|
LEADER+
Az FVM Vidékfejlesztési Főosztálya 2000-2004.
között a Vidékfejlesztési Célelőirányzat
kerete terhére végrehajtott egy, az Unió
elveinek megfelelő LEADER-típusú Kísérleti
Programot. A program célja az volt, hogy
Magyarország minél eredményesebben felkészülhessen
mind helyi és regionális, illetve nemzeti
szinten a LEADER+ intézkedés bevezetésére.
Meghívásos pályázat alapján 14 helyi kezdeményezés
(helyi vidékfejlesztési munkacsoport) kapott
lehetőséget a Kísérleti Programban való
részvételre.
Magyarországon a LEADER+ az Agrár- és Vidékfejlesztési
Operatív Program (AVOP) intézkedéseként kerül
bevezetésre.
Mi is az a LEADER+?
A LEADER+ egy kísérleti fejlesztési elképzeléseket
támogató, egy az Unió által megszabott feltételeknek
megfelelő vidékfejlesztési kistérséghez
kötődő, helyi vidékfejlesztési
terv készítésén alapuló program és támogatási
lehetőség egyben. A kistérségek az elnyert
támogatást helyi vidékfejlesztési tervük
megvalósításához kapják. Ezt a támogatást
helyi pályáztatás útján osztják szét a térségben
élők és tevékenykedők között, a
tervben foglaltaknak megfelelően.
A programok lelkét jelentő helyi akciócsoportok
földrajzilag összefüggő területen, egymással
szomszédos vidéki települések összefogásaként
alakulhatnak meg, azzal a feltétellel, hogy gazdaságilag és szociálisan homogén
egységet alkotnak. A helyi akciócsoportok
között nem lehet átfedés sem tagszervezeti,
sem személyi, sem területi (települési) szinten.
Egy település csak egy helyi akciócsoporthoz
tartozhat. Az egy akciócsoport célterületét
alkotó településeken élő lakosság száma 10.000-100.000 főig
terjedhet, és csak „vidéki településnek”
- azaz 10.000 fő alatti és/vagy 120
fő/km2 alatti települések - minősülő
települések összefogásával alakítható ki.
A LEADER+ célja az Európai Unió vidékfejlesztési
politikájának
formálása, kiegészítése, megerősítése.
A LEADER+ kiegészítő jellegű intézkedés,
olyan támogatási célok finanszírozásához,
amelyek más forrásból nem támogathatóak.
Egyedi vonása a vidéki térségek közösségi
részvétellel kialakított integrált vidékfejlesztési
tervének széleskörű, helyi partnerségre
alapozott megvalósítása.
Az AVOP LEADER+ intézkedésén belül támogatható
tevékenységek a következők:
- Készségek elsajátítása,
- Kísérleti, integrált vidékfejlesztési stratégiák,
- Térségek egymás közötti és nemzetközi együttműködésének támogatása,
- Kommunikációs hálózatépítés európai, nemzeti
és regionális szinten.
1. Készségek elsajátítása:
A LEADER+ intézkedés első lépéseként
központi nyílt közbeszerzési eljárás keretén
belül kiválasztott képző konzorcium
tart országszerte régiónként képzéseket,
műhelymunkákat és konzultációkat. A
többfordulós képzés során a résztvevőknek
alkalmuk nyílik megszerezni mindazokat az
ismereteket, amelyek szükségesek a helyi
vidékfejlesztési tervek megírásához. A kiválasztott
helyi akciócsoportok integrált fejlesztési
stratégiájának közösségi részvételen és partnerségen
alapuló kidolgozása a képzések egyik fő
elvárt eredménye.
2. Kísérleti, integrált vidékfejlesztési
stratégiák:
A tevékenységen belül azok a vidéki térségek
támogathatók, amelyek elkészítik és végrehajtják
integrált, fenntartható helyi vidékfejlesztési
tervüket. A terveket a helyi szereplők
bevonásával a partnerség elveit figyelembe
véve kell elkészíteni. Az adott tervnek ki
kell térnie az adott térség specifikus adottságaira,
problémáira és jellegzetességeire. Ezen kívül
élénkítenie kell az együttműködést a
helyi szereplők, a gazdaság különböző
ágai és a projektek között, valamint be kell
mutatnia a térség jellemzőit. A tervnek
innovatívnak és a térség, valamint a LEADER
szempontjából újszerűnek kell lennie.
3. Térségek egymás közötti és nemzetközi
együttműködésének támogatása:
Kettő vagy több térség együttműködésével
kialakított és megvalósított fejlesztések
támogatására kerülhet sor. Ez az együttműködés
már a határokon túlmutató kapcsolat is lehet.
Támogathatók az együttműködés létrehozásának,
valamint a közös projekt költségei. Csak
közös szervezeti formában végrehajtott együttes
akciók, valamint a projekt végrehatását megelőző
segítségnyújtás költségei támogathatóak.
4. Kommunikációs hálózatépítés európai, nemzeti
és regionális szinten:
A tevékenység keretén belül egy nemzeti koordinációs
iroda létrehozására kerül sor. A tevékenység
célja a vidéki térségek hálózatba kapcsolása,
és a hálózat folyamatos működtetése.
Hogyan épül fel egy program?
Első lépésként a „Készségek elsajátítása”
program kerül meghirdetésre. 2005. év első
felében a képzést végző szakemberek
több átfogó képzést tartanak. Az általános
felkészítés alapján a helyi együttműködési
kezdeményezések helyi akciócsoportokat hoznak
létre. Ezek az akciócsoportok elkészítik
a helyi vidékfejlesztési tervüket, amely
a pályázatok szerves részét képezi. Az akciócsoportok
kiválasztása két körben regionális és nemzeti
szinten történik. Az elő-szelekcióra
2005. első felében kerül sor. A pályázatok
elő-értékelését a REVI-k végzik, majd
a pályázatokat a döntési javaslattal együtt
felterjesztik az FVM Irányító Hatóságához.
A végső döntést a döntés-előkészítő
bizottság javaslata alapján az IH vezetője
hozza meg.
Az előszelekció során kiválasztott helyi
akciócsoportok további képzésben részesülnek,
amely tartalmazza a tervkészítéstől
kezdődően a programmenedzsment
témakörét. Kb. 40-50 helyi akciócsoport kerül
kiválasztásra, amelyeknek 2005-2008. év között
kell megvalósítania a tervében foglaltakat.
A helyi pályáztatási feladatokat, valamint
a helyi pályázókkal való szerződéskötést
2006. december 31.-ig el kell végezni. A
fejlesztések megvalósítását és a támogatások
folyósítását - a pályázatok tartalmától függően
- legkésőbb 2008. december 31.-ig bekell fejezni.
A helyi akciócsoportok legfontosabb feladatai:
· A helyiek bevonásával a helyi vidékfejlesztési
terv elkészítése és megvalósítása,
· A potenciális pályázók tájékoztatása a terv
tartalmáról, a pályázati lehetőségekről,
· Pályázati felhívások elkészítése, a helyi
pályáztatás lebonyolítása,
· A program adminisztrációs feladatainak ellátása,
· Pályázatok értékelése, kiválasztása,
· A helyi projektek megvalósításának nyomon
követése, ellenőrzése.
A helyi akciócsoportok szerkezetének és működésének
nincs nemzeti vagy Uniós szinten meghatározott
merev szabályzata. A helyi akciócsoportok
alapja a helyi önkormányzatok, vállalkozók,
társadalmi szervezetek és magánszemélyek
partnersége, amelyek együttműködésének
célja a térség számára a LEADER+ források
megszerzése. A helyi akciócsoport feladatainak
ellátásához, a napi színtű működéshez
megfelelő, állandó adminisztratív kapacitásra
van szüksége, amelyet egy „gesztorszervezet”-nek
elnevezett akciócsoporti tagszervezet lát
el. A gesztor a helyi akciócsoport munkaszervezeteként
működik, a működés kereteit a konzorciumi
szerződés szabályozza.
A helyi vidékfejlesztési terv megvalósításához
igényelhető támogatás nagysága általános
esetben maximum 90 millió forint lehet. Abban
az esetben, ha a helyi akciócsoport által
lefedett terület lakosságának több mint 60%-a
a 64/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet szerint
vidékfejlesztési szempontból hátrányos helyzetű
kistérségek településeinek lakosa, akkor
maximálisan 100 millió forint támogatási
összeg igényelhető.
A „Térségek egymás közötti és nemzetközi együttműködésének
támogatása” című tevékenység, és a „Kísérleti,
integrált vidékfejlesztési stratégiák” című
tevékenység helyi pályázatai esetén az igényelhető
támogatás maximuma az alábbiak szerint alakul:
· jövedelemtermelő beruházás esetén: 50-65%,
· nem jövedelemtermelő beruházás esetén:
85%,
· nem beruházás jellegű projektek esetén
(képzés, hálózatépítés, működtetés):
95%,
· a helyi akciócsoportok működési költsége:
100%.
Dr. Novák László - Kopácsi Beatrix
Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos
Szövetsége
|