Fokhagyma

Tartalomjegyzék Csökkenti a fokhagyma a koleszterin szintet? Szívbarát fokhagyma Utolsó lap

A hagyma és a fokhagyma segíthet a rák megelőzésében


Olasz kutatók szerint a hagyma és a fokhagyma jótékony hatását már évszázadok óta ismerik, de mindeddig csak kevés vizsgálat történt ennek bizonyítására.


 

A vizsgálatban milánói kutatók több olasz és svájci tanulmány adatainak felhasználásával vizsgálták a hagyma- és fokhagymafogyasztás, valamint a rák kapcsolatát, ideértve a száj, a gége, a nyelőcső, a vastagbél, az emlő, a petefészek és a vese rákos megbetegedését is. 

A rákbetegek heti 0-14 adag hagymát fogyasztottak, míg azok, akiknek a szervezetében nem volt jelen rákos daganat heti 0-22 adagot. A rákbetegek fokhagymából is kevesebbet fogyasztottak. 

A kutatók megállapították, hogy a hagyma fogyasztása csökkenti a vastag- és végbélrák, valamint gége- és a petefészekrák kockázatát. A védő hatás azoknál bizonyult a legerősebbnek, akik a legtöbbet fogyasztottak. Ez a megállapítás egyaránt igaznak bizonyult a hagyma és a fokhagyma esetében. A legtöbb fokhagymát evőknél valamennyi rákfajta kockázata alacsonyabb volt, kivéve az emlő- és a prosztatarákot, amelyeknek elsősorban hormonális okai vannak. 

A kutatók eleinte azt gondolták, hogy a sok hagyma és fokhagyma fogyasztása általában együtt járt a több zöldség evéssel, de kiderült, hogy ezek védő hatása jelentős volt akkor is, ha az összes zöldségfélét figyelembe vették.









Egyedi keresés a POINTERNET Diéta oldalaira vonatkozóan

Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása



Elhízás, Étrendek,Egészséges táplálkozás, Táplálkozási ajánlások, Testtömeg meghatározás,Diéta, Fogyókúra, Méregtelenítés,Wellness,Fittness, Tanácsok a táplálkozással kapcsolatban, Tesztek, Táblázatok, Evés zavarok, Emésztési zavarok, Fogyasztószerek, Táplálkozás kiegészítők, Gyógyhatású készítmények, Szolgáltatók, Fogyasztó készülékek,Táplálék kiegészítő termékek,

powered by Pointernet-DB Kft.

E-mail:pointernet@t-online.hu