
Lehet, hogy eredetileg is erre vágyik egy nő?
A módszer az, hogy általában nagyon kedves az ember a köznapi dolgokban, lovas oktatás közben stb. és gyakorlatilag rá sem néz a nőre, mint szexuális célpontra, gyakorlatilag észre sem veszi. Ha nők kerülnek szóba, akkor viszont nagy átéléssel nyilatkozik a cowboy a nőkről, mint a világon egyetlen imádható jelenségekről (a arab ló után persze, mert az abszolút elsőség miatta már foglalt).

Amikor látható, hogy már nagyon hiányzik a lánynak az elismerés (ezt, ha nem venné észre az ember akkor reklamálnak láthatóan is különböző trükkök bevetésével) akkor kap egy két rendkívül udvarias de formális dicséretet, és megint nem kell vele foglalkozni egy darabig. De annyira nem szabad vele foglalkozni, hogy rá sem nézel, sokszor elfordulni tőle 45 fokban, mint ha ott sem lenne (copyright by Monty Roberts).
Természetesen a popsiját nézegetni, stb. hiba, akkor is, ha tényleg iszonyatosan formás.
A lány lovas dolgait (hogy ül a lovon, milyen kecsesen próbál ügetni, minden marhaságot ki akar próbálni, amire nem is képes stb.) viszont agyon kell dicsérni, és a következő világbajnokot kell benne látni, és persze lelkesedni a lovas tehetsége iránt stb..

Erre nem bír általában magával, és a női valóságát is szeretné megdicsértetni.
Ezt nem kell észrevenni (tilos).
Mire felvonultatja az egész ruhatárát, már úgy jön lovagolni mintha bálba menne, feszes nadrágot vesz fel, láthatóan hajolgat előttünk (pata pucolás esetében különösen, hogy feszüljön minden), és hogy a kerek kis popsija kellő figyelmet kapjon.
Nem észrevenni!!!, ez a lényeg.
Ha már kezd sértődött képe vágni és beleköt az élőfába is, akkor:

Első kísérletként a cowboy behívja a szobába és mondja neki, hogy szedjen le minden kacatot magáról, mert szeretne valami szépet és érdekeset látni.
Ha tiltakozik (előfordul), vagy egyéb kifogásokat keres, akkor figyelemre sem méltatva ott kell hagyni a francba és tovább foglalkozni vele - kint, ha előkerül, mint lovassal (a visszautasítást nem is szabad emlegetni, - reklamálni tilos).
Ha megint előjön a figyelemfelkeltő viselkedésével, akkor várni kell egy kicsit és a következő alkalommal általában már nincs ellenállás, bűnbánó lesz és engedékeny.
A későbbiekben sem kell vele vacakolni, csinál mindent, amit csak kérnek tőle és azt is amit nem.
Ha másodszor is ellenállna, akkor egy hónap szünet, és kezdődik minden újra, de közben más lányokkal sem árt látványosan foglalkozni, vele meg csak a kötelező figyelem és nagy - nagy udvariasság és kedvesség legyen a jellemző (sértődöttség tilos, szomorúság tilos, reklamálás tilos, kiszúrni vele tilos)
Ha szemtelenkedik, akkor udvariasan szüneteltetni kell az egész kapcsolatot hivatkozva a túlterhelésre, a lovak sérülésére, stb. és látványosan előnyben részesíteni másik csinos lányt.
Az egész folyamat eltarthat kedvezőtlen esetben fél, egy évig is. Közben persze párhuzamosan több másikkal is kell foglalkozni, mert az idő drága.:)
A játék korosztálytól teljesen független érdekes módon, 1*-40 között ugyanazt csinálják, és nem is kell hozzá Brad Pitt kinézet (az úgy sem nagyon jellemző átlagosan).
A klasszikus felállás esetén, ha a cowboy nem fürdött egy hete, borostás, poros, ló szagú, stb. egy cseppet sem okoz problémákat.
Ha mégis lezuhanyozik, azt a legnagyobb elismerésnek veszik.
A játékhoz levetkőzni pld. teljesen felesleges és hátrányos is, mert a jelmez viselése kötelező
 (nagyítható)
(a Jacaru kalap legyen mindig rajtad, mert abban van a férfierő megtestesítve), az illúziót teljesen elrontaná egy megszokott meztelen férfi látványa, pláne ha nem talál meg semmit a lányon, amit illene.
Kedvező a helyszín, ha egy pár szalmabálára lehet feldobni a lányt és a cowboy állva végezze a dolgát (ha nagyon büdös lenne így azt nem is érzi a leányzó – praktikus szempont).
Extra szolgáltatás, ha illatos szénabálára dobják fel a lányt, mert azért az illat szempontjából kellemes, de hátránya hogy néha szúrja a popsiját, de ezt nem szokták kifogásolni.:)
Nagyon szép lányesetén ha nagyon udvarias a cowboy, akkor egy lótakarót lehet a popsija alá dobni, de ezzel vigyázni kell , mert elbízzák magukat.
Az eljárás velejárója hogy a cuccokat kíméletlenül!! le kell rángatni a lányról, nem baj ha elszakad ez az (pótolható) majd vesz másikat (Te ne pótold, a veszteséget másképpen kell rendezni). A csodálatos csipkés drága bugyitól megrettenő cowboy nagyon szánalmas jelenség - széttéped és kész.
Hasznos ha a cowboy nem hulla fáradt, és bír néhány menetet, pláne ha a lány is bírja.
A nyavajgó lány nem szokott megsértődni, ha kap egy párat a popsijára hogy tudja merre hány óra (imitálni is lehet), de arra vigyázni kell hogy ne merítsük ki a Btk. ide vonatkozó paragrafusait.
Stabilabb, már kipróbált kapcsolat esetében a kötőfékkel való oszlophoz rögzítés hasznos lehet (mindkét kezét) mert ez fokozza a kiszolgáltatottság érzését, és az izgalmakat is.
A Jacaru kalap csak ebben az esetben levehető és a lány fejére áttehető úgy hogy ne lásson semmit, mert ez egyrészt fokozza a kiszolgáltatottság érzését, másrészt érzi a finom borjúbőr illatát amit kezeltél méztartalmú bőrápolóval.
Ez függőséget is okoz a lányoknál, van aki már ágyban párnák között is hiányolni fogja, ha a kezdeti élményei csodálatosak voltak. Van aki vásárlás közben, amikor bőrcuccokat nézeget, az arcához szorítja őket és láthatóan másra gondol.
Extrém esetben a környezetben lévő lovászok, lovasok hallható közelsége nem akadály, ők már tudják, hogy a sikoltozás miatt nem kell hívni a mentőket.
A szakadtan és tépetten előkerülő lány, akinek tele van a haja szalmával, szénával, és nem találja a cipőjét sem, általában elégedetten kezd el összevissza kóvályogni a farmon mint aki másnapos, és általában éhes szokott lenni, esetleg szomjas is, ezért üveges (márkás) whiskyvel szokásos ellátni, amitől beájul egy nyugágyba és aznap már kevésbé locsog össze vissza.
A cowboynak nincs pihenő, mert az kiábrándító lenne a többi lovas lány részére, hanem keressen magának egy másik lányt, aki szeretne lovagolni tanulni, és mellesleg tanúja is volt az eseményeknek, ha távolról is – ebben az esetben hónapokat takaríthatunk meg, a Jacaru kalapnak hála…..
Ha a cowboy csak a Jacaru ausztrál kalap megvásárlásáig jutott el, és a többit nem próbálja ki, az is jó, - a kalap eladójának.
http://www.pointernet.pds.hu/lovaglas/lovasfotogaleria/australia/index.html

További információk: http://jacaru.com/index.html
|