A Budapesti Agrárkamara életéből
Agrárágazat
vissza


A Budapesti Agrárkamara életéből

Tisztelt kamarai Tagunk! Kedves Olvasó!

A kamara 2002. február 7-i rendezvényén Dr. Forgó Imre az FVM osztályvezetője a 2002. évi szabályzókról tartott előadást, ahol többek között ismertette a családi gazdaságok létrehozásának, nyilvántartásba vételének és támogatási rendszerének feltételeit. Az élénk érdeklődésre való tekintettel az alábbiakban röviden összefoglaljuk a témára vonatkozó közérdekű tudnivalókat.
A Családi gazdaság meghatározását a 2001. évi CXVII. törvény, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosítása tartalmazza, amely szerint:

Családi gazdaság: legfeljebb 300 hektár nagyságú termőföld (ideértve a mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földet is) tulajdonával, illetőleg haszonbérletével, használatával rendelkező gazdálkodó család valamennyi termőföldje, az ahhoz tartozó, leltárban megjelölt ingatlan és ingó vagyontárgyak (épület, építmény, mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) hasznosításával, legalább egy családtag teljes foglalkoztatásán és a többi családtag közreműködésén alapuló gazdálkodási forma.

Családi gazdálkodó: a családi gazdaságot a családi gazdaság központja szerint illetékes megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal nyilvántartásba bejegyeztető személy, aki

- a családi gazdaság vezetőjeként, annak tevékenységi körében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat,

- élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytat,

- mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik, vagy ennek hiányában igazolja, hogy legalább 3 éve folytatja a mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységét és ebből árbevétele származott,

- legalább 3 éve a bejelentett állandó lakhelye a családi gazdaság központjaként megjelölt településen van.

A gazdálkodó család tagjai: a családi gazdálkodó, annak házastársa, élettársa, kiskorú gyermeke, unokája, valamint a gazdálkodó család tagjaként bejelentkezett nagykorú gyermeke, szülője. Gyermeken az örökbe fogadott, a mostoha és a nevelt gyermeket is érteni kell.

A Kormány 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelete tartalmazza a családi gazdaságok létrehozásának, nyilvántartásba vételének, valamint kiemelt támogatásainak szabályait. A családi gazdaságok nyilvántartásba vételével összefüggő feladatokat a családi gazdaság központja szerint illetékes megyei (fővárosi) FM Hivatal látja el.

A gazdálkodók családtagjai vagyoni, elszámolási viszonyukat szerződésben szabályozzák. A szerződésben a családtagoknak rendelkezniük kell:

- a tulajdonukban lévő termőterületnek és az annak megműveléséhez szükséges vagyontárgynak legalább 5 évre a családi gazdálkodó használatába adásáról,

- a személyes közreműködés formájáról és a teljes foglalkoztatású családtag személyéről, valamint

- azokról a mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységekről, amelyet folytatni kívánnak.

A családi gazdaság nyilvántartásba vételét a családi gazdálkodó, a gazdálkodó család tagjai közös kérelmének benyújtásával formanyomtatványon kérheti az FM Hivataltól.

A kérelem alapján az FM hivatal a családi gazdaságot akkor veszi nyilvántartásba, ha a családi gazdálkodó az alábbi nyilatkozatot csatolja a kérelemhez.

Nyilatkozat: Alulírott családi gazdálkodó nyilatkozom, hogy élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági kiegészítő tevékenységet kívánok folytatni. Vállalom, hogy 2005. január 1. napját követően más kereső foglalkozást nem végzek, munkaviszonnyal, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal nem fogok rendelkezni. Kelt, aláírás.

A bejegyzéshez szükséges további iratok: szakirányú, legalább középfokú végzettséget igazoló okirat bemutatása, vagy ennek hiányában a legalább három éven át folytatott mezőgazdasági termelő tevékenységet igazoló őstermelői, egyéni vállalkozói igazolvány és adóbevallás másolata. Nyilatkozat arról, hogy lakóhelye legalább 3 éve a családi gazdaság központjaként megjelölt területen van, valamint arról, hogy a fent részletezett, vagyoni és elszámolási viszonyukat rendező szerződést a gazdálkodó család tagjai megkötötték. A családi gazdálkodónak rendelkeznie kell őstermelői, vagy egyéni vállalkozói igazolvánnyal.

A szerződést kötő családtagoknak büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkozniuk kell arról, hogy a családi gazdasághoz tartozó termőföldterületekre vonatkozó adatok megegyeznek az ingatanok földhasználati lapjain szereplő adatokkal.

A családi gazdálkodó az alábbi támogatások igénybevételére jogosult:

- a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által jogszabályokban meghirdetett támogatás,

- termőföld, telephely vásárlásához, létesítéséhez, korszerűsítéséhez, illetve tartós forgóeszköz beszerzéséhez kapcsolódó, a külön jogszabály szerinti hitel utáni kamattámogatás,

- az általános agrártámogatási rendszerben meghatározott mértéken felüli fejlesztési támogatás – többek között gépvásárláshoz, építési-, ültetvénytelepítési beruházáshoz – valamint kiegészítő földalapú növénytermelési támogatás.

A gazdálkodó családtagjai jogosultak:

- az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján illetékkedvezményre

- a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján adókedvezményekre.

Családi gazdálkodó a fenti támogatások igénybevételére akkor jogosult, ha:

- Az FM hivatal nyilvántartásba vette

- Az éves árbevételéből a mezőgazdasági tevékenység árbevételének aránya eléri az 50%-ot,

- Legfeljebb három fő állandó alkalmazottat foglalkoztat,

- Rendelkezik a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szervének írásbeli ajánlásával.

A kiemelt támogatások igénybevételéhez kérelem és pályázat a nyilvántartásba-vételről rendelkező határozat csatolásával fogadható el.

Pályázatok elkészítése pénzintézeti háttér biztosítása mellett

A Budapesti Agrárkamara együttműködési megállapodása alapján két szaktanácsadó cég, az ECC-Consulting Marketing és Gazdasági Tanácsadó Kft., valamint az Organ ’93 Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Tanácsadó Kft. fogadják mindazon érdeklődők megkeresését, akik hosszú távú célnak tekintik a vidéki élet vállalását, vagy az agrárgazdaság korszerűsítésével, fejlesztésével járó kihívásoknak való megfelelést. Megbízóik részére (szükség szerint) elvégzik gazdaságuk, vállalkozásuk komplex átvilágítását is, és annak eredményeképpen a vállalkozás egész tevékenységét érintő javaslatokat fogalmaznak meg. Ezek között technológiai, üzemgazdasági, pénzügyi-számviteli, szervezeti és finanszírozási kérdéskörök egyaránt megtalálhatók. Hitelkérelmek elkészítését és teljes pénzügyi bonyolítást is vállalnak. Agrártámogatásokról, más tárcák részéről közzétett pályázati lehetőségekről készséggel adnak információt az alábbi elérhetőségeken:

ORGAN ’93 Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Tanácsadó Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 29-31. (Tel/fax: 74/418-204, 74/412-366, 74/510-039, E-mail: organ93@matavnet.hu)

ECC Consulting Marketing és Gazdasági Tanácsadó Kft. 6000 Kecskemét, Füzes u. 3 3/4. (Tel: 76/418-078, 76/508-750, 76/508-571, E-mail: ecc@matavnet.hu), 1051 Budapest, Vörösmarty tér 1. (tel: 06-1-4860779)

Budapesti Agrárkamara, 1073 Budapest, Dob u. 90. Tel/fax:322-5661, 322-9078, e-mail: kamara @ax.hu, honlap: www.budapesti-agrarkamara.hu