Az ugróképességet már sokan megpróbálták
definiálni, azonban egzakt módón leírni eddig
nem sikerült. A magyarázat, hogy egy rendkívül
összetett tulajdonságról van szó. Mást jelent
a ló ugróképessége, ugrókészsége, ill. ugróstílusa
(bascule) is. Az ugrókészség egy olyan veleszületett
képesség, mely hatására az állat a számára
még minden erőlködés nélkül megugorható,
elfogadható magasságú, szélességű, színű
és alakú akadályokat magától, a lovassal
való együttműködése jeléül ugorja meg, nem
pedig a túlzott sarkantyú, vagy pálcahasználat
során bevésődött negatív tapasztalatok hatására.
Az ugróstílus meghatározása már valamivel
pontosabb: a lónak az ugrás felett mutatott
mozgásformája. Azonban nem hanyagolhatjuk
el ennek a szerepét sem, hiszen közvetve
befolyásolja a versenyeken elért eredményeket.
Egy rossz bascule-t mutató ló lábait lógatva
leveri az akadályrudat, noha kiváló ugróképessége
miatt, maga alá húzott lábakkal hibátlanul
ugorná az akadályt. Ezt a hátrányos tulajdonságot
a kiképzés alatt ugyan próbálták korrigálni
a lovak ún. bárolásával, ami annyit jelent,
hogy ugrás közben a lábát lógató ló lábára
ütnek, vagy a rudat magasabbra emelik, hogy
a ló beverje a lábát. Így a ló nem együttműködése,
hanem félelme jeleként fogja korrigálni lábait
az ugrás felett. Mindez adott egyednél eredményre
vezethet, viszont a tulajdonság szerzett
volta miatt nem öröklődik (éppen ezért a
Nemzetközi Lovas Szövetség /F.E.I./ tiltja
a lovak bárolását).
Az ugróképesség – éppúgy, mint a lónak egyéb
képessége (gyorsaság, hosszútáv-bírás, stb.)
– a szervezet anatómiai és élettani öröklött
adottságainak összességén alapul, mely ha
megvan az állatban, még nem biztos, hogy
érvényre is jut. Itt kell megemlíteni azoknak
a környezeti hatásoknak az összességét, melyek
befolyásolják egy ló teljesítményét, a versenyben
elért eredményét. Ilyen hatások pl. a felnevelés,
a kiképzés korai szakaszában a lovat ért
élmények (pl. feldöntött akadály, felbukás
esetén negatív), a lovas képzettsége, a tartási,
takarmányozási, kiképzési körülmények. Vannak
belső tényezők is, mint pl. intelligencia,
egészség, temperamentum, erőállapot, ill.
ide sorolhatók a negatív, bevésődött élmények,
melyek ugyan külső hatásokként jelentkeztek,
de bevésődésük után, mint belső tényezők
játszanak szerepet.
Az ugróképességet az additív módon öröklődő
kvantitatív tulajdonságok közé sorolják.
A tulajdonság javítását szolgáló tenyésztői
munkát nagyban nehezíti, hogy nincs kialakult
módszer a tulajdonság mérésére. A másik probléma
a populációk kis mérete és a nagy generációs
intervallum.
A genetikai törvények (mutis mutandis) éppúgy
érvényesek a lóra, mint más állatfajokra.
Tudjuk, hogy az ugróképesség kvantitatív
tulajdonság, azaz számszerűsíthető, additív
módon öröklődik. Öröklődő mennyiségi tulajdonságok
még a lónál:
- távolságbírás (flyer, steher);
- a gyorsaság mértéke (speed);
- ugróképesség (nem ugróstílus! /bascule/);
- ügetőkészség;
- az izmoltság típusa (szikár száraz, telt
húsos, barázdált);
- küzdenitudás - küzdőkedv és ezzel együtt
a bátorság – félelem (idegrendszer);
Ezek összeadódó (additív) génhatások alapján
vivődnek át szülőről-utódra, kevert formában,
amely azonban azt a jellegvonást a későbbiekben
is megtartja és nem hasad fel újra a kiinduló
pontra. Az összeadódó (additív) öröklésmenet
a nevét onnan kapta, hogy itt egy-egy tulajdonságra
nézve több száz, esetenként még több gén
összegeződéséről van szó, tehát az ilyen
tulajdonságot, mint pl. az ugróképesség,
több száz génnek az együttes befolyása alakítja
ki. Az additív módon öröklődő tulajdonságok
közös jellemzői:
- kialakulásukat nagyszámú gén, génpár egymásra
hatása befolyásolja;
- ezért a szülők középértékétől számított ugrásszerű
eltérésre az utódoknál nem lehet számítani;
- a mindenkori utódok akár fajtisztán tenyésztünk,
akár keresztezünk, mindig a két szülő képessége
középértékének megfelelő képességszintet
öröklik;
- ezek a tulajdonságok a rokontenyésztés hatására
nem, vagy csak alig észrevehetően romlanak;
- általában mind magas h2-értékkel rendelkeznek,
tehát nagy bizonyossággal öröklődnek.
Így tehát a fentiekből következően előre
nagy biztonsággal tervezhetőek, a kialakulásukat
környezeti tényezők csak kevéssé befolyásolják,
elsősorban tenyésztéssel, tenyész-kiválasztással
formálhatók az utódnemzedékek kialakításában.
Mindenekelőtt ezekre a tulajdonságokra érvényes
az az évszázados tenyésztői formula, hogy
jót a jóval, mert ennek itt – a kevert (intermedier)
öröklésmenet következtében – reális alapja
van. A HALÁSZ GYÖRGY által írt TELIVÉREK
című könyv 300. oldalán például ez áll: „GLENAMOY
(GALLINULE-MORGAN leány) minden ivadéka született
ugró volt, sőt, ezek az ugrókedvet és tehetséget
tovább is örökítették…”. Ez egyértelműen
additív génhatások alapján öröklődő tulajdonságokra
vall, felismerhető benne a tulajdonság magas
h2 értéke, az intermedier, biztos formában
való továbbörökítése, nemcsak egy generáció
tartamára. Hasonlót olvashatunk ebben a könyvben
Panzerschiff (WENLOCK-SPECULUM leány) és
HADD LÁSSUK (GASCONY-DUNURE leány) fejezeteinél
is, de tudjuk ugyanezt a nagyszerű EKKEHARD
XX-ról, DAIMIO XX-ról, SANTROB XX-ról, BOARIO
xx-ról, stb. is.
Ezek mind jellegzetesen és átütően adják
tovább képességeik intermedier hányadát az
utódokra, amelyeknek ugróképességbeli minőségi
különbségeit az determinálta, hogy az illető
mén párosítási partnerei milyen képességszintet
tudtak „házasságba” hozni. Ezt a jellegzetesen
kvantitatív genetika szabályai szerint additív
módon öröklődő, és ma oly lényeges képességet
tehát tudatos tenyésztői munkával oly módon
lehet nagyobb állomány sajátjává tenni, ha
a nemzedékről nemzedékre a populáció szintjét
meghaladó ugróképességű méneket alkalmazunk
ott, ahol ez a fő célkitűzés. Egy kiváló
ugrólovakat produkáló ménes kialakítására
ilyen körülmények között akkor van a legtöbb
esélyünk, ha a kancák szelekciója is ebben
az irányban történik, és a fedezőméneknél
is évtizedeken keresztül konzekvensen csak
a kancaállománynál ugróképességben jobbakat
engedtünk fedeztetni.
Ismeretes több ilyen kezdeményezés kudarca,
amely nem hozta meg a várt eredményt, de
ennek oka alapvetően az volt, hogy csupán
kezdeményezések maradtak és nem hajtották
végre következetesen 3-4 nemzedéken keresztül.
(ANKER, 1975)
|
