A szántóversenyek nemcsak a versenyzők számára
fontosak, hiszen a beállítások, a helyes
technikai fogások "meglesése",
minden kilátogató gazdálkodónak tudása bővítését,
fejlesztését jelentheti.
Az alábbi írás készítője- Táncos Ferenc úr,
a szántóversenyek világában otthonosan mozgó
szakember, akit arra kértem, hogy tájékoztassa
Olvasóinkat a közelmúlt eseményeiről.
(-főszerk.-)
Egymás után negyedszer szerveztünk szántóversenyt Jászkiséren 2001. augusztus 18-án, melyet Dr. Marton István,
az FVM főosztályvezetője nyitott meg.
Büszkén mondhatom, hogy mi szerveztük meg
az első váltvaforgató országos szántóversenyt,
még 1999-ben.
Az idei verseny Területi döntő volt, ahová
az ország különböző részeiből érkeztek versenyzők,
Véptől Hajdúböszörményig. Huszonöt résztvevő
öt kategóriában mérte össze tudását. Ennek
megfelelően a következő eredmények születtek:
I. kategória: 2-3 fejes ágyeke, első helyezett:
Sági Gábor Derecske - KASZ COOP.
II. kategória: 3-4 fejes ágyeke, első helyezett:
Dombai Ferenc, DPMG Rt, Cegléd.
III. kategória: 2-3 fejes váltvaforgató eke,
első helyezett: Farkas Gábor, Jászkiséri
AGROSZÖV-ZTR-AGRO, Vecsés.
IV. kategória: 4-5 fejes váltvaforgató
eke,
első helyezett: Borbás Attila
- Jászárokszállás
Mezőgazdasági Szövetkezet.
Lófogat: első helyezett: Kalmár László, őstermelő
Jászkisér.
Az első női versenyző 2000-ben mutatkozott
be Terenyei Anikó személyében, aki szintén
jászkiséri színekben versenyzett. Idehaza
harmadik helyezést ért el, míg az országos
versenyen kategóriájában 17 versenyző közül
a hatodik lett.
Az idei évben két női versenyző
indult el,
az I. kategóriában Farkas Gáborné
- Dóka
Anikó, aki második lett, és így
jogot szerzett
a bólyi Országos Szántóversenyen
való részvételre.
A másik női versenyző a 18 éves, szintén
jászkiséri Bokor Mari volt, aki a lófogatosok
között indult, és szintén eredményesen szerepelt.
A viadalon a tavalyi országos verseny legjobbjai
közül sokan vettek részt, így jelen volt
az a Farsang László is - Cegléd DPGRT - ,
aki az idei Dániai Szántóvilágbajnokságon
képviseli hazánkat.
A legfiatalabb (15 éves) versenyző a Jászapáti
Berki István volt.
A szántóversenyekre jellemző, hogy egy-egy
versenyen 3-4 "új" versenyző vesz
részt. Vannak olyan települések, ahonnan
évek óta nem lehet résztvevőket "beszervezni",
pedig száznál több gazdálkodó is foglalkozik
szántással.
Legtöbbször az a kifogás, hogy ő verseny
nélkül is tud szántani, vagy nem megfelelő
az ekéje, nincs ideje, nincs pénze a felkészülésre,
stb.
Igaz, hogy az előhántók és a tárcsás csoroszlyák
alkalmazása a szabályok szerint kötelező,
de a kezdőknél ettől el szoktunk tekinteni.
A verseny után viszont rájönnek, hogy ezek
az eszközök szükségesek, hisz már 1914-ben
Rudolf Sack fogatos ekéin is volt előhántó
és tárcsás-csoroszlya.
A Jászkiséri AGROSZÖV-ben az elmúlt időszakban
készítettünk néhány versenyekét. Az ágyekéket
100 ezer forintos, használt Kverneland ekékből
alakítottuk ki. Ebben az évben egy kétfejes
váltvaforgató ekéből fejlesztettünk ki egy
elektrohidraulikus vezérlésű versenyekét.
Az Osztrák Pöttinger cég egyébként az elmúlt
évben elkészítette az első elektronikus vezérlésű
ekét is.
A szántóversenyek célja és haszna a kollektív
együttlét, valamint az ismertségek és barátságok
kialakítása mellett, a legenergiaigényesebb
talajművelési munkaeszkünk helyes beállításának
az elsajátítása, és azoknak az eljárásoknak,
felszereléseknek a megismerése, amelyekkel
a szántási munka könnyebben, pontosabban,
jobb minőségben elvégezhető.
A szántóverseny előtt a résztvevőknek, segítőknek,
bíróknak szakmai tanfolyamot tartottunk.
A szántóversenyt úgy szerveztük, hogy a nézők
is bekapcsolódhassanak a programba és a látnivalók
a más irányú szakmai érdeklődésüket is kielégítsék.
A traktoros ügyességi vetélkedőnek több mint
harminc résztvevője volt. Magasan a jászkiséri
Farkas Róbert lett a győztes.
A tizennégy darab üzemképes öreg traktor
és az öt darab öreg kombájn is sok érdeklődőt
vonzott. A mezőkövesdi Ráfis János gépmúzeum
KÜHNE motorral meghajtott KÜHNE cséplőgépe
is nagy sikert aratott. A Jászkiséren felújított
század eleji stabil motorok szintén felkeltették
az érdeklődést.
Bemutatásra került a helyszínen a Jászkiséri
Nemes András biodiesel gyártó gépsora, és
a bioolajjal működő LTZ - 155 traktor. Az
ALCSIRED a helyszínen fejési bemutatót tartott,
megismerkedhettünk a tehéntartással kapcsolatos
eszközeivel, gyógyszereivel, illetve a verseny
alatt szaktanácsokkal látta el az érdeklődőket.
A gyakorlati gépbemutatókon a KITE szántásnélküli
talajművelő gépeit ismerhettük meg, de emellett
talajlazítási, talajmarási és erdőszántási
bemutató is volt.
A jurtás Guba Imre lovasíjász produkciója
is nagy sikert aratott.
A versenypálya változatosságát szalmabála
építészettel próbáltuk növelni, melyhez 350
db körbálát és 2000 db kisméretű bálát használtunk
fel. A földbevájt bálatetős verem a sörivóknak,
a bálából épített kiállító és kifutó, valamint
a kisbálából épített garázs a komondor kiállítás
kutyáinak, a labirintus a gyerekeknek, míg
a kisbálából épített, 6 m átmérőjű 1,2 m
mélységű víztározó a fürdőzők számára nyújtott
felüdülést és kikapcsolódási lehetőséget
a közel 40 °C hőségben.
A főszervező a jászkiséri AGROSZÖV volt,
de az FVM támogatása mellett, közel 150 patronáló
önzetlen segítségével született meg ez a
rendezvény.
Országos Szántóverseny - Bóly
Szeptember 5-én került megrendezésre
az Országos
Szántóverseny döntője, a BÓLYI
Rt. Szervezésében.
Az országos versenyt kilenc területi
döntő
előzte meg, ahonnan a kategória
első két
helyezettje kapott meghívást
az országos
vetélkedőre, három kategóriában.
I. kat.: 2-3 fejes ágyeke.
II. kat.: 4-5 fejes ágyeke.
III. kat.: 2-5 fejes váltvaforgató
eke.
Jászkisérről az I. kategóriában Farkasné
Dóka Anikó, a III. kategóriában Farkas Gábor
és Kökény József került az ország legjobbjai
közé.
Az I. kategóriában 18 versenyzővel kellett
felvenni a "harcot" a "kiséri"
Anikónknak, akik közül többen már világbajnokságot
is megjártak.
Az itthoni gyakorlás, a férje - Farkas Gábor
által kifejlesztett eke, és Anikó érzéke
meghozta az eredményt, mert csupán egy ponttal
előzte meg a derecskei Sági Gábor, így az
előkelő, országos II. helyezésének örülhetett
a népes jászkiséri szurkoló tábor.
A II. kategóriában megyei, jászkiséri versenyző
nem indult. Ebben a csoportban Bólyi sikerek
születtek.
A III. kategóriában tulajdonképpen a két
"kiséri" versenyzett egymással.
Farkas Gábor I., Kökény József II. helyezést
ért el. Felemelő érzés volt a két kiséri
versenyzőnek tapsolni a dobogó legmagasabb
fokán. Azonban ebben a kategóriában is indultak
már új, tehetséges versenyzők, új versenyekékkel,
akikre, és amikre érdemes lesz odafigyelni.
A versenyzők száraz körülmények mellett tudták
a feladatukat végrehajtani, de a bírókra
már rászakadt az égi áldás.
A dobogón végzettek miniszteri serleget és
jutalmat kaptak, de a helyezettek is szép
serleglegekkel és különdíjakkal térhettek
haza.
Annak külön örültünk, hogy az országos vetélkedőn
a jászkiséri versenyzők öregbítették megyénk,
és szűkebb hazánk, Jászkisér hírnevét.
Európa Szántóverseny - Ausztria
Azzal kell kezdjem, hogy magyar versenyzőkkel
sajnos nem tudtunk részt venni az ausztriai
Kirchberg-ben megrendezett Európa Szántóversenyen.
Szintén nem voltak jelen a szlovákok, az
angolok, a lettek, a litvánok és az olaszok.
Ennek ellenére 14 ország képviseltette magát
26 versenyzővel. Az osztrákok, svédek, belgák
és csehek új konstrukciós megoldású ekékkel
rukkoltak elő. A spanyolok 2000 km távolságból
hozták a traktoraikat, ekéiket, de az észak
írek, a skótok is saját eszközökkel versenyeztek.
Sok volt az ismerős versenyző, tréner, bíró,
de sok új fiatal versenyzővel is találkoztunk.
Főleg az osztrákoknál, németeknél működik
egy kimondottan ifjúsági szervezet, a Landjugend.
Az osztrákoknál a fenti szervezet, valamint
az agrárkamara, és a gépkörök szervezték
és bonyolították le az Európa versenyt. Az
érdekelt kis települések polgármesterei is
sokat segítettek. Itt sem könnyű az anyagiakat
előteremteni a versenyekhez, de például ott,
ahol a hivatalos gyakorlás volt - Raabau-ban
(Kirchbergtől 50 km-re) -, a polgármester
ebédre vendégül látta a több mint 100 fős
csapatot.
Mivel egyetlen magyarként, mint bíró képviseltem
Magyarországot, több időm maradt fotózni,
tapasztalatokat, új kapcsolatokat gyűjteni.
Sajnos kamerám nem volt, az osztrák ORF pedig
csak pénzért adott volna felvételt a magyar
televíziónak.
A szántóversenyeken általában "kispénzű"
emberek, megszállottak vesznek részt, akiknek
komoly feladatot jelent a gépek megvásárlása,
fejlesztése, a felkészülés és szállítás.
Egyedül a németek érkeztek komoly Mercedesekkel,
míg a cseh versenyző és a tréner például
azzal a teherautóval jött, amelyik a traktort
- ekét szállította.
A hivatalos versenyzők, bírák (2+1 fő) hozzájárulása
a versenyhez 2000 ATS volt, míg a látogatók,
kísérők 5000 ATS-t fizettek a három napra.
A verseny szervezése, előkészítése és lebonyolítása
szakszerű volt. Az ünnepélyes díjkiosztás
estéjén megtelt a 4000 személyes sátor vendégekkel,
fiatalokkal. A modern technikát jól alkalmazták
a szervezésnél. Minden versenyző fényképe,
adata a sorsoláskor megjelent a hatalmas
vetítővásznon és a rajtszám átvételekor a
nemzeti himnuszokat élőben játszotta el a
népes tűzoltó - fúvós zenekar.
Az ekék művelő eszközeinek, állítási mechanizmusainak
mozgatásánál egyre inkább tért hódít az elektrohidraulikus
mozgatás. Így kevesebb hidraulika vezetékre
van szükség, és adott esetben külön hidraulika
elosztás sem kell. A Lemken és Vogel Noot
cég egy-egy új versenyekét készített a 2001.
évi versenyekre.
Először került alkalmazásra nemzetközi szántóversenyen
az osztrákok által kifejlesztett ultrahangos
mélységmérő berendezés. Ezzel a mélységmérő
kocsival, amelyet a barázda mellett kell
húzni, korrekten, a barázda hosszában lehet
mérni az átlag mélységet, milliméter pontossággal.
A megadott minimális mélység 19 cm volt,
ennek ellenére 8 versenyző kapott büntetőpontot
a sekélyebb szántás miatt.
A szántás szigorú értékelésére jellemző,
hogy a maximális 120 pontból az osztrák Fischereder
Christian is csak 67,25 ponttal lett európa
bajnok. A második helyezést a francia Schummaher
Vincent (65 pont), a harmadik helyezést a
svéd Göranson-Frich Anders (61 PONT) érte
el. Az utolsó helyezett, a szlovén FINGUST
SANDI 20,65 pontot ért el.
Eddig Magyarországon nemzetközi szántóverseny
még nem volt. 2004-re, Hollandia és Németország
után volna esélyünk az Európa Verseny megszervezésére,
ehhez azonban támogatókra lenne szükségünk.
Tánczos Ferenc
AGROSZÖV
|