A kövérség a modern társadalom egyik legnagyobb egészségügyi problémája. Az elhízásnak a gyomorba helyezett ballonnal (intragastric balloon, IGB) történő kezelését átmeneti segítségként fejlesztették ki. Ennek elsődleges célja azoknak a kövér embereknek a fogyasztása, akiknél a klinikai kezelés eredménytelen több volt orvosi szakma közreműködése ellenére is, illetve a túlságosan elhízottaknál nagy a sebészi beavatkozás kockázata. Mindezek mellett a különféle IGB eljárások hatásossága, összehasonlítva a hagyományos módszerekkel, valamint egymással, egyelőre bizonytalan.
A szerzők célja az volt, hogy felmérjék az IGB hatásait az obesitás kezelésében.
Ennek érdekében tanulmányokat kerestek a MEDLINE, az EMBASE, a LILACS, a The Cochrane Library és más elektronikus adatbázisokban. Tovább átnézték a talált cikkek és a folyóiratok irodalomjegyzékeit, valamint személyesen megkerestek kutatókat is.
Azokat a randomizált és majdnem-randomizált vizsgálatsorozatokat válogatták ki, melyek megfeleltek a fentebb vázolt követelményeknek. Mivel a rövid távú, sikeres testsúlycsökkentés gyakori, ezért olyan tanulmányokat választottak ki, amelyek legalább négy hetes utánkövetésről számolnak be.
Egymástól függetlenül két szerző kivonatolta az adatokat és másik kettő ellenőrizte azokat. Ugyancsak két szerző mérte fel a vizsgálatok minőségét.
Kilenc randomizált és kontrolált vizsgálatsorozatot találtak, összesen 395 betegről. A kilencből hat tanulmányban az utánkövetési idő kevesebb volt, mint egy év, a leghosszabb pedig kettő. A feldolgozott közleményeknek csupán egy harmadánál értékelték alacsonynak az elfogultsági kockázatot. Semmiféle információt nem találtak az életminőségről, a teljes mortalitásról és a morbiditásról. A hagyományos kezeléshez képest az IGB nem hozott meggyőző bizonyítékot nagyobb súlycsökkenésről. Viszont az intragasztrikus ballon alkalmazása során előfordultak szövődmények, nem egyszer súlyos természetűek. A kisebb komplikációk kockázata, pl. gyomorfekély és eróziók, szignifikánsan emelkedett.
Végkövetkeztetés: Ebben az áttekintésben kevés döntő értékű bizonyíték található, mivel az IGB-re vonatkozó vizsgálatsorozatokban nagy a heterogenitás mind módszertani, mind klinikai szempontból. Sőt néhány tanulmányban leírják, hogy a testsúly csökkentéséhez és ennek fenntartásához még szükséges az étkezési szokások megváltoztatása egy jól megtervezett diéta- és életmódprogram alapján. Maga az IGB egyedüli alkalmazása és behelyezése biztonságosak tűnik. Azonban a ballon-módszer kisfokú előnyei mellett figyelembe kell venni a költségeit az étkezési és az életmód-szokások változtatásaival szemben.
|