|
|
 |
|
|
Aki úgy érzi, már elkésett a megelőzéssel, fogyni szeretne, akkor napi 500 kalóriával kell kevesebbet a szervezetébe juttatnia. Ez sem jelenti azonban, hogy annyival kevesebbet lehet csak enni, a felét, 250 kalóriát leadhatjuk napi 30-45 perces sétával is. Fontos, hogy ne várjunk azonnali és látványos eredményt, ám idővel kiderül, megérte a kis odafigyelés.
– Egy vizsgálat szerint a mai átlagos hamburgerek 23 százalékkal nagyobbak, mint 1977-ben voltak. Válasszunk helyette inkább tésztát vagy salátát, levest.
– Egy egyfogásos ebéd jobb, mint könyékig merülni egy nagy zacskó csipszben.
– Kezdjük az étkezést salátával, ha olaszos dresszing és egy kis mozzarella is van rajta, 10 százalékkal kevesebbet eszünk a nap folyamán.
– Többszáz kalóriát lehet azzal is megtakarítani, ha a dresszinget nem ráöntjük a salátára, hanem a zöldségdarabokat mártogatjuk bele.
– Óvatosan a kávéval! Ami manapság kávéként kapható az automatákban, gyakran több kalóriát tartalmaz, mint egy teljes ebéd.
– Ha megszólal a telefonunk, sétáljunk az iroda folyosóján vagy kint a kertben a beszélgetés alatt. Munkanaponként 10 perccel havonta 1000 kalóriát égethetünk el, ez évi másfél kiló súlycsökkenés.
– Vizsgálatok bizonyítják, hogy aki naponta megeszik egy marék diót vagy mogyorót, könnyebben lefogy, illetve tartja a súlyát, mint aki mást nassol.
– Inkább álljunk, mint üljünk. Az üléssel óránként 100, míg az állással 140 kalóriát égtünk el.
– A kevés alvás hizlal, mert megnöveli az étvágyatbefolyásoló kortizon termelését.
– Fogyasszunk kétszer annyi fehérjét, így elkerülhetjük, hogy a zsír leadásával az izomtömegünkből is veszítsünk. Fogyasszunk több borjúhúst, tejterméket, szárnyast, halat és tojást.
– Vezessünk naplót ez edzésünkről, mely pozitív visszajelzést ad, és segít a célra összpontosítani.
– Naponta fogyasszunk tejterméket. Egy kis darab sajt vagy egy pohár tej vagy joghurt felpörgeti az anyagcserét.
– Együnk meg egy almát vacsora előtt. Egy átlagos almában 5 gramm rost van, aminek az elfogyasztása teltségérzetet ad.
– Tartózkodjunk a fehér ételektől, így a kiflitől, krumplitól, kenyértől, rizstől, kukoricától és hasonlóktól.
– Igyunk vizet. Szervezetünk gyakran éhségként jelzi a szomjúságot, tehát ha eleget iszunk, nem kívánunk annyira enni.
– Az is fogyaszt, ha a kisgyerekkel „sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk”… Húszpercenként 120 kalória égethető el így.
– Ha már rágcsálni akarunk, együnk meg egy marék M&M’s drazsét, még mindig kevesebb kalóriát tartalmaz, mint más édesség.
– Kenyérből a teljes kiőrlésűt válasszuk, amely szeletenként legalább 2 gramm rostot is tartalmaz.
– Reggelizzünk. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a rendszeres reggelizéssel mind az elhízás, mind a diabétesz kockázata 35-50 százalékkal csökkenthető.
– Mossunk fogat minden étkezés után, ez nemcsak a szuvasodás ellen jó, hanem az evés végét jelzi szervezetünknek.
Health.com
További információk: http://www.informed.hu/eletmod/dieta/elhizas/?article_hid=131137-2&article_pageing=1
|