|
Szerette a klasszikus amerikai
filmeket is,
melyeket a spanyol állami tévé
szinkronizálva
adott. Rajongott Orson Welles-ért,
John Fordért,
Billy Wilderért, valamint más
nagy rendezőkért.
Valósággal lenyűgözte az a világ,
amelyet
ezek a filmek bemutattak.
Amerika jelentette számára az
álom-országot.
Azok a dolgok, melyeket a tévében
látott
számára elérhetetlenek voltak
13 évesen látta a Hairt, amitől
szemléletmódja
egycsapásra megváltozott.
A "Hair"-ben kifejeződő
szabadságvágy
visszhangokra talált a diktatúrában
élő kamaszban.
Érdeklődni kezdett a színjátszás
iránt, tanulni
kezdett a helybéli színeszektől.
15 éves
volt, amikor hazájában gyökeres
változás
történt. 40 évnyi tejhatalmú
uralkodás után
meghalt a spanyol diktátor, Francisco
Franco.
Antonio beiratkozott egy színi-
főiskolára
és csatlakozott egy haknizó színjátszó
csoporthoz.
19 évvel később Antonio Banderas körülnézett
Malagában és úgy gondolta, ideje volna filmet
csinálni.
Banderas tehát 1980 nyarán a
19 éves Antonio
Banderas elhagyta szülővárosát,
Malagát és
Madridba ment, hogy profi színész
legyen.
A kaland romantikus is lehetett
volna, ám
a valóság hamar közbeszólt. Madridban
azon
kapta magát, hogy lehajtott fejjel,
aprópénzt
vizslatva megy a meghallgatásokra.
A gyatra
hotelekben töltött éjszakák szánalmas,
ám
szükséges kis tolvajlásokba torkollottak.
Banderas csak az első évben 11
helyen lakott.
Végül másfél évi küzdelmes nyomorgás
után
kijárt magának egy meghallgatást
a nagy hírű
Nemzeti Színháznál.
Végül is Antonio Banderas 5 évet
töltött
a színháznál. Ez idő alatt megismerkedett
egy színésszel, aki szerepet
kapott egy kezdő
spanyol rendező, Pedro Almodovar
flmjében.
"Hadd hozzam el a színházba
Pedro Almodovárt,
hadd lássa, hogyan játszol!"
És elhozta
Pedrót a színházba.
Almodovar megnézte a színpadon,
maj megkérdezte
:"Filmhez volna kedved?"
Banderas keményen dolgozott.
Az első öt év
alatt 15 filmet forgatott.
A kamerákon kívül is megváltozott
Antonio
élete. 1987-ben, 27 éves korában
megállapodott.
Fél évi ismeretség után feleségül
vett egy
spanyol színésznőt, a nála öt
évvel fiatalabb
Ana Lezát.
Akkoriban Banderas volt Európa
egyik legünnepeltebb
sztárja, ugyanakkor'90-ben Amerikában
egy
művész mozi közönsége beleszeretett
Almodovar
szexi, fekete humorú komédiájába,
a "Kötözz
meg, oldozz el"! címűbe.
Tehát az 1980-as évek végén Antonio
Banderas
volt az európai mozik elsőszámú
kedvence.
Amerikában viszont csak vendég
volt.
A Spanyol Film-Intézet spanyol
filmhetet
rendezett New Yorkban és Antonio
akkor járt
ott először. Amerika lenyűgözte.
De akkor
még csak fel se merült benne,
hogy egyszer
majd itt fog dolgozni.
Antonió Banderast kezdte megismerte
az amerikai
közönség, Madonna pedig kendőzetlenül
epekedett
utána egy partin, ahol épp egy
dokumentumfilmjéhez
forgattak.
1990 végén Banderas neve kapcsolatba
került
egy musical-lal, amely kubai
emigránsokról
szólt és a "A mambo királyai"
címet
viselte
Nehezítette a forgatást, hogy
egy szót sem
tudott angolul. A szövegkönyvet
szóról szóra
bemagolta, de a rendezői instrukciók
megértéséhez
tolmácsra volt szüksége.
Amikor a következő évben Los
Angelesben bemutatták
a filmet, Banderas szerényen
nyilatkozott
az angolban való jártasságáról.
"A mambo királyai"
vegyes fogadtatásban
részesült. De elfogadtatta Banderast
az Egyesült
Államokban. Catherine Zeta Jones,
Antonio
leendő partnernője csodálattal
adózik a színész
vonzerejének.
A "nagy út" egy jó
kritikával és
sokféle szereppel kezdődött.
Láthattuk például
Tom Hanks szeretőjeként az AIDS-esek
diszkriminációjáról
szóló, korszakalkotó filmben,
a Philadelphiában.
Amikor Tom Hanks megkapta a Filmakadémia
díját, Banderasról azt mondta,
az egyik legönzetlenebb
színész, akivel valaha is dolgozott.
Mindössze két amerikai film után
Antonio
Banderas befutott színész lett.
Nem sok idő
kellett hozzá, hogy magán- és
szakmai élete
is a feje tetejére álljon.
Mindenesetre érdekes teljesítmény
ugye gyakorlatilag
némán, mármint kommunikációmentesen
forgatni.
Dehát a spanyol hős viharsebesen
tanult meg
angolul és párhuzamosan készített
filmjei
egyszerre zúdultak az amerikaikra,
hiszen
volt, hogy három hónap alatt
hat Banderas-filmet
is bemutattak. Az sem csoda,
hogy a gyors
karrier gyökeresen felforgatta
addigi életét,
mert ismeretsége filmbeli partnernőjével,
Melanie Griffithtel lekényszerítette
a sztorit
a vászonról. Szerelmükkel két
házasság végetért,
és egy harmadik pedig elkezdődött.
Hogy hogyan
próbálják megőrizni magánéletük
intimitásait
a nyomukban csörtető fotósok
előtt, mit változtatott
életükön kislányuk megszületése,
és hogy
hogyan tartja karban szakmai
fejlődését Antonio
Banderas.
Hősünk, Antonio Banderas egy
különös figura,
mert Európából, egy spanyol kikötővárosból
hódította meg Hollywoodot, és
nem mellékesen
Melanie Griffith szívét. Egészen
speciális
vonzerőt tulajdonítanak neki,
amit drámaiság
és önirónia turmixának vélnek
elemzői.
A Philadelphia '93-as sikere
után Banderas
rájön, hogy szakmai jövője Amerikában
van,
nem Spanyolországban. Ez hosszú
távolléteket
jelentett feleségétől, Anától
és kiderült,
hogy más-más irányba halad az
életük.
Csak a munka érdekelte, semmi
más az ég világon.
A választék igen gazdag volt:
a dél-amerikai
családregényektől kezdve a thrilleren
át
a romantikus politikai filmekig,
vagy akár
akciófilmekig. Félő volt, hogy
a folytonos
munka miatt Banderas túlexponálja
magát.
Az egyik filmje sorsfordítónak
bizonyult.
A "Hárman párban" romantikus
tréfa
ugyan nem aratott sikert, mindazonáltal
megváltoztatta
Antonio életét. Ennek oka a partnernő,
Melanie
Griffith, aki a forgatás minden
pillanatára
pontosan emlékszik.
Egyik barátja például így látta
Melanie-t,
amikor megismerte Antoniót.
Melanie ragyogó tekintettel mesélt
Antonióról.
Azt hiszem, az a tekintet minden
szónál többet
mondott. Olyan boldog volt, mélységesen
boldog.
Tudom, mert annyiszor láttam
már őt az életben
másmilyennek.
Melanie és Banderas szerelmes
párt játszott
a filmben. A vásznon kívül mindkettőjüknek
volt házastársa. Ám a szenvedély
felizzott.
Griffith
Őszintén szólva erről még sosem
beszéltem,
különsen nem a sajtónak. Igyekeztem,
hogy
ne bántsak meg senkit. Tulajdonképpen
a "Hárman
párban" végén történt. Mentem
haza,
hogy rendezzem az életemet. Ez
akkor volt,
amikor azt mondta, hogy tudja,
hogy nem tud
nélkülem élni. És én is tudtam,
hogy eddig
én sem éltem igazán nélküle.
És magamban
már eldöntöttem, hogy ha vele
nem lehetek,
akkor senki mással nem leszek.
Banderas
Nagyon meglepett. Akkor. Azt
hittem, hogy
a filmmel együtt vége lesz az
egésznek, aztán
persze majd maradunk barátok,
vagy valami
ilyesmi. De én soha... Na de...
mindketten
úgy gondoltuk, hogy együtt maradunk.
De persze ez az együtt maradás
sem ment könnyen,
legalább is eleinte.
Griffith
Azért akkor az kicsit riasztó
volt, hogy
mennyire középszerűek voltak
az emberek.
Tényleg. Mindenki azt mondta,
nem lesz tartós
a kapcsolatunk. Csak amolyan
hollywoodi kaland.
Meg hogy felrobbantottunk két
házasságot
valamiért, aminek hamarosan vége
lesz, és
amit a legtöbben felületesnek
tartottak.
Kemény dolog volt.
Melanie anyja, Tippi Hedren színésznő
is
aggódott a lányáért.
Tippi
Hozzáment Don Johnson-hoz, másodszor
is,
és egy kicsit eldurvultak a dolgok
a házasságukban.
Úgyhogy amikor elmondta nekem
Antoniót, hát
igen, az ember nem tud segíteni,
csak arra
gondol, hogy "Mi lesz ebből"?
Az
ember azt akarja, hogy a gyereke
boldog legyen.
Mindegy, hány éves, a szülőnek
mindig gyerek
marad. De ő annyira boldognak
látszott. És
ez a boldogság őszintének tűnt,
megelégedett
volt. Egészen megváltozott tőle.
Az új pár elhatározása, hogy
együtt maradnak,
bizony sok gyötrődéssel járt.
Griffith
Tudtuk, hogy két másik embert
csúnyán megbántunk.
De hát, nem tudtunk másként dönteni.
Nem
volt más út. Vagy csináljuk,
amit csináltunk,
vagy elbúcsúzunk egymástól, ami
még nehezebb
lett volna, mint megtenni, amit
megtettünk.
Melanie lépett először. Másodszor
is elvált
Don Johnson színésztől, akinek
szintén volt
már egy előző, rövid házassága.
1995 decemberében elkezdődött
Antonio és
az események miatt megkeseredett
Ana Leza
9 évig tartó házasságának bontópere.
Banderas és Melanie most már
szabadon lehettek
egymáséi, bár a nehézségek még
távolról sem
értek véget.
Griffith
Odavagyok érte.
Tehát '95 augusztusában hét hónap
telt el
azóta, hogy Melanie Griffith
és Antonio Banderas
titkos románca elkezdődött a
"Hárman
párban" című fim forgatásakor.
Ekkor
már nyilvánosan is együtt jelentek
meg Antonio
Banderas "Desperado"
című filmjének
bemutatóján. Túl nyilvánosan
- vélték néhányan,
amiért aztán nagyon nagy árat
fizettek.
Egy forró nyári napon Antonio
spanyolországi
otthona előtt tucatnyi újságíró
táborozott
le. Barátságosan megkínálta őket
pár falattal.
Ma már ezt "naiv" gesztusnak
tekinti.
Banderas
Kinyitottam a házam ajtaját és
egyszer csak
a konyha tele lett velük. (nevet)
Nagyon,
nagyon agresszívak voltak.
Griffith
Itták a kólát, ették a szendvicset
és mindent.
Nagyon kedvesek voltak. Mintha
azt mondták
volna: "Kösz, Antonio".
Már amennyit
én a spanyolból értek. Igazából
nem értettem
semmit, de nagyon kedvesek voltak,
amikor
ott voltak nálunk. Aztán meg
keresztre feszítettek
bennünket. Őt.
A helyzet egyre rosszabbodott.
Banderas
Lehetetlen helyzetek voltak.
Autós üldözések.
Egek! Melanie terhes volt. Emlékszem,
hogy
Buenos Aires-ben vadásztak ránk.
Nagyszabású
vadászat volt, motorral üldöztek
bennünket,
a kocsink elé vágtak, kopogtak
az ablakon,
bedugták a kamerát a sofőr melletti
ablakon.
Tippi (Melanie anyja)
Amikor Diana hercegnőt megölték,
csak az
jutott eszembe, hogy hány százszor
hajtottunk
át száguldva városokon Melanie,
Antonio meg
én, nyakunkon a sajtóval.
1996 tavaszán a pár komoly elhatározásra
jut magánéletüket tekintve.
Griffith
Házasságunkat megelőzően már
egy évig együtt
éltünk, szóval sok mindenen túl
voltunk.
Akkoriban úgy voltunk, hogy "Soha
többé
nem beszélünk meg ezt senkivel".
Banderas és Melanie - aki ekkor
már 5 hónapos
terhes volt - 1996 május 14-én,
Londonban
kötött házasságot. Ez pont egy
hónappal az
Anától való válása után történt,
bár a vagyonmegosztási
per még áthúzódott a következő
évre. Az esküvőt
olyan titokban tartották meg,
hogy még a
szüleik sem voltak jelen.
Tippi
Nem akartak sajtót, meg paparazzókat,
meg
ilyesmit. És ha én odaröpültem
volna Londonba,
és Antonio szülei is odaröpültek
volna, akkor
abból nagy felhajtás lett volna.
Minden erőfeszítésük ellenére
a városban
kitört a cirkusz.
Banderas
Az anyakönyvvezető, aki összeadott
bennünket,
elküldte a papírjainkat az egyik
angol TV
csatornának. A hivatal ajtaja
előtt, ahol
összeházasodtunk, egyre több
ember várakozott.
Nem volt könnyű helyzet.
Griffith
Elmentünk és elvitettük magunkat
egy hotelbe.
A paparazzók a nyomunkban voltak.
Azt hitték,
azért megyünk abba a hotelbe...
- Antonio
nem mesélte még? - Szóval a paparazzók
azt
hitték, hogy azért megyünk a
szállodába,
mert talán partit adunk vagy
ott töltjük
az éjszakát. Kiszálltunk az autóból,
bementünk
a szállodába, átrohantunk rajta
egy másik
kijárathoz, egy másik utcába
és beugrottunk
egy taxiba. És ott ültünk a taxiban.
És ahogy
ott ültünk, eszünkbe jutott,
hogy "Szent
ég, nincs nálunk semmi pénz".
De a sofőr
nagyon aranyos volt, azt mondta,
nem számít.
Így
aztán továbbálltunk.
Négy hónap múlva Banderas és
Melanie szülők
lettek. Ahhoz, hogy Spanyolországban
bejussanak
a kórházba, tucatnyi ott várakozó
fotóst
kellett kicselezniük.
Banderas
A házunkat a falon átmászva kellett
elhagynunk.
Olyan magas a fal, mint itt a
plafon. Két
testőr kíséretében.
Griffith
Azt mondták:" Egyetlen módon
juthatsz
ki a házból, ha ezen a létrán
felmászol a
falra, onnan leugrasz, aztán
átkúszol az
udvaron, beszállsz egy kis autóba,
lebuksz
és magadra húzol egy pokrócot.
Aztán mi majd
elszöktetünk. És így is tettünk.
Stella del Carmen Banderas Griffith
1996.
szeptember 24-én született meg.
A szülei
valósággal meg voltak rendülve.
Banderas karrierje egyre magasabbra
ívelt.
Három hónappal később dicshimnuszokat
zengtek
róla az Evitában nyújtott alakításáért.
Az Evita fordulópontot jelentett
Antonio
Banderas amerikai film karrierjében.
Az "Evita" szakmailag
felrázta
Banderas-t, aki a "A mambo
királyai"-ban
való feltűnése után sorozatban
szerepelt
többnyire kiábrándító filmekben.
De 1996-ra
megtanulta irányítani önmagát.
1997-ben és
'98 első félévében nem jelent
meg új filmje.
Ám ezalatt az idő alatt is sorozatosan
forgatott.
Például a "Zorro álarcát",
a klasszikus
film mai feldogozását. Itt a
korosodó, közkedvelt
bandita - akit Anthony Hopkins
alakít - felemeli
magához Banderast, hogy kinevelje
a következő
generáció Zorróját. Catherine
Zeta Jones
játssza Banderas szerelmét.
Stella belépett az életébe és
mindent megváltoztatott.
Minden más perspektívát kapott,
egyfolytában
boldog, hogy láthatja és ez elbűvölő.
Hihetelenül
nyitott és szeretetteljes volt
a gyerekekkel
is, akiket Melanie-val együtt
örökölt.
A Melanie előző házasságából
származó két
gyermekről, Dakotáról és Alexanderről
van
szó.
Az energia és vidámság, melyeket
az apaszerepben
kamatoztat, az üzleti életben
is jellemzi.
|