Más szakágakból érkező lovasok döbbenten szokták figyelni azt a színkavalkádot, amit egy nemzetközi távlovas versenyen látnak. A neonzöldtől a rózsaszínig, a pirostól a sárgáig mindenféle színű kantárok, nyergek, bokavédők kavarognak a szemlélődő előtt. Ez a különös divat természetesen a sportág jellegéből ered. Nem csak a lónak és a lovasnak kell 10-20 órán át bírnia a megterhelést és a különböző időjárási viszonyokat, hanem felszerelésüknek is. Nézzük hát közelebbről a legfontosabb felszerelési tárgyakat.

Egy távlovasnak óriási, más szakág lovasai számára szinte elképzelhetetlen figyelmet kell fordítania a nyeregre. Ennek alapvetően három oka van:

Az első: a tökéletes fekvés követelménye. És itt valóban tökéletes kell, hogy legyen az a tökéletes. Egy jól illeszkedő nyereg ugyan lehet, hogy nem válik a ló számára kényelmetlenné 4-5 óra alatt, de 10-20 órán keresztül csak egy tökéletesen felfekvő nyereg képes megfelelni az elvárásoknak. Az a nyereg viszont, ami az alapozó edzések kezdetén tökéletes volt, az edzésprogram vége felé már nem lesz az, hiszen lovunk izomzata folyamatosan alakul. Sőt, ez egy adott versenyen belül is igaz lehet: a reggel 6 órakor tökéletes nyereg este 8 órakor már nem biztos, hogy jól fekszik fel lovunk hátán.

A második: ok, ami a nyerget kiemelten fontossá teszi, a súlykérdés. Mivel hosszútávon 75, rövidtávon 70 kg a minimumsúly (ami a lovas és a felszerelés súlyából adódik össze), mindenki ezt igyekszik megközelíteni. A kis súlyú lovasok nehéz nyerget keresnek, a nehezek könnyűt – hiszen nem akarják lovukat plusz kilókkal terhelni.

A harmadik: fontos szempont a lovas kényelme. Ez ugyan másodlagos a ló kényelméhez képest, de nem hanyagolhatjuk el: egy fáradt lovas holt súlya óriási terhet jelent az állatnak. Egy izületi fájdalom pedig féloldalassá teheti a lovast, ami a ló sántaságához, és így kizáráshoz vezethet.

A megoldást jelentő nyeregtípusok műanyagból készülnek és üregesek. Így belsejük feltölthető a megfelelő mennyiségű súllyal. Ami formájukat illeti, átmenetet képeznek az angol- és a westernnyereg közt, sokban hasonlítanak a bocknyeregre. Kialakításuknak köszönhetően elsősorban akkor kényelmesek, ha a lovas álló helyzetben lovagol, ami a távlovas versenyeken jellemző. Általában nem kell alájuk izzasztó, ezt egybeépítették a nyereggel. Anyaguk gyorsan szárad, könnyen mosható. Ezek a nyergek könnyedén áttömhetőek, így akár verseny közben néhány perc alatt a lóhoz igazíthatjuk őket. Viszonylag ugyan hosszú felfekvésűek a jó súlyelosztás érdekében, de nem túlzottan azok, hiszen nem a távlovas sportban jellemző viszonylag apró lovak veséjét akarjuk terhelni velük. Ilyen nyergeket ma már számos gyártó forgalmaz.

Fontos, hogy a kengyel kellően széles legyen, a lovas lába jól felfeküdhessen rá. Egy hagyományos kengyelben néhány óra állás után már nagyon tud fájni a talp. Ugyanebből az okból fontos, hogy a kengyel jól párnázott legyen. Ez egyébként a térdízületet is kíméli. Néhányan rugós kengyelt is használnak, ezzel maximalizálva a puha alátámasztást. Mások ezt nem találják elég stabil támasznak, illetve úgy véli, túlságosan igénybe veszi így vádlijukat a lovaglás.
A kantárok és szügyhámok ma már szinte kizárólag biothane-ból készülnek, gyakorlatilag teljesen kiszorítva a bőrt. Ezek a színpompás műanyag csodák bírják az esőt, a ló állandó locsolását melegben, illetve az alapos mosást verseny során több alkalommal is. A bőr sokkal inkább magába gyűjti a ló izzadságát, és jóval több ápolást igényel. Ráadásul könnyebben szakad a biothane-nál. Ezeket a műanyag kantárokat mindet úgy gyártják, hogy a zablát egy egyszerű mozdulattal, karabínerrel el lehessen róluk távolítani, lehetővé téve így a ló számára a zavartalan evést-ivást. Ugyanez igaz a szügyhámokra: mindenhol karabíner rögzíti őket, nem kell csatokkal bajlódni a verseny hevében. A szügyhámok közül mindig V alakút válasszunk, ami nem akadályozza lovunk vállát a mozgásban.

Ami az „apróságokat” – általában ínvédőt, bokavédőt - illeti, a legjobb, ha nyergen, kantáron, és terepviszonyoktól függően szügyhámon kívül nincs szükség más felszerelésre. Minden, amit felrakunk rá, törheti a lovat, csavarodhat, megsérülhet, elveszhet – egy szóval gondot okozhat. Ezért fontos mérlegelni, hogy mennyire van az adott segédeszközre szükség, Amennyiben lovunk mozgása vagy a terepviszonyok szükségessé teszik használatukat, jó minőségű, stabil, könnyű, jól tisztítható boka- és ínvédőt tegyünk a lóra.

Hideg vagy esős időben szükségessé válhat egy munkatakaró használata is. Jó, ha van egy vízálló és egy polár anyagból készült munkatakarónk. A távlovak ugyan stramm, általában sok időt legelőn töltő jószágok, de 10 óra terhelés után már könnyebben kihűlnek. Érdemes ezekhez a takarókhoz otthon hozzászoktatni a lovat – még akkor is, ha egy 2-3 órás edzés alatt szakadó esőben sem igényli a ló feltétlen az esőtakarót. Versenyen, amikor már 10 órája zuhog, jól fog neki esni, hogy vesetájékát és farizmait melegen tartjuk. A legtöbb munkatakarót valószínűleg olyanok tervezték, akik nem lovagoltak még rossz időben terepen, ezért általában kis átalakításra lehet szükség. Ez legtöbbször rögzítőszalagok felvarrását jelenti, hogy a szél ne fújja fel a takarót lovunk hátáról.
Minden felszerelésnél a legfontosabbb alapszabály: soha ne a versenyen próbáljuk ki. Versenyen a jól bevált, jól ismert felszereléseket alkalmazzuk, amik biztosan nem okozhatnak gondot, vagy szokatlanságukból adódóan akár csak több stresszt a ló számára. Nincsenek tehát versenyre félretett „szebb” darabok és otthon koptatott felszerelések.

Varga Kata