Szívügyek
Ismeretek , gyakorlati tanácsok  olyan esetekkkel kacsolatban, amelyeket nem mindig tudunk megoldani tapasztalatok hiányában. Sokszor elveszítjük a partnerünket a gyakorlatlanságunk miatt.
Talán segít az a néhány ismeretterjesztő anyag , amelyeket közreadunk.

Ismét olyan témához érkeztünk, amelyről nemigen szokás beszélni. Nevezetesen ahhoz, amely magával a sex aktusával kapcsolatos, de nem annak romantikus, boldogító, örömszerző oldalát mutatja be.

Vannak ugyanis helyzetek, alkalmak és esetek, amikor a szex kellemetlen, rossz érzéseket keltő, sőt akár fájdalmas is lehet. Ilyenkor sok nő hajlamos azt hinni, hogy a hiba csak benne keresendő, bizonyára nem elég felszabadult, nem elég vonzó vagy éppen nem elég jó az ágyban. Pedig a gyökerek itt is sokkal mélyebbre nyúlnak, mint azt felületesen gondolnánk.

A nők többsége úgy emlékszik vissza az első alkalomra, hogy az többé-kevésbé fájt. És bár ez a fájdalom természetesnek nevezhető, korántsem egyértelmű, hogy szervi vagy lelki okokra vezethető-e vissza. A szervi okok nyilvánvalónak tűnnek: az ellenálló szűzhártya vagy a felkészületlen szervezet nyilván nem könnyíti meg az első szerelmeskedést. De ugyanolyan érzetet kelthet az első alkalom kapcsán érzett szorongás vagy súlyosabb esetben az ezzel a témával kapcsolatban bennünk lévő, évek alatt kialakult gátlás is. Hiszen a nő, akinek családjában kislány kora óta tabu, sőt szégyenletes volt ez a téma (ilyen környezetben gyakran még a menstruáció is szégyellni való dolog), természetes módon gátlásokkal és félelmekkel közelíti meg ezt a helyzetet. Vagy éppen az a család, amelyben a vallásos nevelés kapcsán a szexualitást csak és kizárólag házasságon belül és gyermeknemzés céljából tartják elképzelhetőnek, nyilván úgy neveli a lánygyermekét, hogy a szex minden más körülményben bűn. De ezekkel a kiélezett helyzetekkel nem is igen lehet egy újság hasábjain foglalkozni, hiszen ilyen esetben tanácsos szakemberhez fordulni, és még így is csak hosszú idő után várható változás.

A fájdalom azonban nem kizárólag az első néhány alkalommal nehezíti meg a nők helyzetét. Számos statisztika kimutatta, hogy a nőknek nem kis hányada tapasztal a későbbiekben is kellemetlen, fájó érzést a szex kapcsán. Az orvostudomány ezt a bizonyos fájdalmat is négy részre osztja, és megkülönböztet elsődleges és másodlagos, teljes és helyzettől függő fájdalmat. Az elsődleges fájdalom az, amely a nemi élet kezdetétől minden egyes alkalommal jelentkezik.

A másodlagos fájdalom alatt azt értjük, amikor ez az érzés nem a kezdetektől jelentkezik, hanem később, rövidebb-hosszabb "gyakorlat" után támad fel. A teljes fájdalom akkor élhető át, ha az egész szerelmi aktus alatt ezt érzi a nő, a helyzettől függő fájdalom elnevezése pedig önmagáért beszél. Mindegyik típusnak létezhet szervi oka, amely célzott gyógyszeres kezelés után megszüntethető. Gyakoribbak azonban a már említett lelki sérülések, egyebek közt a beteges félelemmel jellemezhető reakciók, a szorongásos konfliktusok, a nemi társ vagy általában a férfiak iránt érzett ellenszenv, a nemi élettől való undorodás, vagy éppen az úgynevezett konverziós hisztéria, amikor is lelki hatásra szembeszökő testi tünetként támad a fájdalom.

Egyes problémák, mint például az undorodás, olyan mélyen gyökerezhet, hogy gyakran még hosszas szakértő kezelés sem tudja feloldani, és nem meglepő, ha az ezzel a tudattal elő nők egy része örökre felhagy a heteroszexuális nemi kapcsolatokkal. Más jellegű gondok kezelésénél viszont ideális, ha a partner is részt vesz a terápián, és együtt próbálják meg leküzdeni a nő szorongását. Ettől a megoldástól a nők többsége azért tartózkodik, mert fél, hogy egy hosszadalmas, türelemre épülő kezelés elriasztja a férfit a közeledéstől. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen esetek tizenöt - húsz százalékában a férfiaknál megfigyelhető nemierő-csökkenés rendszerint átmenetinek bizonyul, és nem vezet a nemi kapcsolat megszakadásához. Mindenképpen érdemes tehát szakértő segítséget kérni, és nem várni arra, hogy előbb-utóbb magától szűnik meg a gond.

A fájdalom azonban csak egy szélsőséges megnyilvánulása a problémának, és a legtöbb nőnél csak ritkán vagy szerencsés esetben sosem jelentkezik. Vannak azonban olyan jelenségek, amelyeket szinte minden nő átél, ki ritkábban, ki gyakrabban. Ez tulajdonképpen nem fizikai fájdalmat jelent, inkább csak lelki kielégületlenséget, amely szinte mindig társul a testi hiányérzettel is. Könnyű lenne ebben az esetben sértődötten a férfiakra mutogatni, hogy lám-lám, ismét egy példa az ő figyelmetlenségükre vagy tapintatlanságukra. De ne feledkezzünk el arról, hogy a nőnek legalább ugyanolyan joga van a szex irányítására, sőt visszautasítására, mint a férfinak. Nem ritka eset, hogy a két fél nem egyformán és ugyanolyan időközönként éli át a nemi vágyat. A tapasztalatok szerint a nők között is különbség van a nemi vágy erejében, sőt e vágy zavarai is teljesen egyéni vonásokat mutatnak.

Előfordulhat, hogy míg egyes párok a viszonylag ritka és nem túl forró nemi kapcsolatot is megfelelőnek érzik, addig mások a sokkal gyakoribb alkalmakkal sincsenek kibékülve. Ők egyszerre azt kezdik érezni, hogy nemi vágyuk megcsappant, és ez akár a szex iránti érdeklődés teljes megszűnéséhez is vezethet. Ennek a "megcsappanásnak" a legfőbb oka a társak közti harmónia hiánya. És ez a harmónia nem testi összetartozást jelent, sokkal inkább a lelki tényezőkre vonatkozik.

Ha a társak haragban vannak, neheztelnek egymásra, netán félelem vagy a nemi társ valós vagy vélt hűtlensége miatt csalódottság, kiábrándultság lesz úrrá rajtuk, akkor sem éreznek késztetést a nemi aktusra, ha egyébként kifogástalan a nemi működésük.

Ez utóbbira példa Mariann története.
"Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, annyit mondok, hogy Dávid és köztem sokáig tökéletesen működtek a dolgok. Ezalatt lelki és testi viszonyt egyaránt értek. Összhang volt köztünk közel másfél évig. Egészen addig a beszélgetésig, amikor is előkerült a félrelépés témája. Pontosabban az, hogy el kell-e mondanunk egymásnak. Én mindig haladó gondolkodásúnak éreztem magam, aki nem ragaszkodik a formaságokhoz, és akinek fontosabb az őszinteség, mint a vak bizalom. Éppen ezért azon az állásponton voltam, hogy mindent meg kell osztanunk egymással, még azt is, ami a másiknak nyilván kellemetlen. Csak így lehetünk teljesen egyenrangúak, hiszen ha becsapjuk a másikat, azzal meg is alázzuk és akaratlanul is kiszolgáltatott helyzetbe hozzuk. Dávid viszont amellett érvelt, hogy amiről a másik fél nem tud, az nem is fáj neki, és amit nem mondunk el egymásnak, azt nyilván azért tesszük, mert semmiféle hatása nincs a kapcsolatunkra.

Szó szót követett, míg végül mindketten megígértük, hogy őszinték leszünk egymáshoz, ami természetesen azzal jár, hogy meg is bocsátunk a másiknak. Mivel nekem eszem ágában sem volt más férfiakkal foglalkozni, ebben meg is nyugodtam. De hónapokkal később Dávid azzal állt elő, hogy mondanivalója van számomra. Elmesélte, hogy egy vállalati bulin túl sokat ivott és nem tudott ellenállni a közismerten jó hírű kolléganője csábításának, de ne gondoljak rosszat, hiszen ez csak egyszeri eset volt, amit már meg is bánt. Majd megbeszélésünk szerint várta a megbocsátást.

Én ugyan nagyot nyelve, de kimondtam a bűvös szót: megbocsátok. Dávidnak azon nyomban kiült az arcára a megkönnyebbülés, és mint aki jól végezte a dolgát, nem is foglalkozott tovább az üggyel. Nyilván tényleg nem jelentett neki semmit az a kis botlás. De nekem annál többet. Minél jobban próbáltam a dolog jelentéktelenségére koncentrálni, annál inkább fájt. És bár ugyanolyan szerelmes voltam Dávidba mint azelőtt, valami mégiscsak megváltozott köztünk.

Mintha egy vékony hártya feszült volna kettőnk közé. Szó szerint, hiszen ehhez hasonló érzés fogott el, amikor fizikailag közelített felém. Nem tiltakoztam ugyan és nem is utasítottam vissza a közeledését, de már nem tudtam magam úgy beleélni, mint azelőtt. Néha ugyanis felvillant előttem egy-egy kép, amint ő és a kolleganője hancúroznak, és ez meglehetősen lelombozott. Később már képeknek nyoma sem volt, de valahogy nem oldódott fel bennem ez a gátlás. Ő is észrevette a változást, de egy darabig nem szólt. Amikor pedig később rákérdezett, mindig volt valami indokom a lanyha lelkesedésemre. Ez egy hosszú, évekig tartó folyamat volt, és ma ott tartunk, hogy nem közelít felém olyan gyakran, hiszen fél a visszautasítástól, én viszont titokban örülök, hogy nem kell megjátszanom magam. Érdekes módon, ha valahogy mégis ráhangolódom, semmi gond nincs, csak éppen ez a bizonyos ráhangolódás alakul ki nehezen. Ő is érzi, én is tudom, de nem szólunk egymásnak. Hiszen mit is mondhatnék: ugyanúgy szeretlek mint azelőtt, csak éppen azóta az eset óta nem vonzódom hozzád? Ezt így még csak igaz sem lenne, hiszen tudom, hogy jó vele lenni. Valójában nem tudom mit csináljak, csupán azt érzem, hogy valamit tennem kell, mielőtt szexuálisan végleg elhidegülünk egymástól."

Anélkül, hogy ismételni szeretnénk az előzőeket, most is ugyanaz tűnik a jó megoldásnak: felkeresni egy szakembert, aki talán oldani tudja a józan ésszel nehezen kezelhető gátlást.

A gátlás egy fontos szó. Gátlás mindenkiben van, és butaság lenne azt hinni, hogy a szex terén csak a nőknek jut osztályrészül. Viktor például közel másfél éve küszködik ilyen problémával.

"A szerelmünk Anikóval valóban első látásra született. És akkora szerencsénk volt, hogy második látásra sem szűnt meg. Sőt három hónap ismeretség után össze is költöztünk, és bárcsak azt mondhatnám, hogy boldogan élünk, amíg meg nem haltunk.

De nem egészen így történt. Az első hónap teljes eufóriában telt, egyszerűen nem tudtunk egymás vonzásából kikerülni. Ha csak lehetett megérintettük egymást, szinte folyamatosan fogtuk egymás kezét, hiszen jó volt a másikhoz érni. Így volt ez a szexuális életünkben is. Örültünk, ha a megfelelő körülmények közt kettesben lehettünk.

Az összeköltözésünk után is ugyanígy ment minden, és tökéletes harmónia volt köztünk. Aztán egy délután, amikor - mondhatnám, hogy szokásomhoz híven közeledtem Anikó felé, és csókolódzni kezdtünk, ő félig tréfásan, félig komolyan rám szólt: Hagyd már abba, neked mindig csak a szexen jár az eszed!

Ugyanolyan évődve azzal folytatta, hogy mivel már együtt élünk, koncentrálhatnánk egy kicsit arra is, hogy megteremtsük a saját egzisztenciánkat, igazi családi körülményeket alakítsunk ki magunknak. A többire valahogy már nem is tudtam figyelni, annyira mellbe vágott a felkiáltása.

Nem lökött el, még csak el sem húzódott tőlem, de ezzel a mondattal elvágta a további közeledésem útját. Tudom, hogy túlértékeltem ezt a pár szót, de valójában mintha egy világ dőlt volna össze bennem. Addig azt hittem, hogy a szex neki is azt jelenti amit nekem, vagyis a teljes összeolvadást, a csak egymásra figyelést, a tökéletes harmóniát. Lehet, hogy nem így gondolta, de nekem ebből a mondatából viszont az derült ki, hogy neki a fizikai szerelem csupán szükséges velejárója a lelki vonzalomnak. Én úgy gondoltam, hogy együttléteink alkalmával azt érzi, hogy szerelmet és biztonságot adok neki, nem pedig >csak a szexen jár az eszem<. Szóval, ettől a délutántól kezdve megváltoztam.

Nem mintha nem akartam volna, de nem tudtam felé úgy közeledni, ahogy az addig szokásos volt. Egy darabig ez nem is zavarta, azt hiszem, azt gondolta, értettem az okos szóból. De néhány hónap után már kínosnak érezte, hogy ha szeretne valamit, neki kell kezdeményeznie. Gyakran kérdezgette, hogy vajon vonzónak találom-e még és miért kell neki közelharcot vívnia velem. Sokáig nem mertem neki elmondani az indokomat, de egy nap nem bírtam tovább és válaszoltam az újabb faggatásra. Amikor elmondtam, mitől alakult ki bennem ez a fajta magatartás, ő nem is emlékezett az esetre. Később, amikor felidéztem a történteket, nevetni kezdett, és azt mondta, nem is gondolta, hogy ilyen komolyan veszek egy megjegyzést. Mindenesetre ezek után megpróbálta >jóvátenni< a dolgot, de valahogy már nem éreztem magamban energiát. Ez négy hónapja történt. Azóta őrlődöm. Nem tudom, fenntartható-e egy kapcsolat, amelyben ennyire nem jól működik a szex. És azt sem tudom igazán, hogy csak én gondolom ezt vagy Anikó is elégedetlen a szexuális életünkkel. Egyre erősebben érzem, hogy lépnem kell. De vajon találok-e olyan nőt, aki pontosan úgy látja a helyzetet mint én?

Vagy a túl nagy lelkesedés és étvágy kizárólag a férfiakra jellemző? Ki tehet arról, hogy így alakult? Annyi kérdés van még bennem, és a válaszok nem akarnak előkerülni."

Mindenkiben vannak ilyen kérdések, hiszen nagyon szerencsés az a pár, amelyben mind a két fél ugyanúgy gondolkodik a szexualitásról. De egy érett szerelem képes a kompromisszumokra, persze csak az elfogadhatóság határain belül. Rá kell tehát jönnünk, hogy bármennyire is az ösztönökre épül, a szex sem működik megértés, belátás és türelem nélkül.