Western kupasorozat
A tavalyi sikereken felbuzdulva,
amikor is
a helyi kezdeményezésű "kis"
versenyek,
lovastalálkozók, happeningek
rendkívül nagy
érdeklődésre találtak mind a
nézők, mind
az indulók körében, western kupasorozat
kerül
kiírásra szlalom, hordókerülés
és trail kategóriákban.
A kupasorozatban szereplő helyszíneken
természetesen
további versenyszámok is várnak
a lovasokra,
ezek kiírása azonban mindig az
adott verseny
rendezőjén múlik. Várhatóan idén
is lesz
egy-egy helyszínen team penning,
roping,
negyed mérföldes futam, kulcs,
tájékozódási
lovaglás, terep-trail, shooting,
lovasíjászat
és számos egyéb versenyszám,
a rendezők lehetőségeihez,
illetve az adott verseny hagyományaihoz
igazodva.
A fent említett három versenyszám,
tehát
a szlalom, a hordókerülés és
a trail azonban
valamennyi helyszínen lebonyolításra
kerül,
és ezekből az év végén az összesített
eredmények
alapján kupagyőzteseket is hirdetünk.
Mindhárom versenyszám amatőr
és haladó kategóriában
is lebonyolításra kerül. A kategóriákat
nem
feltétlenül külön-külön pályán,
de mindig
külön elbírálással rendezik meg.
Az országos
versenyen korábban már szalagos
helyezést
elért westernlovasok az adott
versenyszámban
csak a haladó kategóriában indulhatnak,
és
tőlük elvárható az is, hogy szabályos
öltözetben
és felszereléssel álljanak starthoz.
Az amatőr
kategóriában nemcsak western,
hanem angolos
felszerelésben is indulni lehet
a versenyeken.
Az országos versenyeken még nem
indult lovasok
a nevezéskor tetszés szerint
választhatják
az amatőr vagy a haladó kategóriát.
A 14 év alatti versenyzők az
amatőr kategóriába
sorolandók, de közülük a legeredményesebb
három versenyző minden alkalommal
külön díjszalagot
is kap.
Az év végi összesítésben mindhárom
versenyszámban,
amatőr, haladó és ifjúsági kategóriában
is
kupát kap az első három helyezett.
Az eredmények
számítása mindig ló-lovas párosra
vonatkozik,
az adott kategóriában elért minden
első helyezésért
10, és így tovább, minden 10.
helyezésért
1 pont jár, az indulók számától
függetlenül.
A versenyidőpontok összeállításánál
igyekeztünk
figyelembe venni valamennyi már
ismert hazai
western-versenyidőpontot, illetve
további
lovas programok idejét is.
Helyszínek, időpontok és szervezők:
május 28. Vácrátót, Veló Tanya (Mészáros György 06-30-950-3218)
(Western- és szabadidős Lovastalálkozó,
a
western számokon kívül lószépségverseny,
fogathajtás, íjászbemutató)
június 12. Felgyő (Ádori Attila 06-70-378-0170 és Pető Ferenc
06-20-209-4184)
(A felgyői lovasnapok keretében,
ahol borjas
számok, illetve a lovasnapokon
egyéb - pl.
fogathajtó, díjugrató - versenyek,
valamint
Irigy Hónaljmirigy koncert is
lesznek.)
június 19. Bugyi-Alsóványpuszta, Pa-Sa Tanya (Balogh Eszter 06-20-975-3437)
(Egynapos westernverseny, előző
nap ugyanitt
Gyermek Ügyességi Lovasverseny)
július 9. Isaszeg, Izsó Tanya (Izsó Attila 06-20-55-65-397 és Titz Sándor
06-30554-3502)
(Elsősorban gyorsasági számok,
1 mérföldes
futam, kulcs stb.)
aug. 6-7. Halászi, Babos Major (Simon Ervin 06-20-439-1506)
(A Szigetköz Lovastalálkozó keretében,
ahol
a kétnapos rendezvényen további
versenyszámok
- pl. lovasíjászat, tájékozódási
lovaglás,
díjugratás, fogathajtás, ügyességi
versenyek
- is megrendezésre kerülnek.)
aug. 27-28. Veresegyház, Medve-farm Tanya (Bagi Imre 06-30-533-2455)
(A Veresi Lovastalálkozó keretében
számos
programmal - gyorsasági és ügyességi
versenyek,
shooting, tájékozódási lovaglás
stb.)
szept. 4. Csengőd, Pető Ranch (Pető Ferenc 06-20-209-4184)
(Évadzáró, díjkiosztó, ugyanitt
rodeóverseny,
valamint pénzdíjas gyorsasági
és trail versenyek,
ráadásként Irigy Hónaljmirigy
élő koncert
a Buffalo Ranch támogatásával)
|