LUPE Magazin 2008 Március






Tartalomjegyzék A Prinect rasztercsaládja Photoshop CS3 Extended Utolsó lap

Merülés a hazai papírtörténetbe

Szerző: Szabó Jenő

Hazánkban eleinte észak-itáliai papírmerítő műhelyekből származó íveket használtak. A honi papírkészítés csak igen későn, a 16. század elején indult meg. Ismereteink szerint az első magyarországi papírmalom Lőcsén üzemelt.




 

Kezdetben vala az eperfaháncs. A tárgyi emlékek tanúsága szerint a kínaiak már az 1. században többek között háncsból, bambuszrostból és rongyból készítették a papírnak nevezhető első íróanyagokat. Ho-ti császár 105-ben minisztere, Caj Lun javaslatára rendelte el a papírhasználatot és az előállítás elterjesztését.

Mire a papír arab közvetítéssel Délnyugat-Európába, majd onnan Itálián keresztül a Kárpát-medencébe érkezett, az ősi technológia sokat fejlődött. Tizenkét évszázad nagy idő, s a kínaiak hiába ültek a titkukon fél évezredig, amint a birodalomból kikerült a tudás, felgyorsult a papírkészítés korszerűsödése.

Magyarországon az írásbeliség terén a pergamen az államalapítást követően évszázadokon át egyeduralkodónak számított. A királyi kancellária írásos gyakorlatának állandósulása a 12. század végétől fokozatosan növelte az íróanyag iránti keresletet.

Gentilis bíboros, pápai követ oklevele, amelyet Károly Róbert uralmának megszilárdulása után mind több követett, 1310. május 12-én Pozsonyban kelt.

Hazánkban eleinte észak-itáliai papírmerítő műhelyekben készített íveket használtak, majd ahogy a papírmalmok hálózata a kontinens északi és keleti régiói felé terjedt, a magyar városok – elsősorban Buda, Pozsony, Kassa, Nagyszeben és Brassó – piacain úgy jelentek meg a német, a cseh és a lengyel műhelyek termékei. Annak, hogy nálunk a papírkészítés csak igen későn, a 16. század elején indult meg, egyik oka a mérsékelt papírfogyasztás volt. A reformáció és a könyvnyomtatás előtt jószerével csak a királyi udvarban és a jelentősebb egyházi intézményekben születtek írott dokumentumok, s ehhez untig elegendőnek bizonyult az import. Másfelől akkoriban nem igazán bíztak az új anyag tartósságában.

Nem tudni, hogy mikor létesült, de ismereteink szerint az első magyarországi papírmalom Lőcsén üzemelt, amelynek 1530. november 24-i pusztulásáról hiteles forrás, Sperfogel Konrád városi tanácsos naplója is beszámol. A térségben a századforduló óta használt lengyel papírokból arra lehet következtetni, hogy a lőcsei műhely alapítása is lengyel szakember(ek) nevéhez fűződhet. Az üzem feltehetően rövid életű volt, mivel az ott készített papírból az utókor számára még mutatóba sem maradt fenn.

A 16. században aztán felgyorsult az új iparág térnyerése. A török hódoltság alatt három részre szakadt ország királyi harmadán és Erdélyben vert gyökeret. A papírmalmok – amelyekben a víz erejével zúzták péppé a rongyot – a gyors, de kiszámítható vízhozamú patakok és folyók partján épültek.

A másodikként alapított brassói papírmalom tulajdonosa Honterus János volt, akinek nyomdájából számos nagybecsű korai magyar nyelvű könyv került ki. A prédikátor papírkészítő műhelyéből azonban az ország más tájaira is eljutott a jó minőségű papír. Ennek köszönhetően maradt fenn az első ismert hazai papír 1548-ból, amely a brassói vízjelet viseli.

A kolozsvári 1563-ban, a nagyszebeni 1573-ban, majd a 16. század utolsó éveiben a liptószentmihályi papírmalom nyílt meg. A 17. század folyamán harminchárom papírmerítő műhely üzemelt az országban, néhány közülük folyamatosan.

A 18. század a hosszú béke időszaka az újranépesülő Kárpát-medencében. A lassú, de biztos gazdasági fejlődés a felvilágosodásnak köszönhetően egyre több olvasnivalót állít elő, s az olvasó társadalom is vele együtt bővül. Nem csoda, hogy ebben az időszakban száznyolc papírmalom működéséről – köztük több dunántúliról is – tesznek említést a források. A növekvő termelés emelkedő profitot, egyúttal fokozódó technológiai versenyt is gerjesztett. A hollandi malom – mint legfőbb hatékonyságnövelő módszer – bevezetése a kézi papírkészítésről a gyári papírgyártásra való áttérés előtt mégis csupán utolsó akkordja volt a döntő technológiai váltásnak.

A megnövekedett termelés alapanyaggondokkal küszködött, az évezredes technikával készülő papírhoz nem állt rendelkezésre elegendő rongy. A megoldásra Friedrich Keller szászországi könyvkötő bukkant rá: 1840-re kidolgozta a fa csiszolásával, köszörülésével – nagyon apróra bontott anyagból, bő vízadagolással – a cellulóz kinyerését, s ez lett a papírpép első számú összetevője. Ettől kezdve a rongy csak csekély hányadát teszi ki a papír alapanyagának, és a fára épülő, a kézi merítésnél összehasonlíthatatlanul nagyobb termelékenységű gyári technológia rohamos fejlődésnek indult. A papírgép feltalálásával végleg nagyipari méretűvé vált az egykor roppant idő- és munkaigényes kézműves tevékenység. Napjainkra már csak a különleges minőségű, illetve különleges alkalmakra használt papírokat készítik az ősi módszert megőrző kis műhelyekben.

Hazánkban az első, modern szóhasználattal élve félautomata papírgyárat Fiuméban létesítették 1827-ben, majd az 1840-es évektől több, korábban sikeres papírmalom tért át az új technológiára, s alakult át gyárrá. Ezek az 1782-es előzményekre visszamenő diósgyőri kivételével mind a trianoni határokon kívül estek, így az 1920-ig sikeresen kiépülő magyar papíripar a gyártókapacitás szűkével nézett szembe az első világháborút követően. A gyárak egy része megmaradt az alapanyagot előállító cellulózüzem szintjén.

A papíripar megszületése a természeti környezet alakításából is kivette a részét. A legalkalmasabb fafajták termesztésének területe megnőtt, a kifejezetten e célra telepített, gyorsan növő fenyőfélék – luc-, erdei és jegenyefenyő –, valamint nyárfélék (kanadai és rezgő nyár, illetve nyírfa) korábban nem honos élőhelyeken is felbukkantak.

Magyarország ritka és rövid periódusoktól eltekintve sosem volt önellátó; papírszükségletének kisebb-nagyobb hányadát mindig behozatalból fedezte. A trianoni diktátum után fokozatosan megépült gyárak ma is csak részben elégítik ki a folyamatosan növekvő igényeket.

Szabó Jenő

 

 

Felhasznált irodalom

Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1503–1900. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963.

Kalmár Péter: A kétezer éves papír. Gondolat, Budapest, 1980.

Varga Nándor Lajos: Vízjelek kézzel merített magyar vagy külföldi magyar vonatkozású papirosokon 1330-tól 1896-ig. Balassi Kiadó, Budapest, 1995.