Fogyókúrák

Tartalomjegyzék Miért diétáznak a nők? Együnk többet  fogyjunk többet Utolsó lap

Elhízás (Bogumil Házi Patikája)



(teljes könyv elérhető ha a képre kattint)


ELHÍZÁS


Az emberek többsége - minél korosabb, annál inkább - hajlamossá válik a hízásra. Statisztikai kimutatások szerint a 45 - 50 év közötti férfiak fele, a nőknek pedig háromnegyede elhízottnak mondható. Ebből kiderül, hogy a testsúly gyarapodása nőknél jóval gyakoribb, mint a férfiaknál.


Az erős elhízás egészségügyi vonatkozásai is nagyon kellemetlenek, mert a belső szervek elhájasodása hajlamossá teszi az embert a fáradtságra, fulladásra, nehezebb légzésre és a fejfájásra is. Gyakoribb minden betegség az elhízott embereknél, több az ízületi gyulladás, epebántalom, cukorbetegség, magas vérnyomás és érelmeszesedés.


Szabályként megállapíthatjuk:
állandó testsúly = energia-felhasználással
egyenlő kalória-felvétel,
elhízás = energia-felhasználásnál
nagyobb kalória-felvétel
fogyás = energia-felhasználásnál
kisebb kalória-felvétel.


Előfordul azonban, hogy valaki nem eszik sokat, életritmusa nem tunya, és még- is elhízik. Ez általában örökletes hajlamra vagy hormonális zavarra vezethető vissza.
Ha jól megfigyeljük az embereket, akkor megállapíthatjuk, hogy ahol mindkét szülő kövér, ott a gyermekek 73%-a, ahol az egyik szülő kövér ott a gyerekek 45 %-a, és ahol az egyik szülő sem kövér, ott a gyerekeknek csak 9%-a elhízott. Ezek az adatok elsősorban nem a genetikai öröklést igazolják, hanem azt is, hogy egy-egy családra jellemzők lehetnek a táplálkozási szokások, az anyagi körülmények stb.


Lényeges ok az aránylag kevés mozgás, a kényelem, mely modern életünk szokásaiból, új életritmusunkból adódik. Dolgozunk, hazasietünk, majd bőséges vacsora után televíziót nézünk, pihenünk, ami nagyban elősegíti hízásunkat. Márpedig a testsúlygyarapodás tovább csökkenti a mozgásvágyat, ami viszont megint súlygyarapodáshoz vezet.
Hozzájárulhat hízásunkhoz sok káros szokásunk is, mint például a mértéktelen evés, valamint a közvetlen lefekvés előtti vacsora.


Bármilyen okra vezethető azonban vissza az elhízás - ami nagyon egészségtelen -, érdemes mindent elkövetni annak érdekében, hogy normál testsúlyunkat visszaszerezzük, és azt meg is tartsuk.

FOGYÓKÚRA
Minden nő, férfi jó alakú akar lenni. De hogyan érjük ezt el?
Régi szabály, hogy az elhízást megelőzni sokkal könnyebb, mint a már felrakódott súlytöbblettől megszabadulni. Ha viszont már elhíztunk, úgy el kell határozni magunkat a fogyókúrára, ami nem más, mint egy bizonyos időhöz kötött szigorú étkezési rendszabály, melyhez nagy akaraterő szükséges.


A fogyókúra lényege az, hogy kevesebb kalóriát kell magunkhoz venni, mint amennyit szervezetünk felhasznál. Természetesen ez egyénenként és foglakozásonként változik: míg egy egészséges, nehéz fizikai munkát végző egyénnek 3500 - 4500 kalóriára van szüksége, addig az ülő- vagy szellemi munkát végzőknek elég a napi 2500 - 2800 kalória értékű élelem.

Fogyókúrázni többféleképpen lehet
1. A koplalás talán a leggyorsabb mód, viszont kellemetlen mellékhatásokkal járhat: éhségérzet lép fel, ami legtöbb embernél szédülést, rossz közérzetet, idegességet vált ki, és a lefogyás gyomorsüllyedést is okozhat. Azonkívül tartós eredményt sem hoz, mert az éhséget sokáig bírni nem lehet, és előbb-utóbb az eddiginél még nagyobb étvággyal veti magát az ember az evésre, és hamarosan visszahízza a leadott kilókat.


2. Amerikából indult el a koplalással egybekötött fogyókúra, ami azt jelenti, hogy egypár napos koplalás után szisztematikusan napi 800 - 1000 kalóriát tartalmazó ételt lehet csak fogyasztani. Ez a mód azonban dolgozó emberekre káros, mivel a szervezet a kevés kalóriától legyengül. Ezért ezt a kúrát csak kórházakban vagy otthon, orvosi felügyelet mellett lehet folytatni.


3. Gyógyszeres kezeléssel is lehet fogyni. Vannak étvágycsökkentő, vízelhajtó, energia-leadást fokozó gyógyszerek, viszont mindegyiknek van valami mellékhatása, ami a mai túlzott gyógyszerfogyasztás mellet káros. Ezért ettől a fogyasztási módtól lehetőleg tartózkodjunk.


4. A leghelyesebb mód a tornával, sporttal, kocogással egybekötött kalóriaszegény, diétás étrend betartása. Ez talán nem hoz olyan gyors eredményt, mint a koplalás, de éhezés nélkül, jó közérzettel, betegségeket elkerülve, lassan, de biztosan lefogyhatunk.


A kalóriaszegény étkezés tehát nem jelent éhezést, így megkönnyíti a fogyókúrázást. A legfontosabb feltétel, hogy következetesek legyünk, tehát pár napos diétázás után ne engedjünk meg magunknak egy lukulluszi vacsorát vagy tejszínhabbal megpúpozott csokoládétortát.


Ennél a fogyókúránál még sokat lehet tenni, de csak a következő feltételek mellett:
mellőzni kell a szénhidrátokat tartalmazó ételeket: cukor vagy cukrot tartalmazó készítmények, csokoládé, sütemények, lekvár, méz, kenyér, péksütemények, száraztészta, rizs, krumpli stb. Nem szabad túl zsírosan főzni, ne együnk túl zsíros húsokat, felvágottakat és szalonnát, fogyaszthatók viszont a zöldfőzelékek, különösen a K-betűsök (karalábé, káposzta, karfiol stb.), a fehérjéket tartalmazó tojás, tej, sovány túró és sajt, sovány marhahús, baromfihús, gépsonka, a vitaminban gazdag halféleségek és sok-sok gyümölcs, a szőlő kivételével.


Láthatjuk tehát, hogy nem kell éhezniük a fogyókúrázóknak, csak helyesen kell az étrendet összeállítani. Néha még egy kis enyhe kilengés is megengedhető, mint pl. naponta egy szelet kenyér vagy péksütemény, de lehetőleg pirítva, ami megkönnyíti az emésztést.


Étrendünk összeállításának megkönnyítése érdekében a következő kalóriatáblázatot ajánljuk. Ez a táblázat kalauzul szolgálhat az egészséges, vitamindús táplálkozáshoz, az ideális testsúly kialakításához.

Kivonat a tápanyag táblázatból
ÉLELMISZER Súly Kalória Fehérje Zsír Szénhidrát


Gabonák és gabonatermékek
Búzaliszt 100 g 342 14,0 1,8 67,4
Rizs 100 g 345 8,0 0,3 77,5
Briós db/47g 166 4,7 3,7 28,5
Büfékenyér 100 g 264 10,1 1,0 53,7
Fehér kenyér 100 g 261 10,0 0,8 53,5
Félbarna kenyér 100 g 257 9,8 1,0 52,3
Kalács 100 g 279 9,4 2,3 55,1
Kétszersült (Hóvirág) 100 g 388 11,3 5,1 74,2
Kifli db/44 g 130 4,5 1,1 25,6
Rozskenyér 100 g 255 8,1 0,9 53,6
Száraztészta (fehérárú) 100 g 376 13,1 1,8 76,8
Száraztészta (4 tojásos) 100 g 382 15,0 3,4 72,9
Zsemle db/54 g 147 5,1 0,4 30,8
Zsúrkenyér 100 g 303 9,6 4,0 57,0


Hús és húskészítmények
Csirke 100 g 110 21,5 2,5 0,4
Liba, kacsa 100 g 380 16,0 35,0 0,2
Marhahús, sovány 100 g 116 20,6 3,5 0,6
Sertéshús, kövér 100 g 392 14,5 37,0 0,2
Sertéshús, sovány 100 g 144 20,3 6,8 0,4
Disznósajt 100 g 314 14,5 28,3 0,2
Gépsonka 100 g 156 22,6 7,1 0,4
Kenőmájas 100 g 314 15,9 27,7 0,3
Lecsókolbász 100 g 273 16,3 22,9 0,3
Szárazkolbász 100 g 360 20,0 32,1 0,3
Téliszalámi 100 g 516 25,1 46,1 0,3
Turista-szalámi 100 g 334 14,1 30,7 0,3
Virsli 100 g 231 12,5 20,0 0,2
Párizsi 100 g 212 11,9 18,2 0,2


Halak és halkészítmények
Ponty 100 g 100 16,0 4,0 0,1
Szardínia 100 g 283 22,5 21,4 -
Zsírok, olajok
Angolszalonna 100 g 486 16,8 46,5 -
Füstölt szalonna 100 g 693 9,0 73,0 -
Margarin 100 g 760 0,5 84,0 0,4
Olaj 100 g 898 - 99,8 -
Zsír 100 g 898 0,1 99,7 0,2


Tej és tejtermék
Tehéntej 100 g 65 3,5 3,6 4,6
Tejpor (sovány) 100 g 371 37,0 2,0 51,3
Joghurt, aludttej 100 g 64 3,5 3,5 4,6
Tejföl 100 g 173 3,3 16,0 3,9
Habtejszín 100 g 292 2,6 30,0 3,0
Vaj 100 g 724 0,4 80,0 0,5
Juhtúró 100 g 276 18,2 21,2 3,0
Tehéntúró 100 g 113 16,2 3,7 3,7
Ementáli sajt 100 g 375 26,8 29,1 1,5
Ömlesztett sajtok 100 g 253 16,5 20,0 1,7
Trapista 100 g 343 25,2 16,1 1,8
Tojás 1 db 66 5,4 4,8 0,3


Zöldség, színes-főzelékek
Burgonya 100 g 92 2,5 0,2 20,0
Karalábé 100 g 38 2,1 0,2 6,9
Káposzta (fejes) 100 g 31 1,6 0,2 5,7
Kelkáposzta 100 g 34 3,6 0,3 4,3
Paraj 100 g 18 2,3 0,3 1,8
Sóska 100 g 23 2,4 0,5 2,3
Tök (főző) 100 g 30 1,1 0,1 6,1
Tök (sütő) 100 g 77 1,5 0,6 16,5
Zöldbab 100 g 40 2,6 0,3 6,8
Zöldborsó 100 g 88 7,0 0,4 14,0
Lencse 100 g 333 26,0 1,9 53,0
Szárazbab 100 g 313 21,9 1,0 54,1
Szárazborsó 100 g 327 22,7 1,5 55,9
Cékla 100 g 30 1,3 0,1 5,9
Gomba 100 g 39 5,9 0,2 3,3
Gyökér 100 g 29 1,2 0,1 5,9
Hagyma 100 g 39 1,2 0,1 8,3
Paradicsom 100 g 22 1,0 0,2 4,0
Paprika 100 g 20 1,2 0,3 3,0
Retek 100 g 15 1,2 0,1 2,2
Fejes saláta 100 g 16 1,4 0,3 2,0
Sárgarépa 100 g 35 1,2 0,2 8,1
Uborka 100 g 11 1,0 0,1 1,7


Gyümölcsök
Alma 100 g 30 0,4 0,4 7,0
Banán 100 g 103 1,3 0,1 24,5
Citrom 100 g 25 0,4 5,5 2,3
Cseresznye 100 g 61 0,8 0,7 14,0
Dinnye (görög) 100 g 29 0,5 0,2 6,2
Dinnye (sárga) 100 g 39 0,3 0,1 9,5
Eper (földi) 100 g 34 0,9 0,6 7,2
Grape fruit 100 g 35 0,5 1,6 7,2
Kajszibarack 100 g 46 0,9 0,6 10,2
Körte 100 g 50 0,4 0,3 12 ,0
Málna 100 g 28 1,2 0,8 5,4
Meggy 100 g 51 0,8 1,4 11,0
Narancs 100 g 40 0,6 1,5 8,5
Őszibarack 100 g 40 0,7 0,3 9,0
Ribizli (vörös) 100 g 33 0,6 1,2 7,0
Szilva (Besztercei) 100 g 57 0,7 0,5 13,1
Szőlő 100 g 76 0,8 0,5 18,0
Zöldringló 100 g 59 0,8 0,8 13,5
Diófélék, olajos magvak
Dió 100 g 654 18,6 57,0 11,7
Földimogyoró 100 g 610 26,7 47,2 14,7
Gesztenye 100 g 167 4,8 1,5 32,6
Mák 100 g 537 20,5 38,2 23,9


Édesipari termékek
Cukor 100 g 400 - - 99,9
Méz 100 g 326 0,4 - 81,0
Fagylalt (tejes) 100 g 162 4,3 3,8 30,1
Kakaópor 100 g 442 19,0 22,0 42,0
Étcsokoládé 100 g 562 4,6 35,0 57,1
Háztartási keksz 100 g 392 9,8 6,8 78,0


Borok
Asztali, pecsenye 100 ml 84 - - 3,5
Csemege borok 100 ml 159 - - 17,0


Italok
Brandyk, pálinkák 100 ml 238-364 - - -
Világos sör (10,5 oB) 100 ml 34 - - 4,0
Kinizsi sör (12 oB) 100 ml 38 - - 4,3
Nektár sör 100 ml 47 - - 10,2


Táblázatban nem csak a diétás ételek kalória értékét közöljük, hanem a hizlaló ételekét is, hogy lássuk, mit nem szabad ennünk.
Fogyókúrásoknak nem helyes csak az ételek csökkentéséről és megválogatásáról beszélni. Nagyon fontos az italfogyasztás csökkentése.


Ha meggondoljuk, hogy
1/2 l bor átlagosan 400 - 450 kalória
1 dl rum vagy pálinka 250 - 300 kalória
1 l sör 340 - 500 kalória


Ugye belátjuk, hogy inkább a hízni, mint a fogyni akaróknak van rá szükségük.
Jó kiegészítője a fogyókúrának az Amolett keksz, mely vízfelvevő képességénél fogva a gyomorban a telítettség érzését kelti, és így étvágycsökkentő hatása van. Napi adag 8 -10 keksz, de nem helyes csak ezt enni. Inkább vacsora helyett fogyasszunk 3 - 4 darabot sok vízzel. A vízfogyasztástól nem kell félni, ugyanis az egész mennyiséget leköti, és a gyomor által emészthetetlen keksszel együtt távozik a szervezetből, tehát nem hizlal. Természetesen ez is csak akkor használ, ha mellette kis szénhidráttal és kalóriatartalmú ételekből állítjuk össze diétánkat.


Gyorsíthatjuk fogyásunkat a gyógynövény szaküzletekben kapható elhízás elleni Fogyasztótea-keverékkel, melyet olyan növényekből állítottak össze, amelyek a bélműködést meggyorsítják, és így nem engedik a zsiradékot lerakódni.
Ha ebből a teakeverékből naponta, a dobozon levő utasítás szerint elkészítve, 2 decit langyosan megiszunk - esetleg reggel és este egyformán -, akkor nemcsak megtartjuk a karcsúságunkat, hanem egy 2 - 3 hónapos kúrával 5 - 10 kilót leadhatunk. Természetesen itt is vigyáznunk kell étrendünkre.


Nem eredményes a fogyókúra, ha nem párosul rendszeres, korunknak megfelelő testedzéssel, mely lehet szobatorna, úszás, teniszezés, kocogás, futás.


MÉG NÉHÁNY JÓ TANÁCS A
FOGYÓKÚRA SIKERÉNEK ÉRDEKÉBEN

1. Ha komolyan akarunk fogyókúrázni, elengedhetetlen egy fürdőszobai mérleg és a naponkénti súlyellenőrzés, lehetőleg reggel, ruhátlanul.
2. Legyünk következetesek és kitartóak az étrend betartásában.
3. Csökkentsük a konyhasó- és fűszerfogyasztást, aminek következtében vízfogyasztásunk is csökkenni fog.
4. Lassan együnk, mert így hamarabb csillapodik éhségérzetünk.
5. Vigyázzunk székletünk naponkénti rendszerességére. Ha bélműködésünk renyhe, fogyasszuk az ezt megszüntető készítményeket.
6. Ne éljünk lomha életet.
7. Ne együnk csak azért, mert "az a falat úgysem számít".
8. Legyen erőnk még vendégségben is visszautasítani azokat az ételeket, melyek hizlalnak.
9. Még ha gúnyolódnak is, akkor se hagyjuk abba a fogyókúrát.
10. Rendszeresen használjuk a jó hatású fogyasztóteát.

AZ ÉTKEK HELYES ÖSSZEÁLLÍTÁSA
Dr. O. Hanish

Általánosa ismert, hogy bizonyos savak marólag hatnak egyes fémekre. Egy hasonló folyamat miatt okoznak bizonyos tápszerek zavarokat az emésztésben, ha azok bizonyos más ételekkel keverednek az emésztőrendszerben. Emiatt az esetleges helytelen keveredés miatt az emésztés természetes lefolyása, s a táplálék teljes átalakulása gátolva lesz. Ez különösen vonatkozik savanykás és savanyodó tápszerekre. ha sok fém- vagy egyéb só-tartalmú ételekkel jutnak kapcsolatba.


A következő bevezető áttekintés szerint mindenki könnyen és kétség nélkül összeállíthat olyan ételeket, melyek összeillenek egymással egy étkezésen belül, másrészt könnyen elkerülhet olyan összeállításokat, melyek károsak. Az áttekintés nem terjed ki az összes elgondolható tápszerre, hanem csak a legszokásosabbakat osztályozza, hogy ezáltal mindenki a legrövidebben tudjon tájékozódni, és amelyet mindjárt használni tud.


Gabonafélék
Tatárka, árpa, zab, kukorica, rizs, rozs, búza, különféle gabonák vagy magvas növények egymással jól összekapcsolhatók, s jól illenek vagy zöldségekhez vagy gyümölcsökhöz (de nem zöldséggel és gyümölccsel egy és ugyanazon étkezés alkalmával), bogyókhoz, diófélékhez, tejtermékekhez és tojáshoz. Ha gyümölccsel fogyasztjuk, akkor fűszerek adhatók hozzá, ha zöldséggel esszük, akkor konyhafüveket teszünk hozzá. Hengerített, tört, zúzott, pelyhesített, finomra vagy durvára őrölt gabonák vízbe vagy tejbe beáztathatók, kenyérnek, keksznek, sültnek (krokett), nyáknak és sok más ételféleségnek feldolgozhatók


Hüvelyesek
Bab, borsó, garvanza, limabab, lencse, szójabab. Különféle hüvelyesek egymással összekapcsolhatók, s találkozhatnak gabonafélékkel vagy zöldségekkel, tejtermékekkel.


Zöldség
Articsóka, zöldbab, cantelup, cardenbogáncs, cikória, padlizsán, zöldborsó, finoconi, zöldmag, uborka, karotta, burgonya, káposzta, fokhagyma, kelkáposzta, kelvirág, kelbimbó, vörös-kel, fehérkel, spárgakel, virzingkel, karalábé, zsázsatök, gyermekláncfű, tejes kukorica, mangold, dinnye, torma, okrahüvely, paszternák, gomba, hónapos- és fekete retek, rebarbara, répák, sárga-, kel-, vörös-, fehérrépa, saláta, endivia, fejes-, rapuncel-, rámaisaláta, sóska, feketegyökér, zeller, sápadtzeller, spárga, paraj, paradicsom, vöröshagyma.


A különféle zöldségek kapcsolatot találnak a gombafélékkel, hüvelyesekkel, bogyókkal, a diófélékkel, tejtermékekkel és a tojással. Azonban sohasem szabad gyümölccsel együtt egy étkezéshez fogyasztani. A vöröshagyma kivételt képez a szabály alól, lehet savanyú gyümölcsökkel együtt enni. A fokhagyma csak a jó íz javítására szolgál, és házi-szernek éppúgy a torma. A zöldség elkészítéséhez soha ne használj; kivéve levesben s forrázatokban, s ahhoz csak eső- vagy desztillált víz a legalkalmasabb.


Amennyiben a növény nem fogyasztható nyersen, úgy kizárólag a saját nedvében, tehát sütés, párolás, pörkölés, olajban sütés által. A legkívánatosabb s legízletesebb elkészítés legtöbb esetben a kukta vagy más, jól záró és rozsdamentes vagy teflonos edényben történik, mivel eközben nemcsak az összes fontos anyag megmarad, hanem még könnyebb és teljesebb átalakulásra nyílnak meg a testben. Még előnyösebb volna, ha a kukta edény belül zománcozott vagy teflonnal bevont lenne. Cukrot nem kell a zöldségekhez alkalmazni, azonban mégis egyes körülmények között egy kávéskanál fehérítetlen (nyers, barna színű) nádcukor használható sütött gombócokkal kapcsolatban pl. burgonyával, paszternákkal, céklával, hagymával s a hasonlókkal.


Gyümölcs
Ananász, alma, narancs, sárgabarack, avocado, banán, körte, cseresznye, datolya, füge, gránátalma, kaki, guava, olívabogyó, korinthi, limone, loquntas, mandarin, mangó, nektarin, olívabogyó, papaya, paupa, őszibarack, szilvák, birsalma, mazsola, szőlő, citrom, ősziszilva.


Különféle gyümölcsök összekapcsolhatók egy étkezéshez. A gyümölcs találkozik a gabonafélékkel, bogyófélékkel, diófélékkel, tejtermékekkel s tojással, de sohase szabad zöldséggel együtt enni egy étkezésben. Ezen szabály alól kivétel az alma, limo, citrom, melyek jól megférnek zöldségekkel, mint a saláta, káposzta, zeller, sóska és hasonlók. A tej gyümölccsel kapcsolatban gyakran panaszokat idéz elő; ezért jobb tejszínt alkalmazni. Sose igyál vizet a gyümölcsétkezéshez. Ne hints sose cukrot se nyers, se főtt gyümölcsre. Ellenben a méz megfér a gyümölccsel egy étkezéshez.


Bogyók
Barátabogyó, fekete szeder, földieper, bodzabogyó, kékáfonya, málna, ribizli, lukutabogyó, vörösáfonya, egres, borókabogyó.
Különféle bogyók egymáshoz kapcsolhatók, képezhetnek egy étkezést gabonafélékkel, zöldséggel, gyümölcsökkel, diófélékkel, tejtermékekkel és tojással. Vizet sose végy a bogyókhoz, s cukrot sose hints arra; ellenben méz összefér a bogyókkal. A bogyókhoz a tejszín előnyben részesítendő a tejjel szemben. Bogyók találnak a zöldség-étkezéshez mégpedig puding- vagy pástétom alakban is.


Diófélék
Barcelonadió, brazíliai dió, vajdió, elefántdió, amerikai mogyoró, mogyoró, gesztenye, kókuszdió, mandula, paradió, pisztácia, piniamag, dió.
Különféle diók egymással összekapcsolhatók, s képezhetnek egy étkezést gabonaneműekkel, hüvelyesekkel, zöldséggel, gyümölccsel, bogyókkal, tejtemékekkel és tojással. Mindig csak kis mennyiségeket fogyasszunk egyszerre, s azt inkább gyakrabban, mint egyszerre nagy adagokat. A legértékesebbek őrölve vagy törve, diókrémnek vagy dióvajnak elkészítve, némi savanykás gyümölcs vagy zöldségnedv hozzáadásával; citrancs, narancs, ananász, citrom különösen alkalmasak; éppúgy a paradicsom, rebarbara, sóska és más savanykás zöldségek.


Tej és tojás
Vaj, tojás, sajt, tej, tejsavó, tehéntúró, tejszín, aludttej, citromos tej.
Az összes termék és a tojás különféle elkészítés mellett az összes tápanyaggal képezhet egy étkezést. Azonban erjedt sajtot ne fogyasszunk együtt nyers tejjel vagy tojással, éppúgy mint nyers tejet és tojást sem egy étkezéshez. Nyers tojásnál a csírát eltávolítjuk feltöréskor, mely a többi tojásfehérjétől könnyen megkülönböztethető, mivel az mint vastag, fehéresen átlátszó szubsztancia a tojás-sárgára tapad.


Különfélék egyebek
Italok, főszerek, olaj, agar-agar, kapros uborka, ecet, méz, izlandi zuzmó, konyhafüvek, borsosuborka, savanyúságok, mustáros uborka, dohány, állati hús, cukor.
Az összes finomliszt ételek, mint agar-agar, arrobrót, szentjánoskenyér, izlandi zuzmó, szágó, tápióka és hasonlók találnak az összes tápszerekkel együtt. A konyhafüvek zöldséggel és a fűszerek, főleg a gyümölccsel és bogyókkal együtt használandók, de mindig csak igen kis adagokban.


Olajat kissé bővebben fogyasztunk a húsevéstől a növényi kosztra való átmenetnél. Idővel azonban kevesebbet, s a kevesebbet lehetőleg emészthetően kell elkészíteni.

Az állati hús nem tápszer!


Kerülendő összetételek
Ezek az emésztést károsan befolyásolják
Spárgát rebarbarával, tojással; borsót articsókával; szamócát burgonyával; zellert sárgarépával; parajt gombával; gombát tojással; babot gombával; citrancsot bogyókkal; ananászt cseresznyével; sajtot hüvelyesekkel; tojást sajttal; narancs szövetét almával; narancsot dinnyékkel; őszibarackot körtével; spárgát borsóval; gránátalmát nem szabad enni az étkezésekhez; egrest sem más gyümölcsökkel, sem íróval, sem tejjel /viszont lehet tejszínnel/; szőlőt nem naranccsal; gombát nem enni uborkával, sem okrahüvellyel, kelbimbóval, fekete- és zellergyökérrel, sem bogyókkal; paradicsomot nem sóval, borssal, ecettel, citrommal. Bogyókat ne hüvelyesekkel s más gyümölcsökkel. Helytelen takarékosság maradékot jégszekrényben tartani. Lehet salátát, paradicsomot, vajat, tojást; de gyümölcs-gabona étkeket nem tovább, mint 12 óra.


HASZNOS TUDNIVALÓK
Nátha, influenza
Sokszor a szintetikus gyógyszerekkel telített beteg szervezet egy természetes anyag hatására felüdül, és rohamos javulásnak indul, mint amikor a csikorgó kerekeket megolajozzák. A legegyszerűbb konyhai nyersanyagokból nemcsak tápláló, ízletes ételek készíthetők, hanem természetes gyógyszerek is. Miért ne próbálnánk ki ezeket, hiszen elkészítésük és használatuk reményt, örömöt hozhat a betegség miatt szobafogságra ítélt embernek, akinek nem kell tehetetlen dühvel, kívülről figyelnie a harcot, amit szervezete a betegséggel folytat, hanem cselekedhet, megdolgozhat a gyógyulásért.


A meghűléses betegség általában hőemelkedéssel kezdődik, ami a szervezet védekező képességét bizonyítja. Ennek a jele a borzongás, amikor a belső szervek szinte égnek a forróságtól, a beteg mégis fázik, mert nem tud izzadni. Ilyenkor vegyünk meleg sós vízzel lábfürdőt. Egy lavór vízbe tegyünk két-három evőkanál közönséges konyhasót. Közben igyunk egy csésze meleg málnateát: ehhez mélyhűtött málnát gőz felett megmelegítve kevés felforralt vízbe teszünk. Kiváló izzasztó. Ugyancsak jó izzasztó teát készíthetünk a málna, erdei szeder és erdei szamóca levének egyenlő arányú keverékéből. Ha megindul az izzadás, nyert ügyünk van. Feküdjünk ágyba! Egy kis szundikálás, és a harc már el is dőlt a mi javunkra.


Ha veszélyesebb betegség támad ránk, és az esti órákban kezd a hőmérő higanyszála felfelé kúszni, vegyük elő az ecetesüveget. Egy lavór hideg vízbe öntsünk annyi ecetet, hogy körülbelül olyan savanyú legyen, mint egy salátalé. Ebbe belemártunk egy pár pamut térdzoknit, jól kicsavarjuk, és felhúzzuk. Száraz törülközővel körültekerjük. Karjainkat hasonló módon hűthetjük. Tehát először egy jól kicsavart ecetes ruha, a fölé pedig száraz. Ha ez sem volt elég, felsőtestünket is borogathatjuk, szükség esetén pedig - de csak igen magas hőmérsékletnél - az egész testet beburkolhatjuk hideg ecetes-vízes lepedőbe. Amint megmelegszik, váltjuk, ha kell 10 - 15 percenként. Alkalmazhatunk hűtőfürdőt is, ha erre mód van, de ne felejtsünk el ecetet önteni a vízbe! A hűtőfürdő azt jelenti, hogy beülünk a szokásos hőmérsékletű fürdővízbe, amelyhez vékony sugárban folyamatosan hideg vizet engedünk: így testünktől hőt vonunk el.


Szintén jót tesz a folyamatos lemosás hideg ecetes vízzel. Egy lavórból mindaddig folyatjuk a lemosását, amíg a láz le nem megy. A karokat, lábakat mindig lentről felfelé, a mellet, hátat, nyakat, arcot körkörösen mossuk puha, hideg ecetes-vizes ruhával. Ne féljünk a hideg víztől, a lázas betegnek ez nemhogy nem árt, de a legnagyobb jótétemény. Amikor "hideg" vízről beszélünk, ez a szobahőmérsékletű állott vizet jelenti.
Ha elmúlt a láz, jóleső érzéssel nyugtázzuk, hogy a nehezén már túl vagyunk! Próbáljuk az éjszaka hátralevő részét alvással tölteni, hogy másnap új erővel ébredjünk, amikor még nagy feladatok várnak ránk, hiszen eldugult az orrunk, fájó torkunk gyógyítása csak ekkor kezdődik!


Készítsünk majorannateát. Egy kiskanál majorannát forrázunk le egy csészényi vízzel, öt perc állás után szűrjük le, és lassú kortyolgatás közben szívjuk be óvatosan a felénk párolgó illatos gőzt, ettől feltisztul az orrunk. A legjobb orrkenőcsöt is majoránnából készíthetjük, disznózsírral, vajjal vagy olajjal. Kis lábasban meglangyosítjuk a zsiradékot, beletesszük a majoránnát, és gőz felett vagy radiátoron melegen tartjuk, majd leszűrjük. Egy kevés méhviaszt is tehetünk hozzá, ettől szilárdabb lesz. Ezzel kenegessük az orrunkat, hogy könnyebben kapjunk levegőt, és ne sebesedjen ki a sok orrfúvástól. De mellkasunkat, hátunkat is bekenhetjük vele, vagy a majoránnás zsírt egy vászondarabra kenve a szegycsontunk fölé tapasztjuk.


A majoránna már a régi görögöknek is kedvelt háziszere volt, torokfájásnál, köhögésnél, fejfájásnál, de idegnyugtatónak, altatónak, görcsoldónak is itták. Kötőhártya-gyulladásra szintén kiváló a majoránnateás borogatás. Próbáljuk ki, kellemes meglepetésben lesz részünk!


A meghűléses betegségeket gyakran kísérik izomfájások. Vérbőséget, meleget, görcsoldást érünk el erős paprikából készült szesszel, olajjal vagy krémmel.
A lázas beteg étrendje legyen könnyű, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Jó az aszalt gyümölcsökből készült kompót, a krumplileves, a zabkása, a kukoricakása mazsolával, mind kitűnő, könnyű, diétás, ugyanakkor vitamindús ételek.


Megelőzhető-e a fogkőképződés?
A fogkőképződésre hajlamos embereknél a nyálból kicsapódik a fogkő és a fogakra rakódik. A fogorvos ezt eltávolítja, és rendszerint visszarendeli a beteget, hogy pár hónap múlva ismét jöjjön el, hiszen várhatóan újabb fogkövek képződnek.
Mivel akadályozhatjuk meg a fogkőképződést? Tudjuk-e, hogy mi oldja?
Megfigyelhetjük, hogy aki sok savanyúságot eszik, szereti az ecetes salátákat és a savanyú italokat, nem szenved ettől a kellemetlenségtől.
Tehát a megoldás kulcsa a savanyú vegyhatás. Amennyiben valakinek ezt a gyomra kívánja, mert amúgy is sok a sava, elegendő öblögetni és fogat mosni vele. Hogyan történjen ez a gyakorlatban? Készítsünk a fogmosó poharunkba 2 dl víz és 1 kiskanál 5%-os bioalmaecet keverékéből szájvizet, ezzel öblögessünk, és a fogkefét belemártogatva dörzsöljük a fogainkat. Különösképp az alsó frontfogak belső oldalát függőlegesen tartott fogkefével. Azután egy kortyot szájba véve erőteljesen zubogtatjuk a fogaink között. Ezt ilyen módon ismételjük meg minden étkezés után.
A fogkövek eltávolítása csupán esztétikai kérdés, ugyanis a fogkő az ínyt leszorítja a fogakról és ezáltal foglazuláshoz és a fog korai elvesztéséhez vezet.


A jó emésztés, jó közérzet
A régi mondás megszívlelendő, az alaposan megrágott étel nem terheli meg a gyomrot, könnyen halad tovább az emésztőcsatorna további szakaszaiba. Ezzel szemben a darabokban lenyelt falatok órákig kellemetlen teltségérzetet, puffadást okozhatnak. A rágást gyakran különböző tablettákkal próbálják meg pótolni, pedig sok esetben elegendő lenne a jó fogpótlás.
Míg dédapáink, nagyapáink fogai egész életükben épen kitartottak, ma már fiataloknál is alig látni teljesen hibátlan fogazatot.
Még a leggondosabban kezelt száj esetén is elérkezhet az idő, amikor műfogsort kap az ember. Amennyiben megszokja, úgy tűnhet, hogy hosszú évekig nincs szükség másikra. Mekkora tévedés ez!
A műfogak észrevétlenül kopnak el, a valaha barázdált rágófelszín sima lesz, és őrlés helyett csupán szétlapítja a táplálékot. A megsüllyedt harapási magasság elváltozásokat okoz az állkapocsízületben, a szájzugból pedig mély barázdák indulnak az áll felé.
Idővel a fogsor anyagába kórokozó gombák telepedhetnek, ezzel a nyálkahártyát és a nyelvet is megfertőzhetik. Fellép a szájpenész, melyre vörös duzzanat és rendszerint - de nem minden esetben - égő, csípő érzés hívja fel a figyelmet. Gyakran a szájzug is bereped, és fájdalmat okoz.
Milyen természetes anyagokkal előzhetjük meg, illetve gyógyíthatjuk a gombásodást?
Először is a műfogsor pórusaiból kell kiirtani a gombatelepeket. Ezért éjszakára a jól letisztított fogsort áztassuk tízszázalékos háztartási ecetbe. Naponta cseréljük az ecetet. Ettől a rárakódott fogkövek és egyéb foltok is eltűnnek. Ha a gombás fertőzés kiterjedt, még napközben, az étkezések között is legyen a fogsor tízszázalékos ecetben. Természetesen újbóli szájba helyezés előtt folyó vízzel alaposan leöblítjük a fogakat.
A nyálkahártyák gyógyítására az egyik lehetőség a propoliszos készítmények alkalmazása. A patikában és a drogériákban kapható a propur tabletta, melyet evés után, fogsor nélkül kell szopogatni. Négy-öt tabletta a napi adag. Cukorbetegeknek tilos, mivel bizonyos mennyiségű cukrot tartalmaz. Ők a propoliszoldatot hígítva (1 dl vízben 30 - 40 cseppet) öblögetésre, ecsetelésre, pakolásra használhatják, vagy a fogsorra csepegtetik szájba helyezés előtt.


A berepedt szájzugot halványbarna propur-balzsammal vékonyan kenjük be napjában több alkalommal. Eredményt csak folyamatos kezeléssel érhetünk el. A gomba nagyon hamar visszatelepszik, ezért feltétlenül szükséges új fogsor készítése.
Amennyiben valaki a propolisz-készítményekre allergiás, vagy más okból idegenkedik tőlük, tegyen kísérletet a gyógyteákkal. A körömvirág, apróbojtorján, áfonyalevél, galaj, diófa- és tölgyfalevél, zsurló, zsálya- és cserszömörcelevél forrázata egyenként vagy keverékben kiváló szájöblögető tea. Minden étkezés után használjuk. Két kávéskanálnyi kell egy csészéhez.
Belsőleg javasolt a csalán, körömvirág, diófalevél, apróbojtorján egyenlő arányú keverékéből készült gyógytea fogyasztása. Két kávéskanálnyit forrázzunk le egy csészényi vízzel. Öt perc állás után szűrjük le. Kortyonként iszogassuk.
Tartózkodjunk a túlzott cukorfogyasztástól!


GOMBÁS MEGBETEGEDÉSEK
Napjainkban egyre gyakoribbak a különféle gombás fertőzések. Sokan szeretnék tudni, hogyan előzhetnék meg, illetve ha már megbetegedtek, mit tehetnek ellene egészségük veszélyeztetése nélkül.
Legfontosabb, hogy sem külsőleg, sem belsőleg ne teremtsünk a gomba számára kedvező feltételeket. A gombák a nedves, rosszul szellőző, fénytől elzárt helyeket szeretik. Ezért vegyünk természetes anyagokból készült (vászon, pamut, bőr) ruhaneműt, fehérneműt és ágyneműt. Mosakodáshoz ne használjunk lúgos szappant, mert a bőrünket védő savköpenyt eltávolítjuk velük, és szabad utat engedünk a fertőzéseknek. Inkább öntsünk a fürdővízbe gyógynövényfőzeteket, almaecetet vagy kefirt. Arcunkról a festéket gyógynövényolajokkal tisztítsuk le.


A belső okok között fő helyen szerepel a túlzott mértékű gyógyszerfogyasztás (antibiotikumok) és a sok cukorféle élvezete. A finomított cukrok helyett mézet, mazsolát és más aszalt gyümölcsöket ehetünk. A nyomelemek hiánya is vezethet gombásodáshoz, ezt gyógyteákkal gyógyíthatjuk. Bevált szer a diólevél, zsurló, csalán, árvacsalán, körömvirág, kakukkfű és édeskömény keveréke, de választhatunk az apróbojtorján, cserszömörce-levél, tölgyfalevél galaj, zsálya és vasfű közül is. Mindenki más levélre reagál igazán jól. Két teáskanál gyógyfűkeveréket forrázzunk le egy csészényi vízzel, pár percig hagyjuk állni, majd szűrjük le, és lassan kortyolgatva igyuk meg. Mézzel édesítve napi fél - egy litert fogyaszthatunk belőle.


Külsőleg ecetes-vizes áztatás, lemosás, öblítés és borogatás a megelőzésre is alkalmas.
Különböző propolisz-készítmények (balzsam, spray, tinktúra) jó gombaölő hatásúak. Régen a százlevelű rózsa összevágott szirmait tették mézbe, majd pár nap után leszűrték. (Figyelem! Erre csak nem permetezett virágok alkalmasak.) Így kiváló szert kaptak szájpenész és kisebb sebek gyógyítására, amit még csecsemőknél is előszeretettel alkalmaztak.
Kiskertek, balkonládák kedvenc, igénytelen virága a körömvirág. Citromsárgától a narancssárgáig, szimplától a többsoros szirmúig mind egyformán hatásos gombás és egyéb betegségek ellen.


Gyógyuláshoz nemcsak a bársonyos virágszirmokat, hanem a tekintélyes fákat is segítségül hívhatjuk. A diófa, a tölgyfa, a fűzfa a népgyógyászatban gyakran alkalmazott és ősidők óta bevált gyógyanyagokat tartalmaznak. Külső alkalmazáshoz egyenlő arányban veszünk tölgyfakérget és fűzfakérget, 1 liter vízhez 1 - 1 dkg-ot. Egy éjszakán át áztatjuk, majd másnap lassú tűzön 20 percig forraljuk, és az elfőtt vizet tiszta, forralt vízzel pótoljuk. Az utolsó 1 - 2 percben diólevelet és köményvirágot is teszünk bele 1 - 1 evőkanállal. Amikor még langyos, tegyünk hozzá papsajtot és fehérmályva-gyökeret, mindkettőből 1 evőkanállal, áztassuk legalább fél órán át, majd szűrjük le. Ezzel a főzettel lehet ülőfürdőt venni, irrigálni, borogatást alkalmazni vagy lábat áztatni, kinek-kinek baja szerint. A gombás fertőzést és az azzal vegyes egyéb fertőzéseket is meggyógyítja.


Kézen és lábon egyre gyakrabban látunk sárga, megvastagodott gombás körmöket. Egy fogpiszkálóra tekerjünk vattát, mártsuk 10%-os háztartási ecetbe, és ezzel kenegessük a körmöt. Az ecettől a felső rétegek felpuhulnak, ezeket kapargassuk, és vagdossuk le, de mindig csak annyit, ami még nem fáj, és nem vérzik. Egy-két hét alatt az egész körmöt óvatosan eltávolíthatjuk. A gomba a körömágyba mélyen befészkelődik, ezért a propolisz- és körömvirág-készítményekkel addig kell intenzív kezelést folytatnunk, amíg az új köröm teljesen egészséges nem lesz. Legyünk elővigyázatosak, mert a nyáron meggyógyított köröm a régi harisnyától vagy cipőtől újra fertőződhet. Ezért ezeket a holmikat erős ecettel fertőtlenítsük, vagy cseréljük le.
A gombás fertőzések gyógyítása igen nagy türelmet, kitartást igényel, de ha nem egyik napról a másikra várjuk az eredményt, nem fogunk csalódni a természetben.

MAGOK CSÍRÁZTATÁSA ÉTKEZÉSI CÉLRA

Víz és meleg hatására a magokban megindul az élet, és hihetetlenül megnövekszik a vitamintartalmuk.
A csíráztatás fortélyait a lencsén tanuljuk meg. Lencséből kevés is elegendő, hiszen tömege jelentősen megnövekszik csírázás közben. A lencsét átválogatjuk, az idegen anyagokat és a törött szemeket kivesszük. Ezután jól megmossuk, és egy éjszakára hideg vízben áztatjuk. Reggelre jól megdagad, ekkor leszűrjük, és a gyümölcsmosóban vagy szitán szétterítjük. Vigyázzunk, ki ne száradjon! Naponta két-három alkalommal meglocsoljuk, vagy egy-két percig belemártjuk egy tál vízbe. Már másnap, harmadnap láthatóvá válnak a kis csírák, ezeket akkor érdemes felhasználni, ha hosszuk eléri az 1 - 2 cm-t. Aki nyersen szereti, például salátát készíthet belőle. Ennek számtalan változata lehetséges, a legegyszerűbb apróra vágott lila hagymával, fűszerekkel, olajjal, esetleg salátával elkészíteni. A fehér mustármag vagy zsálya csírája különleges, csípős ízt ad a salátának. A babot is hasonlóképpen csíráztatjuk. A bab héja felreped és kibújik a csíra. Ha valaki szigorú diétán van, húzza le a bab héját, ez a negyedik-ötödik napon már könnyen leválik, és a babot anélkül főzze meg. A babcsíra nyersen nem fogyasztható, de negyedórás főzéssel kitűnő leves vagy főzelék készíthető belőle.


Különleges csemege a kicsírázott napraforgómag, amelyet nyersen salátának, töltelékek, kompótok dúsítására használhatunk. Egyszerre csak keveset csíráztassunk, mert könnyen penészedik. Ennek megelőzésére a csíráztató szűrőt időnként mossuk ki ecettel.
A csírák királynője a búzacsíra. Édes, puha, vitamintartalma nyersen a legnagyobb, de sütve-főzve is fogyasztható. Tésztákba, töltelékekbe keverve a diót, mazsolát helyettesíti: túrós palacsintába, rétesbe is tehetjük. De ehetjük mézes-vajas kenyérre szórva, reszelt almával vagy gyümölcsbefőttekkel, lekvárral keverve. A búzacsírával sok olyan vitaminhoz jutunk, amelyek kedvező hatással vannak az idegműködésre és az egész szervezetre.
A búzához hasonlóan zabot, árpát és rozsot is csíráztassunk. Ezeknek kevesebb locsolás elegendő. Naponta egyszer szokták locsolni. Felhasználásuk a búzacsíráéval megegyező.
Meghűléses megbetegedések megelőzésére fehér mustármagot és zsázsát csíráztassunk. Ehhez már apróbb lyukú szűrő kell, de nedves konyharuhára is kiteríthetjük a magokat. Addig locsolgassuk, amíg kis zöld levélkék nem jelennek meg rajtuk. Ezekben igen sok C-vitamin van. Mindig nyersen fogyasszuk. Csípős ízük a tormára emlékeztet. Krumpli-, zeller- és más saláták kiváló ízesítője. Tejfölbe, kefirbe, joghurtba keverve vagy turmixolva is jó.


Magától értetődő, hogy csíráztatásra csak olyan növények magját használjuk, amelyeket egyébként is fogyasztanánk. Vetőmagként forgalmazott vegyszerrel kezelt (csávázott) magokat étkezési célra tilos használni!
Különösen a gyerekek szeretnek bíbelődni a magokkal. A gondos kis kezek munkáját a csírák gyors és szép növekedése hálálja meg.
A gyerekek, kismamák, idősek vagy betegek vitaminigénye nagyobb az átlagosnál, ezért az ő számukra különösen jó segítség a kicsírázott mag, amely jól emészthető, és könnyen felszívódik.


ALMAECET KÉSZÍTÉSE HÁZILAG
Amikor az alma érik, bizony sokszor látni, hogy a fák alatt hever, fel sem szedik, mert nem tudnak mit kezdeni vele. Pedig egy kis fáradsággal milyen kiváló almaecet készíthető belőle!
Vegyünk egy ötliteres uborkásüveget. Az almát mossuk meg és műanyag reszelőn reszeljük le héjastól. Mikor az üveg félig megtelt, tegyünk bele egy-két evőkanál mézet (esetleg cukrot), majd öntsük fel vízzel. Ízlés szerint fűszerezzük: tehetünk bele darabka gyömbért, kakukkfüvet, muskotályos zsályát vagy bazsalikomot vagy bármilyen fűszert, amit kedvelünk. A jól megválasztott fűszerek teszik különlegessé, egyedivé a saját készítésű almaecetet. Az illatot és az ízt jelentősen befolyásolják, ezért érdemes különböző társításokkal kísérletezni. Meleg, napos helyre téve hamar forrásnak indul. Időnként kevergessük meg, vigyázzunk, hogy ki ne fusson. Célszerű az üveget egy tálba állítani.


Körülbelül egy hét múlva szűrjük le sötét palackba, de ne dugaszoljuk le szorosan, mert akkor nem ecetesedik meg. Ha levegőt kap, akkor az alkoholos erjedés átmegy ecetes erjedésbe, és ecetágy képződik az ital tetején. Minél tovább áll, annál savanyúbb lesz. Soha meg nem romlik, sőt - az idő múlásával - egyre értékesebb lesz. Egy zürichi biobolt kirakatában megakadt a szemem egy nagyon szép üvegen, közelebbről megnéztem a feliratát, tizenöt éves gyümölcsecet volt benne, mondanom sem kell, hogy méregdrága áron. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy hány ilyen üveggel van nekem otthon, és mindjárt sokkal vidámabb lettem.
Ecetet bármilyen gyümölcsből készíthetünk, csak a szabályokat pontosan tartsuk be. Minden ecet magán viseli a gyümölcs jellemző aromáját, sőt mi több, tartalmazza azokat a vitaminokat és ásványi sókat, amiért a gyümölcsök olyan fontosak a számunkra. Több gyümölcs keverékéből különleges ízeket érhetünk el, amit még fokoz a mindig egyedi fűszerezés. Néhány példa: málna és meggy vagy cseresznye és eper, illetve feketeribizli és josta vagy egres és pirosribizli, de folyathatnám a barackkal és a körtével is. Különlegességnek számít az ecetek között az erdei gyümölcsökből készült keverék. Igen finom a szeder és bodza együtt. Ősszel csipkehús, galagonya- és kökénybogyóból készítsünk ecetet, amikor már kisé megcsípi a dér. Ezeket a bogyókat összetörjük, hogy jobban kioldódjon a hatóanyaguk. Többféle ecetet nemcsak a különféle ízek miatt készítünk, hanem a különféle hatások miatt is. Ugyanis a gyümölcsökre jellemző gyógyanyagok az ecetben is benne lesznek. Így élvezhetjük a málna és a szeder lázcsillapító, fájdalomcsillapító, a szamóca köszvényellenes, a bodza, a szilva, a barack hashajtó, a galagonya szíverősítő, vérnyomáscsökkentő hatását.


A sort még folytathatnánk. A megfelelő ecettel ételeket ízesíthetünk, valamint gyógyitalt készíthetünk a következő módon: egy pohár vízbe egy-két kiskanál ecetet keverünk, ízlés szerint mézzel édesítjük, de nem feltétlenül szükséges. Naponta legalább két - három pohárral kell fogyasztani a szükséges hatás elérésére. Ez védőitalnak is beválik, amikor a nyári kánikulában hasmenésjárványok ütik fel a fejüket. Utazásra, külföldön vagy belföldön, ahol az ivóvíz nem a megszokott, különösen az érzékenyebb gyermekeknek, mindig vigyünk magunkkal gyümölcsecetet, és ha nem is áll módunkban felforralni a vizet, az ecet bizonyos fokú védelmet nyújt, és a szomjúságot is jobban oltja, mint bármi más.


Régi hagyományai vannak az ecetek külsőleges alkalmazásának. Például szúnyogcsípések helyét ecettel kenik be, ha kullancs fúródik a bőrbe, ecetet cseppentenek rá, és gyengéden, az óramutató járásával ellenkező irányba körkörösen simogatják. Ficam, rándulás, húzódás esetén váltogatják a dagadt ízületen az ecetes borogatást. Reumás panaszok esetén ecetes fürdőket vesznek, és főként almaecetet isznak. Fejfájást a homlokra helyezett ecetes ruhával csillapítanak. Hajmosás után ecetes öblítéssel közömbösítik a víz mésztartalmát. Használják láb- vagy ülőfürdő formájában gombásodások kezelésére is. A régi háziasszonyok nagyon bölcsen fertőtlenítésre is használták az ecetet. Az éléskamra polcait vagy a fürdők örökké nedves zugait megvédhetjük a penészedéstől erős ecetes lemosással.


Vízkő-lerakódásokat az ecet szemünk láttára old fel, és akkor egyetlen pillanat alatt megértjük, hogy van remény az elmeszesedett ízületek és az érelmeszesedés kezelésére. Lassan, de biztosan hat az ecet, a szervezetben nyilván kisebb koncentráció mellett, de zajlik a folyamat. A gyógyulást nem napokban és hetekben, hanem hónapokban és években kell várnunk, ehhez bizony igen komoly kitartás és lelkierő kell.


Aki pedig mészhiányban szenved, tegyen egy befőttes üvegbe tisztára mosott, friss, falusi tojásokat egészben, majd öntsön rá jó erős gyümölcsecetet, és tegye hűvös helyre. Egy idő múlva a tojások héja teljesen elvékonyodik, végül már csak a hártyás héj tartja össze. Mi történt? Az ecet feloldotta a tojáshéjat. Ekkor leszűrjük az ecetet és ezt tesszük ételeinkbe és italunkba. Vékonycsontú kisgyerekek, hirtelen növő kamaszok, terhes és szoptatós anyák, időskori csontritkulásban, izomgörcsökben, kalciumhiányban szenvedők részére ajánlott.

Balogh Gyula Bogumil
2400 Dunaújváros Vasmű út. 65. VIII. e. 2
Tel: 06 25 408-822 Mobil: 06 20 255 2253
Email: bogumil2400@chello. hu



További információk: http://www.pointernet.pds.hu/bogumil/index.html







Egyedi keresés a POINTERNET Diéta oldalaira vonatkozóan



Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása



Elhízás, Étrendek,Egészséges táplálkozás, Táplálkozási ajánlások, Testtömeg meghatározás,Diéta, Fogyókúra, Méregtelenítés,Wellness,Fittness, Tanácsok a táplálkozással kapcsolatban, Tesztek, Táblázatok, Evés zavarok, Emésztési zavarok, Fogyasztószerek, Táplálkozás kiegészítők, Gyógyhatású készítmények, Szolgáltatók, Fogyasztó készülékek,Táplálék kiegészítő termékek,

powered by Pointernet-DB Kft.

E-mail:pointernet@t-online.hu