Agrárágazat főoldal   Agrárágazat 2006 szeptember






Tartalomjegyzék Clostridiumok okozta betegségek I. A PROPIONSAV HATÁSMECHANIZMUSA Utolsó lap

Penészgombák és mikotoxinok a takarmányokban és az ellenük való védekezés lehető

Szerző: Dr. Mézes Miklós

Bevezetés A gazdasági állatok takarmányainak, kiemelten a gabona- és olajos magvaknak, a penész-gombák által termelt mikotoxinokkal való szennyezettsége jelentős gazdasági kárt okozó probléma világszerte. A penészgombák részben már a termőterületen (szántóföldi penészek), részben pedig a tárolás során (raktári penészek) fertőzhetik a takarmánynövényeket, a takar-mány alapanyagokat illetve az alomanyagként alkalmazott szalmákat (1. táblázat).




Ezek közül az állati termékekben és az azokból készült élelmiszerekben hazai éghajlati viszonyaink között lényeges a deoxinivalenol (DON), a fumonisin B1, a T-2 toxin, a zearalenon, valamint az ochratoxin, import takarmányok esetében pedig esetenként az aflatoxin B1 jelenléte illetve az általuk okozott kártétel.

A gabonamagvak mikotoxin szennyezettsége jelentős mértékben függ a fajtától, az időjá-rástól, az alkalmazott agrotechnikától, ebbe beleértve a növényvédelmi technológiát is. Álta-lánosságban elmondható, hogy a hazai termesztésű gabonamagvak 20-30% mértékben szennyezettek az állati szervezet számára potenciális veszélyt jelentő mennyiségben valamely mikotoxinnal.

A magvakkal szemben a tömegtakarmányokkal kapcsolatban még megközelítő adatokkal sem rendelkezünk a penészgomba fertőzöttség mértékéről illetve azok mikotoxin tartalmáról néhány eset kivételével. A probléma ugyanakkor jelen van a gyakorlati takarmányozásban, mivel a penészek egy része már a termesztési területen fertőzi a növényt, így a gomba, és az általa termelt mikotoxinok jelenlétével a zöld növényi állomány esetében is számolni kell. A tömegtakarmányokban – szénák, szalmák, szilázsok és szenázsok előforduló eltérő penészgomba szennyezettség miatt a patulin és a roquefortin mikotoxinok előfordulása lehet jelen-tős. A tömegtakarmányok penészgombákkal, ezen belül mikotoxinokat is termelő gombákkal való fertőződése, valamint a mikotoxin termelés a termőterületen történő fertőződés mellett előfordulhat a tartósítás – szilázs illetve szenázs készítés – során is. Ilyen lehet például a ta-lajjal való szennyeződés vagy a nem megfelelő szilázs és szenázs készítési technológia.

A mikotoxinok hatásának felmérése

A mikotoxinok hatásai az egyes gazdasági állatfajok esetében eltérőek. Ennek két fő oka van. Egyrészt a hatások erőssége függ az adott állatfaj emésztőrendszerének felépítésétől és emésztés-élettani sajátosságaitól, másrészt egyes állatfajok fokozottan érzékenyek bizonyos mikotoxinokkal szemben, míg mások azok iránt fokozott érzékenységet mutatnak. A kérődző állatok (szarvasmarha, juh, kecske) például viszonylag védettek a mikotoxinok káros hatásai-val szemben, mivel a bendőben zajló fermentációs folyamatok során azok nagy része olyan átalakuláson megy keresztül, amely toxikus hatásukat csökkenti. A kérődző állatok fő takar-mányait jelentő tömegtakarmányok jelentős penészfertőzöttsége esetén azonban azok jelentős mikotoxin tartalmát a bendő mikroflórája illetve –faunája azonban már csak részben képes le-bontani, nagyobb hányada viszont érintetlenül eléri a vékonybelet, ahonnan zsíroldékony jel-lege miatt hatékonyan felszívódik. Hasonlóan megnöveli a felszívódott mikotoxinok meny-nyiségét a bendő kémhatásának huzamosabb ideig való eltolódása is, amely kedvezőtlen irányban befolyásolja a bendő mikroflóra és –fauna összetételét és számát.

Az abrakfogyasztó állatfajok (baromfifajok, sertés, nyúl, ló) ebben a tekintetben kevésbé védettek, mivel a takarmányok mikotoxin tartalma nagyrészt érintetlen formában felszívódik a vékonybélből. Ebben az esetben tehát csak az egyes fajok eltérő érzékenysége jelenthet bi-zonyos fokú védelmet.

A mikotoxinok takarmányokban való előfordulásának felmérésére megfelelő laboratóriumi módszerek állnak rendelkezésre, de sajnos a mintavétel pontatlanságából eredő hiányosságok miatt ezek az eredmények nem minden esetben tükrözik a valós állapotot. Utalni kell itt arra is, hogy a penészszám meghatározása csak iránymutató lehet, de nem tükrözi a valós miko-toxin szennyezettség mértékét. A takarmányok mikotoxin szennyezettségének felmérése emellett nem helyettesítheti az állati szervezetben fellépő, ott lezajló, káros dinamikus életta-ni hatások nyomonkövetését, legfeljebb kiegészíthetik azokat. Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni azt, hogy az egyes mikotoxinok által előidézett jól ismert tünetek nem minden esetben jelentkeznek egyértelműen és azonos súlyossággal még azonos szintű szennyezettség esetében sem. Emiatt a nem pontosan ismert okból bekövetkező termeléscsökkenés vagy ál-talános, tehát nem pontosan meghatározható oktanú tünetek esetében is felmerül a mikotoxin terhelés gyanúja. Az egyes mikotoxinok kombinációi által előidézett problémák – amelyek a gyakorlatban általánosak – által előidézett káros hatások még nehezebben felismerhetők és azonosíthatók.

A bélcsatornából felszívódott mikotoxinok károsítják az állatok létfontosságú – és a termelés szempontjából is kiemelt jelentőségű – szerveit, így a májat, a vesét, az izomszövetet vagy akár az idegrendszert is.

Fontosabb mikotoxinok a hazai takarmányokban

Hazánkban a legjelentősebb problémát úgy a tömeg-, mint az abraktakarmányok esetében a Fusarium gombák által termelt mikotoxinok (T-2 toxin, DON) idézik elő. Ezek hatásukat te-kintve elsősorban az immunrendszert károsító toxinok. Ez a probléma a legtöbb esetben nem jelentkezik klinikailag is megnyilvánuló tünetekben, a problémára az utal, hogy az állomány fokozottan érzékennyé válik bármely fertőző ágens által előidézett fertőzéssel szemben. Az ilyen módon bekövetkező termeléskiesés csak nehezen becsülhető, de a jelentős gazdasági kárt okoz. A Fusarium mikotoxinok hatására emellett enyhébb-súlyosabb mértékben csökken az állat étvágya, emiatt termelési szintje is.

Szintén Fusarium fajok termelik, de kémiailag más típusú vegyület a zearalenon vagy más néven, F-2 toxin. Sokáig csak a kocasüldőknél volt ismert ösztrogénszerű hatása, de ma már az is ismert, hogy a teheneknél fellépő vemhesülési problémák egy részének hátterében is a zearalenon által előidézett hormonális problémák állnak. A Penicillium fajok mikotoxinjai közül a legsúlyosabb gazdasági károkat hazánkban az ochratoxinok okozzák a vese károsítása által. Szintén a Penicillium fajok mikotoxinjai közé tartozik a főképp tömegtakarmányokban kimutatható patulin is, amelynek elsődleges hatása a magzati fejlődés károsítása, de tejelő teheneknél akár bénulásos tüneteket is okozhat.

Az Aspergillus gombák által termelt aflatoxinok hazánkba leginkább import takarmányokkal kerülnek be, de a nem megfelelő tárolás során jelenlétük hazai termesztésű gabonamagvakban is előfordulhatnak. Ezek hatása az állatokban elsősorban májkárosító jellegű, de főképp baromfiállományokban jelentős mértékű elhullást is okozhat.

Mikotoxinok és az élelmiszerbiztonság

A mikotoxinok élelmiszerbiztonsági kockázata abban áll, hogy azok az állati termékben il-letve az adott termékből készített élelmiszerekben is jelen lehetnek, veszélyeztetve az azokat fogyasztó ember egészségét. Az egészségkárosító hatások közül, humán egészségügyi szem-pontból, a legfontosabb a tumor képződésre kifejtett hatásuk. A hazai takarmányokban gyak-rabban előforduló mikotoxinok ilyen hatása jól ismert a fumonizin B1-nek, a T-2 toxinnak és a zearalenonnak valamint a leginkább import takarmányokban előforduló aflatoxin B1-nek. Az élelmiszer-biztonsággal összefüggő probléma az is, hogy az állati szervezetben le nem bomló mikotoxinok illetve azok toxikus metabolitjai a tejmirigyen keresztül a tejbe is kivá-lasztódnak, valamint az izomban és a belső szervekben, továbbá részben a tojásban felhalmo-zódva bekerülhetnek az élelmiszerláncba. A mikotoxinok nagyrészt rendkívül stabil vegyüle-tek, így az élelmiszeriparban és a konyhai feldolgozás során alkalmazott hagyományos hőke-zelési eljárásokkal szemben rendkívül ellenállóak.

Az állati termékek közül a mikotoxinok előfordulása a tejben és a belső szervekben (máj, vese) a legjelentősebb, míg a húsban vagy a tojásban mérsékeltebb. A vesében és a húsban főképp az ochratoxin mutatható ki szennyezett takarmány etetését követően. A T-2 toxin, va-lamint a DON a májban ugyan akkumulálódhat, de húsban csak nagyon kis mennyiségben, vagy egyáltalán nem mutatható ki. A tojásban pedig még azokban az esetekben is csak mini-mális mennyiségű mikotoxin mutatható ki, amikor a tojótyúkok takarmánya egyébként jelen-tős mennyiséget tartalmaz azokból. Ennek oka az, hogy a mikotoxinok átjutása a képződő to-jásba csak kismértékű, illetve a tojásban a mikotoxinok egy része gyorsan metabolizálódik. Emiatt a legtöbb, hazánkban súlyos kártételt okozó mikotoxin, így a fumonizinek, a DON, vagy a zearalenon a tyúktojásból általában nem mutatható ki. A T-2 toxin pedig ugyan átjut a tojásba, de annak mennyisége egyrészt a metabolizáció miatt gyorsan csökken, másrészt a ta-karmányban lévő mennyiségnek eleve csak ténylegesen mindössze 1:1600 része mutatható ki a tojásból.

A mikotoxinok hatásainak csökkentése

A mikotoxinok hatásainak csökkentésére számos próbálkozás történt már a korábbiakban is, de a javasolt módszerek között nem létezik minden toxinra egyaránt alkalmas eljárás. A mikotoxinok káros hatásai elleni első módszer a megfelelő agrotechnika alkalmazása, ebbe beleértve a szántóföldi penészekkel (pl. Fusarium fajok) szemben rezisztens fajták alkal-mazását, valamint a szakszerűen és időben elvégzett növényvédelem. Tömegtakarmányok esetében fontos emellett a széna-, szilázs és szenázs készítés technológiai rendjének szigorú betartása. Kritikus tényezők lehetnek emellett a gyors és hatékony szárítás, a földdel való szennyeződés megakadályozása vagy legalább minimális szintre csökkentése. További kri-tikus pont a széna készítés során a csapadékvízzel, szilázsok és szenázsok esetében, pedig kitárolás során a levegővel való érintkezés minimális mértékűre csökkentése.

A mikotoxinok elleni küzdelem második lehetősége a penészes takarmányok etetésének le-hetőleg legteljesebb körű elkerülése. Korábban bevett módszer volt a penészes takarmányok „hígítása” alacsony penészszámú illetve nagyon alacsony mikotoxin tartalmú takarmányok-kal. Szükséges azonban megjegyezni, hogy ez a még ma is számos helyen általánosan alkal-mazott módszert az Európai Unió érvényes rendelkezései szigorúan tiltják. Ennek elkerülése érdekében célszerű lenne az alapanyagok úgy a termesztő, mint a felhasználó által elvégzett folyamatos és rendszeres vizsgálata legalább minőségi módszerekkel a szennyezett tételek kiszűrése érdekében.

A mikotoxinok elleni védelem harmadik lehetősége a takarmányadagokhoz valamely miko-toxint megkötő vagy az állatok bélcsatornájában lebontó vegyület bekeverése. A mikotoxi-nokat megkötő illetve lebontó vegyületeket folyamatosan, preventív jellegű felhasználása esetén az állati termelésben okozott károk jelentős része megelőzhető lenne.

A bélcsatornában meg nem kötött illetve le nem bomlott mikotoxinok a felszívódást köve-tően elsősorban a májban metabolizálódnak, így a máj méregtelenítő kapacitásának folya-matos fenntartása elősegítheti a kevéssé toxikus metabolitokká történő átalakulásukat. Ennek feltétele azonban a máj élettanilag „egészséges” állapota, amely kiváló minőségű takarmány alapanyagok alkalmazásával és kiegyenlített táplálóanyag ellátással, ebbe beleértve a vitamin és mikroelem ellátást is, biztosítható illetve fenntartható.

Dr. Mézes Miklós

egyetemi tanár

Szent István Egyetem

Takarmányozástani Tanszék

Gödöllő








Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása

Agagrárágazat Archívum, év/hónap
2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
12 12 12 12 12 12 12 12 12 12 12
11 10 10 11 11 11 11 11 11 11 11 10
10 09 09 10 10 10 08 10 10 10 09
08 08 09 09 08 06 09 09 09 09 08
06 06 08 08 06 05 08 08 08 08 07
05 05 06 06 05 04 06 06 06 06
04 04 05 05 04 03 05 05 05 05 05
03 03 04 04 03 02 04 04 04 04 04
02 01 03 03 02 03 03 03 03 03
01 02 02 02 02 02 02 02
01 01 01 01 01