GRÁFIK Imre (Budapest, Néprajzi Múzeum - grafik@hem.hu)

Magyar nyereg - tiszafüredi nyereg - keleti kulturális örökség*

Előadásunkban a budapesti Néprajzi Múzeum nyereg gyűjteménye alapján mutatjuk be a magyar kulturális örökség, az anyagi műveltség egy kiemelkedő jelentőségű, s vitathatatlanul keleti eredetű tárgyának kultúrtörténetét (GRÁFIK 1989, 2000a, 2000b).

Szerkesztette: POINTERNET


GRÁFIK Imre (Budapest, Néprajzi Múzeum - grafik@hem.hu)

Magyar nyereg - tiszafüredi nyereg - keleti kulturális örökség*



(Nyereg galéria, képtár megtekinthető itt)

Előadásunkban a budapesti Néprajzi Múzeum nyereg gyűjteménye alapján mutatjuk be a magyar kulturális örökség, az anyagi műveltség egy kiemelkedő jelentőségű, s vitathatatlanul keleti eredetű tárgyának kultúrtörténetét (GRÁFIK 1989, 2000a, 2000b).

A nyeregről

A magyar nyelv nyereg szava a nyelvtudomány szerint az ugor korban veszi eredetét ("nerg"). Ezt igazolják a vogul és osztják alakváltozatok. A szó eredeti jelentése feltehetőleg az állat hátára erősített málha, takaró stb volt, s keletkezése az ugor kori lótartással lehet kapcsolatban (BENKŐ 1970: 1042-1043).

A ló hasznosításának egyik fontos módja a hátalás, melynek speciális eszköze a nyereg. A nyereg eredendően fából készült eszköz, amit a ló vagy más állat hátára erősítenek, hogy az ülést biztosabbá és kényelmesebbé tegyék (K. KOVÁCS 1981:53).

A lótartás fontos szerepet töltött be a Kárpát-medencébe telepedett magyarság életében. Jelentősége - kisebb-nagyobb területi és hangsúly eltolódással - egészen a XX. század közepéig fennmaradt.

A magyarság által használt nyergek kiválóan megfeleltek a hátalás, lovaglás különböző (pl. távlovaglás, harcászat) követelményeinek. Amagyarság által használt fanyergek egyik legnagyobb erénye, hogy kíméli a lovat. Maga a nyereg könnyű, súlya - csak a nyeregvázat értve - mindössze 1,5-2,5 kg. Helyes nyergelés esetén a ló hátá nem sérti fel, a járásban, száguldásban sem gátolja. A nyeregben ülő lovasnak pedig a kengyel használatával, a biztonság érzete mellett, a mozgékonyságot - különösen a lovas hadviselésben fontos könnyed oldalra és hátra fordulást - is lehetővé tette.

Ez utóbbi tulajdonsága következtében válhatott a jellegzetesen magyar könnyűlovas fegyvernem, a huszárság nélkülözhetetlen felszerelésévé. A huszárság mintájára Európa-szerte létrehozott könnyűlovasság általános elterjedésével a magyar típusú nyergek évszázadokon át ismertek voltak az egész világon. A legújabb néprajzi kutatás, az egyik legismertebb nyereg típusra, a tiszafüredi fanyeregre vonatkozóan úgy tarja: "a huszár- vagy katonanyereg hosszú ideig a kanalakkal kiegészített nyergekhez tartozott, de több, katonai előírás által szabályozott formaváltozaton ment át, mely végül már csak szerkezetileg emlékeztetett a magyar fanyeregre." (FÜVESSY 1996: 353, lásd még: AJTAY - PÉCZELY 1936, BARCZY - SOMOGYI 1987, NAGYRÉVI-NEPPEL 1973, PETTKÓ-SZANDTNER, SÁGVÁRI - SOMOGYI 1999)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Elhangzott: 2000.08.09-én, Tartuban (Észtország), a IX. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson.

Az elmúlt évszázadok alatt kialakult különféle nyergeket más-más elnevezésekkel illették. Az egyes megnevezések mögött eltérő típusú és funkciójú nyergek találhatók. A különböző korok és térségek nyereg változatai körében nehéz a minden szempontra érvényes tipológiai rendszert felállítani.

Egy nyereg alaki-formai megjelenését, típusát alapvetően szerkezeti felépítése, végső soron az ún. nyeregváz határozza meg. A nyeregváz eredendően fából készült, de készülhetett csontból, vagy csont díszítményekkel, esetleg bőrből illetve bőr kiegészítésekkel, valamint fémből: vasból, acélból. A fából készült nyerget (a Néprajzi Múzeum gyűjteménye szinte kizárólag ilyenekből áll), négy-hat részből illesztették (fűzték, kötözték, csapolták, szögelték, csavarozták) össze. Egy-egy rész alkotja a nyereg oldalát, vagy más néven a talpát, melyek a ló hátára feküdtek fel. Ezek az oldallapok, vagy párnafák, melyeket nyeregszárny-nak vagy nyeregdeszká-nak is neveztek. Kettő vagy négy részből készült az oldallapokat összekötő első és hátsó nyeregkápa, melyet általában csak kápá-nak nevezünk. Az egyes részeket úgy illesztették egymáshoz, hogy a ló háta közepére ne nehezedjen nyomás, ezért a nyereg, illetve a nyeregváz közepe általában üres maradt, e részt nevezték nyeregkamrá-nak. A nyeregkamra áthidalására, valójában az ülőfelület kialakítására szolgáló rész átkötésére több ujjnyi széles farbőrt vagy farszíjat, esetenként vászonhevedert használtak (K. KOVÁCS 1981, TIMAFFY 1991).

A teljes nyereg felszereléshez, a lovagláshoz természetesen további részek tartoznak: nyeregtakaró, nyeregpárna, szíjak, hevederek, kengyelek, gyeplő, kantár, zabla, bőrsallangok, olykor ún. Keresztfa (lásd: TEMESVÁRY 1995, TORMA 1979, VÁRFALVI - PELLER 1997).

A nyereg történetéről, típusairól

Az újori nyergeket nagy általánosságban két - szerkezeti sajátosságaikat tekintve alapvetően eltérő - típusra lehet osztani. A köznyelvben ennek megfelelően beszélünk ún. keleti és nyugati típusú nyergekről. Mindkét alaptípusnak természetesen több területi-táji variánsa ismert. További változatok figyelhetők meg a különböző funkciók, az egyes társadalmi rétegek használata és a díszítettség tekintetében is.

A tárgytörténeti adatok ismeretében és más összehasonlító információk birtokában az látszik valószínűnek, hogy a nyerget valahol Ázsiában "találták fel". Ott alakultak ki változatai, melyek a népvándorlás során jutottak el Európába. A Kárpát-medencébe föltehetően a szkíták vagy a hunok és az avarok révén került. Az is föltehető, hogy a hunok a magyar honfoglaláskori nyeregnél fejlettebb típusú nyergen lovagoltak a Kárpát-medencéig (U. KőHALMI 1972: 198).

A több évszázados fejlődés eredményeként a középkorra már előttünk állnak a tipológiailag elkülöníthető alap változatok. Eltekintve a kisebb részletek, az árnyaltabb különbségek számba vételétől, a legfontosabb ismérveket az alábbiakban állapíthatjuk meg:

Kápás-talpas/deszkás (Keleti típus)	Villás-oldaldeszkás/léces (Nyugati típus)
- könnyű - talpas-kápás szerkezetű, azaz - víszintes, nyeregdeszkákra épített - viszonylag alacsony állású - többnyire lapos nyeregtest ún-farszíjas, farpárnás áthidalás - általában tágasabb ülés - bőrszíjakkal fűzött, csapolt	- nehéz - villás szerkezetű, azaz - merőleges, villás kápákra épített - magasabb állású - meredekebb nyeregtest - hidas felépítés, "szék-szerű" kialakítás - szűk ülés - csapolt, ragasztott, szegecselt

A magyar nyereg legfontosabb jellemzőit tekintve az ún. keleti típusba tartozik. A keleti típusú nyergek középkori európai meghonosodása, újkori használata döntően a magyarság nevéhez fűződik. A keleti típus európai eltrjedése és ismerete továbbá még a török hódításokhoz és az arab világ kulturális hatásához köthető.

1./ Keleti típusú, kápás szerkezetű nyeregváz (A változat)

2./ Keleti típusú, kápás szerkezetű nyeregváz (B változat)

A régészeti feltárások alapján készült rekonstrukciós vázlatok alapján meglehetősen biztos képet kapunk a honfoglaláskori magyar nyeregről (LÁSZLÓ 1943, DIENES 1972, BÁLINT 1974, H. TÓTH 1976, MESTERHÁZY 1980, RÉVÉSZ 1993). További támpontot nyújtanak a magyar nyereg kutatásához a hazai néprajzi és az összehasonlító (kelet-ázsiai) etnológiai adatok (U. KőHALMI 1968, 1972, BÁLINT 1979, RÉVÉSZ 1996).

Mindezen ismeretek alapján a magyar nyereg: alacsony állású, ív alakú kápáit farbőr köti össze. A kápák bőrszíjakkal és csapolással illeszkednek a ló hátához símuló nyeregdeszkákhoz. A kápafejek elől határozottan, hátul csak egyes változatoknál dominánsak. Az előrehajló első kápa jobban kiemelkedik. A hátsó kápa többnyire hátrafelé dől és karéjos kiképzésű, ezáltal kényelmes és mozgékony ülést biztosít.

A nyugati típus alatt a szakirodalom többnyire az ún. lovagi nyerget érti (lásd: SEEDOCH - PRICKLER 1990, WURSTER - LOIBL 1998). Ennek eredete a "parthus" nyeregre megy vissza. Ezt vették át a rómaiak, és ez a szerkezeti forma terjedt el később Nyugat-Európában, majd visszajutva keletre, egész Dél-Eurázsiában. E nyergek szerkezetét hazánkban, s így a néprajzi anyagban is az ún. terhelő nyergek őrzik.

3./ Nyugati típusú nyeregváz (villás szerkezetű, ún. teher-nyereg)

Ezeknél a két villaszerű kápa közvetlenül fekszik a ló hátára, s a két kápát kétoldalt deszkák kötik össze.

A nyugati típusú nyereg a középkor lovagvilágának megszűnésével, a nehézlovasság fokozatos háttérbe kerülésével, a lovak hadászati, harcászati alkalmazásának megváltozásával kiszorult a használatból. Hozzájárult ehhez a lótartás és a lovaglás mind inkább polgári igényeket szolgáló elterjedése is. Az új igényeket az ún. angol nyereg elégítette ki legjobban, és ez - valamint ennek változatai - terjedtek el leginkább Európában és az Újvilágban is.

A tiszafüredi nyereg

A magyar nyereg sajátos változata a tiszafüredi nyereg. Jellegzetessége az első és a hátsó kápafejek egyaránt ún. kápakanál-ban való végződése illetve kiképzése, és gyakran művészi faragással történő díszítése.

4./ Tiszafüredi nyeregváz (ún. fanyereg)

A nyergek készítésével foglakozó mesterembereket nyerges-nek nevezték. Nyerges szavunk személynévként már 1359-ből ismert (FILEP 1981: 55). A nyergesmesterek a paraszti kézműves és a céhes iparos rétegek határán éltek. Egyes falvakban, mezővárosokban nyergesközpontok működtek. A történeti Magyarországon 12 önálló nyereggyártó céhről van tudomásunk (DOMONKOS 1991).

Ezek közé tartozik az egyik legismertebb s legnagyobb nyeregkészítő múlttal rendelkező tiszafüredi céh is. A céh behívótábláján két évszám (1822 és 1849) található. Felületét faragások díszítik, melyeken jellegzetes motívumok figyelhetők meg. Nyereg és szerszámok, tulipán és a tiszafüredi nyeregkápák kanalának jellegzetes és kedvelt díszítőeleme: a palmettadísz (FÜVESSY 1996).

A díszítés tekintetében különös figyelmet érdemelnek a Néprajzi Múzeum azon nyergei, melyek magasabb társadalmi rétegek, csoportok használatából kerültek ki. Ezek az ún. csontos nyergek tipológiailag szintén a magyar nyergek körébe tartoznak. Szerkezeti jellemzőikben és alaki-formai megjelenésükben, lényegüket tekintve akár a tiszafüredi típusba is sorolhatók.

A nyergek az állatok málházásáráa (teherhordásra) és hátalására (lovaglásra) használatos, s e funkciókat speciális kiképzéssel szolgáló eszközök. Ebből következően a nyergek alaki-formai megjelenésükben utalnak használatukra, alkalmazásuk körülményeire. Minél egyszerűbb a nyeregváz és a nyereg felszereltsége, annál bizonyosabb, hogy köznapi használatra készült. Esetenként kifejezetten csak egy bizonyos munka végzésre. Minél igényesebb, díszesebb és tartozékokkal gazdagabban felszerelt egy nyereg, annál valószínűbb annak sajátos körülményekhez, speciális funkciókhoz, ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó felhasználása.

5./ Magyar nyereg felszereléssel

A Néprajzi Múzeum nyereg gyűjteményének jelentős mennyisége az ún. tiszafüredi típust képviseli. Változataik kiválóan megfeleltek a népi, paraszti hátalás, lovaglás követelményeinek. Ez a magyarázata annak, hogy e nyeregtípus felépítésében lényegében megőrizte a honfoglaláskori magyarság által használt, keleti típusú nyereg alapvető szerkezetét. Alakja, formája kisebb eltérésekkel, egyedi változatokban a középkortól napjainkig tanúja a keleti eredetű kulturális örökségnek.

Bibliografia

AJTAY, Endre - PÉCZELY László (szerk.)
1936 A magyar huszár. A magyar lovaskatona ezer évének története. Budapest.
BARCZY, Zoltán - SOMOGYI, Győző
1987 Magyar Huszárok. Budapest.
BÁLINT, Csanád
1974 A gádorosi honfoglalás kori nyereg. Archeológiai Értesítő 101: 17-44.
1979 Les selles hongroises du Xe siécle et leurs rapports orienteaux. Türk Kültürümü Aristirma Enstitüsü 51/I/A7. (Ankara) 1-49.
BENKŐ, Loránd (főszerk.)
1970 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. H-O. Budapest.
DOMONKOS, Ottó (főszerk.)
1991 Magyar néprajz III. Kézművesség. Budapest.
FEJŐS, Zoltán (főszerk.)
2000 A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest.
FILEP, Antal
1981 Nyerges. In Ortutay Gyula (főszerk.): 1981/4: 55-56.
FÜVESSY, Anikó
1996 A tiszafüredi fanyergek és faragott díszítményeik. Múzeumi Levelek 75/II: 353-368.
GRÁFIK, Imre
1989 The Transport Collection. Néprajzi Értesítő LXIII-LXVI: 55-60.
2000a Közlekedésgyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): 2000: 131-148.
2000b Mesterséggyűjtemény. In Fejős Zoltán (főszerk.): 2000: 325-358.
H. TÓTH, Elvira
1976 The Equesterian Grave of Izsák-Balázspuszta from the Period of the magyar Conquest. Cumania 4: 141-184.
K. KOVÁCS, László
1981 Nyereg. Nyeregtakaró. In Ortutay Gyula (főszerk.): 1981/4: 53-55.
LÁSZLÓ, Gyula
1943 A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge. - Der Grabfund von Koroncó und der altungarische Sattel. Budapest.
MESTERHÁZY, Károly
1980 Ein landnahmezeitlicher Sattel aus Ártánd. Acta Arch. Hung. 32: 295-308.
NAGYRÉVI-NEPPEL, György
1973 Huszárok. Budapest.
ORTUTAY, Gyula (főszerk.)
1981 Magyar Néprajzi Lexikon 4. N-Szé. Budapest.

PETTKÓ-SZANDTNER, Tibor
1931 A magyar kocsizás. Budapest.
RÉVÉSZ, László
1993 Honfoglaláskori nyeregmaradványok Karosról. HOMÉ XXX-XXXI: 105-125.
1996 A karosi honfoglaláskori temetők. Miskolc.
SÁGVÁRI, György - SOMOGYI, Győző
1999 Nagy huszárkönyv. Budapest.
SEEDOCH, Johann - PRICKLER, Harald (Verleger und Red.)
1990 Die Ritter. Burgenlandische Forschungen Sonderband VII. Eisenstadt.
TEMESVÁRY, Ferenc
1995 Díszes nyergek, lószerszámok. Budapest.
TIMAFFY, László
1991 Szíjgyártók, nyergesmesterek. In Domonkos Ottó (főszerk.): 1999: 309-317.
TORMA, László
1979 Magyar csontos nyereg a XVIII. századból. Műtárgyvédelem 6: 171-189.
U. KŐHALMI, Katalin
1968 Two Saddle Finds from Western Mongolia. Acta Arch. Hung. XX: 347-358.
1972 A szteppék nomádja lóháton, fegyverben. Budapest.
VÁRFALVI, Andrea - PELLER, Tamás Károly
1997 Az Esterházy-gyűjteménybe tartozó XVII. Századi magyar nyereg restaurálása. Műtárgyvédelem 26: 71-96.
WURSTER, W. Herbert - LOIBL, Richard (herausgegeben)
1998 Ritterburg und Fürstenschloss l Geschichte. Passa

Illusztrációk (készítette: Garzó Ágnes):

1./ Keleti típusú, kápás szerkezetű nyeregváz (A változat)
2./ Keleti típusú, kápás szerkezetű nyeregváz (B változat)
3./ Nyugati típusú nyeregváz (villás szerkezetű, ún. teher-nyereg)
4./ Tiszafüredi nyeregváz (ún. fanyereg)
5./ Magyar nyereg felszereléssel

Kapcsolattartás:

Dr. Gráfik Imre
9700 Szombathely, Széll K. U. 4.
E-mail: grafik.imre@axelero.hu


Megjegyzés:
1./A szerző befejezte a Néprajzi Múzeum Magyar és Nemzetközi Osztályának gyűjteményeiben őrzőtt nyergek műtárgyleírását, minden egyes tárgyat grafikával, fényképpel illusztráló feldogozását. A lovaglás, hátalás és málházás múltját is felidéző kultúrtörténeti tanulmányt tartalmazó katalógus-szerű kiadvány megjelenés alatt áll. A nyomtatásban való publikálással egyidejűleg, a tervek szerint az anyag felkerül a világhálóra is.

2./ A Néprajzi Múzeum 2002. évi kiállítási tervében előkészítés alatt áll egy a teljes kollekciót bemutató nyereg kiállítás. Az előzetes tématerv szerint a különböző nyergek más-más funkciójú használatának felidézésével a kiállítás a lovas kultúra egészéről, múltjáról és jelenéről szándékozik képet adni.