|
A NYITOTT ISTÁLLÓ (a képek nagyíthatók)
A legjobb, tehát legegészségesebb és legtermészetesebb
lótartási formát a nyitott istálló nyújtja,
ahol a lovak kisebb csoportokban élnek együtt.
Itt felelnek meg a körülmények leginkább
a lovak igényeinek. Néhány évvel ezelőtt
még sokan elítélték ezt a tartási formát,
mert főleg a sportlovaknál féltek a végtagok
sérüléseitől. De ami eleinte radikálisnak
tűnt, hamarosan megkapta a viselkedés-kutatók
és állatorvosok áldását.
A lovak kis csoportokban élnek a nyitott
istállóban, amihez közvetlenül kapcsolódik
a karám. Az istállót úgy kell tervezni, hogy
egy fedett rész védelmet nyújtson és a lovak
azt bármikor felkereshessék.
A nyitott istálló építése
Ha több lovat tartunk együtt, előfordulhatnak
nézeteltérések köztük. Ezért a nyitott istálló
építésekor ügyelni kell arra, hogy a lovaknak
legyen kitérési és visszahúzódási lehetőségük.
Az istállót térelválasztókkal lehet különböző
részekre osztani (fekvő-, etető-, kifutórész).
A zsákutcákat mindenféleképpen mellőzni kell!
Ezért minden helyiségnek legalább két bejáratot
kell építeni.
Egy másik probléma az etetésnél léphet fel,
mert a magasabb rangú lovak megpróbálják
elkergetni alacsonyabb rangú társaikat az
etetőtől. A takarmány adagolását többféleképpen
lehet megoldani. Az egyik lehetőség etetőállások
építése, ahol a lovak zavartalanul ehetnek.
Az állásokat olyan szélesre kell építeni,
hogy csak egy ló férjen el benne.
Fontos az is, hogy mindig lehetséges legyen
egyes állatokat, így pl. a betegeket elkülőníteni.
Ahhoz, hogy a lovakat mozgásra késztessük,
érdemes az istállót a karám közepére építeni,
mert így a lovak körbe is mehetnek.
Összefoglalva: A nyitott istállót jól kell
megtervezni ahhoz, hogy optimálisan töltse
be szerepét.
Az általános leírás után néhány építési irányérték
következik:
Fekvőhely lovanként: 3 x marmagasság(négyzeten)
Karám területe lovanként: 2 x (2 x marmagasság)(négyzeten)
Etetőállás hossza: 1,8 x marmagasság
Etetőállások száma: lovanként 1
Istálló magassága: legalább 2,5 m
A csoport területigénye egyenlő az egyes
lovak minimális területigényének összegével.
Több mint öt lóból álló harmonikus csoportoknál
az összterületet legfeljebb 20%-kal lehet
csökkenteni.
A nyitott istálló előnyei
Ennek a tartási formának sok előnye van:
A lovak alapvető igényeit (állandó mozgás,
társas viselkedés, napfény, friss levegő)
egyszerűen és minimális költségekkel lehet
kielégíteni. Ez nemcsak a lovak egészségére
van jó hatással, hanem a lovaglásra is, mert
a lovak nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak.
Az állandó mozgás által megfelelő a végtagok
és szervek vérellátása, így ritkábban sántulnak
le a lovak. Ezen kívül ritkábbak a légzőszervi
megbetegedések is.
Miről ismerhetjük fel a jó nyitott istállót?
- Az irányértékeket betartották
- Az istálló jól strukturált
- Kb. a karám fele fedett
- Jók a higiénés körülmények
- Ápoltak a legelők
- A lovak jól beilleszkedtek a csoportba,
nyugodtak és kiegyensúlyozottak
Készítette: Homoki Diána
A szerző cikkei:
1. Izlandi ló, ISLANDPFERD
2. Nyári ekcéma, Sommerekzem
3. A nyitott istálló, Der Offenstall
4. A lovaknak is szükségük van pihenésre! , Auch Pferde brauchen Ferien!
5. Landsmót Izlandon az izlandi lovak rajongóinak
legnagyobb ünnepe
6. Sleipnir
7. Jármód séma, Das Gangschema
8. Lovaglás sötétben
9. Spanische Pferde in Europa SCHWEIZ-RÜFENACHT-HOF SCHEYENHOLZ
Egyéb cikkek
Izlandi lovak Európában, AUSZTRIA -
BURGENLAND-NECKENMARKT
|