Elhízás

Tartalomjegyzék A fogyókúrázó lányok szervezetében nincs elegendő létfontosságú tápanyag Utolsó lap

A boldog párkapcsolat hizlal



Azok, akik boldog párkapcsolatban élnek, hajlamosabbak az elhízásra, mint az egyedülállók.

Ennek elsősorban a párkereső konkurencia által gyakorolt nyomás az oka - derítette ki egy német professzor.

Thomas Klein, a Heidelbergi Egyetem szociológusa kétezer résztvevővel készített reprezentatív felmérést. Minél erősebb volt a konkurencia, annál inkább vigyáztak súlyukra a szinglik, hogy vonzóak maradjanak - ismertette az eredményt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). A párok ugyanakkor nyugodtan hátradőlhetnek, és kedvük szerint nassolhatnak - legalábbis az első krízisig, ekkor ugyanis az ő súlyuk is csökken.

Az utóbbit az is indokolhatja, hogy ilyenkor gyérülnek az együttes étkezések, vagy a problémák pszichoszomatikusan hatnak, de lehet a fogyás felkészülés a párkeresésre is. Alacsonyabb súllyal megnő az esélye, hogy valaki horogra akadjon. Minél gyengébb a konkurencia nyomása, annál inkább eltörpülnek a különbségek az egyedülállók és a párok között a kutatás szerint.

A szociológus azt is megvizsgálta, hogy miért hasonló gyakran a párok tagjainak formája. Úgy tűnik, ezért nem a kapcsolat során végbemenő alkalmazkodási folyamatok tehetők felelőssé, hanem már a párválasztás maga: a soványak ugyanis általában soványakat, míg a kövérek inkább kövéreket választanak.


 









Egyedi keresés a POINTERNET Diéta oldalaira vonatkozóan



Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása



Elhízás, Étrendek,Egészséges táplálkozás, Táplálkozási ajánlások, Testtömeg meghatározás,Diéta, Fogyókúra, Méregtelenítés,Wellness,Fittness, Tanácsok a táplálkozással kapcsolatban, Tesztek, Táblázatok, Evés zavarok, Emésztési zavarok, Fogyasztószerek, Táplálkozás kiegészítők, Gyógyhatású készítmények, Szolgáltatók, Fogyasztó készülékek,Táplálék kiegészítő termékek,

powered by Pointernet-DB Kft.

E-mail:pointernet@t-online.hu