|
Vadkárok a mezőgazdaságilag művelt
területeken, és az ellenük való védekezés
lehetőségei
A mezőgazdaságban okozott vadkárok a
vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése
következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben
és a szőlőben a mezőgazdasági
kultúra terméskiesését előidéző
károsítások.
A mezőgazdasági vadkár típusai
A mezőgazdasági vadkárok a magvak elvetésétől
a termés beéréséig jelentkezhetnek vagy fokozódhatnak
a termény teljes elpusztulásáig.
- Korai vadkárnak nevezzük a vetéstől számítva a növény
zöldbimbós állapotáig bekövetkező károsítást.
- Zsenge vadkárnak számít a virágzástól a terméskötésig előidézett
károsítás.
- Érési vadkárról beszélünk akkor, amikor a termésben jól
látható legelési, taposási és termést csonkító,
roncsoló károk jelentkeznek. Legtöbb gazdaság
ebben a szakaszban jelenti be vadkárát, mivel
ilyenkor a leglátványosabb a termés pusztítása,
ami vagy állandósul 50-70%-ig vagy a mindig
nagyobb vadcsapat végleg birtokába veszi
és tönkrerágja a táblát.
- A teljes vadkár tulajdonképpen a termény 100%-os pusztulását jelenti. Nyilván
először a szarvas töri le taposásával,
vagy agancsával „rendet vág”, majd a ledöntött
kukoricasorokat, illetve maradványcsöveket
a vaddisznó eszi meg. Ezután már csak „muflon-
vagy őzlegelőt” adhat a tábla,
vagy pedig a környező területekről
a fácánok látogatják, míg csak le nem takarítják
teljesen.
A legérzékenyebb növénypusztítás tehát a
korai vadkár és a teljes vadkár szakaszában
észlelhető. Csakhogy a korai vadkár
szakaszában még lehetőség van az újravetésre, a teljes vadkár esetében már csak a remélt
termés kárbecslését végezhetjük el.
A mezőgazdasági vadkárok megoszlása
vadfajok szerint
Mezei nyúl
(Lepus europaeus): Legsúlyosabb a kártétele a faiskolákban
és fiatal gyümölcsfa-telepítésekben, valamint
havas és hófúvásos időben, amikor megrágja
az idősebb fák hajtásait, rügyeit és
kérgét. Legelésével (rágásával) számos szántóföldi
és zöldségkertészeti növényt is károsíthat.
Igen jelentős károkat okoz nyáron a
dinnyeföldeken a kabakos termések megrágásával.
A gépesített nagyüzemek, valamint az iparszerű
termesztés nem kedvez elszaporodásának. A
termesztett növényekkel főleg télen
táplálkozik. Megrágja a káposztát, répát,
petrezselymet, gabonaféléket és a gyümölcsfák
kérgét, de jelezték kártételét még napraforgón
és szőlőn is. Külön említést érdemel,
hogy nyáron a szegfűkultúrákban okozhat
igen nagy kárt. A védekezés ellene lehetséges
vegyszeres (rágcsálóirtók), ragadozó emlősök
és madarak révén, illetve korszerű vadgazdálkodással.
Jól alkalmazhatók a fatörzsek védelmére a
perforált műanyagcső-borítások,
repellens hatású szerek, különösen érzékeny
(nyúl által kiemelkedően károsítható)
növénykultúrák körülkerítése. Dinnyeföldek
körülkerítéséhez igen jól bevált ellene a
fólia. A fóliakerítésnek közel 1 méter magasnak
kell lennie, hogy a nyúl felegyenesedve se
lásson át rajta. Gyümölcsös védelmére a téli
kéregrágás megakadályozása végett legmegfelelőbb
az olyan magas drótkerítés, hogy azon ne
ugorhasson át (amivel többnyire nem is próbálkozik).
A kerítést havazáskor ellenőrizni kell,
és a nyúl számára átjutást elősegítő
magasságú havat, hófúvást a kerítés körül
el kell távolítani. Közepesen magas és magas
törzsű fák esetén védekezhetünk azok
egyenkénti védelmével, ami szintén dróthálóval,
illetve műanyag hálóval de ahol olcsóbb, ott náddal körbekötés révén
is lehetséges.
Üregi nyúl
(Oryctolagus cuniculus): Vadászat okán betelepített faj, de kártétele
mára már sokszorosan meghaladja a hasznát.
A különböző fák kérgének megrágásával
okozza a legnagyobb kárt, kotorékásáskor
meglazítja a fák gyökereit, így azok vihar
esetén könnyen kidőlnek. Kotoréka közelében
minden növényféleséget fogyaszt, vagy legalábbis
megkóstolja azokat. A megrágott zöldségfélék
piaci értéke így igen jelentősen csökken.
Télen a fák törzsét és járata szomszédságában
futó gyökereit megrágja, hántolja, ami által
gyümölcsösökben is jelentős kárt tehet.
Régen szénkéneggel irtották. Vadászati tilalom
nélkül gyéríthető, egyedsűrűségének
megfelelő szinten tartása a vadásztársaságok
feladata.
Vaddisznó
(Sus scrofa): Az utóbbi évtizedekben a nagytáblás növénytermesztés
következtében számuk igen megnőtt. Mivel
a mezőgazdaságban súlyos károkat okoz,
vadászata és gyérítése minden időben
engedélyezett. Mezőgazdaságilag hasznosított
(művelt) területen inkább csak akkor
jelenik meg, ha élelemszűke kényszeríti
rá. Ilyenkor megdézsmálja a termesztett répát,
burgonyát, kukoricát, érésben lévő kalászosokat.
Ősszel az érő szőlőt,
télen a répa- és burgonyavermeket is kibonthatja
(ezáltal fagykár is keletkezhet). Sokszor
közvetett kártétele is jelentős, amit
a „csörtetéssel” (tördelés, taposás), valamint
turkálással okoz. Az ellene való védekezés
leginkább tervszerű vadgazdálkodással
oldható meg. Az állatnak olyan mennyiségű
és minőségű táplálékot kell biztosítani
az erdőben, hogy ne kényszerüljön a
mezőgazdasági területekre. A termesztés
számára biztosabb megoldás a veszélyeztetett
földek bekerítése. Beváltak az ún. turatok
is, amikor a megvédendő terület körül
feltörnek egy 200-300 m2-nyi területet és valamilyen, az állat által kedvelt takarmánnyal szórják be, majd
ledöngölik, hogy megszerzése munkába kerüljön
az állatnak. Használnak még ezenkívül villanypásztort,
zörgő vagy durranó hangot kibocsátó
szerkezeteket, riasztólámpákat, kellemetlen
szagú kémiai szereket. A villanypásztor felállítása
vagy vadriasztó szerekbe mártott rongydarabok
kiaggatása gyakori ellenőrzést és felújítást
igényel.
Őz
(Capreolus capreolus): Erdészeti szempontból jelentős, azonban
kártétele mezőgazdasági kultúrákban
nem számottevő. Esetenként csekély károkat
okozhat a lucernában, borsóban, répában a
levelek csipkedésével, elfogyasztásával.
Fiatal rügyeket rág meg, agancsváltáskor
fiatal fák kérgének lehántásával okozza a
legnagyobb kárt. Jelentős kárt okoz
zsenge növények és növényrészek lelegelésével.
Kiváltképp kedveli a leveleknél gazdagabb
tápanyag-tartalmú generatív részeket. Megrágja
még a fiatal napraforgót, kukoricát, gabonát,
és taposásával is jelentős kárt okozhat.
Vadűző zsinórral, riasztással lehet
az őzet távol tartani.
Szarvas
(Cervus elaphus): A növényevés náluk csaknem kizárólagos.
Táplálékban kevésbé válogatósak, számos növény
vegetatív és generatív részeit fogyasztják,
vegetációs időszakban főként zöld
részeket, télen azonban rügyeket, hajtásokat,
vesszőket és vékonyabb ágakat (gallyakat),
sőt fakérget is. Igen nagy károkat okoznak
a csemeték vezérhajtásainak lerágásával.
Előfordul, hogy patáikkal földalatti
növényrészeket is kikaparnak. Az erdei és
gyümölcssuhángokat megroppantják, letördelik,
felszedik a lehullott makkot. A fejlődő
gabonafélék közül a szarvas a búzát és a
zabot legeli, rozsot csak nedves időjárás
esetén. A zabbugát a teljes éréstől
az aratásig legelik. A búza- és a rozskalászt
egészen lekopasztják. Az árpát viszont hosszú
szálkája miatt egyáltalán nem fogyasztják.
A kár többnyire csekély, mert a lerágott
termés regenerálódik. A rágáskárnál azonban
lényegesen súlyosabb a fekvés és a taposás
miatti káruk. Ez ugyanis megnehezíti, sőt
lehetetlenné teszi a gabona gépi betakarítását.
A szarvas a burgonyát már érés előtt
kikaparja és elfogyasztja. A táplálkozásukkal
okozott kárukat bővítik azzal, hogy
évente növesztett agancsukról az elhalt szőrös
bőrt fákhoz dörzsöléssel koptatják le,
amivel a fák kérgét is felsértik. Testes
voltuk miatt mára növénykultúrákban mozgásukkal is kárt okoznak, tördelnek és
tipornak. A téli táplálékhiány során a lédús
bükk-kérget a szarvas a törzs hosszanti irányában
lehántja. A kártétel következtében a fa részlegesen
vagy teljesen elpusztul.
Dámvad
(Dama dama): A fiatal csemeték vezérhajtását, csúcsrügyét rágja le, de testméretei
miatt erdei kultúrákban a taposási kár is
jelentős lehet. A dámvad lényegében
ugyanúgy károsít, mint a szarvas, fő
időszaka májustól októberig tart. A
burgonyát szívesen fogyasztja, a répát azonban
csak ritkán. Komoly fekvés- és taposáskárokat
okoz a nagy kiterjedésű gabona- és kukoricatáblákon,
ha megfelelő fedezéket talál és beállóhelyet.
A fák kérgének megsértésével a szabadra került
szijács közvetlen behatolási kapu a fitopatogén
gombák számára.
Muflon
(Ovis musimon): Nagy vadsűrűség esetén a muflon
is okozhat a mezőgazdaságban kárt, de
nem minden populáció egyformán. A legtöbb
muflonpopuláció csak ritkán hagyja el a nagy
kiterjedésű zárt erdőket. Azonban
előfordulhat, hogy az idősebb fák
kérgét szórványosan lehántja, fiatalabb csemetéket, suhángokat
letöri, rügyeit és hajtásait fogyasztja.
A fahibák közül ilyen hatásokra alakul ki
a villásnövés, kéregbenövés stb.
A szárnyasvadfajok
közül elsősorban a fácán és a galamb
okoz kárt a mezőgazdasági kultúrákban. A fácán különösen a búza-, kukorica-, bab-
és borsóvetéseket rontja a vetés után kb.
3 hétig. A madarak lecsípik a csíranövények
csúcsát, de ki is húzogathatják a csírázó
növényeket a talajból.
A vadkár elleni védekezés
A vadkár-elhárításon a vadlétszám apasztását, a fizikai, kémiai módszerekkel
végzett riasztást, őrzést értjük. Ami
azért fontos, hogy kizárjuk a vadkárok miatt
fellépő másodlagos károsítások előfordulását.
A vadkár elhárításának leghatásosabb módszere
a prevenció, amelynek feltétele az erdő
vadeltartó és vadtűrő képességének
megfelelő vadlétszám. Különösen fontos
ez a téli és a kora tavaszi időszakban,
amikor a vad a táplálék, az időjárás
viszontagságai miatt az erdőbe húzódik,
és ilyenkor szinte kizárólag az erdőre
van utalva, bár igen sok kárt okoz a bekerítetlen
gyümölcsültetvényekben is. A vadkár elleni
védelem alapja a kár kialakulásának ok-okozati
vizsgálatakor tisztázható. Noha a vadkárok
igen sok tényezőre vezethetők vissza
a vad oldaláról, azonban első és legfontosabb
az élelemszerzés szempontja. A vad ugyanis
elsősorban a táplálkozás során kerül
közvetlen kapcsolatba az erdészeti és mezőgazdasági
növényekkel.
A vadkárok elkerülésében, megakadályozásában
a vadásztársaságon kívül a mezőgazdasági
földhasználó is köteles közreműködni.
Azaz köteles a vadkár elhárításában, illetőleg
csökkentésében szerepet vállalni; köteles
a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye
esetén a vadászatra jogosultat értesíteni;
köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő
eljárások alkalmazásával gondoskodni; jogosult a vadállomány túlszaporodása
miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó
vadászat elrendelését kezdeményezni.
A vadkár közvetlen megelőzésére és elhárítására
a következő módszerek alkalmazhatók:
1. Biológiai vadkárelhárítás
: Ebben az esetben a vad számára olyan körülményeket teremtünk,
hogy a károsítása a minimálisra csökkenjen.
Módszerei a következők:
- az állomány létszámának szabályozása,
- nem kárérzékeny fajok alkalmazása,
- a vadak etetése,
- a biológiai teherbíró-képesség fokozása.
2. Mechanikai vadkárelhárítás
: A megvédendő területről vagy
teljesen, vagy részlegesen távol tartjuk
a vadat. A mechanikai vadkárelhárítás módjai
a következők:
- villanypásztor,
- egyedi védekezés,
- kerítés,
- őriztetés,
- riasztás: zajkeltés, rémzsinór.
3. Vegyszeres vadkárelhárítás
: Kémiai vegyszerek alkalmazását jelenti
a vadkárok elkerülése érdekében. Attól függően,
hogy csak egyetlen (a kezelt) növényt védik
meg vagy az egész területtől távol tartják
a vadat, két módszer jöhet számításba:
- rágás és hántás ellen védő vegyszerek,
- riasztó védőszerek.
Racskó József
|
