|
Első filmszerepeit abban az időben kapta,
amikor a Demi Moore, Emilio Estevez, Judd
Nelson, Molly Ringwald és Ally Sheedy nevével
fémjelzett - mára Moore kivételével szinte
elfeledett - generáció kezdte a pályát.
Nevére a Kockázatos üzlet-ben nyújtott alakítása
után figyelt fel a közönség. Ez még a tinédzserszerepek
korszaka volt, nem sokkal ezután azonban
már egy harcosabb műfaj, az akciófilm következett.
A Top Gun vadászpilótájaként a tizenévesek
bálványa lett, nem volt olyan tinédzser lányszoba,
ahol ne Cruise villogtatta volna mosolyát
egy poszterről. Bár a Mint a villám-ot még
ugyancsak a Top Gun-team (rendező: Tony Scott,
producer: Simpson & Bruckheimer) készítette,
Cruise következő projectjeivel igyekezett
kibújni az akcióhős-státuszból.
Színészi szempontból kockázatosabb filmek
következtek, s bár a kritikusok eleinte fanyalogtak,
előbb-utóbb be kellett látniuk, hogy a Cruise-fiú
színésznek sem utolsó. Ma már nincs szüksége
bizonyításra.
A Jerry Maguire - A nagy hátraarc-ban és
különösképpen a Magnolia-ban valamint Kubrick
utolsó filmjében, a Tágra zárt szemek-ben
nyújtott alakítása után mindenki igazi karakter-színészként
fogadja el őt.
Nagyszabású akciófilmjeivel (Mission Impossible
1-2) és míves thrillereivel (A cég, Becsületbeli
ügy) azonban a szélesebb közönséget sem hagyta
cserben.
Manapság producerként is részt vállal filmjei
elkészítésében. A Without Limits és a Mission
Impossible mindkét részében ilyen minőségben
is részt vállalt.
Legközelebb Spielberggel forgatja a Minority
Report című, Philipp K. Dick (Szárnyas fejvadász,
Az emlékmás) regényén alapuló sci-fit.
|
Thomas Cruise Mapother IV 1962. július 3-án született, Syracuse-ban,
New Yorkban. A négy testvér közül ő volt
az egyetlen fiú. Miután apja villamosmérnök
volt, színészet iránti érdeklődését anyjától
örökölhette, aki tanár volt.
Jól-megalapozottságának egyik oka nehéz gyermekkora.
Családjának kevés pénzből kellett megélnie,
miután szülei elváltak Cruise 12 éves korában.
A híressé válás rögös útján, Cruise először
színészképzőbe járt és TV-reklám meghallgatásokon
szerepelt. Erőfeszítései sikertelenek voltak,
de végül egy kis szerephez jutott az 1980-as
Endless Love-ban.
Első nagyobb szerepe a Taps c. filmben eredetileg
egy soros szöveg volt, de a rendezőt annyira
megragadta Cruise alakítása, hogy végül a
harmadik legnagyobb szerepet kínálta fel
neki. Cruise először megijedt a kihívástól,
de később mégis elfogadta.
Nagyon csábító és lelkes volt tiniszerepeiben
a '80-as évek elején, de gyorsan váltott
felnőttszerepekre és mozisztárrá vált. A
'90-es évek elején, nemzedéke egyik legelismertebb
és legjobban fizetett szupersztárja lett.
Tulajdonképpen, Cruise összes filmje hatalmas
kasszasiker volt.
Színészkarrierje igazából akkor kezdődött,
amikor a középiskolában a lába megsérült
és kiesett az amatőr birkozócsapatból. Ekkor
kapta meg Nathan Detroit szerepét a Guys
and Dolls c. középiskolai előadásban. A színészi
játék annyira megragadta, hogy otthagyta
a középiskolát és elindult megvalósítani
az álmát.
1981-ben Los Angelesbe költözött és megismerkedett
Paula Wagnerrel, a Creative Artists Agency
ügynökével. Egyszerű szerepei után az Endless
Love és a Taps c. filmekben, megkapta első
főszerepét a Losin' It c. filmben.
1983-ban szerepelt a Francis Ford Coppola
rendezte The Outsiders c. filmben. Olyan
tehetséges, fiatal nagyágyúkkal szerepelt
együtt, mint Matt Dillon, Patrick Swayze,
Rob Lowe, C. Thomas Howell és Ralph Macchio.
A szerepe karrierjének alapköve volt, különösen
az ugyanabban az évben forgatott Risky Business
c. filmhez.
Népszerűsége csúcsa az All the Right Moves
c. filmben volt 1983-ban, majd ezt követte
a Legend 1985-ben. Cruise helye megszilárdult
jelképessé vált az 1980-as Top Gunban játszott
szerepe után.
A másik nagy siker a The Color of Money volt,
Paul Newmannal a főszerepben 1986-ban. Ez
a Martin Scorsese-film a kisfiús imázst átalakította
egy beképzelt pimasz férfivá. Ez a karakter
rajzolódik ki a Cocktail (1988) és a Days
of Thunder (1990) c. filmekben is.
A drámai tehetségét az 1988-as Rain Manben
bizonyította be, ahol az Oscar-díjas Dustin
Hoffman mellett játszotta a főszerepet. Az
Oliver Stone rendezte Született július negyedikén
(1989) c. filmben nyújtott meggyőző alakításáért
a pacifista Ron Kovic szerepében a Legjobb
Színész Oscar-díjára jelölték.
Cruise bukása a Far and Away (1992) film
volt Nicole Kidman partnereként, akit később
1990-ben feleségül vett, miután együtt szerepeltek
a Days of Thunder-ben is.
Nagy visszatérése az Egy becsületbeli ügy
(1992) volt, amelyben a legendás Jack Nicholsont
sikerült szerepe szerint legyőznie. Cruise
még egyszer bújt egy ügyvéd bőrébe A Cég
c. thrillerben (1993). Mindkét film óriási
kasszasikert aratott.
Azonban még ennél is nagyobb szerepekre (és
bevételekre) törekedett: Brad Pitt-tel főszerepet
játszott az Interjú a Vámpírral (1994) c.
filmben; és a Mission: Impossible (1996)
-ben, amely egy 1960-as tv-sorozaton alapult,
s hatalmas, 67 millió USD-os költségvetéssel
készült, és amelyet a rajongók már régóta
vártak.
A producer és színész, Cruise legutóbbi filmjei
a Jerry Maguire Renee Zellweger partnereként,
a Tágra zárt szermek, a Magnolia, valamint
a Mission: Impossible 2. De azóta is serényen
dolgozik különböző szerepeken és produkciókon,
amelyeket hamarosan láthatunk.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tom Cruise (born Thomas Cruise Mapother IV on July
3, 1962) is an Academy Award-nominated, Golden
Globe Award-winning American actor and film
producer. Counted as one of most successful
movie stars in Hollywood, he is the only
actor to have six consecutive $100 million
plus blockbusters on his resume. His first
leading role in a blockbuster movie was 1983's
Risky Business.[1] From then on, he starred
in many top films, becoming an iconic celebrity
of Hollywood. Despite the recent scrutinizing
media coverage of his personal life, mainly
regarding his support of Scientology and
his related criticism of psychiatry, he remains
a star of worldwide renown.
Relationships
Mimi Rogers
Cruise was married to Mimi Rogers (married
on May 9, 1987, divorced February 4, 1990).[1]
Rogers is generally believed to be the one
who introduced Cruise to Scientology.[16]
Nicole Kidman
Cruise met Nicole Kidman on the set of their
film Days of Thunder. The couple married
on December 24, 1990 and divorced on August
8, 2001.[1] He and Kidman adopted two children,
Isabella (born 1993) and Connor (born 1995).[1]
They separated when Kidman was three months
pregnant, just shy of their 10 year wedding
anniversary; she later miscarried.[10]
Penélope Cruz
Cruise was next romantically linked with
Penélope Cruz, the lead actress in his film
Vanilla Sky. In March 2004, he announced
that his relationship with Penélope Cruz
had ended in January. [11]
Katie Holmes
Tom Cruise and Katie Holmes at a Yahoo! press
conference in March 2006.In April 2005, Cruise
began dating Katie Holmes, before announcing
on 17 June 2005 that he had proposed to her
at the top of the Eiffel Tower in Paris.
[12] She accepted his proposal, and the couple
were expected to be married in the summer
or autumn of 2006. On April 18, 2006 Katie
gave birth to a baby girl named Suri, which
could be derived from the Persian word for
a "red rose". Cruise, however,
stated that the name derives from the Hebrew
word for "princess", which language
experts say is not correct. [13] (See also
Sarah.) One theory has "Suri" standing
in for "Surrey", the former home
of L. Ron Hubbard in England, and current
home to the largest Scientology center outside
of Los Angeles. [14] She is the first child
for Holmes and third for Cruise, who (as
previously mentioned) has two adopted children
with Nicole Kidman.[17]
|