Tisztelt olvasó!
Ez az oldal kisérle arra hogy egy adott nyilvános fórum, egy adott témával kapcsolatos beszélgetéseit moderálás nélkül közreadjuk, ha tartalmaz olyan részeket amit más is tud hasznosítani.
Az oldal tartalma folyamatosan változhat, ezért ha a téma érdekli, látogasson vissza máskor is..
Részletek / a teljesség igénye nélkül / a párbeszéd hiányzó elemeit megtalálja hivatkozási helyen.
Pknranch
Lovak, lókötők, meg a lelkük
------------------------------
Kicsit körülnéztem a "piacon" és az a véleményem alakult ki, hogy a lovagláshoz használt téli ruházat eléggé elnagyolt.
A kifejezetten komoly tereplovagláshoz pedig alig van használható felszerelés.
Aki nem akar megfagyni menet közben, az valamilyen öltözet mixet hoz létre, és azt több kevesebb (inkább kevesebb ) sikerrel használja.
Felvetettem ezt a problémát egy egy lovasboltnak és látszik hogy nem került még ez a probléma reflektorfénybe.
A lovardai lovagláshoz sem árt speciális felszerelés, de ott azért nem olyan nagy probléma ez. Nem tart a dolog túl sokáig, és intenzív a mozgás is. Túlélik a dolgot valahogy.
Ha viszont valaki két három órát van kint a terepen ls az idő hirtelen elromlik (eső, szél, hóvihar, stb.) akkor a lovas és a ló is nehéz helyzetbe kerülhet. Ha eltévednek véletlenül akkor meg viszonylag jó időben is lehet aggódni.
Kiváncsi lennék ki mit használ, mit tart jónak. Nekem is vannak már bevált cuccaim, aminek egy részét mindenki ismeri 8termocsizma) és van egy csomó amit nem nagyon.
Elhatároztam hogy összeírok mindent ami jól használható és a hideg mértékének megfelelően alkalmazni lehet, illetve azokat az eljárásokat is hogyan lehet előre felkészülni a dologra. Ezt majd felteszem a netre is természetesen.
Ha vannak új ötletek akkor érdemes ezeket összegyüjteni, mert a boltok válasza a problémára gyakorlatilag alig értékelhető.
A hozzászólás legutóbb C_R által Kedd. Dec. 22, 2009 1:53 pm-kor lett szerkesztve, összesen 1 alkalommal.
-------------------
Természetesen mindenki magáraszed egy csomó göncöt, amit jónak gondol. Fázni senki sem szeret ))
Csak az a gond, hogy az öltözékek is valamilyen célra lettek tervezve, és ennek megfelelően lehet szívni, ha nem olyat használsz mint amire szükség van. Egy egyszerű hálózsákot sem könnyű kiválasztani. Használtam olyat amiben a hóban is lehetett aludni és olyat is amiben nyáron is fáztam a sátorban.
A lovaglás elég speciális téma, nehezen hasonlítható a téli sportoknál használatos öltözetekhez. Ma már a gyártók is felfedezték a problémát, és pld a vadász öltözékeknél is megkülönböztetik az esős, a hideg időben használatos (de mozgás közben) és a hidegben leshelyen alkalmazható öltözékeket.
A katonai ruhák egy külön műfaj, ott szinte mindenre van felszerelés, csak nem mind jó a lovaglásnál (nem alkalmas ilyen mozgások közben).
A motorozásnál is vannak jó cuccok, de ne felejtsd el a motoros az nem mozog kifejezetten, csak a hideg szél, eső stb éri.
Az ejtőernyőzésnél is létrehoztak jó dolgokat, ami használható máshol is.
Lovas sportra, tereplovaglásra még nem láttam jó válogatást, vagy nem foglalkoztak vele igazán.
Így én sem tudtam mit kezdeni a dologgal, a katonai, vadász stb ruhákból szedtem össze egy kollekciót. A tesztelése úgy volt, hogy amikor a partnerek már megfagytak de én nem, akkor volt sikerélmény. De ha túl melegen öltözöl akkor könnyen szaunázás lesz belőle, és az is veszélyes.
A lovat is kell öltöztetni, különösen ha beüt egy hóvivar, nem árt ha van a nyereg mögé csatolva egy hagyományos lópokróc, vagy egy modern lótakaró, ami jó ilyen időben is.
Ha valaki még nem próbált ilyet, nem is tudja elképzelni milyen lehet akár félórányira is a telephelytől, egy nagyon erős hideg szélben, szinte vizszintesen vágó hóban haza keveredni, úgy hogy ne fázzon meg sem a ló sem a lovas. egy ilyen teszt elég ahoz hogy el kezdjen gondolkozni az ember miben hibázott, és vigyen máskor mindent amit csak lehet.
Például meleg teát, takarót, stb. Kb úgy fog kinézni a dolog mint a huszár ló felszerelve az orosz télben. Persze itt jön a nyereg probléma is, mert angol nyeregre nem pakolsz fel szinte semmit kényelmesen.
Elküldve: Csüt. Dec. 17, 2009 11:53 pm Hozzászólás témája: Tereplovaglás, Téli lovas ruházat
-------------------------------
A thermo csizma jó cucc, nekem is van egy új, a régi amit örököltem már szétment.
Ha valaki kényelmesen akarja érezni magát, és nem akar feleslegesen izzadni akkor nem érdemes minden vackot magára szednie.
Mert vagy megizzad tőlük vagy fázik, esetleg pont ezért meg is fázik ahogy csak kell.
(az összes sí felszerelés nem alkalmas a lovaglásra szerintem. Nem erre van optimalizálva, hasonlóan a motoros cuccokhoz. Ezeknél az erős szél és közepes hideg az ellenfél. Az eső ritka az Alpokban, inkább hó van. Ha meg nagyon szar az idő akkor forralt bor, és erkélyről kinézegetve lehet fejben sielni.
Fő kérdések : alsóruházat milyen legyen
felsőruházat milyen legyen
sisak alatt mi legyen (valamelyik balaclava típus, de az sem mindegy milyen (motoros nem jó, katonai és vadász igen)
A lovas boltokban kapható cuccok csak mosolyogtatóak, bármilyen nagy márka termékei. Vagy nem véd, vagy szétszakad ha bozótos a terület. Lovardában jók lehetnek, de az egy másik dolog, és a tündéri lovaskislányok (copyright by C_R) öltözetének jók , lehetőleg lila szinben.
Kesztyű, derékvédő, esőkabát, típusai érdekesek
Sál felejthető, helyette vannak ejtőernyős és egyéb cuccok.
A katonai és vadász cuccokkal is vigyázni kell, mert sok van olyan ami statikus dolgokra van kitalálva (a katona nem mindig rohangál, hanem ül a harckocsiban, a vadász ül a lesen stb.)
Ha valaki túlöltözteti magát, akkor azért fázik meg mert megizzad.
Ezt a csapdát nem könnyű elkerülni, ha valaki tényleg lovagolni akar télen és nem csak kisétálgat és élvezi tájat (az is jó, csak akkor másképpen kell öltöznie -újabb verzió)
Tehát
esős és/vagy hideg idő
hideg de kis igénybevételéű tereplovaglás
hideg de nagyobb igénybevétel
hideg és extra körülmények (jeges szél, hóvihar, stb.)
Ember + felszerelés igazítva a körülményekhez.
Az lenne az ideális ha egy részét a cuccoknak magára szedi a versenyző, egy másik részét viszi a lovon, és ha kell felveszi, vagy akár cseréli kint valamikor amikor szükséges.
Mindent gyógyító kalmopirin itt sincs, de közelíteni azért lehet az optimálishoz.
Az agyalgásból látható hogy azért nem olyan egyszerű úgy felöltözni hogy a lovas eljöhessen egy 3 órás téli túrára és ne fakadjon sírva a közepe táján és ne kelljen hívni a terepjárót hogy valahogy hazamentsék, vagy az első kocsmát adja meg mentőkörülménynek.)))
Ilyen kalandok már voltak....lévén hogy télen hideg van és hózik, a lovaskislány meg fázik...........
Elküldve: Pént. Dec. 18, 2009 11:49 am
------------------------
Tényleg elírtam, a lila helyett a rózsaszin a menő, ezer bocs.
Én is arra gondoltam, bár sok olyan rózsaszínűnek látszó izé van ami a halvány lilával rokon.
Ilyet viszont láttam szépen csikokra szakadni egy erdősávon való tempós átkelés során. Nagyon aranyos volt, mert utána lobogott a szélben mint egy török harci zászló.
------------------------------------
Azt már nem is említettem, hogy a rózsaszín tangabugyi mint zord téli felszerelés sem lebeszélhető a használókról. Az első terepig.)))
Különösen a jeges patakba történő bezuhanás, és tetőtől talpig történő átázás esete a kedvencem.
Az úgy volt hogy nagyon nagy kerülővel lehetett volna csak kihagyni a dolgot, és az nem tetszett senkinek. Az átkelés történt oszlopban, kellő tempóban, mert nem hiányzik az elsüllyedés). Hőfok nem volt vészesen kevés, +-0,+1. De erős hideg szél volt.
A leányzó lova valamiért szereti a vizet, amikor belelép megáll és elkezd pacsálni (de jó magasra veri, hogy ez miért jó neki a franc sem tudja, pláne télen).
A leányzó úgy döntött nagyokosan hogy ebből elég, megcsípte a pálcával, mire a kanca helyből kiugrott a patakból a leányzó meg fent maradt a levegőben majd a nehézségi erő miatt háton landolt a kb 40 centis vízben. Mivel a ruházata nem volt vízálló, de nagyon szép és elegáns, kicsit furcsán nézett ki.
Mivel totál fürdés esete forgott fent és az átöltözés helye és lehetősége kb 10 km-re volt. Levetkőztettük teljesen és összeadtunk neki minden ruhát, amit lehetséges volt nélkülözni.
A nadrággal volt csak baj, de kapott egy jó hosszú alsónadrágot amit körbetekertünk egy egy sárga láthatósági mellénnyel és vissza a vizes nadrágját.
A levetkőztetés az eleinte akadozott))), mert ellenállt de kb 2 perc múlva belátta hogy ez elkerülhetetlen, .
Elküldve: Pént. Dec. 18, 2009 3:15 pm
-----------------------
Ha nem akarsz drága cuccot az arcod védelmére, akkor a legegyszerűbb a Decatlon vadász részlegében körülnézned.
1400 Ft egy Solognac (francia cég) vadászoknak ajánlott balaclava fejvédője.
Finom puha, és sál helyett is jó. Védi a nyakat is egy kcisit a nyak alatt is véd.
Ha akarod ráhúzod az orrodra ha nem kinthagyod )))
Az igazi profi cucc a katonai, ejtőernyősök által is használt felszerelés. Ennek volt olyan változata amelyik a vállat és a mellet is védte.
Volt amelyik tiszta gyapjú, sűrű szövésű volt, nekem egy második világháborús amerikai cucc volt a birtokomban, - csak aztán megette valami moly, mert nem használtam egy ideig.
Annál jobbat el sem tudok képzelni.
Valami hasonló volt
link1
Kommersz változatokat itt találsz
link2
Ha sikerül valakinek profi cuccot szerezni az nagyon élvezhető.
http://hadiruhazat.lap.hu/
Kép van egy vagonnal
link3
Elküldve: Pént. Dec. 18, 2009 5:35 pm
-------------------------
Kétségtelen hogy a márkás alpesi felszerelésnek van egy csomó előnye, pld szép szine van. Lehet könnyű és meleg, esetleg többe is kerülhet mint a ló, ha már olyan. De sielés közben legfeljebb a félelemtől izzad meg az ember - mert olyan pályára viszi a barátnője ahol lehet gyakorolni a halálfélemet ))).
Az ágakat is rosszul bírja...mert ha valaki a bozótban kezd sielni, az árt az egészségének.
Ha alsóruházatnak használod akkor még réveszel valamit, és akkor tuti jó meleged lesz, kérdés nem leszel e túlöltözve.
Természetesen lehet a földutakon is lovagolni, de ez egy idő után uncsi, ezért tartom fontosnak a BOZÓTVÉDELMET.
A vadász cuccoknál ilyen pld a Solognac Inverness 100 nadrág (nem lovas). Ezek általában dupla vastagságú szövetből vannak, 65% poliészter, 35% pamut.
A szövés is speciális pld a katonai kabátoknál, egy tüske sem szakitja szét (az utánzatokra és hamisítványokra ez nyilván nem igaz).
A vízhatlanságot kabátoknál - bevont poliamid szövettel érik el, a bélés poliészter. De ezek csak vadászatra igaziak, lovaglásra nem olyan jók, mert könnyen bele lehet izzadni a műanyagos cuccokba.
A katonai kabátok közül pld a páncélos rövid kabátot szeretem a legjobban, de annak meg a téli bélése olyan meleg hogy csak minusz 10 körül lehet felvenni ha nem akar szaunázni benne az ember. Harckocsiban gondolom jól lehet benne ücsörögni, de lovagláshoz meleg. Ezért a téli bélése helyett mást veszek fel a külső huzat alá. A külső viszont verhetetlen mert bírja a bozótot, essőt, bármit, és rengeteg jól zárható zseb van rajta.
Ha valaki ilyet tud szerezni, az megbecsüli.
Elküldve: Pént. Dec. 18, 2009 11:33 pm
--------------------------------
Hát igen.. Jónak tűnik az összeállítás.
A thermocsizma úgy tűnik nem hülyeség, még nem kiabálom el, de nekem tetszik.
Van vagy öt csizmám ami tényleg lovaglócsizma, különböző előadásban (nem vettem, mert akkor inkább cserélem az autót) de amelyik nyáron szuper, az télen fagyos.
Ha meg belehúz az ember egy rendesebb téli zoknit akkor meg túl szoros.
Vettem párszáz forintért összesen (50 Ft/db) használt díszelgő csizmákat egy csomót, ami le volt seleztezve (ez annyit tesz hogy van rajta egy 10 forintosnyi luk a szár belső részén de legfelül) Mivel ezek között van nagyobb is mint kellene azokat használtam télen meleg zoknival. Akkor is hideg. Szóval csizma felejtős.
A környezetemben is van pár elvakult aki télen nagyobb túrákat tesz, na azok amikor visszajönnek a túráról kb úgy szoktak kinézni, mint Napóleon vert hadserege. Szét vannak fagyva, kékek lilák, még akkor is ha nem volt történés. Ha volt akkor már gáz van, és téli lovaglás szüneteltetve.
Azt tudni kell hogy nálunk a Balaton felől olyan kemény szelek tudnak átsöpörni a tájon, hogy gyalog is kellemetlen kibírni, nem hogy lovon.
Mivel a lovaglás második órájától a hibásan összerakott felszerelés miatt a versenyzők a túlélésért kezdenek imádkozni, ezért került előtérbe nálam ez a dolog hogy végig kellene gondolni mi a francot szedjen magára az ember hogy jól érezze magát (ne akadályozza) ne izzadjon mert túl meleg, ne ázzon át ha esik, és bírja is a gyűrődést.
A lónak nem szoktam vinni semmit egy ideig, mert kint vannak egész nap, így nem izgatja őket a hideg annyira. De volt olyan hogy már 10 kilométert megtettünk jó tempóban, amikor bejött egy hóvihar, jeges széllel. Féltünk hogy nagyon megfáznak ezért kénytelenek voltunk utánunk hozatni takarókat.
Azóta viszünk takarót összecsavarva, az ausztrál nyereg mögé csatolva hurkában, ahogy egyébként szokás volt régen is.
A nyeregtáskában viszünk ütésálló termoszban meleg teát (néha rumot is ha olyan a csapat) és láthatósági mellényeket, + tartalék ruhát, általában pólókat és vékony puilóvereket, mert az elfér, meg a Tescoban kapható felmosórongyokat lovanként minimum egyet - lovat letörölni ha kell.
Természetesen kötszert, és egyéb dolgokat (sebvarrótűt, ollót stb.) a lejárt autós mentődoboz tartalmát kb.
Van még nálunk elemes villogó lámpa (kerékpáros) hogy a vadász nehogy szarvasnak nézzen). Ilyet jó ha sisakra lehet szerelni.
A fényvisszaverő csikokat érdemes beszerezni, mert télen 5 körül délután már sötét van. A thermocsizma ezt is tudja.
Ez a sok vacak azért is kell mert nálunk néha agyamentek a vadászok és jobb a békesség, jobb ha látnak.
Elküldve: Szomb. Dec. 19, 2009 11:33 am
--------------------
Ezt a linket érdemes átnézni, elég jók a dolgaik, és legalább a ruha típusokkal tisztában lesz a lovas mit érdemes vennie magának karácsonyra.
A Decatlonban elérhető belőle egy csomó.
http://www.solognac-hunting.com/EN/
Az alábbi négy almenüt érdemes végignézni a tél miatt
http://www.solognac-hunting.com/EN/hunting-warm-clothing-54530486/
http://www.solognac-hunting.com/EN/hunting-jackets-vests-54530699/
http://www.solognac-hunting.com/EN/hunting-underwear-54530787/
http://www.solognac-hunting.com/EN/blaze-clothing-54531833/
Megtalálhatóak a vizállóak külön, átmeneti időre (ősz, stb.)
A fentieknél olcsóbb cuccokat a katonai boltokban lehet kapni.
De a jók ott még drágábbak is lehetnek.
Elküldve: Szomb. Dec. 19, 2009 11:46 am
---------------------------------
Szóval a cuki has az rendben is van, az fázhatna ha látom.
De a cucc amit beírtál azért inkább divat játék.
Rózsaszín
A két rétegű, sűrű szövésű (210 gr/nm), rugalmas pamut-lycra anyag kiváló védelmet nyújt a hideg ellen.
Viselése nemcsak puha és finom érzés, de a minőségi anyag egyedi szabásának köszönhetően lágyan követi a test vonalát (derékban szűkített forma).
Mindezek együttesen biztosítják, hogy rendkívül kényelmes akár utcán, irodában vagy sportolás közben.
Anyagösszetétel:
94% pamut, 6% lycra
A pamut az egy vicc ha nem olyan amilyen, és ez nem igazán.
Mellesleg a II.VH harctérre induló bakáinak is a kedvesük kötött ilyen derékmelegítőket de az gyapjú volt! Ma is előfordul hogy a tündéri lovaskislány nem önvédelmi eszköznek tekinti a kötőtűt, és tud ilyet előadni.
Egy, kettőre esetleg vevő lennék, lelovagolhatná és kipróbálhatnánk élesben. (kötőtűm az van )))).
A közelünkben van egy hatalmas motorosbolt, ott különböző márkajelzésekkel lehet kapni derékvédőket.
http://ktm.com/PowerWear.51.9.html?subcategory=&cHash=14144ccaff&category=1008
Van ott egy mellvédő is meg egy csomó más cucc ami hasznos lehet.
Természetesen nem csak KTM márka van.
Mivel ott megyek el mellettük nap mint nap, elkezdtem tárgyalni az árakról, hátha olcsóbb ha többet vesz az ember.
Elküldve: Szomb. Dec. 19, 2009 11:31 pm
----------------------------------------
Legnagyobb egyetértés az előttem szólóval
Sikerült megmentenem párat ebből az alsóruházatból. Előnye hogy olcsó volt, és most sem drága. Tényleg jó meleg és nedvszívó is.
Kell belőle egy néhány készlet hogy rendszeresen mosatni lehessen, különben nagyon vadnyugati lesz a hangulat. Kicsit hasonlít a Long John-hoz, de kényelmesebb használni, mert két darabból van és így lehet igazodni a hideghez, hogy melyiket veszed fel.
Hátránya hogy tényleg meleg, és ezért csak akkor érdemes felvenni ha a mostanihoz hasonló lesz az idő.
Viszont aludni is kitűnően lehet benne ha az embernek nincs sok kedve vacakolni a kályhával.
Ilyenkor nem túl szexi ha reggel kitámolyog benne az ember ajtót nyitni. Egyébként baromi jó cucc.
Gyermekeim eleinte mosolyogtak rajta, aztán amikor fáztak és én nem akkor már megváltozott a véleményük.
Egyébként most megvásárolta egy cég az MN egész 65 mintájú ruházati készletét és megpróbálja eladni nagyobb tételben (ládástól). Ebben minden cucc benne van, a teljes ruházat, molinótól a kabátig, surranó, stb.) Nagyon olcsó a piaci árakhoz hasonlítva.
Elküldve: Vas. Dec. 20, 2009 10:55 am
----------------------------------
Gyártanak olyan anyagokat amelyek ideálisak a lovagláshoz is.
A követelmények is érdekesek
1. legyen könnyű
2. ne keljen túl sok ruhadarabot magára venni, mert az sosem lesz igazán ideális ha nincs összehangolva a felszerelés.
3. legyen vízálló
3. legyen meleg, tartsa meg a testmeleget
4. a test párája képes legyen eltávozni, mert különben megizzad a lovas
5. legyen bozót és más külső behatás ellen védett
6. védjen a szél ellen is (ez külön tulajdonság, vannak paraméterei)
7. védjen a nap ellen is (UV, és külső hősugárzás)
8. legyen nyúlékony, ezáltal ne gátolja a mozgást
9. legyen halk (ne susogjon, zörögjön, stb.) (az összes orkán anyag zajos mellesleg
10.legyen rugalmasan változtatható a felszerelés, az időjárásnak megfelelően
és van ilyen.....
mondjuk kaphatna egy +karácsonyi rangot aki megtalálja.....
Elküldve: Vas. Dec. 20, 2009 6:01 pm
---------------
Itt is van egy halom katonai cucc, nem is drágák, ha az itt kaphatóakhoz hasonlítjuk.
fej és mell védő
http://www.militaryclothing.com/IBS/SimpleCat/Product/asp/product-id/36946149.html
téli összes
http://www.militaryclothing.com/IBS/SimpleCat/Shelf/ASP/Hierarchy/0O.html
Elküldve: Vas. Dec. 20, 2009 6:19 pm
-------------------------
Ezek az alapanyagok minden igényt kielégítenek.
Érdemes álmodozni róla.
http://www.polartec.com/#
Szinte mindent tud.
Google:
"polartec and horse"
keresésre bejön egy csomó oldal.
http://www.nextag.com/200-polartec/products-html
http://www.equiworld.net/uk/ezine/1001/equafleece.htm
stb. stb.
Elküldve: Kedd. Dec. 22, 2009 1:55 pm
--------------------------------
Mostanában olyan hideg szél fújt a Balaton felől, hogy napközben alovak sem dugták ki az orrukat a boxból, pedig ők nm igazán szoktak kényeskedni. A szelet azt nem imádják ha ilyen hideg.
Szerinten komoly vihar volt egy napig kb, mert repült minden, ágak, cserepek, stb.
A bozótállóságot a földutakon keletkezett nagy pocsolyák kényszerítették ki (volna) de sajnos a lovasnadrágok nem strapabíró változatai igencsak kárt szenvedtek. Az útszélére szorul ilyenkor az ember, ha nem akar a 20 cm-es jéghideg vizen átgázolni (volt úgy hogy inkább átugrották, eszük az van).
Az út széle viszont tele van akác fácskákkal szinte mindenhol és azok kb comb magasságban szeletelik az embert.
Nekem egyenlőre a páncélos télikabát vált be, mert azt lehet rétegesen aláöltözve is használni. Ha nincs nagyon hideg akkor a külső huzatot használom polóverrel. Ha tényleg hideg van akkor van hozzá egy téli belső, az minusz 20 fok-ig szuper.
Mivel dzseki formájú, lehet benne lovagolni kényelmesen.
De a derék védelmére (lovaglás közben) nem az igazi mert felcsúszhat ha túl kicsit választ valaki, arra egy motoros derékvédőt lenne ideális kiegészítésül használni. Ilyen sajnos nekem sincs.
A fejre a balaclava kódnevű fejvédő valamilyen változata az ideális sisak alá, szerintem. Vannak könnyebbek, és komolyabbak is (sí, hegymászás). Nekem régen volt egy ejtőernyős darab (II.VH, USA) az borzasztó jó volt, - gyapjúból készült posztószerű anyagból volt, - mert a mellet is védte. Ilyet mostanában nem láttam polgári boltban. Gondolom téli ugrásoknál hasznos volt hogy mire leérkezik a harcos ne fagyjon le a feje )))
A kesztyűről nem volt még szó, az egy külön mese, hog yki mit próbált már ki és melyik jó a lovaglásra is. Persze úgy hogy nem megy szét egy lovaglás alatt.
---Elküldve: Hétf. Jan. 04, 2010 10:06 pm
--------------------------
További vélemények, hozzászólások ide is elküldhetők
Lehet küldeni felszerelések ajánlását is, vagy tanácsokat , ötleteket, reklám igényeket is (külön megbeszélés tárgya. Jelentkezhetnek lovasboltok, gyártók, kereskedők is.
pointernet@t-online.hu
Ha valaki minden hozzászólásra kíváncsi kérem látgasson el a következő weboldalra.
PKN Ranch.hu fóruma
Lovak, lókötők, meg a lelkük