A tritikálé termesztésének eddigi csúcsát 2004-ben érte el: 159 ezer ha vetésterületen, 618 ezer tonna terméssel. 2005-ben közel azonos (158 ezer ha) területen 570 ezer tonnát takarítottak be. 2006. évi területe 140 ezer ha, 508 ezer tonna terméssel. 2007-ben, bár vetéséhez elegendő fémzárolt vetőmag nem állt rendelkezésre, de az előző évihez hasonló területtel számolhatunk. A termelők megismerték kedvező termesztési és takarmányozási tulajdonságait és megkedvelték e növényt. Reménykedhetünk abban, hogy e ragyogó növény felhasználási területe tovább bővülhet és segítheti a gyenge termékenységű területeinken gazdálkodó termelőink boldogulását, a magyar lakosság számára pedig lehetővé teszi egy egészséges és tápláló új élelmiszeripari termék; a tritikálé kenyér fogyasztását.

A ma termesztett fajták igénytelenebbek a búzánál, jól tűrik a szélsőséges ökológiai körülményeket is. A rozs genom adja a jobb vízhasznosítást, a kedvezőbb tápanyag-hasznosító képességet, a kórokozókkal szembeni rezisztenciát és alkalmazkodóképességet, míg a búza gének biztosítják a megfelelő termést és minőségi tulajdonságokat. Ezek alapján az abiotikus rezisztencia vonatkozásában kitűnő a szárazságtűrése, sótűrése, savas és lúgos talajkémhatás tűrése és a hideg-meleg klíma tűrése egyaránt. Nagyon jó a betegség-ellenálló képessége (biotikus rezisztencia), amely mindkét szülőét felülmúlja. Elsősorban a lisztharmat, a hópenész és az üszögrezisztenciája kitűnő. A rozsdarasszok egyes biotípusai iránt fogékony, másokkal szemben ellenálló. Takarmányozási értéke kiváló és kenyér– főként az új magyar fajtából, a Hungaro-ból –, valamint egyéb pékáru is készíthető belőle. Aminosav összetétele kedvező, a takarmányozás szempontjából fontosabb metionin+cisztein és lizin tartalma magas. Összességében takarmányozási szempontból kiváló szemes (abrak) takarmány, amelyet önmagában is szívesen fogyasztanak az állatok, még a baromfi is, amely a rozst nem kedveli.

A fejlett, kenyérgabonával (búza, rozs) rendelkező országokban elsősorban takarmányként kerül felhasználásra, de már kezdenek próbálkozni vele a sütőiparban is. Indiában és Etiópiában kenyérgabonaként termesztik. Oroszországban és Ukrajnában zöldtakarmányozási célra nagy zöldtömeget adó fajtákat nemesítenek és termesztenek. Nagy előnye a tritikálénak – a többi gabonaféléhez képest –, hogy gazdaságosan és egyben környezetkímélő módon termeszthető kedvezőtlen ökológiai körülmények között is.

Európában – a közel 1.000.000 ha vetésterülettel rendelkező Lengyelország mellett – Németországban, Franciaországban és Ukrajnában folyik nagy volumenű (több százezer ha-os) tritikálé termesztés, de jelentős és egyre növekvő Anglia, Bulgária, Románia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Ausztria, Svájc, Svédország, Belgium, Hollandia, Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország vetésterülete is. A világon nagy termőterülettel és jelentős kutatási eredményekkel Európán kívül Ausztrália, USA, Mexikó, Oroszország, Kína, Brazília, Argentína, Kanada, Chile, Marokkó és Dél-Afrika rendelkezik.

Ma az első igazi tritikálé fajta megjelenése után 40 évvel kb. 4 millió hektáron, 10 millió tonnát meghaladó mennyiséget termesztenek évente. Magyarországon a lengyel Presto fajta honosítása után a ’90-es években kezdett intenzíven növekedni a vetésterülete és 1996-tól meghaladja a 100 ezer hektárt, jelenleg 140 ezer ha körüli. Sajnos a – a rozshoz hasonlóan nem intervenciós gabonaféle, ezért termesztése megtorpant. Termesztése elsősorban búza, kukorica, árpa számára már kevésbé alkalmas, gyengébb termőképességű ún. „átmeneti” talajokon folyik. Ezeken a talajokon versenyképes a fent említett növényfajokkal és a rozzsal is. Emellett jobb talajokon is versenyképes a takarmánybúzával és árpával – termőképességben is – és kevesebb ráfordítást igényel.

Európában ma legeredményesebb a lengyel tritikálé nemesítés, emellett a német és francia fajták is ismertek és újabban már eredményes magyar nemesítésről is beszélhetünk. Hazánkban a GK Kht-ban Szegeden és az MTA Martonvásári Kutatóintézetében folyik lengyel és német fajták honosítása, Szegeden nemesítése is, emellett 2001-ben a Karcagi Kutatóintézetben állítottak elő új fajtát. Kisvárdán és Mosonmagyaróváron is nemesítik. Újabb átütő sikert a Hungaro magyar (kisvárdai) nemesítésű, étkezési célra is alkalmas fajta jelentett.

A közönséges búza (Triticum aestivum) és a hexaploid tritikálé között sütőipari értékben – a búza javára – mutatkozó különbséget a búzában jelenlévő DD genompár okozza. A hexaploid tritikáléban a DD genompárt a rozsból származó RR genompár helyettesíti. (AABBRR) Az eredeti oktoploid tritikálé genomja tartalmazza a DD genompárt is, így annak sütőipari tulajdonságai jobbak, viszont endospermiumának kiteltsége és termőképessége gyengébb. Néhány kutatóintézetben már folynak a kísérletek, hogyan lehetne a nagy molekulasúlyú glutenint hordozó allélt a D genomról átvinni az R genomra. Ezek alapján megindultak a kísérletek a kedvező allélok beépítése végett a tritikáléba – GMO fajták előállításával –, hogy ezzel kedvezőbb sütőipari minőséget érjenek el.

A (2n=6x=42 x 2n=6x=42) triticálé fajták keresztezésekor a tulajdonságok rekombinálódása miatt nagyszámú, igen különböző hibrid keletkezik, így hagyományos nemesítési módszerekkel is eredményes lehet a tritikálé lisztminőségének, sütőipari tulajdonságainak a javítása, mivel a szekunder hexaploid tritikálék – a nemesítési folyamatnak köszönhetően – tartalmazhatnak a hexaploid (étkezési) búza D genomjából származó géneket (D?) is. (1. ábra) Ezt a lehetőséget kihasználva rekombinációs hexaploid tritikálé genotípúsok (2n=6x=42 x 2n=6x=42) előállításával és azok folyamatos minőségi tulajdonságainak vizsgálata mellett sikerült előállítani az új étkezési tritikálé fajtát, a Hungaro-t.

Az előállított étkezési tritikálé lehetővé teszi egészséges, szermaradványoktól mentes, környezetbarát módon termeszthető új élelmiszeripari termékek – elsősorban pékáru – előállítását.

A tritikálé igénytelenebb a búzánál, jól tűri a szélsőséges ökológiai körülményeket is, alkalmazkodóképessége kitűnő. Ilyen szélsőséges termőhelyek: magas sótartalmú és toxikus alumínium tartalmú talajok, savanyú és lúgos talajok és a hideg-száraz, valamint a meleg-száraz klíma egyaránt. Szárazságtűrése jobb, vízigénye, tápanyagigénye kisebb, mint a búzának. Öntözést nem igényel. Termesztésének előnyei – a termésmennyiség és termésbiztonság, gazdaságosság tekintetében – a búzához, árpához és kukoricához képest elsősorban a fent említett kedvezőtlenebb termőhelyeken figyelhetők meg. Ezért is terjed termesztése – a sarkvidékek kivételével – az összes földrészen.

A rozshoz hasonlóan inkább a hűvösebb és csapadékosabb éghajlatot kedveli, csapadékos, mérsékelten hűvös őszön jól bokrosodik. A bokrosodáskori éjszakai alacsony hőmérséklet kifejezetten fontos a tritikálé számára, hogy a termőképességét ki tudja bontakoztatni. Még kora tavasszal, alacsony hőmérsékleti feltételek mellett (3-10 °C) is képes erőteljes oldalhajtás fejlesztésre. A tenyészidőszak hőösszeg-igénye 2100-2200 °C. A tritikálé a búzához hasonlóan túlnyomóan öntermékenyülő növény, ezért a virágzáskori hűvös, csapadékos idő megtermékenyülésében nem okoz ablakosságot, mint a rozsnál. Az őszi tritikálé – éghajlatigény vonatkozásában – Magyarországon mindenütt eredményesen termeszthető.

A tritikálé a talajjal szemben – a rozs kivételével – igénytelenebb a többi gabonafélénél. Extenzív (low input) technológiával, kis nitrogén adagokkal is gazdaságosan termeszthető. A jelenlegi kutatások és termesztési tapasztalatok azt jelzik, hogy alacsony N-ellátottságú talajokon a tritikálé kedvezőbb növény – gyengébb termékenységű és jobb talajokon egyaránt – mint a búza, árpa, vagy kukorica. Magyarországon a tritikálé termesztése elsősorban a búza, kukorica, árpa számára már kevésbé alkalmas, gyengébb termékenységű talajokon folyik. Az országos kísérleti adatok ismeretében elmondható, hogy jobb talajokon is versenyképes az említett gabonafélékkel. Ugyanolyan nagy – néha nagyobb – termésekre képes, mint a búza, vagy árpa, de kisebb ráfordítással. A termőhely kiválasztásánál tehát az lehet a fő szempont, hogy a búzának már kevésbé jó humuszos homoktalajokon, erdőtalajokon, középkötött talajokon és kötött réti talajokon egyaránt termeszthető. Tápanyag és vízigénye azonban nagyobb, mint a rozsé, ezért 0,8% alatti humusztartalmú homok és futóhomok talajokon már eredményesen nem termeszthető.

Előveteménye korán lekerülő növény legyen, hogy az őszi talajmunkákra, a talaj ülepedésére elegendő idő álljon rendelkezésre. Későn lekerülő elővetemény azért nem megfelelő, mert akadályozza az optimális időben történő vetést. Legjobb előveteménye a hüvelyesek és a korai burgonya. Így homoktalajon a magnak termesztett csillagfürt, somkóró és bab illetve jobb termékenységű talajokon a borsó, lóbab, bab és lencse. Pillangósok után nem kell őszi nitrogén. A korai kukorica még közepes előveteménynek tekinthető, a későn lekerülő viszont már rossz elővetemény, kevésbé jöhet számításba a késői betakarítás miatt.

Bár önmaga után is termeszthető 2-3 évig (takarmány céljára), de eredményesebb, ha vetésforgóban termesztjük. Vetőmagtermesztés esetén önmaga után nem termeszthető. A kedvező elővetemény hatások kiaknázása lehetőséget biztosít az utónövény (tritikálé) számára kis energia befektetéssel optimális termés elérésére.

A vetésváltás előnye nyilvánvaló a monokultúrás termesztéssel szemben és különösen fontos a talajtermékenység fenntartása illetve a növényegészségügyi problémák mérséklése érdekében. Szükséges a pillangósok részarányának növelése a vetésforgóban. A táj ökológiai adottságainak – a tábla talajának – és a piac igényei szerint a különböző növénycsoportokból a legjobban megfelelőket kiválasztva, azokat egymás után olyan sorrendbe kell termeszteni, hogy a vetésváltás előnyeit maximálisan kihasználhassuk.

Az ökológiai adottságoktól (éghajlat, talaj) függően a gyengébb termékenységű (homok, erdő) talajokon csillagfürt (savanyú talajon), somkóró (meszes talajon), bab a jó előveteménye, míg jobb termőképességű (csernozjom, réti) talajokon borsó, bab, lóbab, lencse, vagy szója. Pillangós elővetemény után – főként jó talajokon – őszi N alaptrágya kijuttatása nem szükséges, csak csökkentett adagú (50-60 kg/ha N) kora tavaszi N-fejtrágya egy alkalommal történő kijuttatása indokolt, a megdőlés elkerülése érdekében.

Humuszos homoktalajon és homokos- vályog mechanikai összetételű barna erdőtalajon történő vetőmagtermesztés esetén az alábbi fenntartható vetésforgó javasolható:

1. év/szakasz: hüvelyes növények – csillagfürt, vagy szöszös bükköny magtermesztés (savanyú homokon), bab, homoki bab, szöszös bükköny magnak (meszes homokon)

2. év/szakasz: tritikálé (rozs) termesztés. A betakarítás után a tarlóba savanyú homokon csillagfürt, meszes homokon olajretek vetése zöldtrágyának. Savanyú és meszes homokon egyaránt vethető az olajretek mellett a szöszös bükköny is, de újabb adatok szerint a szöszös bükköny és az olajretek vetőmagjának 2:1 arányú keveréke (20 kg/ha bükköny + 10 kg/ha olajretek) savanyú és meszes homokon is kitűnő zöldtrágyát ad

3. év/szakasz: burgonya

4. év/szakasz: rozs (tritikálé) és/vagy köles termesztés

A tritikálé tenyészidőszakára döntő jelentőségű az őszi fejlődés, amit az időben és jó minőségben elvégzett talajműveléssel kedvezően befolyásolhatunk. A későn kelt, ősszel gyengén fejlett, vagy ritka állományban már eleve terméscsökkenéssel számolhatunk. A talaj-előkészítésénél fő szempont, hogy az elővetemény maradványait felaprítva be kell dolgozni a talajba és a műveletet hengerrel lezárva elő kell segíteni a gyomok gyors kelését, majd a tarló ápolásával a gyomok pusztulását. Az egyöntetű és gyors keléshez elengedhetetlen a tömör, rögmentes, ülepedett magágy. A magágyat vetés előtt 10-14 nappal elő kell készíteni, hogy vetésre kellően ülepedett legyen. A korán lekerülő elővetemények (hüvelyesek, korai burgonya, egyéb kalászos) után első munka a tarlóhántás. Homokon sekélyen szántsuk fel az elővetemény tarlóját, majd gyűrűshengerrel zárjuk le. A meghántott tarlót a gyomok kikelése után – szükség esetén több alkalommal – tárcsával ápoljuk, amit gyűrűs hengerrel mindig le kell zárni. Vetés előtt – rendszerint szeptember elején – kiszórjuk a szükséges műtrágyákat és tárcsával bekeverjük a talajba, majd ezt követően – kombinátorral, simítóval – előkészítjük a magágyat. Homoktalajon nagyon fontos, hogy minden műveletet hengerrel zárjunk, ugyanis így a deflációt is mérsékelni lehet és a vizet is megőrizzük a talajban, ami az egyenletes és gyors kelés előfeltétele. A tritikálé talajművelése jó termékenységű, középkötött talajokon megegyezik az őszi búza és az őszi árpa talajművelésével.

A későn – szeptember végén, október elején – lekerülő elővetemények (napraforgó, kukorica) után már nincs elég idő a jó minőségű, ülepedett magágy előkészítésére, ezért ezeket az előveteményeket kerülni kell. Ha viszont nincs más terület a tritikálé számára, akkor a betakarítás után a szármaradványok zúzása, majd tárcsával történő aprítása és talajba keverése a legsürgősebb teendő. Ezután ki kell szórni a szükséges műtrágyákat, majd szántás után a magágy-előkészítés következzék.

A tritikálé trágyázásánál – úgy, mint más növénynél is – célszerű vetés előtt talajvizsgálattal megállapítani a talaj felvehető nitrogén-, foszfor és kálium-tartalmát. Savanyú talajoknál a meszezés, vagy magnéziumszegény homoktalajoknál az önporló dolomitos trágyázás mértékének eldöntéséhez a pH- értéket, hidrolitos savanyúságot (Y₁ érték), Arany-féle kötöttséget (K_A) és a felvehető Mg-tartalmat is célszerű megvizsgálni. A tritikálé fajlagos tápanyagigénye a következő (kg/100kg fő- és melléktermés):

N 1,8-2,2

P₂ O₅ 1,1-1,4

K₂ O 1,5-1,8

A tritikálé trágyázására – terméssel kivont tápelemek pótlására – intenzív termesztés esetén, nagy termés (7-8 t/ha) megalapozásához 120-130 kg N-hatóanyagot – három részre osztva –, 80-90 kg/ha P₂O₅ és 90-100 kg K₂O hatóanyagot célszerű kijuttatni. Azokon a gyengébb termékenységű talajokon, ahol ma a tritikálét termesztik alacsonyabb színtű trágyázás is eredményes. Ehhez 80-100 kg/ha N – két, vagy három részre osztva –, 40-50 kg/ha P₂0₅ és 40-50 kg/ha K₂0 műtrágya-hatóanyag kijuttatása javasolható és így 4-6 t/ha termés is elérhető. Savanyú homoktalajokon a Ca- és Mg-tápanyagok pótlására és a tápanyagok felvehetőségének javítására 3 t/ha önporló dolomit kijuttatása – lehetőleg a pillangós elővetemény alá, kivéve a csillagfürtöt – célszerű. A foszfor és kálium műtrágya teljes mennyiségét ősszel, vetés előtt kell kijuttatni.

A tritikálé termesztésnél is a nitrogén tápelem a legfőbb termésnövelő tényező. Az igény szerint végzett N-trágyázás előfeltétele a jövedelmező, nagy termésnek. A tritikálénál meghatározó a bokrosodás mértékére (állománysűrűségre) és a kalászonkénti szemszámra – összességében a termés mennyiségére is – a korai stádiumban – ősszel vetés előtt kijuttatott nitrogén. Mivel a tritikálénál a kalászonkénti szemszámot a szárbaindulásnál kijuttatott N-el már nem lehet növelni, ezért a legtöbb N-re bokrosodáskor van szükség, ami feltétele a nagy termésnek. Ezért ősszel 40-60 kg N-hatóanyagot célszerű kijuttatni. Pillangós elővetemény után nem szükséges ősszel nitrogén kijuttatása. A második N-adagot – 40-50 kg/ha N-hatóanyag – tél végén, kora tavasszal a hajtásszám és terméskezdemények stabilizálása érdekében kell kijuttatni. A nitrogén harmadik részét – 0-30 kg N-hatóanyag mennyiségben – ha szükséges, akkor szárbainduláskor célszerű kijuttatni. A túlzott N-trágyázás ilyenkor növeli a megdőlés veszélyét, ezért a kijuttatott mennyiség meghatározásakor körültekintően kell eljárni. A kielégítő nitrogénellátottság biztosítja a szemkezdemények normális fejlődését, ami nagy ezerszem-tömeget eredményez.

Intenzív termesztés esetén (120-130 kg N-hatóanyag) és jó termékenységű talajokon a szárszilárdítás nélkülözhetetlen.

A tritikálé fejlődése, állománysűrűsége, állóképessége és ezekből adódóan termésének mennyisége és minősége is jelentősen függ vetésidejétől és az elvetett csíraszámtól. A kellő mértékű őszi bokrosodás miatt a korai vetés biztonságot jelent, azonban nem szabad túl korán sem vetni, mert az is terméscsökkentő. A túl korai vetés (szeptember közepe), az optimálisnál nagyobb csíraszám és a nitrogén túladagolás egyaránt növeli a szármagasságot és az állománysűrűséget, ami fokozza a megdőlés veszélyét. A túl késői vetés (okt. 20. után), ritka, nem kellően bokrosodott vetés jelentős terméskiesést (20-40%) okoz, amelyet tavaszi nitrogén műtrágyázással csak részben lehet ellensúlyozni.

Vetése az alábbi paraméterekkel javasolt:

· vetésidő: szeptember 25-október 10 között

· sortávolság: 12 cm

· csíraszám: 4,0 (3.5 – 4,5) millió csíra/ha (kb. 150-190 kg/ha vetőmag)

· vetésmélység: 4-6 cm

Az ilyen – optimális csíraszámmal és időben vetett állomány – kellő mértékben bokrosodik és nagyobb N-adagokat is elbír. A gyengébb termékenységű gyengén humuszos (0,8-1,0%) homoktalajokon a korábbi – szeptember végi – nagyobb csíraszámú (4,5 millió csíra/ha) vetés javasolható. Humuszos homoktalajokon és 1,0-1,2% közötti humusztartalmú erdőtalajokon az október elejei, 4,0 millió csíra/ha magmennyiséggel történő vetés, míg jobb termékenységű csernozjom barna erdő- és csernozjom-, valamint csernozjom réti- és öntéstalajokon 3,5 millió csíra/ha állománysűrűség, illetve október 5-10 közötti vetésidő javasolható. Homoktalajon a mélyebb, kötöttebb talajon a sekélyebb vetés ajánlott. A túl mély (8-10 cm) vetés – a rozshoz hasonlóan – jelentős terméskiesést okoz.

A jelenlegi gazdasági és politikai irányvonalak az európai mezőgazdaságban a műtrágyák, peszticidek és termésszabályozó anyagok használatának mérséklésére irányulnak és lehetséges, hogy ez – a rozstermesztés mellett – a tritikálé termesztés jelentőségének a növekedéséhez vezet majd. A növény tápanyagellátását, a vetőmag mennyiségét és a vetés idejét úgy kell meghatározni, hogy örökletes adottságait érvényre juttatva a tritikálé képes legyen elnyomni a gyomokat és rezisztencia tulajdonságai érvényesüljenek. Vetőmagcsávázás – elsősorban a fuzáriumos betegségek miatt – szükséges. Vegyszeres gyomirtásra a ritka, gyengén fejlett tavaszi állományban van szűkség. A gyomirtás szükségességét a gyomflóra felvételezés és a gyomosság mértéke alapján döntjük el. Szükség esetén általában a búzában is használható gyomirtó szerekkel lehet védekezni.

Szárszilárdításra – intenzív termesztés és magasabb N-adagok esetén – a termésbiztonság növelése érdekében szükség van. A megdőlés veszélye szárrövidítő szer (CCC vagy etephon+mepiquatklorid) alkalmazásával csökkenthető. Az időjárási viszonyoktól függően kell kiválasztani a megfelelő hatóanyagot.

A gombás betegségek – a fuzárium kivételével – a tritikáléban ritkák, ezért rendszerint nem szükséges az állomány védelme. Az első megfigyelt gombabetegség a tritikálénál Ausztráliában a szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici) volt. Előfordulnak egyéb gombák okozta levél- és szártőbetegségek is, de ritkák. A lisztharmat rezisztenciája igen jó, sőt a Hungaro fajta rezisztens. A Fusarium spp. gombák a tritikálét is fertőzik, ami ellen javasolt csávázással védekezni. Kártevők ellen általában nem szükséges a védekezés. A vetésfehérítő megfigyeléseink szerint ritkán károsítja a tritikálét.

A tritikálé betakarítása nagyobb figyelmet igényel, mint a búzáé vagy a rozsé. A rozshoz hasonlóan már teljesérésben azonnal csírázásra képes. A betakarítását a teljes érés elején – általában július 15. körül – kell elvégezni, és ilyenkor törekedni kell a gyors betakarításra. Betakarításkor a tritikálé szem törékenyebb, mint a búza, vagy rozs, ezért precíz kombájnbeállítást igényel. A tritikálé légzése a betakarítás után is erőteljes, ezért kezdetben állandó forgatással gondoskodjunk a halom szellőztetéséről, mert könnyen bemelegszik, és emiatt csökken a csírázóképessége, romlik a takarmány – és sütőipari értéke.

Dr. Kruppa József, tudományos főmunkatárs

Debreceni Egyetem ATC MTK

Növénytudományi Intézet