|
|
 |
|
|
A város szülöttei
Christian Doppler, osztrák matematikus és
fizikus
Herbert von Karajan, osztrák karmester
Maria Anna Mozart, zenész, Wolfgang Amadeus
Mozart nővére
Wolfgang Amadeus Mozart, zeneszerző
I. Ottó görög király
Roland Ratzenberger, Forma-1 versenyző kkel
várja a vendégeket.
|
|
 |
 |
|
 |
|
Lakosainak száma 146.000. A város számos
nemzeti és nemzetközi hatóság székhelye is.
Világhírűvé festői szépségű városképe, a
várost körülvevő gyönyörű táj, valamint az
a különös véletlen tette, hogy 1756-ban Wolfgang
Amadeus Mozart épp itt látta meg a napvilágot.
Salzburg óvárosa építészetileg olyan harmonikus
egységet alkot, hogy az UNESCO 1997-ben a
Salzach folyó két partján fekvő óvárost védetté
és egyben a Világörökség részévé nyilvánította.
|
|
|
|
Salzburg ad otthont a világhírű Nyári Ünnepi
Játékoknak is, amikor a város július végétől
augusztus végéig évről évre a zenei élet
központja. Ezen kívül több, mint 4.000 különféle
rendezvénnyel egész éven át gazdag kulturális
program várja a látogatókat.
Salzburg a világ vezető turisztikai célpontjai
között kongresszusi és vásárvárosként is
az élvonalhoz tartozik. Itt található Európa
egyik legmodernebb kongresszusi központja,
a Mirabell-kert közvetlen közelében épült
és legújabb műszaki előírásoknak megfelelő
"Salzburg Congress". Gazdag múltja
és mozgalmas jelene miatt Salzburg városát
többször is érdemes felkeresni!
Fennállásának 75 éve során a Salzburgi Ünnepi
Játékok komoly és nemzetközileg elismert
színházi vállalkozássá vált. Július utolsó
napjaiban és egész augusztusban kb. 170 rendezvény
látható és kb. 220.000 belépő talál gazdára.
A nagy klasszikus operák és színdarabok mellett
évről évre bemutatnak néhányat századunk
legjelentősebb műveiből is. A koncerteken
a zeneművészet jelentős öröksége mellett
jelen vannak a kortárs művészek fontos alkotásai
is.
|
|
|
|
|
 |
|
|
Az 1077-ben Gebhard érsek által emelt Festung
Hohensalzburg Közép-Európa legnagyobb teljes
épségben megmaradt vára.
A több mint 900 esztendős építmény gyökerei
a pápa és a király között, az érsekkinevezés
jogáért folyó, ún. "invesztitúra-harcok"
idejére nyúlnak vissza. A pápához közelálló
salzburgi Gebhard érsek felségterületén 1077-ben
megépíttette a hohensalzburgi, hohenwerfeni
és friesachi erődítményeket. A Gebhard által
megkezdett védelmi rendszert I. Konrád (1160-1147)
alatt fejezték be.
|
|
 |
A 15. és 16. században, a Salzburg tartományt
is érintő ún. magyar háború és parasztfelkelések
idején ebben a várban kerestek menedéket
az érsekek.
Mai külsejét Leonhard von Keutschach (1495
- 1519) érsektől kapta, aki egyben meg is
nagyobbíttatta a várat.
Az erődítményt hosszú fennállása idején egyetlen
ostromlónak sem sikerült bevennie.
Napjainkban a vár egész éven át látogatható.
Különös figyelmet érdemelnek a hercegi szobák
és a vármúzeum. 1892 óta a Festungsgasse-ból
induló siklóval közelíthető meg a legkényelmesebben.
A Nemzetközi Nyári Akadémia kurzusai keretében
a világ minden részéről érkező művészek találkozóhelye.
|
|
 |
|
Salzburg tartomány sípályái
Bad Gastein - Gasteinertal
Bad Hofgastein - Dachstein West
Gaissau - Hintersee
Grossarltal
Hochkönig's Winterreich
Maria Alm - Dienten - Mühlbach
Hochkrimml - Gerlosplatte
Kaprun - Kitzsteinhorn - Zell am See
Schmittenhöhe Europa Sportrégió
Loferer Alm
Obertauern
Saalbach - Hinterglemm - Leogang
Saalfelden
Salzburger Sportwelt (Ski Amadé)
Alpendorf
Altenmarkt / Zauchensee
Eben i. Pongau
Filzmoos
Flachau
Goldegg
Kleinarl és Flachauwinkl
Radstadt
St. Johann / Alpendorf
Wagrain
Uttendorf - Weisssee
Werfenberg
Wildkogel - Neukirchen
http://www.sportwelt-amade.com/
|
|
|
|
|
|
|
Gastronomia
Az evésnek igazi kultúrtörténete van , kellemes
környezetben fogyaszthatunk a helyi és a
nemzetközi konyha finomságaiból. Legyen az
egy egyszerű étkezés, vagy akár látványos
konyhaművészeti parádé, mindegyik igazi élményt
kínál.
|
|
 |
|
|

|
|
|
| Abtenau, Adnet, Anif, Annaberg-Lungötz, Anthering,
Bad Vigaun, Bergheim, Berndorf bei Salzburg,
Bürmoos, Dorfbeuern, Ebenau, Elixhausen,
Elsbethen, Eugendorf, Faistenau, Fuschl am
See, Golling an der Salzach, Göming, Großgmain,
Grödig, Hallein, Hallwang, Henndorf am Wallersee,
Hintersee, Hof bei Salzburg, Koppl, Köstendorf,
Krispl, Kuchl, Lamprechtshausen, Mattsee,
Neumarkt am Wallersee, Nußdorf am Haunsberg,
Oberalm, Oberndorf bei Salzburg, Obertrum
am See, Plainfeld, Puch bei Hallein, Rußbach
am Paß Gschütt, Salzburg, Sankt Georgen bei
Salzburg, Sankt Gilgen, Sankt Koloman, Scheffau
am Tennengebirge, Schleedorf, Seeham, Seekirchen
am Wallersee, Straßwalchen, Strobl, Thalgau,
Wals-Siezenheim, , |