Agrárágazat 2002 Június
Agrárágazat főoldal

Tartalomjegyzék A Budapesti Agrárkamara életéből Utolsó lap

.Hírek



2002. május 23-án tartotta ez évi első konferenciáját a Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetsége.

A rendezvény helyszínéül szolgáló Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen meghívott vendégként megjelent Dr. Németh Imre, új FVM miniszter is.

Lekrinszki István, a MEGFOSZ elnöke köszöntője után átadta a szót az új kabinet miniszterének, aki másfél órás beszédében röviden felvázolta a hivatalba lépő kormány agrár-programját.

Dr. Németh Imre a jelenlegi helyzetet elemezve elmondta, hogy véleménye szerint a mai magyar mezőgazdaság rosszabb állapotban van, mint 1998-ban volt, a GDP-n belüli aránya például alig éri el a 4%-ot.

Legfőbb feladataként a mezőgazdaságból élők életkörülményeinek javítását jelölte meg, melyet több eszköz igénybevételével kíván megvalósítani.

A termelők közötti egyenlőtlen támogatási rendszer megváltoztatásától, a szövetkezetek adósságának elengedésétől, az ős- és magántermelők adózási feltételeinek jelentős javításától vár többek között javulást az agráriumban.

Szeretnék az ágazat túlpolitizáltságát megszűntetni, ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság sokaknak az egyetlen megélhetési lehetőség.

Minden gazdálkodói réteget támogatni kívánnak, nem feledkezve meg a családi gazdaságról, melyeknek újabb támogatási lehetőségeket kívánnak biztosítani.

A normatív támogatási rendszert erősíteni kívánják, míg a termelői csoportok között határokat gyengíteni, eltörölni szeretnék.

Az üzletrészekről szólva a miniszter elmondta, hogy folytatják, illetve befejezik azok felvásárlását, de úgy, hogy az ne okozza a szövetkezetek ellehetetlenülését.

A termőföld vásárlását hosszútávú területekről kívánják lehetővé tenni.

A nemzeti földalapot birtokrendezési célokra kívánják felhasználni, annak hirtelen és indokolatlan értékesítését elvetik.

Az eladósodott termelőket gazdálkodási formától függetlenül támogatni kívánják.

Szeretnék elérni, hogy a gazdálkodók a piacokon realizálva termékeiket, tisztességes árat kapjanak azokért.Ennek eléréséhez többek között a feldolgozókkal kívánnak tárgyalásokat kezdeményezni a felvásárlási árakról.

Az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalásokról szólva Dr. Németh Imre elmondta, hogy eddig inkább olyan döntések születtek, amelyek az EU számára voltak előnyösek, ezért a még hátralévő kérdésekben mindent meg kell tenni pozícióink javításáért.

Nem szeretnének azonban mindent az utolsó pillanatra hagyni, nehogy a szűkös időkorlátok rossz döntéseket szüljenek.
Az idei évben elindított agrárprogramokkal kapcsolatban kiemelte azt a tényt, hogy azokhoz a leköszönő kormány semmilyen költség vetési hátteret nem biztosított, tisztességes megvalósításukat ellehetetlenítve ezáltal.

A miniszter beszéde után Lekrinszki István elnök ismertette a MEGFOSZ 2001. évi mérlegét, beszámolt az eddig elért eredményekről, hangsúlyozva a közös érdekképviseleti és érdekérvényesítés erejét.

Végül, de nem utolsó sorban Dr. Hajdú József, az FVM Műszaki Intézetének képviseletében tartott előadást, elemezve a hazai agrárium műszaki fejlettségét és ellátottságát.
Beszámolójának összegzéseként megállapítható, hogy gépesítettségünk messze elmarad a nyugati átlagtól, mind mennyiségi, mind minőségi mutatóiban.

A Magyar Mező és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT), mint tíz országos agrár érdekvédelmi szervezet szövetsége, kérelemmel fordult az Alkotmánybírósághoz.

Kérelmük lényege, hogy az Alkotmánybírósághoz beadott, a családi gazdaságok elővásárlási és előhaszonbérleti jogosultsága, valamint megkülönböztetett támogatása és egyéb, a kiépülésüket, fejlődésüket elősegítő intézkedések elleni beadványoknak ne adjanak helyett, azok elbírálást bízzák az Országgyűlésre.

Véleményük szerint szükséges a családi gazdaságoknak, mint a korábbi parasztpolgári réteg „örököseinek" kiemelt támogatása és fejlesztése, hiszen a rendszerváltás előtti négy évtized e réteget szinte teljesen ellehetetlenítette.

Szabó-Kocsis János












Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása

Agagrárágazat Archívum, év/hónap
2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010
12 12 12 12 12 12 12 12 12
11 10 10 11 11 11 11 11 11
10 09 09 10 10 10 08 10 10
08 08 09 09 08 06 09 09
06 06 08 08 06 05 08 08
05 05 06 06 05 04 06 06
04 04 05 05 04 03 05 05
03 03 04 04 03 02 04 04
02 01 03 03 02 03 03
01 02 02 02 02
01 01