tisztelték benne. Az állat életét a vére „hordozta”, jelképes életerőként.  A legértékesebb állat rendszerint az egészséges, elsőszülött volt és ez különleges áldozati értékben öltött testet.

Az állat használati értéke is ősi eredetű, még a háziasítás előtti időkből. Az ilyen haszonérték koronként és célonként, tartalmában és mértékében változó volt és máig is érvényes az állatok tenyészértékének becslési eljárásaiban.

 

Ugyancsak régi értékelven alapul az állatok birtoklása, annak értékes haszna miatt. Valószínűleg ilyen célból készülhettek az ősi barlangrajzok állatábrázolásai is. A háziasítással ez a viszony egyértelműbbé vált és több évszázad alatt az ember meg is tett mindenfélét a saját állataival. A jószág tőkét, vagyont jelentett, többek között ma is, a mi kultúránkban is. Az állat hasznosítása, mint tulajdoni tárgynak, kizárólag az ember humánus megítélésétől függött. Ha az haszontalanná lett, értéktelenné is válhatott.

A legújabb etikai kutatások szerint az állatnak az említetteken túl fontosabb belső, egyedi természeti értéke van, nevezik autonómiának is. Ezt genetikai és küllemi jellemzői együtt hordozzák. Az állat ezáltal része a természeti környezetnek, és mint ilyen érték, elsőbbséget jelent a gazdasági értéknél is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állat értékének megítélésében az etikai megfontolások nagyobb súlyt kaptak, melyek alapján lenne célszerű megszabni az állat bánásmódját is. Valójában azt is mondhatjuk, hogy még a haszontalan állat sem teljesen értéktelen.

 

7.         Az emberi (emberséges) bánásmód minősége összefüggésben van az állat különleges értékével (benne hagyományos értékeivel is) és az állat gondozására, ellátására irányul. A jó bánásmód függ az ember személyiségétől, szakmai ismereteitől, a pillanatnyi helyzettől, szándékaitól is. Talán az állat gazdájának ideális szemlélete fejezi ki ezt a bánásmódot legjobban, ami a megfelelő eljárást jelenti, amit az állat igényel. Az állat kényeztetése vagy kínzása már nem megfelelő. A gazda ismeri a tulajdonát legjobban, értékét is tudja, ezért körültekintő és kíméletes az állattal. Erre a szemléletre ráillik a gondosság.

 

Az uniós alapszerződések és a hazai állatvédelmi törvény egyaránt hivatkozik a „jó gazda gondosságára”, mint az állattal való, elvárható humánus bánásmódra.

A megfelelő bánásmód hatására az állat nyugodt, természetesen viselkedik, ellenkező esetben „elvadul”, a vad állat különösen nyugtalanná válik. A megfelelő bánásmód megtalálása egyéni tehetség, de felkészülés eredménye is lehet. Ha ez nem sikerül, az gyakran az állat szükségtelen szenvedéseivel járhat.

 

8.         Az állatról való gondoskodás már a háziasítás tényéből következik, párosulva a gondozás felelősségével is annak körültekintő ellátása érdekében.

A gyakorlatban ez a jó állatgondozó, még inkább azonban az állat hasznosítását megfelelően irányító gondnok, igazgató, menedzser szemléletével jellemezhető, aki ha nem is gazdája az állatnak, de teljes felelősséggel tartozik érte, ezért gondoskodik róla megfelelően. Régen az ilyen személyt számadónak is hívták, akinek felelős volt több ember, de ő is felelős volt értük és a jószágért is. Az említett menedzser felelőssége a tulajdonos felé, de beosztottai felé, sőt az állatok felé is érvényesíthető. Adott hasznosítási technológiában az azt irányító szakember felelős az állatok egészségéért, hasznosítási teljesítményéért. Az állattartási célok változásával változik a felelősség tartalma is.

 

Az állati termék előállításban a folyamatokat irányító személy felelőssége, a termék minőségének biztosításában, a fogyasztók felé is fennáll. Ennek érvényesülése természetesen sokszor nehéz, de az ilyen felelősség etikai kérdés is.

 

Napjaink gyakori élelmiszerminőségi botrányai rávilágítanak az említett etikai szempontra is. Sokszor természetesen az ilyen rendellenesség vagy minőségromlás nem termelési vagy állattartási hiba, hanem kereskedelmi jellegű hiányosság. Az uniós alapszerződések és a hazai állatvédelmi törvény és több rendelet is hivatkozik a gondosságra az állattartásban. Érvényesülése következtében az állat gondozottá válik, ellenkező esetben elhanyagolt marad.

 

9.         Az állat megbecsülése, az elfogadott valós értéke alapján, annak tiszteletben tartását jelenti anélkül, hogy magát az állatot tisztelnénk. Kiemelten tekintetbe vesszük. A szó eredetileg is értékelést jelent, mellyel sokra értékeljük az állatot. Kifejezhető pénzben is, de erkölcsi elvként többet jelent ennél. Természetesen másra is használható a kifejezés. Az állatban a korábban említett értékjellemzőket, mint a tulajdont, hasznosságot vagy különleges értékeit is becsüljük, védelemre azonban belső, egyedi értéke alapján, természeti lényként szorul akkor is, ha tulajdonként vagy hasznát figyelembe véve keveset ér, mint használati „tárgy” vagy „dolog”.

 

Ideális esetben a megbecsült és szinte tiszteletben tartott állat jó közérzetű, megfelelő elhelyezésű, szakszerűen tartott, kezelhető, sokszor egyedileg is számon tartott, megfelelően hasznosítható, természetes viselkedésű és gondozott.

Az állat megbecsülésében tehát többféle emberi viszonyulás is benne rejlik, de ilyen ideális helyzet a gyakorlatban nemigen fordul elő. Az állat megbecsülése gyakran mégis tapasztalható, ha a tényleges állattartási gyakorlat efelé az ideálisnak tűnő állapot felé változik valamilyen mértékig.

 

Az unióban és hazánkban is érvényes állatvédelmi jogi szabályozás az említett etikai alapelvekre épül, de valójában csupán a minimális erkölcsi követelményeket szabja meg. Az állattartásban, az állati termékek előállításában és felhasználásában résztvevő szakemberek és lakossági csoportok erkölcsi alapokon nyugvó támogatása is szükséges viszonyunk kialakításához az állattartás újabb módszereivel. Az állatok többsége emberi fogyasztásra is kerül, nem mindegy azonban, hogy a hasznosítás során az állatok mennyit szenvednek szükségtelenül is és a technológiáink milyen mértékig állat- és környezetkímélők. E technológiák között a napjainkban terjedő biotechnológiai eljárások, nevezetesen a genetikai és szaporítási módszerek alkalmazása az állat- és fogyasztóvédelem említett erkölcsi kérdéseit is érinti.

 

Dr. Györkös István

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet

 

AZ ÁLLATVÉDELEM ETIKAI ELVEI

 

 

 

 

 

Az állattartó törekvése

Az állat jóléti jellemzői

 

 

- az állat biztonságára,

- jó közérzetet, jóllétet mutat,

 

 

- jó technikai ellátására,

- állatbarát technológiában él,

 

 

- szakmai hagyományok alkalmazására,

- szakszerűen tartott,

 

 

- emberi együttérzésre,

- kezelhető, „hallgat” az emberre,

 

 

- az állat ismeretére,

- egyedi jelentősége is van,

 

 

- az állat értékelésére,

- tulajdonságainak megfelelően    

  hasznosítható,

 

 

- jó bánásmódra,

- természetesen viselkedik, „nyugodt”,

 

 

- felelős gondoskodásra,

- gondozott,

 

 

- az állat megbecsülésére

- becsülete; tisztessége van

 








Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása

Agagrárágazat Archívum, év/hónap
2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
11 10 10 11 11 11 11 11 11 11 11 10
10 09 09 10 10 10 08 10 10 10 09
08 08 09 09 08 06 09 09 09 09 08
06 06 08 08 06 05 08 08 08 08 07
05 05 06 06 05 04 06 06 06 06
04 04 05 05 04 03 05 05 05 05 05
03 03 04 04 03 02 04 04 04 04 04
02 01 03 03 02 03 03 03 03 03
01 02 02 02 02 02 02 02
01 01 01 01 01