Lovas etológia






Tartalomjegyzék Utolsó lap

A háziasítás hatása a lovak viselkedésére, avagy miből lesz a rossz szokás?

Szerző: Szentirmai Eszter




A ló eredeti életformáját tekintve (mint a legtöbb növényevő) zsákmányállat, és ez meghatározta a faj evolúciós fejlődését, anatómiailag és pszichológiailag is e szerint alakult, szelektálódott az állomány. Mivel a lovaknak meg kellett védeniük magukat a ragadozóktól, csoportokba szerveződtek, és ezeken belül különböző szociális magatartásformák alakultak ki. A szervezett működést lineáris rangsor biztosította, minden egyed a maga pozíciójának megfelelően viselkedett. A csoport nagy előnye a „munkamegosztás”: nem kellett minden lónak egyfolytában a környezetét lesnie támadástól félve, néhány egyed (általában az idősebbek) figyelt, a többi nyugodtan táplálkozhatott, pihenhetett, stb. Élelemszerzés céljából nagy területeket kellett bejárniuk az egyes csoportoknak (a kutatások szerint az egy-egy csoport által uralt terület vagy „revier” mérete elérhette a 78 km2-t is – Schrenk, 1990), ehhez jól fejlett csontozatra és izomzatra, illetve az ezt kiszolgáló, sok mozgáshoz edződött légzőszervre és keringési rendszerre volt szükség. A természetes szelekció révén folyamatosan javult az állatok felépítése, fizikai képessége (mindig a jobbak maradtak meg, ők tudtak szaporodni), illetve erősödött bennük a szociális hajlam. A csoport működését biztosító magatartásformák egy része öröklődő ösztön, a többit az idősebbektől látva vagy saját tapasztalataikon okulva tanulták meg a fiatal csikók. A háziasított ló élete vadon élő társaiéhoz képest jelentősen megváltozott. A természetes módon legelőn tartott vagy vadon élő lovak akár napi 16 órát is eltöltenek a táplálkozással, mire felveszik a megfelelő mennyiségű tápanyagot, ehhez képest a koncentrált takarmányon tartott ló lényegesen hamarabb „végez”. Amíg a ló, mint haszonállat, egész nap munkát végzett, ez nem is volt gond, de a ma tartott lovak jó része nincs ennyire lefoglalva, az így felszabaduló idő pedig az unaloműző rossz szokások kialakulásának kedvez. A hobbiból tartott lovak többsége kevés munkát végez, napjait a boxban vagy karámban tölti. Az olyan lovardákban, ahol az állomány összetétele állandó, ki lehet alakítani együtt karámozható csoportokat, így a lovak élhetnek „társadalmi életet”, de állandóan változó állománynál balesetvédelmi és egészségügyi szempontok miatt ez nem lehetséges. Az ilyen helyeken arra kell törekedni, hogy ha nem is érhetnek egymáshoz az állatok, legalább lássák egymást, hiszen a szociális viselkedés gyakorlásának hiánya feszültségeket okozhat, agresszív viselkedést válthat ki az állatból. A ló életmódjának ezen változásai, a mozgástér korlátozása, a foglalkoztatás hiányából eredő levezetetlen energia és feszültség, és nem utolsó sorban a helytelen tartás és bánásmód különböző rossz szokások kialakulásához vezethet. A rossz szokásokra való hajlamot poligénes öröklődésűnek tartják, de kialakulásában szerepet játszik a társaktól (főleg az anyától) való eltanulás is. (Hecker, 1992) A legjellemzőbb, általában unalomból kialakuló rossz szokások az úgynevezett karórágás és a levegőnyelés, illetve a kettő kombinációja. A karórágó ló valamilyen tárgyra (etető, boksz szélére, karámfára) feltámasztja a felső állkapcsát, nyakát előrenyújtja, torkát kiöblösíti, és lenyeli a levegőt. Egyes lovak ezt eltérő módon, fejüket előre lengetve, szájukkal tátogva teszik meg ugyanezt. Ez a szokás komoly egészségügyi problémák forrása lehet: a levegő megtölti az állat gyomrát, így kevesebbet eszik, ez kondícióromláshoz vezet, súlyos esetben kólika előidézője is lehet. Szintén unalom, illetve túlfűtöttség lehet az okozója a szitálásnak (a ló hol egyik, hol másik elülső lábára nehezedik, oldalra himbálja magát) és a dobogásnak („istállójárás”). Ezeket a rossz szokásokat megelőzni rendszeres, elegendő munkával, lehetőség szerint sok társas karámozással, legeltetéssel lehet. Ha egy lónál megjelenik valamelyik probléma, még csírájában el kell fojtani, mert ha már rászokik, leszoktatni nagyon nehéz. A rossz tapasztalatok vagy a nem megfelelő bánásmód szintén sok magatartásbeli probléma előidézője lehet. Ha egy ló dominanciát mutat az emberrel szemben, az komoly balesetveszélyt jelent a lovas vagy a gondozó számára. Főleg a csikókori nevelés során szerzett tapasztalatok döntőek ebből a szempontból, fontos a határozottság és a szigorú következetesség. A csikó a szociális viselkedésformákat a vele együtt élő egyedektől tanulja el, környezetéből „lesi el” a mintát, és ez meghatározó lesz további élete során. Túlzott agresszív viselkedést a lovak egymással szemben is mutathatnak, ennek leggyakoribb oka a társas kapcsolatok gyakorlásának hiánya. Ha ez már csikókorban előkerül, a ló későbbi viselkedését is előrevetíti. Sajnos a probléma önmagát generálja: egy fajtársaival agresszív lovat nem fognak összeszoktatni más lovakkal, így nem fogja tudni megtanulni a megfelelő szociális magatartást. Szintén embert veszélyeztető rossz szokás a harapósság, rúgás, vágás. E tulajdonságok hajlama öröklődik, de kiváltó inger (pl. rossz tapasztalat) hiányában nem jelennek meg. Az ijedősség visszavezethető idegrendszeri terheltségre (ezáltal öröklődik), de gyakran valamelyik érzékszerv (általában a szem) gyengesége okozza. Van, hogy csak bizonyos helyzetektől fél a ló (pl. kötőfékszaggatás – lekötéstől való félelem), ezekben az esetekben fokozatosan hozzá lehet szoktatni a lovat a félelmet kiváltó ingerhez. Rossz tapasztalat (kemény bánásmód) vagy túlérzékeny száj vezethet a fej féltéséhez, ágaskodáshoz, sőt, gyakran az elragadás hátterében is ez áll. Ezek szintén következetességgel és óvatossággal kerülhetőek el.







Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása