Takarmányozás






Tartalomjegyzék Utazás teljes ellátással Takarmányozásra alkalmas füvek ismertetése Utolsó lap

A makroelemek szerepe a lovak takarmányozásában


Az ásványi anyagok lovak szervezetében betöltött funkciója igen sokrétû. Csontok alkotórészeként biztosíthatják a vázrendszer stabilitását, és építõkövei a fogaknak is. Szerepük van a lágy szövetek felépítésében, számos enzim aktivitásához elengedhetetlenül fontosak, és kihagyhatatlan alkotórészei lehetnek a szervezetben szintetizált vitaminoknak is, befolyásolják az izmok és idegek ingerületvezetési folyamatait, a sejtek ozmotikus viszonyait, valamint részt vesznek a sav-bázis egyensúly fenntartásában.




Az állati szervezetben kis mennyiségben (g/kg) jelenlévõ ásványi anyagokat makroelemeknek nevezzük. Noha ezen elemekbõl a napi szükségleti értékek viszonylag alacsonyak, takarmányaink gyakorta nem fedezik azokat, s így hiányuk hosszabb távon a szervezet nem kielégítõ teljesítõképességéhez, vagy akár megbetegedéshez is vezethet. Lovaink makroelem-ellátottságát laboratóriumi vizsgálatokkal ellenõrizhetjük, de bizonyos esetekben akár viselkedésük megváltozásából is következtethetünk ilyesmire. A szükséges kiegészítést a ma már nagyszámban kapható ipari termékek valamelyikének segítségével könnyedén megtehetjük, de léteznek bevált, olcsó, hagyományos megoldások is. Adagolásukat természetesen körültekintõen kell végeznünk, mert túletetésük akár komoly problémákhoz is vezethet.

Erõs csontok nélkül nincs egészség

Egyike a legfontosabb makroelemeknek a kalcium (Ca), mely a csontozat 35 százalékét adja, de emellett más fontos testi folyamatokban is nélkülözhetetlen szerepet játszik, szükség van rá az izom-összehúzódásokhoz és a véralvadásban is. A takarmányokban változó mennyiségben van jelen, a lovak klasszikus táplálékai (zab, széna, legelõfû) gyakran nem is biztosítják a megfelelõ mennyiséget. Felszívódásának hatásfoka mind az életkorral (fiatal szervezetben 70%, idõsebb lovaknál 50%), mind a takarmány fajtájával összefügg. Míg például a lucernaszéna, vagy a tejtermékek Ca-tartalmának akár 77 százaléka is hozzáférhetõ a ló számára, addig a leggyakrabban használt kiegészítõ, a takarmánymész esetében ez az érték csak 67 százalékos.

A hasznosulás mértékét emellett a táplálék oxalát és fitát koncentrációja, valamint a foszfor-tartalom kalciumhoz viszonyított aránya is befolyásolja. Összességében tehát, akkor járunk el biztonságosan, ha a felszívódás mértékét 50 százalékkal számoljuk. Túletetési kísérletek során, még a szükséglet ötszörösét adva sem tapasztaltak káros hatásokat, amennyiben a foszforellátás megfelelõ szintû volt. Hiánya viszont a csontok rendellenes fejlõdéséhez, illetve felnõtt korban elgyengüléséhez vezet, és akár sántaságot is okozhat. Az ellátás elégtelenségeire enged következtetni, ha az állatok az istálló meszelt falát nyalogatják, illetve rágcsálják.


Egy ló napi Ca vesztesége 20 mg/testtömeg kg, melynek pótlására minden állatnál szükség van. Átlagos méretû ló esetében, figyelembe véve az alaptakarmányok kalcium-tartalmát is, ez nagyjából napi 80 g (púpozott evõkanál) takarmánymésszel biztonsággal fedezhetõ. Megnövekszik azonban a napi szükséglet vehemépítéskor, a tejtermelés során, illetve a növekedés idõszakában. A vemhesség utolsó három hónapjában a kanca testtömegének minden kg-jára újabb 16 mg Ca-ot számolhatunk (legintenzívebb a csikó csontozatába való beépülés a 10. hónapban), azaz ilyenkor a szükséglet szinte megduplázódik. A laktáció során pedig a megtermelt tej minden kg-jára nagyjából 2,5 g takarmánymeszet kell adnunk. A növekvõ csikó testtömegének egy-egy kilónyi gyarapodásával 16 g kalciumot épít be szervezetébe, amihez ennek nagyjából a másfélszeresét igényli takarmányában.


Noha a munkavégzés szintén növeli valamelyest az állat kalcium igényét, ezt a megnövekedett takarmányfelvétel általában biztosítja.

A csontok egészségének biztosításában kiemelt szerepet játszó másik ásványi anyag a foszfor (P). Ez a makroelem adja ugyanis a csontozat tömegének mintegy 16 százalékát. Emellett nélkülözhetetlen az energianyerési folyamatokban, valamint egyes zsírszerû anyagok, fehérjék és az örökítõanyag elõállításában is. A megetetett foszfor értékesülése a korral, a takarmány fajtájával illetve a táplálék P-koncentrációjának függvényében változik. Átlagosan 35 százalékban szívódik fel a takarmányokból, de azok oxalát tartalma ennek hasznosulását is csökkentheti.


Lovak foszfor vesztesége mintegy 10 mg/testtömeg kg naponta, s ez az, amit mindegyiküknél pótolni kell. Ezt a mennyiséget, az általános lótakarmányok P-tartalmának figyelembevételével, a kiegészítésként adott 0,5 kg búzakorpa biztonságosan fedezi egy átlagos méretû kifejlett állat esetében. Túletetését célszerû elkerülni, még megfelelõ kalcium ellátás mellett sem tartalmazhat foszfort a napi étrend 1 százaléknál nagyobb adagban, káros következmények nélkül.


A foszfor igényt, akárcsak az elõbb tárgyalt kalciumét, növelik azok a tényezõk, melyek a vázrendszer növekedésével és fejlõdésével kapcsolatosak. A vemhesség utolsó három hónapjában, illetve a tejtermelés során ez átlagosan a kétszeresére emeli a szükségleteket, míg a növekedés idõszakában közel négyszeres ez az érték.

Kiemelten fontos odafigyelnünk a takarmányadagok Ca : P arányára. Ez, kielégítõ foszfor ellátás esetén, a kalciumot tekintve igen tág határok között mozoghat (növendékeknél még 6:1 sem okvetlenül káros), de sohasem lehet szûkebb, mint 1:1, mert ha a kalcium mennyiség önmagában még kielégítõ is volna, a többletként bevitt foszfor csökkenti annak felszívódását, s így áttételesen csontrendszeri problémákhoz vezet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a korpával is etetett lovak étrendjének okvetlenül fontos kalciumban gazdag komponenst is tartalmaznia, mely lehet esetleg lucerna, de leginkább takarmánymész, megfelelõ adagban.

Sótlanul nehéz élni

Számos élettani folyamat (sav-bázis egyensúly biztosítása, ozmotikus viszonyok fenntartása) egyik legfontosabb eleme a nátrium (Na). Kiegészítése minden korcsoportnál, illetve hasznosítási iránynál szinte mindig indokolt, mert az általánosan használt lótakarmányok igen kis mennyiségben (akár 0,1% alatt) tartalmazzák csak. Ezt tetézi, hogy a szervezetbõl naponta ürülõ mennyiség nagyon tág határok között mozoghat, nemritkán egyik napról a másikra megtízszerezve a szükségletet. Legnagyobb mértékben az izzadás növelheti a napi veszteséget, melyet elsõsorban a külsõ hõmérséklet, illetve a mozgás és a munka intenzitása befolyásol. Felszívódásának hatásfoka elfogadottan száz százalékos, az életfenntartás igénye napi 20 mg körüli, testtömeg kg-onként. Ez egy kifejlett, átlagos ló esetében 7,5 g-ot jelent naponta. Pótlása legegyszerûbben közönséges konyhasóval (NaCl) történhet, melybõl nagyjából 20 g elfogyasztása szükséges. A legcélszerûbb megoldás, ha ezt nyalósó formájában bocsátjuk az állatok rendelkezésére, nemcsak az állandó és korlátlan hozzáférés érdekében, hanem azért is, mert egyes gyártók só-tömbjeinek segítségével más fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket is könnyedén biztosíthatunk ezáltal (pl. jódozott nyalósó).


A nem kielégítõ ellátást szembetûnõ jele, amikor lovaink izzadságtól nedves tárgyakat nyalogatnak. Súlyosabb helyzetre utal, ha a bõr rugalmatlanná válik, de Na-hiányra következtethetünk az étvágy, vagy a vízfelvétel csökkenésébõl is. Végsõ esetben az izomösszehúzódások is rendellenessé válhatnak, mely mind a rágás megváltozásában, mind a mozgás bizonytalanná válásában megmutatkozhat.

A nátriummal megegyezõ élettani folyamatok résztvevõje a klór (Cl), és igen fontos a gyomoremésztésben, valamint az epe szintézisében is szerepet játszó sósav (HCl). Lovak esetében szükségleti értéket erre az elemre eddig még nem állapítottak meg, ahogyan hiányát sem írták le. Ennek alapján valószínûsíthetõ, hogy amennyiben a Na-igényt konyhasóval biztosítjuk, az minden esetben fedezi a szervezet Cl szükségleteit is.

Ha elegendõ friss ivóvíz áll rendelkezésükre, a lovak nagyobb mennyiségû konyhasót is elviselnek étrendjükben. Mindazonáltal a magas sókoncentráció az adott takarmány felvételének csökkenését idézheti elõ. Ezt a tényt használják fel egyes gyártók lótakarmányaik esetében, hogy az esetleges túletetést („bezabálást”) megakadályozzák.

Kisebb mennyiségben sem kevésbé fontos

További három ásványi anyagot sorolunk még karakterük alapján a makroelemekhez. Noha ezek napi bevitt mennyisége, illetve kiegészítésük szükségessége a hagyományos takarmányozás során kisebb mértékû, a szervezetben betöltött funkciójuk alapján jelentõségük nem kevesebb.

Egy átlagosan fejlett teljes korú ló, nagyjából 250 g magnéziumot (Mg) tartalmaz, melynek 60 százaléka a csontozatban található, a fennmaradó hányad pedig számos enzim megfelelõ aktivitásához nélkülözhetetlen. A hétköznapi lótakarmányok megközelítõleg 0,2 százalékot tartalmaznak belõle, mely 40-45 százalékban szívódik fel a szervezetben. Egyes, a különbözõ kiegészítõkben használt formáiból (magnézium-oxid, -szulfát, -karbonát) ennél azonban lényegesen magasabb, akár 70 százalékos hatásfokkal is értékesülhet.


Lovak napi Mg vesztesége 6 mg/testtömeg kg, ami egy átlagos felnõtt ló esetében 7,5 g bevitelét jelenti naponta. A szükségleteket mind a csontrendszer növekedésével, illetve kifejlõdésével kapcsolatos tényezõk, mind a munkavégzés növelik. A vehemépítés utolsó három hónapjában ez 5 százalékos növekményt, a laktáció során közel másfélszeres mennyiséget, a növekedés során pedig a gyarapodás minden kg-jára 1 g-ot jelent. Kifejlett egyedek munkavégzése napi 1-2 g-mal, azaz 13-26 százalékkal növeli az igényeket, különösen, ha az ilyen lovaknál fellépõ többlet energia-igényt zsír(olaj)-kiegészítéssel biztosítottuk.


Túletetésének káros voltáról nem állnak rendelkezésre adatok, hiányát idegesség, illetve ezzel összefüggésben fellépõ, indokolatlan izzadás jelezheti.

Vitaminok (biotin, B1-vitamin), aminosavak, valamint az inzulin fontos alkotóeleme a kén (S), melyek összesen akár a testtömeg 0,15 százalékát is adhatják (egy átlagos kifejlett lónál ez 75 g-ot jelent). Lovaknak elsõsorban szerves kénre van szükségük, ami megfelelõ fehérjeellátásuk biztosításával kielégíthetõ (cisztin, metionin). Vastagbelükben ugyan szintén van kéntartalmú aminosav szintézis, de ennek felszívódása és kihasználása csak korlátozott mértékû, ezért fontos a kiegyensúlyozott ellátás. Hiánya nem jellemzõ, nagymértékû túletetése (300 g színtiszta S) kólikás tüneteket, légzési bántalmakat okozhat, bár a határérték ma még pontosan nem ismert.

A konyhasó kapcsán korábban már tárgyalt folyamatok (sav-bázis egyensúly, ozmotikus viszonyok) megfelelõ mûködéséhez a szervezetnek káliumra (K) is szüksége van. Mivel a lovaknak viszonylag kis mennyiségben (testtömeg kg-onként 0,06 g) van rá szüksége, és a köznapi lótakarmányok megfelelõ mennyiségben tartalmazzák (szénafélék, olajos magvak 2%-ban, gabonamagvak 0,35%-ban), hiánya viszonylag ritka. Ha mégis fellépne, az elsõdlegesen étvágytalanságban mutatkozik meg, mely a kiegészítést követõen gyorsan megszûnik. Erre a célra mind a kálium-karbonát, mind a kálium-klorid megfelelõ források. Intenzív munkavégzés hatására az állatok igénye közel kétszeresére nõhet, de még ez is ritkán okoz problémát. A feleslegesen bevitt mennyiség a vizelettel könnyen és gyorsan távozik, de nagymértékû túletetés esetén szívproblémák fellépésével kell számolni.









Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása