Harc a nappali uralmáért
   
   TARTALOM
   KIADÓ
   LAPKONCEPCIÓ
   MEGJELENÉSI IDŐPONTOK
   HIRDETÉSI ÁRAK
   TECHNIKAI  ADATOK
   ELŐFIZETÉS
   TERJESZTÉS
   ELÉRHETŐSÉGEK
   AKTUÁLIS SZÁM
IT-tükör 

IT kontra Philips & Co.: A számítástechnikai iparág minden erejével arra törekszik, hogy beférkôzzön a tévé körüli üzletágakba. A hagyományos konszerneknek már nem csak a kegyetlen árversenytôl kell tartaniuk.

Egy tányér rizspehelypanírba öltöztetett rombuszhal mellett Gerard Kleisterlee levetkôzte minden tartózkodását. A szűk körben elfogyasztott ínyencség élvezetét azzal csökkentette, hogy kijelentette: „Újra meg újra azt ígértük a fogyasztóknak, hogy a digitális forradalom egyszerűbbé és jobbá teszi az életüket, a valóságban ugyanakkor gyakran még inkább tovább komplikálta” – figyelmeztette iparági kollégáit a holland elektronikai multi, a Philips fônöke.

„Ha nem működünk még szorosabban együtt, könnyen kigolyózhatnak minket az egész iparágból.” Kleisterlee intelmei nem alaptalanok. Az iparág olyan ütközetek elôtt áll, amelyeknek nem a nagyobb piaci részesedés a tétje, hanem a szórakoztatóelektronika uralma. Ágazatidegen konszernek igyekeznek soha nem látott elszántsággal betörni a már jól bevált tévéiparba.

ARCHÍVUM    CIMLAPSZTORI   KIRAKAT   KORMÁNYZATI NEGYED  CÉGVILÁG  KARRIER  BEFEKTETÉS  TREND  EXTRA  ÉLETMÓD  ROVATOK    

Németországban a március közepén Hannoverben megrendezett számítástechnikai vásáron, a Cebiten kezdôdött a támadás. A Sony, Philips és társai menedzserei számára a számítástechnikai bejelentések már hadüzenetként csengnek. „A szórakoztatóelektronikára is kiterjesztjük a PC-forradalom dinamikáját” – fenyeget Paul Otellini, a chipgyártó Intel topmenedzsere. Carly Fiorina, a Hewlett-Packard (HP) fônökasszonyának hitvallása pedig: „tovább fokozzuk a digitális fordulatot a háztartásban, ahogy ezt tettük a gazdaságban is”.

A számítástechnikai iparág nagyasszonya szinte misszionáriusi igyekezettel hirdeti: „digitális forradalmárok vagyunk”. Michael Dell számára, aki néhány év leforgása alatt a világ legnagyobb PC-gyártójává küzdötte fel magát, az üzletág kiterjesztése „logikus következmény”. Dell már most az LCDmonitorok vezetô felvásárlójának érzi magát. „Ha beépítünk ezekbe egy tv-tunert is – teszi hozzá marketingfônöke, Mike George – egyszerűen lenyomjuk a szórakoztatóelektronikásokat.” Legyen szó a Microsoftról, a Motoroláról, a Fujitsu Siemensrôl, a Dellrôl vagy a HP-rôl, idén minden nevesebb számítástechnika cégnek új cél lebeg a szeme elôtt: a lakószoba meghódítása, ahova eddig szinte kizárólag csak a Sony, a Philips, a Panasonic és a Samsung juthatott be. Az amerikai piackutató intézet, az Isuppli szerint idén világszerte mintegy 246 milliárd dollár értékben vásárolnak a fogyasztók elektronikai berendezéseket saját használatra.

A DVD-lejátszókkal, LCD-tévékkel és digitális kamerákkal a lakószobák felszerelôi olyan húzótermékeket kínálnak, amelyek még hosszú ideig magas növekedési rátákkal kecsegtetnek. Nem így a számítástechnikában: a cégek és irodák messzemenôkig ellátottak, és leginkább utánpótlásba fektetnek. A fejlett ipari országoban az otthoni dolgozószobák is jól ki vannak stafírozva számítógépekkel, egyedül a notebookok iránti növekvô kereslet vitt egy kis lendületet az iparágba az elmúlt években. A magas nyereségű, zsíros éveknek mindenesetre vége. A kôkemény árversenynek köszönhetôen a Dellen kívül szinte egyetlen gyártó sem képes normális nyereségre szert tenni. Elsô lépésként a különbözô PCgyártók is elkezdtek manapság divatos LCD-tévéket árusítani.

A Dell 720 eurós, 43 centis, szélesvásznú LCD-tévéjével is rögtön küzdôárral szállt be a ringbe. „Olyan harc veszi itt kezdetét az új piacért, amilyen tíz évben csak egyszer van” – vélekedik a Philips menedzsere, Rudy Provoost. Bob O’Donnell piackutató szerint „tiszta vadnyugat” lesz eztán. A számítástechnikai ipar eddig is számtalan kísérletet tett arra, hogy a dolgozószobából áttörjön a nappaliba. Fôleg Bill Gates, a Microsoft nyughatatlan alapítója kutat már régóta új piacok után. Az elsô sikereket azonban csak az Xbox játékkonzol hozta meg. Azóta sokkal jobbak a számítástechnika esélyei. Fôleg abból profitál, hogy manapság szinte minden művészi termék lefordítható bitekre és bájtokra. Legyen szó zenérôl, fényképrôl, filmrôl, tévé- vagy rádióműsorról az interneten minden elérhetô digitális fájlként vagy adatfolyamként. A virtuális cserebörzék felvirágzásával pedig univerzális multimédia-gépezetté avanzsált a számítógép – legalábbis a fiatalabb generáció számára.

A tévé egyeduralmát azonban még nem sikerült megdöntenie a PC-nek. Ennek részben az is az oka, hogy egyelôre a háztartásoknak csak kis része rendelkezik szélessávú interneteléréssel, ami a multimédiás csodavilág alapfeltétele. Sok minden más is a számítógép ellen szól: csúnyácska dizájn, surrogó alaplapok, zajos ventillátorok. A számítástechnikai ipar azonban felismerte a gyenge pontokat. Az ágazat numero unója, az Intel azt ígéri, hogy az új chipek révén jelentôsen csökken a nagy képernyôk ára, a hűtés pedig csendesebb lesz. Hogy a fejlôdést ne gátolják a beszűkült látásmódú mérnökök, az Intel 200 millió dolláros alapot hozott létre az új technológiák fejlesztésének támogatására. A tervezett invázióhoz Bill Gates csôdítette össze a legnagyobb szövetséget.

Világszerte negyven PCgyártó vállalta, hogy számítógépeire a Microsoft által kifejlesztett szoftvert, a Windows XP Media Centert installálja. A támogatók között olyan óriások is megtalálhatók mint a HP vagy a Dell. A szoftver révén a számítógép egyszerre filmtár, zenegyűjtemény és fényképalbum. Mivel a Media Center elsô verziója nem váltott ki túl nagy lelkesedést, Gates a 2004-es kiadással javított a helyzeten. Ennél már nemcsak a számítógép monitorán jelenik meg a kiválasztott program, de igény szerint a tévé képernyôjén is. Így a kanapén ülve, egyetlen távirányítóval választhatjuk ki, hogy DVD-t vagy zenei CD-t, esetleg rádiót akarunk-e hallgatni vagy tévéfilmet felvenni, a winchesteren tárolt fényképeket nézegetni illetve az interneten szörfölni.

Már zajlanak a következô lépés elôkészületei: ekkor a számítógépnek már nem kell a tévé közelében állnia ahhoz, hogy multimédiás irányítóközpontként funkcionáljon. A Windows Mediával felszerelt PC az úgynevezett extenderboxokon keresztül, rádióhullámok segítségével a lakás bármely tévéjére át tudja vinni programját. A japán-német duó, a Fujitsu Siemens Computers (FSC) még egy lépéssel messzebb merészkedett a hagyományos üzletágtól. Activy Media Centerével Európa legnagyobb PC-gyártója egy olyan számítógépet dob a napokban piacra, amely optikailag is beleillik a nagyszoba képébe. A csak az e-mailek írásához szükséges, drót nélküli billentyűzet extra felszerelésként vásárolható meg. A Siemens-gép szíve a Windows egy speciális verziója, amelyet a felhasználó nem tud megváltoztatni. Ezáltal, vélekedik az FSC alelnöke, Björn Fehrm „szinte kizárt, hogy rosszul kezeljék a gépet, ugyanakkor sokkal egyszerűbben lehet a berendezés nyújtotta rengeteg lehetôséget kihasználni”. Néhány gombnyomás a távirányítón, és teljes tévésorozatokat tárolhatunk el a winchesterre, amelyet igény szerint kiírhatunk DVD-re is.

Ezzel kezdetét vette a két ágazat óriásainak harca, ugyanis hasonló készülékek szerepelnek a Sony, a Samsung és a Philips programján. Ôk is az Internetet tekintik a jövô programforrásának és szintén azon dolgoznak, hogy drótok nélkül kössék össze készülékeiket. A Sony és társai menedzserei mindeddig abból indultak ki, hogy az új konkurensek márkanevei vajmi kevés hatással lesznek a szórakoztatóelektronikai vásárlókra. Ez a reményük is elszállt azonban, amióta az Apple meglepô sikereket könyvel el hordozható zenelejátszójával, az iPoddal. A számítástechnikai óriás, a HP támogatásával, amely rövidesen saját márkanéven akarja forgalmazni az Apple iPod-ját, tovább erôsödhet az elôretörés. Az Apple ritkás értékesítési hálózatával ellentétben ugyanis a HP 176 ország 110 ezer üzletében van jelen, és digitális fényképezôgépei révén a számítógépet nem használók körében is ismert. Egyelôre nem lehet tudni, miként végzôdik a lakószobáért folytatott küzdelem.

Az azonban egyértelmű, hogy hihetetlenül felgyorsul a fejlôdési ütem, és drámaian kiélezôdik az árverseny. „Kiengedjük a vizet a profitmedencébôl” fenyeget a Dell alelnöke, Kevin Rollins. Bár a klasszikus szórakoztatóelektronikában is régóta kimondottan vékonyka az árrés, a PC-ipar módszereivel, amely szinte kizárólag ázsiai beszállítók elôre gyártott elemeibôl rakja össze a gépeket, még jóval tovább csökkenthetôk a termelési költségek és így az eladási árak is. A legtöbb elektronikai cég azonban nincs felkészülve erre. Termékeik jelentôs részét javarészt maguk állítják elô és csak az olyan klasszikus darabok gyártását helyezték ki, mint a videó vagy a képcsô. Éppen ezért a Philips fônöke, Kleisterlee már hosszabb ideje a konszern átalakítását sürgeti. Szerinte csökkenteni kell a saját termelést, és helyette a kutatásra, a marketingre valamint az értékesítésre kell koncentrálni. A Philips elsô embere számára egy bizonyos: ahhoz, hogy megállják a helyüket a most kezdôdô harcban, „át kell alakítanunk üzleti modelljeinket”.

Klaus-Peter Kerbusk © Der Spiegel

ARCHÍVUM    CIMLAPSZTORI   KIRAKAT   KORMÁNYZATI NEGYED  CÉGVILÁG  KARRIER  BEFEKTETÉS  TREND  EXTRA  ÉLETMÓD  ROVATOK    


powered by