Ahhoz, hogy a várható változásokkal és a belőlük fakadó lehetőségekkel tisztában legyünk, ismerni kell az Unión belüli erdőgazdálkodás fő jellemzőit, az azt szabályozó politikai és jogi hátteret, azaz azt a környezetet, amelynek részévé fogunk válni. A lehetőségek kihasználásának mértéke nagyban függ attól, hogy mennyire ismerjük és értjük a minket körülvevő új világot.  

A következőkben leírtak nem elsősorban a mindennapi teendőkben való eligazodást kívánják elősegíteni, sokkal inkább olyan általános, szemléletalakító ismereteket tartalmaznak, amelyek hosszú távra való gondolkodásunkhoz szolgáltathatnak alapot. Az elemzéshez felhasznált információ forrása részben a FAOSTAT adatbázis, részben a FAO/ENSZ EGB mérsékelt és boreális övi erdőleltárának adatbázisa (TBFRA2000), valamint az Európai Erdők Védelmének Miniszteri Konferenciái titkárságának jelentése (Európa Erdeinek Állapota 2003-ban), az adatok vonatkozási időszaka az 1996-2002 közötti időszak. A Magyarországra megadott értékek különbözhetnek a nemzeti statisztikákban szereplőktől, mivel ezek az értékek a nemzetközileg elfogadott definiciók szerint korrigáltak.

Az Európai Unió és a csatlakozó országok erdőgazdálkodása

Elöljáróban szükséges leszögezni azt, hogy a 15 országból álló Unió erdészeti szektorát rendkívül nehéz általánosságban jellemezni, hiszen az már csak természtföldrajzi okok miatt is nagyon sokszínű, ráadásul az eddigi működés során határozott politikai szándék mutatkozott arra, hogy erdészeti kérdésekben a tagállamok nagyfokú önállóságot tanúsíthassanak. Emiatt az erdészetet nem uniós szintű erdészeti politika, hanem egy annál lazább keretet biztosító eszköz, az Erdészeti Stratégia szabályozza, a kimondottan erdészeti célú uniós jogszabályok száma pedig viszonylag csekély, tágabb teret engedve ezáltal a nemzeti jogszabályoknak. (Fontos megjegyezni azonban, hogy az Erdészeti Stratégia első öt éves működésének tapasztalatait éppen most kell levonni, és ezen értékelés során mind gyakrabban vetődik fel a gondolat, hogy szükség lenne az erdészet környezeti, társadalmi és gazdasági vonatkozásait is magában foglaló, az ágazat szerepét az eddigieknél nagyobb mértékben elismerő politikai és jogi eszközök megalkotására is. Ez egyszerűbben fogalmazva az erdészet határozottabb közösségi szintű elismerését és ennek megfelelően változó nemzeti szintű szabályozást jelentene.)

Az Unió egészét jellemző számok értelmezésénél nem szabad elfelejteni azt, hogy azok, mint minden átlagszám, elfedik a változatosságot, hiszen például ha az oly sokszor emlegetett átlagos erdősültségről beszélünk, abban benne foglaltatik Finnország, amely majd’ 70 %-os erdősültségével a világ legerdősültebb országa, és mondjuk Írország is a maga 8 %- ával. Ilyen okok miatt az EU-t jellemző mutatószámokra a legtöbb esetben nem szabad úgy tekinteni, mint kívánatos, vagy célul kitűzendő állapotok mérőszámaira, csupán az általános tájékozottsághoz tartozó ismeretként kell kezelni azokat. A 15 tagú Európai Unió (EU15) a világ 3.9 milliárd ha-nyi erdővagyonából mindössze 114 millió ha-ral részesedik, s a 25 tagúvá bővülés után is csak mindössze138 millió ha-t, csupán 6%-nyi területet tudhat magáénak. A 25 tagú Unióban (EU25) a világ lakosságának alig több mint 7%-a, 450 millió ember él. Joggal vetődhet fel hát a kérdés, hogy akkor miért is lehet jelentős ez a térség egyáltalán. A magyarázat rendkívül egyszerű: a világ 36000 milliárd euróra becsülhető nemzeti össztermékéből (GDP) 9000 milliárd eurónyi az Unióban képződik, az erdészet és a kapcsolódó ipar termelése nagy intenzitású és viszonylag magas a fafelhasználás. Ugyancsak fontos jellemvonás, hogy az egész térségben viszonylag magas a népsűrűség, erősen urbanizálódott ipari társadalmakról van szó, amelyekben az emberi jelenlét annak minden pozitív és negatív hatásával együtt történelmi léptékkel mérve is jelentős múltra tekinthet vissza.

Éppen ez a múlt vezetett el a tartamos erdőgazdálkodás jelentőségének felismeréséhez, és nem véletlen, hogy magának az erdészeti szakmának a bölcsője is ez a térség, jelesül a közép-európai régió volt. Szintén nem véletlen az, hogy az e gondolatkörből kifejlődő fenntartható erdőgazdálkodás iránt is – mely tulajdonképpen a klasszikus tartamosság gondolatának kiterjesztése a teljes erdei környezeti rendszerre, annak valamennyi javára és szolgáltatására –erős elkötelezettséggel viseltetik az Unió és annak valamennyi jelenlegi és leendő tagországa is. A bővítéssel az EU jelenlegi 114.2 millió ha-nyi erdőterülete 20.8%-kal, 23.8 millió ha-ral növekszik. Meg kell említeni azt is, hogy a 10 csatlakozó ország közül az erdővagyon nagyságát illetően két ország, Ciprus és Málta elenyésző jelentőségű, ugyanakkor környezeti szempontból éppen e két ország bír különleges jelentőséggel, mivel erdeik zöme határtermőhelyen élő, sérülékeny ökoszisztémának minősül. Az EU15 erdősültsége 35.3%, a csatlakozó országoké 32.3%, azonban mindkét csoportban nagyon nagy a változatosság, az Unióban a két szélsőértéket Finnország (65.2%) és Irország (8.9%), a csatlakozó országok között Szlovénia (56.4%) és Málta (0.9%) képviseli (1. ábra).



Magyarország a maga 20 %-os erdősültségével kétségtelenül a kevéssé erdősült országok csoportjába tartozik, a 25 tagország között ez az érték a hetedik legalacsonyabb. Érdekesség, hogy Lengyelország, amely önmagában a csatlakozó országok teljes erdőterületének 38%-ával rendelkezik, erdősültség tekintetében (29.1%) nem éri el az országok átlagát. Fontos megemlíteni, hogy az erdőtakaró mindkét országcsoportban évtizedek óta növekszik, elsősorban a szakszerű gazdálkodásnak és a kiterjedt erdőtelepítési programoknak köszönhetően (2. ábra). A hazai erdőtelepítési lehetőségek szempontjából fontos tudni azt, hogy elsősorban a Földközi tenger melléki országok, Franciaország, Írország és az Egyesült Királyság nagy erdőtelepítők, de a csatlakozó országok között Észtország, Lengyelország, Lettország és Litvánia is legalább a hazai volument elérő vagy azt meghaladó erdőtelepítést végzett az elmúlt időben, így tehát a telepítési célú uniós pénzforrások felosztása során erős konkurrenciára számíthatunk.



A sajtóban is nagyon sokszor elhangzik az a kijelentés, hogy Magyarország erdősültségét az EU csatlakozás miatt emelni kell, illetve, hogy az EU ilyen vagy olyan minimális erdősültséget követel meg. Ez óriási tévedés, hiszen az Unió ilyen küszöbértéket egyetlen tagországával szemben sem támaszt! Erdőtelepítésre nem azért van szükség, mert brüsszeli Bizottság vagy az EU bármely szerve így rendelkezne, hanem mert az fontos az élhető vidék és az ország környezeti állapota szempontjából. Az Unió e téren nem elvárásokat támaszt, hanem lehetőségeket biztosít, de hogy azzal a tagországok hogyan élnek, az kizárólag az ő belső ügyük. Az EU15 élőfakészlete jelenleg mintegy 15 milliárd m3, amely a bővítés során 36 %-kal, kb. 5.2 milliárd m3-rel fog növekedni. Látható, hogy az élőfakészlet növekedése meghaladja a terület növekedését, azaz az új tagországok magasabb élőfakészletű termőhelyekkel rendelkeznek. Még szemléletesebben mutatja ezt a tényt a fajlagos, hektáronkénti előfakészlet, amely az EU15-ben 130.8 m3, a csatlakozó országokban 216.8 m3.



Az erdészet szempontjából nemcsak az erdőterület adatai fontosak, hanem annak a társadalomnak is, amely ezekért az erdőkért felelős. Az EU15 lakossága 376.9 millió, melyet a csatlakozó országok 19.9 %-kal, 74.7 millió fővel fognak növelni. Az egy főre eső erdőterület az EU15-ben 0.30 ha, a csatlakozó országokban 0.32 ha (Magyarországon 0.18 ha), ami közel azonos viszonyokra engedne következtetni, azonban a jelenlegi Unióban ez kizárólag a két skandináv ország, Finnország és Svédország alacsony népességének tudható be (3. ábra). A fenntartható gazdálkodás finanszírozása szempontjából az is iránymutató, hogy mekkora az egy főre eső nemzeti össztermék (4. ábra). Sajnos itt még markáns különbség mutatkozik a két országcsoport között. Míg a jelenlegi tagországokban ez az érték 22485 euró, addig a csatlakozó országokban 8470 euró, ráadásul a két tartomány között nincs átfedés, azaz a „legszegényebb” EU tagország, Portugália (16441 euró) is „gazdagabb”, mint a „leggazdagabb” csatlakozó ország, Szlovénia (15657 euró).



Magyarország a csatlakozó országok között 11210 euró egy főre eső nemzeti össztermékével a harmadik helyen áll Szlovénia és Csehország mögött. Az erdő tulajdonviszonyai hosszú idő óta az érdeklődés középpontjában állnak. Elmondható, hogy az EU15 országaiban 35% a közösségi, és 65% a magánerdő aránya, míg a csatlakozó országokban majdnem fordított az arány, 60/40%. Természetesen a kép itt is változatos, hiszen például Németországban, Görögországban, Hollandiában vagy Írországban a köztulajdonban álló erdő aránya meghaladja a magántulajdonúét, Szlovéniában pedig a magántulajdon aránya magasabb, mint a köztulajdoné. Összességében mégis az mondható el, hogy a csatlakozással a köztulajdonú erdő részaránya növekedni fog. Ez abból a szempontból jelentős, hogy az EU támogatási koncepciója arra alapul, hogy köz-, de különösen állami tulajdon esetén egyes piaci keretek között el nem látható feladatokat költségvetési forrásból kell finanszírozni, támogatást nyújtani pedig az alapvetően piaci viszonyok között tevékenykedő magántulajdonnak kell akkor, ha a piaci szabályozás nem a társadalmilag kívánatos irányba mozgatna.

Az EU támogatási rendszere tehát nemcsak tevékenységek szerint differenciál, hanem azt is figyelembe veszi, hogy a tevékenységet ki végzi. A csatlakozó országok között többen, így Magyarországon is szektorsemleges támogatási rendszer működött, amely kizárólag a tevékenységre tekintettel határozta meg a támogathatóságot. A tulajdonviszonyokkal kapcsolatban fontos megemliteni, hogy a csatlakozó országok sokkal elaprózottabb birtokszerkezettel rendelkeznek, mint az EU15 országok. Míg előbbi csoportban 3-4 ha az átlagos birtoknagyság, addig az EU15-ben ez 13.6 ha. Ráadásul a kárpótlási, tulajdonváltási folyamat még nem fejeződött be valamennyi csatlakozó országban, így többükben további mozgások várhatók, melyek mind az állami, mind a magánszektor szerepváltozását maguk után vonhatják. Ugyancsak az átalakulási folyamat velejárója az úgynevezett érdektelen erdőtulajdonosok magas aránya.

Ez abból fakad, hogy a birtokszerzés, mint késztetés sokkal erősebben működik, mint a birtoklással járó felelősség gyakorlási szándéka, különösen, ha ehhez hiányzik a kellő gazdasági motiváció. Sokszor hallható, hogy Magyarországon is mintegy 250-270 ezer ha ún. rendezetlen tulajdonú erdő van. Ez részben a tulajdonváltási folyamat elhúzódásának, részben az érdektelenségnek tudható be. Ez az arány kétségtelenül magas, de az EU tagországok tapasztalata azt mutatja, hogy egy ilyen társadalmi- gazdasági berendezkedés mellett 5-10 %-nyi kezeletlen, érdektelen tulajdonosok tulajdonában levő erdővel mindenképpen számolni kell. A jelenlegi Unió fakitermelése évi 327 millió m3, a csatlakozó országoké 90 millió m3. Már az élőfakészlet adatoknál látható volt, hogy a csatlakozó országok erdei termékenyebbek, így nem meglepő, hogy a bruttó növedékhez viszonyított fakitermelési lehetőséget az Unió tagországai nagyobb mértékben használják ki (5. ábra).



A fenti fakitermelés a növedékhez viszonyítva 61.1 %, míg a csatlakozó országokban ez az arány mindössze 46.6 % (Magyarország esetében az arány 60.9 %). A jelenlegi EU szinthez hasonló intenzitást feltételezve az EU25 fakitermelése elérheti a 450 millió m3-t. Az erdészet gazdasági és társadalmi szerepének helyes megítéléséhez segítséget nyújthatnak a foglalkoztatási adatok is (6. ábra). Míg az EU15- ben ezer ha-ra 2.4 fő a teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatott, addig a csatlakozásra váró országokban ez az érték 7.7 fő (Magyarország esetében 7.9 fő). A foglalkoztatási adatok általában nagy bizonytalansággal terheltek, azonban itt a különbség olyan számottevő, hogy



mindenképpen el kell gondolkozni azon, vajon az ágazat átstruktúrálódása már valóban befejeződött-e, illetve, hogy hosszú távon képes lehet-e az ágazat ilyen mennyiségű foglalkoztatott eltartani úgy, hogy közben versenyképes marad más tagországokkal. A csatlakozó országok azonban nem csupán hektárban és m3-ben mérhetően gyarapítják a közösséget. Rendkívül sok különlegesen értékes élőhellyel és ökoszisztémával lesz gazdagabb a kibővített Unió. Az EU15-ben ugyan 5.7 millió ha úgynevezett háborítatlan erdő található, ez azonban szinte teljes egészében a Skandináv félszigeten terül el (Finnország és Svédország), a többi 13 országban csak 134 ezer ha háborítatlan erdő maradt. A csatlakozó országok 247 ezer hektárral fogják gazdagítani a biológiai sokféleség egyik legfőbb forrásaként számontartott majdnem őserdőket. Az ember és erdő egymásra hatását más oldalról bemutató mérőszám az ültetvényerdők aránya. Ez az érték az EU15-ben 9.6%, a csatlakozó országokban 3.9%.

Ezek a mérőszámok azt mutatják, hogy a jelenlegi tagországokban a hosszú emberi tevékenység hatására markánsabban alakult át az erdőtakaró, az új tagországok tehát éppen e tekintetben jelentkeznek pótolhatatlan értékekkel. Sok szakmai és nem szakmai vita tárgya a védett területek helyes aránya. E kérdésben sokszor és sokan hivatkoznak külföldi példákra, holott a számok emlegetése önmagában semmire sem adhat magyarázatot. Vegyük példának Szlovákia és Szlovénia esetét. Míg előbbiben 41.2% az ún. IUCN védelmi kategóriákba eső területek aránya, utóbbiban pedig csupán 7.2%, az erdőkezelés módja mégis olyan, hogy Szlovákia éves bruttó növedékének 62.7%-át termeli ki, Szlovénia pedig csak 37.7%-át, ráadásul mindkét ország rendkívül magas szakmai kultúrával és magas színvonalú erdőgazdálkodással rendelkezik. Tehát nem a védett területek mennyisége vagy aránya a döntő, hanem az, hogy az adott országnak legyen határozott elképzelése arról, hogyan védheti meg leghatékonyabban természeti erőforrásait, s a védelmi rendszereket e célkitűzések szolgálatába kell állítani.



Az erdőre alapozott gazdasági tevékenység főbb jellemzői Az erdőre alapított ipar legjelentősebb ága a fafeldolgozás, azonban a jelenlegi és a csatlakozó tagországok között jelentős különbségek mutatkoznak műszaki színvonal és tőkeerő tekintetében. A csatlakozó országok feldolgozó ipara ugyanis a gazdasági átalakulás időszakában nem tudott megfelelő ütemben fejlődni, sőt sok esetben inkább visszafejlődött, így a magasabb feldolgozottsági szintű termékek helyett elsősorban a nyersanyag, azaz gömbfa értékesítéséből származik jövedelmük. Külkereskedelmükben az export jelentősen meghaladja az importot (néhány ország esetében a teljes fakitermelés több, mint fele exportra került), a célországok pedig döntően az Unió országai voltak. Különösen nagy exportőrök Csehország, Észtország és Lettország, egyenként közel 3 millió m3 gömbfa exporttal.



Biztosra vehető, hogy a bővítés egyúttal a piacok bővülését is maga után fogja vonni, annak minden gazdaságélénkítő hatásával együtt. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a csatlakozó országok fűrészáru felhasználása (0.1 m3/fő/év) jelenleg csupán fele az EU tagországokénak, a papíripari termékek fogyasztása (60 kg/fő/év) esetében ez az arány mindössze egyharmad. Ugyancsak csekély a különböző lapok és lemezek fogyasztása. Összességében a nyomda- és bútoripart is ideszámítva mintegy 30000 vállalkozásból áll a csatlakozó országok erdőhöz kapcsolódó ipara, azonban a már említett technológiai fogyatékosságok és a túl sok kisüzem miatt versenyképességük erősen megkérdőjelezhető.

Az a körülmény, hogy a csatlakozó országok jelentős favagyonnal rendelkeznek, a faanyag árak még alatta maradnak az EU-n belüli áraknak, továbbá a munkaerő olcsóbb, mint az EU15 országaiban, valószínűsíti azt, hogy a tőke az új tagországok felé fog áramlani és a feldogozóipar fejlődését fogja eredményezni. A kibővített EU erdészeti ágazatának még egy különleges vonását kell megemlíteni. Mint az már az erdővagyonnal kapcsolatban elmondottakból is látható volt, az EU25 nyersanyagból (faanyagból) és faipari termékekből közel önellátó lesz, s mint ilyen, egészen különleges helyet fog elfoglalni a világban nemcsak gazdasági vonatkozásban, de a környezetért érzett felelősség vonatkozásában is. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy középtávon az EU további bővítése is várható, és a tagjelölt országok, Bulgária, Románia és Törökország rendkívül jelentős erdőterülettel és favagyonnal rendelkezik.

A csatlakozás várható hatásai Az Unió bővítése nemcsak a csatlakozó országok számára nyit új lehetőségeket, hanem a mostani tagországok is számos kedvező hatással számolhatnak. Az eddig elmondottak összefoglalásaként megállapítható, hogy a kölcsönös előnyök sorába tartoznak: • A háborítatlan és természetközeli erdők területének gyarapodása; • Az erős szakmai hagyományokkal és a fenntartható erdőgazdálkodás iránti elkötelezettséggel rendelkező szakembergárda, és a többcélú erdőgazdálkodással és az erdőműveléssel kapcsolatos magas szintű szakmai ismeretek megjelenése az Unión belül; • A fa, mint megújítható természetbarát nyersanyag fogyasztásának a növekedése és a helyettesítő anyagokkal folytatott versenyben a pozíciók javulása; • Önellátóvá válás számos fatermék esetében; • Bővülő piacok és megélénkülő beruházás, a feldolgozóipar modernizációja. Várhatók azonban olyan változások is, amelyek elsősorban a csatlakozó országok számára kedvezőek. Mindenképpen számolni lehet azzal, hogy az erdészet szerepe a vidékfejlesztéshez kapcsolódóan felértékelődik.

Ennek legközvetlenebb jele a mezőgazdaság szerkezetváltásával kapcsolatban is támogatott erdőtelepítés, mely részben az országok környezeti állapotának javítását célozza, részben pedig a vidék népességmegtartó erejének fokozására szolgál. Természetesen az erdőtelepítés önmagában nem tudja ez utóbbi problémát megoldani, ezért szükség és lehetőség van az erdőre alapozott ipar, különösen annak kisüzemei fejlesztésére is, mely folyamatos munkaalkalmat és jövedelmet biztosíthat akár önállóan, akár más mezőgazdasági tevékenységek kiegészítéseként. A csatlakozás után az új tagországok részesülhetnek azokból a forrásokból is, amelyek olyan közösségi szintű programok finanszírozását szolgálják, mint a természetvédelem, erdővédelem, erdőtüzek elleni védekezés, és részesei lehetnek a nagy kutatási programoknak is. A csatlakozás mindenképpen meggyorsítja az ún. piaci eszközök használatának elsajátítását, melyek a megalapozott szaktudással és helyes szakmai gyakorlattal párosulva nagymértékben fokozhatják a jövedelmezőséget és a versenyképességet.

A kedvező hatások azonban nem jelentkeznek automatikusan. A bővítés eredményeképpen az Unió nemcsak gazdagabbá, de heterogénebbé is válik. A csatlakozó országok felkészülése jogi és gazdasági értelemben sikeresen befejeződött, de további fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a midennapi feladattá váló uniós egyeztetésben sikeresen képviselhessék álláspontjukat és a belső folyamatok egyenrangú résztvevőjévé váljanak. Ez egyúttal feltételezi az Unió belső rendszerének a fejlődését is, hiszen a 15 ország között még elfogadhatóan működő mechanizmusok 25 ország esetében veszthetnek a hatékonyságukból, azok az eszközök pedig, amelyek már eddig is mutattak bizonyos fogyatékosságokat, a kibővített közösségben mindenképpen továbbfejlesztendők, vagy megreformálandók. Végezetül egy gondolat: az Unió erdőgazdálkodásában a magántulajdonnak jelentős szerepe van. A magánbirtokok jelenlegi 7 milliós száma a csatlakozás után 10 millióra növekszik. Ez tízmillió szövetségest, de egyúttal tízmillió versenytársat is jelent. Ebben a környezetben csak megfelelő szintű ismeretek birtokában lehet sikerrel erdőgazdálkodni és az eddig tárgyalt lehetőségeket kihasználni. Az Unióba való belépéssel csak lehetőségek nyílnak meg, de a megvalósításról nekünk magunknak kell gondoskodnunk.

Budapest, 2004. január

Csóka Péter főigazgató

Állami Erdészeti Szolgálat



MAGÁN ERDÔTULAJDONOSOK ÉS GAZDÁLKODÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF PRIVATE FOREST OWNERS AND SYLVICULTURISTS IN HUNGARY
1021 Budapest, Budakeszi út 91.
Tel.: 391-4290, fax: 391-4299
e-mail: megosz@mail.datanet.hu

Felelős Kiadó: Luzsi József Sorozatszerkesztő: Dr. Sárvári János
A kiadványt támogatta:
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Önálló Osztálya
Az Erdészeti Lapok CXXXIX. évfolyam 2004. februári számának melléklete.
Nyomdai előkészítés és nyomás: Innova-Print Kft.