A lovak emésztésélettani sajátosságai

Az utóbbi években a lótartás jelentősége világszerte fokozódik. Ennek az az oka, hogy egyre többen tartanak sport-, vagy hobbicélokból lovat. Ezzel párhuzamosan a lovák táplálóanyag-szükségletére vonatkozó kutatások is intenzívebbé váltak (INRA, 1984; NRC, 1989; DLG, 1994, 1995).

A ló, hasonlóan a többi növényevôhöz, ajkai és nyelve által képzett csô segítségével iszik. A szilárd takarmányt fölsô ajkaival ragadja meg. Jellegzetes táplálkozási szokása szerint a ló gyakran ráfúj takarmányára, mielôtt megenné. Emiatt különösen káros lehet a ló számára a poros, penészes takarmány. A széna etetés elôtti lerázása ugyan enyhíti a veszélyt, de a levélpergés miatt nagy veszteseggel jár. Kényszermegoldásként a poros takarmány kevés vizzel történô "megszentelése" jöhet szóba. A granulátum, illetve ivós (1:3 sza.:víz) etetése az említett gondon kívül a szelektív takarmányfölvételt is megakadályozza. A rágás nem elhanyagolható részét teszi ki a ló emésztési folyamatainak. Egy kilogramm zab megrágása - fajta, kor és egyed szerint változóan - 10-20 percig tart (1000-1500 rágás); a széna kb. kétszer ennyi rágási idôt igényel. A ló tehát lassan eszik, alaposan rág. Ezért a legtöbb takarmányát (széna, zab stb.) természetes formában is kaphatja; a kemény magvú árpát és kukoricát célszerű roppantott formában etetni. (Idôs lovak esetében ajánlható a széna fölszecskázása is, illetve a szemestermények roppantása). Megjegyzendô, hogy a rágás energiaigénye nagy, ezért intenzív munkában álló lovaknak többen közepes rosttartalmú granulátum etetését javasolják.

A nyáltermelés túlnyomórészt a fültô alatti nyálmirigybôl származik. A termelt mennyiség nagymértékben függ a fölvett takarmány minôségétôl. Átlagos mennyisége naponta 40 liter. A nyál semleges, enyhén lúgos vegyhatású. Bár tartalmaz kevés keményítôbontó enzimet, ennek hatása - a rendelkezésre álló kevés idô miatt - elhanyagolható. A nyál fô szerepe tehát a száraz takarmányok megnedvesítése és elôkészítése a lenyeléshez.

A gyomor űrtartalma átlagosan 12-18 liter, de rendszerint csak 2/3-áig telik meg. A gyomor - viszonylag kis űrtartalma miatt - naponta többször ürül. Ĺltalában a lenyelt falat egy-két harmada idôzik hosszabb ideig (6-8 órát) a gyomorban. Következésképpen a gyomoremésztés jelentôsége a ló számára korlátozott. îgy a gyomortartalom nem keveredik maradéktalanul, hanem rétegesen helyezkedik el. (Ennek hátrányait az igen aktív és hatékony rágás csökkenti, mert a lenyelt falatokban a fejadagalkotók már keverednek). Itt említendô meg, hogy anatómiai sajátosságai miatt a ló képtelen a hányásra. A gyomorkapu (cardia) ugyanis rendkivül nehezen nyílik meg; a pylorus ("gyomorcsukó", a gyomornak az epésbélbe vezetô része) ezzel szemben könnyen. Ez utóbbi csak akkor kerül görcsbe, ha - fôleg az abrak etetése elôtt - hideg vizet itatunk ("vízkólika"). A pyloruspasmus következménye nem egyszer gyomorrepedés. Az óránkénti átlagos gyomornedvtermelés 0.7 dl (kb. 2 l/nap). A búzakorpa, a roppantott zab és kukorica, valamint a sárgarépa serkenti, a szemes zab és a szénafélék csökkentik az elválasztás mértékét. Megjegyzendô, hogy a gyomornedvtermelés mértékében jelentôs egyedi különbségek figyelhetôk meg. A gyomor alapi részében kevésbé savas (kb. pH 5-ös) a közeg, ami lehetôvé teszi a falattal odaérkezô baktériumok életben maradását. Ezek hatására a takarmány szénhidrátjainak egy része illó zsírsavakra és tejsavra bomlik. Az elôbbiek a vastag- az utóbbi a vékonybélben szívódik föl. (A leírt folyamat jelentôsége elsôsorban a hátsó bélszakaszok keményítôterhelésének megelôzésében áll). A pylorusi rész savasabb (pH 2.5-2.7), ami lehetôvé teszi a pepszines-sósavas fehérjebontást. A leírtakból az a gyakorlati tanács szürhetô le, hogy a ló napi adagját több, apróbb részletekben etessük meg és az abrak etetése kövesse a tömegtakarmányokét!

A kb. 18-20 méteres hosszával és 3-4 cm-es átmérôjével a vékonybél űrtartalma mintegy kettô-négyszerese a gyomorénak. A tartalom tovahaladási sebessége gyors, a takarmány átlagos itt tartózkodási ideje 2-4 óra. Stresszhatásokra, bizonyos takarmányok (leveles répafej, pillangósok, rozsnok stb.) fizikai és/vagy kémiai hatására a vékonybél összehúzódásai fölgyorsulnak és bélelzáródáshoz (invaginatio) vezethetnek. Rosthiány, fehérjetúletetés pedig az aminosavak dekarboxilezéséhez és izgató-mérgezô biogén aminok keletkezéséhez vezethet. A vékonybél emésztŐnedvei a napi 6-8 l hasnyál, a 4-6 liter epe és a 100-120 liter bélnedv. Az epe és a hasnyál folyamatosan, egy ponton ürül a vékonybélbe. (A lónak nincs epehólyagja!) A nem rostalkotó szénhidrátok (keményítô, cukrok) egyszerű cukrokká bontva szívódnak föl. Nem bontott hányaduk (10-30%) a vastagbelekbe kerül. A hôkezelés, különösen a pelyhesítés és az extrudálás, javítja a keményítô emészthetôségét. A zsírszerű anyagok emésztése - a folyamatosan érkezô epének köszönhetô jó emulgeálódás miatt - kiváló, kb. 90%-os. A ló fejadagjában 15-18%-nyi zsírt is képes tolerálni, sôt hasznosítani (McCANN és mtsai, 1987). A takarmányzsír összetétele (kemény-puha, pigmenttartalom) nagy mértékben visszatükrözôdik a testbe épített zsírokon. Erre különösen vágólovak elôállítása során kell ügyelni, mert például a kukoricára és lucernaliszt-granulátumra alapozott hízlalás puhává és sárgás színűvé teszi a testzsírokat. A fehérjeemésztés döntôen a vékonybélben zajlik, hatékonysága átlagosan 60-75%-os.

A vakbél szerepe az aminosavellátás szempontjából elhanyagolható, ennek megfelelôen az intenzív növekedés, valamint lactatió alatt a ló is igényes az etetett takarmány aminosav-összetételével szemben. Az elsô és második számú limitáló aminosav a lizin és a metionin. A kalcium, a magnézium, a nátrium, a kálium, a legtöbb mikroelem és vitamin a vékonybélbôl szívódik föl. A karotinok föltárása - a rendelkezésre álló rövid idô alatt - tökéletlen, emiatt a karotinŢ A-vitamin átalakulás hatékonysága rossz. A foszfor (foszfát-ionok formájában) a vékonybélbe beválasztódik, és a remesébôl szívódik föl. Emiatt a takarmány Ca-P aránya a foszfor értékesülésére csak szélsôséges esetekben bir befolyással. Megállapítható tehát, hogy - különösen abraktúlsúlyos takarmányozás (pl. sportlovak) esetében - az emésztés fô helye a vékonybél.

Nem becsülendô le azonban a vastagbél szerepe sem. Itt a tartalom tovahaladása lelassul (a takarmány átlagos tartózkodási ideje kb. 1 nap), ami a mikrobiális emésztésnek kedvezô föltételeket teremt. A vastagbélben a szénhidrátok mikrobiális bontásának eredményeként illó zsírsavak keletkeznek, fölszívódnak és jelentôsen hozzájárulnak az állat energiaellátásához. A keményítôbôl és cellulózból átlagosan 17:5:1 arányában ecet-, propion- és vajsav keletkezik. Abraktúletetés hatására hirtelen sok keményítô érkezhet a vastagbelekbe, amely tejsavas erjedést, a pH 5.5-5.8-ra való csökkenését, ozmotikus hasmenést okozhat, és hajlamosít a savós patairhagyulladásra. A leírt erjedéses dyspepsia - különösen gyors növekedésű csikók esetében - halálos kimenetelű Clostridium-enterotoxaemia kialakulásához vezethet. Mindez megelôzhetô a nyersrostbevitel megfelelô szinten tartásával. A szárazanyagnak minimálisan 16-18%-át a nyersrost tegye ki. A rost strukturáltsága - szemben a kérôdzôkkel - kisebb szerepet játszik. Hiányának fô veszélye, hogy a kiesô rágási idô miatt a ló unatkozik, karórágóvá válhat. (Az emlitett káros szokás természetesen más okból is kialakulhat !) A nyersrost 30-60%-át tehát - ami 100 kg élôsúlyra számítva minimálisan 0.5 kg-ot jelent - ajánlatos struktúrális, azaz 1 cm-nél hosszabb részecskék formájában nyujtani. A karbamid (és más NPN-anyagok) etetése a lovakkal gyakorlati körülmények között nem célravezetô, sôt inkább ellenjavalt! A vakbélben és a remesében keletkeznek vitaminok is (fôként B1, B6, B12 és K), részben föl is szivódnak, de a nagyobb igénybevételnek kitett lovak számára pótlásukra is szükség van. A bélflóra eredeti összetételétôl függôen, egyes szájon át bejutó antibiotikumok, illetve coccidiostaticumok - a bélflóra egyensúlyának fölborításával - bélgyulladást, hasmenést, elhullást okozhatnak.

A különböző korú és hasznosítású lovak táplálóanyag szükséglete

A világon a lótakarmányozásban az emészthetô energiával és a (látszólagos) emészthetô nyersfehérjével történô számolás a legelterjetebb (USA, Egyesült Királyság, NSZK, Ausztria).

A FÁK országaiban a metabolizálható energiát használják. Lóban a metabolizálható energia az emészthetônek 82-90%-a. Az NDK-ban a zsírtermelô nettó energiára alapozott "szarvasmarha energetikai takarmányegység"-gel (EFr) számoltak. 1 EFr=10.5 kJ NEFr (azaz szarvasmarhán mért zsírtermelô nettó energia). Franciaországban a "lótakarmányegység"-et (UFC = Unité Fourragere Cheval) alkalmazzák, ami 1 kg árpa lovon mért életfönntartó nettó energiával azonos, azaz 9.2 MJ NEm. A 75% szénából és 25% abrakból álló takarmánykeverék etetése esetén az energiaféleségek aránya a következô: DE = 0.67-0.83 BE; ME = 0.83-0.91 DE; NE = 0.63-0.80 ME. A fehérjetartalom, illetve az igény - kifejezésére a valódi emészthetô (a vékonybélbôl fölszivódó) fehérjével számolnak. Hazánkban a lovak energia szükségletét, illetve a lótakarmányok táplálóértékét megajoule-ban (1 MJ = 4184 kcal) kifejezett emészthetô energiában (jele DE), a fehérjeigényt (látszólagos) emészthetô nyersfehérjében adjuk meg. Az alapadatok lovon végzett kisérleteken alapulnak.

Az életfönntartás táplálóanyag-szükséglete

Az életfönntartó energiaszükséglet a nyugalmi - bár némi mozgást, igy pl. takarmányfölvételt végzô - állapotban levô állat igényét fedezi. Ez 10-35 %-kal több az ún. alapanyagcsere ("éhezési hôtermelés") energiaigényénél. Az életfönntartás energiaszükségletét általában az ún. anyagcsere-testtömegre (a W, azaz a testsúlykg a 0.75-dik hatványon, jele a W") vonatkoztatva adják meg, ugyanis ez a testfelülettel, illetve a hôleadással arányos. Az irodalomban található szélsô értékek 0.477 és 0.727 MJ DE/W". Az 1978-as USA ajánlás (NRC, 1978) a 0.649-es, a Gesellschaft für Ernĺhrungsphysiologie der Haustiere a 0.6 értéket fogadta el (DLG, 1981). A legújabb vizsgálatok viszont arra utalnak, hogy a lovak esetében pontosabb eredményt ad, ha az életfönntartás igényét közvetlenül a testsúlyra vonatkoztatjuk. Az utóbbi amerikai kutatók által kidolgozott egyenlet egyszerűsített formáját fogadta el az 1989-es NRC. A 600 kg-osnál nehezebb lovakra - mivel azok "alap" mozgásaktivitása kisebb - másik összefüggést célszerü alkalmazni. Hazánkban is ezt a két egyenlet MJ-ra átdolgozott változatát vezették be, azaz a napi életfönntartó energiaigény (DEm, MJ) 600 kg-os élôsúlyhatárig DEm = 5.9 + 0.13 W, illetve 600 kg-os teswtsúly fölött DEm = 7.6 + 0.16 W - 0.00006 W2 (ahol mintazt már jeleztük, a W = az élôsúly, kilogrammban). Így pl. egy 500 kg-os ló életfönntartó energiaigénye 5.9+0.13 x 500 = 70.9 MJ DE, egy 700 kg-os lóé pedig 7.6+16x700 - 0.0006x7002 = 90.2 MJ DE. Az életfönntartó fehérjeigény 2.7-3.0 gramm emészthetô nyersfehérje anyagcsere-testtömegkg-onként (NRC, 1978; DLG, 1981, 1994). Az 1989-es NRC és az érvényes magyar ajánlás 1 kg élôsúlyra 0.6 gramm emészthetô nyersfehérjét ad meg, bár a kétféle módon számitott értékek között nincs jelentôs különbség. (A napi életfönntartó nyersfehérjeigényt gyakorlatiasan úgy becsülhetjük meg, hogy a MJ-ban kifejezett energiaigényt tízzel megszorozzuk.)

A növekedés táplálóanyag-szükséglete

A növekedés energia- és fehérjeigénye a kifejlettkori testsúlytôl és a növekedés gyorsaságától függ. Az 1. táblázat a csikók átlagos növekedésére jellemzô adatokat közli. Az 1 gramm súlygyarapodáshoz szükséges energiamennyiség az y=16 + 52x - 28x2 egyenlet segítségével becsülhetô meg, ahol az "y" az 1 gramm súlygyarapodás energiaigénye, kJ DE, az "x" pedig a kifejlettkori arányában kifejezett pillanatnyi élôsúly. îgy pl. egy 200 kg-os (600 kg kifejlettkori testsúlyú) csikó 1 gramm súlygyarapodásához 16+52(200/600)-28(200/600)2 = 38.27 kJ DE-t igényel. A 2.táblázat a csikók napi átlagos testtömeg-gyarapodását az életkor és a kifejlettkori súly függvényében mutatja. A növekedés fehérjeigénye a teljes test fehérjekoncentrációjából és a napi átlagos súlygyarapodásából számítható ki. Az életfönntartón fölül adott emészthetô nyersfehérje testépítésre átlagosan 45%-os hatékonysággal értékesül. A teljes test fehérjekoncentrációját pedig a pillanatnyi és a kifejlettkori testsúly és az ezektôl függô zsírtartalom alapján becsülik (NRC, 1978). A 3. táblázat a különbözô korú és eltérô várható kifejlettkori testsúlyra növô csikók kiegyensúlyozott, zavartalan növekedéséhez szükséges napi emészthetô energia- és fehérjemennyiségeket adja meg. Az NRC (1989) nyersfehérjében (g/nap) és a napi energiaszükségletre (MJ DE) vonatkoztatva adja meg a fehérjeigényt, így ez az érték a választási csikónak 12 x DE, az évesnek 11 x DE, a két évesnek pedig 10.2 x DE.

CSIKÓK ÁTLAGOS NÖVEKEDÉSÉRE JELLEMZŐ ADATOK

(DLG, 1981, után) (testsúly-kilogramm, az adott hónap végén)

1. táblázat

Fejadag összeállítása légszáraz alapanyagokból

Lovak esetében is végezhetô a fejadagösszeállítás nemcsak a napi igénybôl, hanem az optimális tápláló- és hatóanyag-koncentrációból kiindulva (1.táblázat). Más együregű gyomrú állatokkal szemben viszont itt jobban tekintettel kell lennünk a lovak várható szárazanyag-fölvételére. Igaz, hogy az önkéntes takarmányfogyasztás a lovak esetében is igyekszik az energiaigényhez igazodni. îgy a fölnôtt ló napi szárazanyag-fölvétele például - a végzett munka intenzitásától függôen - 8 és 12 kg között ingadozik. Ez az adaptációs képesség azonban korlátozott, mert a ló gyomra - és így az egyszerre fölvehetô takarmány mennyisége - viszonylag kicsi, ugyanis a gyomor űrtartalma a ló emésztôtraktusának csak a 9%-át képviseli.

Összetétel, tápláló- és hatóanyagok szempontjából kiegyensúlyozott fejadag esetén a ló 100 kg élôsúlyra esô átlagos szárazanyag-fölvétele 2 kg. Ezt azonban számos körülmény módositja, így pl. a rostos tömegtakarmány-abrak aránya, az állat kora, élettani és termelési állapota, fölnevelés módja, a végzett munka intenzitása. CUNHA (1980) az említett lényegesebb tényezôket figyelembe véve, a testsúly százalékában fejezte ki a várható maximális napi szárazanyag-fölvételt (2. táblázat).

AJÁNLOTT TÁPLÁLÓANYAG-KONCENTRÁCIÓ LOVAK LÉGSZÁRAZ TAKARMÁNYKEVERÉKEIHEZ

(NRC, 1989 után)

1. táblázat
* 77%-os, átlagos fehérjeemészthetőség föltételezésével

LOVAK VÁRHATÓ NAPI MAXIMÁLIS TAKARMÁNYFOGYASZTÁSA

(CUNHA,1980 után)

2. táblázat
* A fölvett tejjel együtt

Takarmányozási rend

ITATÁS. Általános szabályként a napi háromszori itatás ajánlható; zöldtakarmányozás esetén elegendő lehet azonban a kétszeri itatás is. Éhgyomorra ne itasunk, hanem előtte egy adag szénát kell adni a lovaknak reggel, majd az itatás után a napi zabadag 1/3-át. A ló egyébként - különösen nyári melegben - szereti vízigényét minél gyakoribb ivással kielégíteni. Istállózó tartás esetén ez önitató, vagy a box sarkában fölfüggesztett itatóvödör útján oldható meg.

ETETÉS után legalább félóra pihenő következzék! Mivel a ló gyomra 3-4 óra alatt kiürül, délelőtt kapjon egy maréknyi szénát. A második zabadagot - kevés széna és itatás után - délben adjuk, amely után ismét félóra pihenő iktatandó. Lehetőség szerint délután is kapjon az állat egy kevés szénát, majd este újra széna, itatás, zab sorrendben etessünk. Éjjelre tegyünk szalmát a szénarácsba.

· Eszerint ideális esetben (és elsősorban nyáron) ötször kellene etetnünk:

·- reggel 4 órakkor: kevés széna, itatás, majd a napi zabadag 1/3-a;

·- 8-9 óra között: 1/3 szénaadag, kevés víz;

·- 12 órakkor: kevés széna, itatás, 1/3 zab;

·- 16-17 óra között: kevés széna, nagy melegben víz;

·- 19-20 óra között: 1/3 széna, itatás, 1/3 zab.

·- Éjjelre takarmányszalma vagy kukoricaszár.

Télen, vagy amikor munkaszervezési okok miatt csak háromszori etetésre van lehetőség, reggel etessük meg az abrak 1/3-át és a tömegtakarmány 1/4-ét, vagy 1/3-át. Délben az abrak következő harmada és a tömegtakarmány 1/4-e "jár", este pedig az abrak utolsó harmada és a tömegtakarmány hátralévő felét, vagy értelemszeruen 2/3-át adjuk.

Vannak szakemberek, akik az alaposabb rágás érdekében az abraknak 1.5-2.5 cm-es szalma-, vagy szénaszecskával való együttes etetését tartják hasznosnak.

Takarmányváltoztatás

Az abrak-, vagy tartósított tömegtakarmányban szükséges áttérés minimális ideje 3-5 nap.

Különleges figyelmet és gondosságot követel a ZÖLDETETÉS és az arra történő áttérés.

- Átmenetet kell beiktatni, azaz a száraz takarmányhoz naponta egyre több zöldet kell adni és a száraz takarmány etetése csak, egy hét múlva hagyható teljesen abba.

- Egyszerre csak annyi zöldtakarmány kaszálandó, amelyet állatok egy nap alatt el is fogyasztanak. Ha erre nincs lehetőség, akkor a befülledés megelőzésére állványt, rácsot, vagy nyársat kell alkalmazni.

- A zöldtakarmány ne melegedjen föl.

- Ha a zöldtakarmány nedves (eső, harmat), csak szalmával keverve etethető.

- Naponta többször etessünk (akár 2-3 óránként), és kezdetben az egyszeri maximális adag 3.5-4 kg lehet.

- Közvetlenül etetés után itatni tilos!

- A zsenge fűféléket és a pillangósokat kevés szalmával keverve adjuk!

A tenyészkanca takarmányozása

Az etetendő takarmányok mennyiségét annak figyelembevételével kell megszabni, hogy a kancát megfelelő tenyészkondicióban tartsuk, de kerüljük el mind az alultápláltságot, mind az elhízást. Igy a bevitt szárazanyag és energia mennyisége csökkenjen, de a fehérje-, ásványianyag- és vitaminigény kielégítésére különös gondot kell fordítani. A megfelelő kondíciót az jelzi, ha a kanca bordái nem látszanak, de tapintható és csak elhanyagolható zsírréteg van a bőr és a csont között.

Bár nem várhatunk az anyajuh, vagy az anyakoca flushingolásakor megfigyelhető látványos eredményt a fedeztetés előtti többlettakarmánytól, a fedeztetés előtti napokban az energiabevitel 10-20%-os emelését javasolják. A hatóanyagellátás viszont rendkivül fontos, különösen zabon, szalmán, régi szénán, takarmányrépán, cukorrépaszeleten tartott állatok esetében. A napi 80-100 ezer NE A- és 100 mg E-vitamin, továbbá kb. 300 mg beta-karotin etetése a fedeztetési idény előtti hónapban javítja a fogamzási ereményeket. (A karotinnak a kanca esetében is - a tehénhez hasonlóan - önálló szerepet is tulajdonítanak.)

A fedeztetési időszakban és az azt követő 2 hónapban ne változtassuk az előzőek szerint kialakított fejadagot.

A vemhesség első 6 hónapjában a magzatépítés táplálóanyagigénye gyakorlatilag elhanyagolható. îgy a többletmunkát nem végző kanca az életfönntartónak megfelelő fejadagot kaphatja: 7-8 kg szárazanyag, 70-75 MJ DE, 300-350 gramm emészthető nyersfehérje, 23-25 gramm kalcium és 14-15 gramm foszfor. Ez azt jelenti, hogy megfelelő legelőn való tartáskor még ásványianyag-kiegészítéséről sem kell gondoskodni. Istállózó tartás esetén 6-8 kg rétiszéna, 0.5-1 kg lucernaliszt (pogácsa, vagy granulátum), 1-1.5 kg zab, vagy lótáp és esetleg ásványianyag-vitamin kiegészítő szükséges.

A vemhesség utolsó 3 hónapja. A magzat és a vemhességi termékek gyarapodása jelentős és a kanca súlyánek mintegy 10-12%-át teszi ki. A napi szárazanyagfölvevő képesség a testsúly 1.4-1.8%-a. Naponta mintegy 80-85 MJ emészthető energiát, 380-420 gramm emészthető nyersfehérjét, 30-35 gramm kalciumot és 23-24 gramm foszfort igényel egy 500-600 kg-os kanca. A gyakorlatban az abrak, illetve lótáp napi adagját - a tömegtakarmány mennyiségének enyhe csökkentésével párhuzamosan - 2-3 kg-ra emeljük. A konyhasóellátást nyalósóval célszerű fedezni. CUNHA (1980) 30% zabból, 10% kukorica-, vagy kölesdarából, 12-25% árpából, 10% búzakorpából, 11% extrahált szójadarából, 4% lenmagdarából (expeller!), 10% lucernalisztból, 7% melaszból, 2% kalcium-foszfátból, 0.75% takarmánymészből, 1% mikroelemekkel dúsított konyhasóból és 2% vitaminos premixből álló lótáp etetését javasolja.

Az ellés előtti napokban a tömegtakarmány mennyiségét csökkenteni kell. Az ellés napján csak búzakorpát, lenmagot és konyhasót tartalmazó híg ivósat adjunk.

A laktáció első 3 hónapja. Az első héten a jó minőségu réti és lucernaszéna adagját csak fokozatosan emeljük, s az abrakból (tápból) is cak az ellés előtti adagot adjuk. Mivel a kancák a teljes szoptatási időszak alatt 1500-2000 liter tejet is megtermelnek, táplálóanyag-igényük is nagy. A napi szárazanyag-fölvevő képessg a testsúlynak mintegy 2%-a, az energiaigény 115-125 MJ DE, 800-900 gramm emészthető nyersfehérjével, 50-60 kalciummal és 30-40 gramm foszforral. A naponta termelt tej mennyisége 8-14 liter. A kancatej a tehénehz viszonyítva hígabb, 10.5-13.0% szárazanyagot, 1-1.3% zsírt, 1.9-2.1% fehérjét, 7% tejcukrot (!), 0.07% kalciumot és 0.04% foszfort tartalmaz.

A táplálóanyag-igényt 5-8 kg jó minőségu szénával és 6-8 kg lótáppal; illetve 3-6 kg zabbal + 2-3 kg fehérjében gazdag kiegészítő etetésével elégíthetjük ki. MEYER (1986) szerint az utóbbi 20% emészthető nyersfehérjét 10% nyrsrostot, 5% nyerszsírt (benne 30% linolsav), 2% kalciumot, 0.8% foszfort, 30 mg rezet, 25 000 NE A- és 2500 NE D-vitamint tartalmazzon. A tejes fejadag nyersfehérjeszintje a szárazanyagra vonatkoztatva 14% legyen.

A laktáció második fele. A kanca napi tejtermelése a laktáció 4. hónapjában 7-9, az ötödikben 4-6 literre csökken. A napi szárazanyag-fölvétel a testsúly 1.9%-a, az energiaigény 100-110 MJ DE, 600-700 gramm emészthető nyersfehérjével, 40-45 gramm kalciummal és 27-32 gramm foszforral. A szárazanyagra vonatkoztatott nyersfehérje-koncentráció 12.5% legyen. Ezzel párhuzamosan a csikó szilárd takarmányfölvétele egyre nő, függősége a kancától csökken. A fejadag 6-8 kg szénából és 3-5 kg abrakból álljon. Amint a vegetáció és az időjárás lehetővé teszi, a szoptató kancát legeltessük. Ezesetben az 1-3 kg kiegészítő tápot éjszakára, az istállóban kapja.

Különleges figyelmet kell fordítani a szoptató kanca vízellátására: minden kg fölvett szárazanyagra 4 liter vizet (vegetációs + ivóvíz összesen) igényel. A mikroelemekkel dúsított nyalósó folyamatosan álljon az állat rendelkezésére !

A szopós csikó takarmányozása

Az általános tájékozódás érdekében azt lehet mondani, hogy a születési súly mintegy tizede a kifejlett korinak. Mint ismeretes, a csikó főként a föcstejen keresztül jut a számára nélkülözhetetlen immunglobulinokhoz. Az első szopás ideje az ellés utáni 0.5-2 óra. Az első 2-3 hétben az a legfontosabb "takarmányozási" feladat, hogy biztosítsuk a csikó tetszés szerinti szopását. A csikó naponta többször (30-40-szer) szopik. Az első szilárd takarmányfölvétel az első hét után következik be. Ha az első zabtételekbe kevés porcukrot keverünk, a csikó hamarabb megszokja azt. Ettől kezdve ki kell annak alakítani a technikai lehetőségét (csikóóvoda) hogy a csikó ad libitum zabhoz (lehetőség szerint zúzottan) és jó minőségu réti vagy lucernaszénához jusson. A napi zabfogyasztás kb. annyi liter, ahány hónapos a csikó, a szénából pedig 2-3 kg (ÓCSAG, 1971).

A VÁLASZTÁS ideje a csikó 5, gyengébben fejlett egyedek esetében 6 hónapos kora. Melegvérű csikók kifejlettkori testsúlyük 40-45, a hidegvérűek mintegy 50% érik el ekkorra. A választott csikók takarmányozása aszerint alakul, hogy hideg-, vagy melegvérű, illetve hogy milyen célra (tenyész-utánpótlás, sport-, igás-, vágóló) neveljük. A választás stresszét - különösen sportcélra nevelt csikók esetében - enyhíthetjük napi 2-4 liter fölözött tehéntej vagy tejpótló borjútápszerből készült keverék itatásával 2-3 hónapon át. CSAPÓ (1972) a három és fél hónapos csikókat délben 2-3 órára és éjszakára elkülönítette az anyjuktól. A csikók részére fönntartott területen abrakot és pillangószénát helyezett el. Tapasztalatai szerint igy kisebb stresszel jár az 5 hónapos korban történő elválasztás.

ÁRVÁN MARADT csikók fölnevelése. Az elárvult csikót legegyszerűbben dajkasába adva lehet fölnevelni. (Erre a célra hidegvérű kanca illetve törpekecske felel meg.) Erre azonban nem mindig van lehetőség. A 40 kg-nál kisebb illetve a napos korban föcstejhez nem jutott csikók túlélési esélyei rendkívül kicsik. Ilyen esetekben más kanca illetve mélyhutött és fölmelegített kolosztrum itatása, esetleg a testsúly-kilogrammonkénti 20 ml kancavér intravénás transzfúziója ajánlható (FRAPE, 1986). A mesterséges fölneveléshez használhatunk 6 dl tehéntejből, 4 dl vízből (forralt, majd lehutött) és 35 gramm porcukorból álló keveréket. A napi adag 6-10 liter, amelyet az első hónapban 1-2 óránként itassunk. A második hónapban az itatások számát ritkíthatjuk és fölözött tejet is adhatunk. SCHMIDT, Ellen (1994) önálló disszertációban dolgozta föl az anyamentes csikófölnevelés ún. lipcsei modelljét.

Itathatunk humán vagy borjú tejpótló tápszerből készített keveréket is. A kezdeti szárazanyag-konczentrációjú 22% legyen; a 3. naptól naponta l%-nyit csökkentsük és a 14-15%-os oldatot itassuk választásig. A 7-14. naptól 18% nyersfehérje-tartalmú csikó (pre)startert és "borjúszénát" is adjunk (schmidt, 1996). Biztosítsuk annak a lehetőségét,hogy a felnőtt ló bélsarához hozzájuthassanak a csikók, amivel normál bélflórájuk kialakulását segítik elő. A naponta etetett 1-2 nyers tojás a vitaminellátást biztonságossá teszi (DVG, 1996).

A növendékcsikó takarmányozása

A csikók napi átlagos súlygyarapodását a 1.táblázat, a napi energia- és fehérjeigényt a 2.táblázat összegzi. Minden esetben az optimális növekedésre kell törekedni, azaz a növekedés ütemét aszerint kell szabályozni, hogy mi lesz a jövőben a csikó használati módja. Természetesen figyelembe kell venni a csikó fajtáját, tipusát is. A 3.táblázat a különböző fajták testsúlyát és marmagasságát közli, 6., 12. és 18. hónapos korban. Általános szabályként az mondható, hogy a csikó egyéves korára fölnőttkori súlyánek 65-70 és marmagasságának 80-85%-át éri el.

CSIKÓK NAPI ÁTLAGOS SÚLYGYARAPODÁSA, gramm

(DLG, 1981 után)

CSIKÓK NAPI ENERGIA- (de, mj) ÉS EMÉSZTHETŐ FEHÉRJE (g) szükséglete

(DLG, 1981 után)

A különböző lófajták testsúlya és marmagassága

a kifejlettkori százalékában kifejezve (FRAPE, 1986)

A VÁLASZTOTT CSIKó abrakkeveréke vagy tisztán zabból, vagy 50-70% zabból, 10-15% extrahált szója-, napraforgó- vagy lenmagdarából és 10-15% kukoricából álljon. Egyéves korig ad libitum, utána adagoltan etejük. Az első szakaszban mintegy napi 3-4 kg fogy; a 12-18. hónapos kor között a napi adag - melegvéruek esetében - 4-6, a 18 hónaposoknak 6-7 kg legyen. A napi 2-4 kg széna előnyös, ha fele részben réti illetve lucernaszénából tevődik össze. A zöldtakarmányt a legelő jelentse illetve télen 2-4 kg sárgarépa pótolja azt. Ügetőknek 3-5 kg jó minőségu szilázst is lehet adni. Télen általában mesterséges D-vitamin bevitelére is szükség van.

A KOR ELŐREHALADTÁVAL (kb. a 18. hónaptól) az abrak mennyiségét fokozatosan csökkenteni lehet 1-2 kg-ra, benne a kukorica részaránya növekedhet; az abrakadag csökkenésével a rendelkezésre álló tömegtakarmány (legelő, zöld, szilázs, széna) mennyisége nőjön. A 4.táblázat a különböző korú, melegvéru fajtájú lovak fejadagjának ajánlott abrak--tömegtakarmány arányát ismerteti. Fontos szempont, hogy a versenyző fajtájú lovaknál ezt az abrakról tömegtakarmányra történő hansúlyeltolódást kevésbé érvényesítsük!

A táp-súlytakarmány aránya a csikók fejadagjában

(HINTZ és mtsai, 1977)

Megjegyzés: 500 kg-os kifejlettkori testsúllyal számolva;a táp 18% nyersfehérjét tartalmazzon;a széna 8.4, illetve 9.2 MJ DE/kg energiatartalmú, a táp nagyobb mennyisége az alacsonyabb energiakoncentrációjú szénával etetendő.

A hidegvérű csikók fejlődési esélye nagyobb. Megfelelő takarmányozás esetén éves korukra csaknem teljesen kifejlődnek. Napi táplálóanyag-igénye a melegvéruekénél nagyobb, de az összetevők iránt kevésbé igényes: abrakkeverékében (napi 1-2 kg) árpa, kukorica, szárított répaszelet is szerepelhet. A táplálóanyag-ellátás alapja itt a széna (4-7 kg) vagy szilázs, esetleg szenázs (10-20 kg) legyen. Nyáron a legelő és a kaszált zöldtakarmány (10-20 kg) helyettesítheti ezt. Kisüzemi körülmények között fölszeletelt répából, burgonyából, törekből, pelyvából, széna-, majd a kor előrehaladtával szalmaszecskából álló, lehtőség szerint melaszos vizzel meglocsolt pácot ("keveréket") is etethetnek.

Éves kor után jellemző fejadag a 6-8 kg szénából és/vagy 15-25 kg szilázsból áll, amelyet szükség szerint cukorrépa szelettel, burgonyával, csövesen darált kukoricával, melasszal egészítünk ki.

A Német Állatorvostársaság 1996-ban európai konferenciát rendezett a csikók takarmányozásáról és anyagforgalmi betegségeiről Celle-ben (DVG, 1996). A föbb érintett területek a következők voltak:

- a testösszetétel változása a növekedés során,

- mikroelem- és vitaminellátás,

- a koraszülött csikó fölnevelése és

- a parenterális táplálás

- választási stressz.

A tenyészmén takarmányozása

A tenyészmén táplálóanyag-igényére vonatkozóan kevés tudományosan megalapozott adattal rendelkezünk. A mén fertilitása szezonálisan változik: a legjobb tavasszal és legrosszabb télen. Fehérjében gazdagabb takarmányozással és mesterséges fénnyel januárban és februárban már javítható a termékenyítőképesség. (Hazánkban az állami méneket február 15-június 15. közötti időszakban helyezik ki a fedeztető állomásokra.)

A mén táplálóanyag-igénye a tenyészidényen kivül a környezeti hőmérséklettől és mozgásinenzitásától függ s általában a könnyu munkát végző lóéhoz áll közel. Az elhízás hátrányos a mén nemi aktivitására, ezért fejadagját a testsúly folyamatos ellenőrzése alapján szabjuk meg. A mén normál testsúlye mintegy 5-10%-kal nagyobb a kancáénál. A fedeztetési időszak előtt 2 héttel a fejadag táplálóanyag koncentrációját növelni kell. Erős igénybevétel (10-15 ugratás hetente) és könnyu, 1 órás mozgás esetén az energiaigény az életfönntartónak kb. másfélszerese. A fehérjeigény az életfönntartónak 3-4-szerese, különösen kéntartalmú aminosavak iránti igény nagy. Egy 600 kg-os mén 60-80 gramm lizint és 40-50 gramm metionin-cisztint igényel. Az ásványianyag- és vitaminigény kb. a magasan vemhes kancáéhoz hasonlítható.

MEYER (1986) egy 600 kg-os, napi 1-2 órás könnyű mozgást végző ménnek 4 kg réti-, 2 kg lucernaszénából, 2 kg zabból és 3 kg lótápból álló fejadagot ajánl (100-110 MJ DE, 1000-1100 gramm emészthető nyersfehérje). A lótáp 52% zabból, 10% búzacsírából, 10% búzakorpából, 10% extrahált szójadarából, 5% szárított sörélesztőből, 5% hallisztből, 5% lucernalisztből és 3% ásványianyag-vitamin premixből áll és kilogrammonként 11.6 MJ DE-t, 17.6% emészthető nyersfehérjét, 12 gramm lizint és 6.6 gramm metionin-cisztint tartalmaz, Tejpor, tejpótló csikó- (esetleg borjú-) tápszer, esetleg nyers tojás etetése is szóba jöhet.

Kedvező hatású a zöldtakarmány (5-10 kg-os) vagy a forró levegővel szárított zöldliszt (1 kg-os napi adagban) kiegészítő etetése.

A munkalovak takarmányozása

Az ide sorolt használati formák közös jellemzője az, hogy alapvetően izommunkát végeznek, így elsősorban energia-ellátásukról kell gondoskodni. Ennek mértéke a kifejtett izommunka tartamától és intenzitásától függ. A munkvégzés többletének fehérjeigényével nem kell külön számolni, mert az az energiapótláskor automatikusan kielégítődik.

A termelt izzadság mennyisége jelentős lehet, könnyu munkában 5-10, közepesben 10-30 és nehézben 30-70 ml/ttkg/nap (Gesellschaft für Ernĺhrungsphysiologie der Haustiere, 1982). Egy kilogramm izzadság 98.5% vizet, 0.2 gramm fehérjét, 0.8 gramm karbamidot, 3-3.6 gramm nátriumot, 5.5 gramm klórt, 1.5 gramm káliumot, 200 mg kalciumot, 150 mg anorganikus foszfort, 120 mg magnéziumot, 20 mg vasat, 4 mg rezet, 10 mg cinket és 30-100 mg folsavat tartalmaz (MEYER, 1986), ezért elsősorban ivóvíz és konyhasó pótlásáról kell gondoskodni.

Az igáslovak takarmányozása

Az igásló munkáját mkp-ban szokás mérni. (Ez műszaki-mechanikai mértékegység; l mkp = 9.807 J = 3.704 0.000001 LEh). Az igásló munkáját ÓCSAG (1971) a következőképpen csoportosítja: könnyű munka (0.7-1.5 millió mkp), közepes munka (1.5-2.0 millió mkp), nehéz munka (2.0-3.0 millió mkp) és igen nehéz munka (3.0 millió mkp fölött). De mint már CSUKÁS (1952) kifejti, a dolgozó ló által kifejtett munka csak hozzáveltőleg itélhető meg. Hatással van ugyanis rá a testalakulás módja, a gyorsaság, a gyakorlottság, az út minősége, az esetleges vemhesség vagy szoptatás stb. îgy a már ismertetett szükségleti értékekkel történő számítás mellett elengedhetetlen az állat kondiciójának folyamatos figyelemmel kisérése és a fejadag szükség szerinti korrigálása.

Az igáslovak takarmányozását olcsó tömegtakakarmányokra kell alapozni. Igy a klasszikus széna-zab-szalma triász mellett a silókukorica-szilázs, a szárított cukorgyári répaszelet, cukor- és takarmányrépa, illetve még az ún. melléktermék-szilázs (kukoricsszár+melasz+répaszelet) is szóba jöhet. Az abrak nagyobb hánydát (akár 100%-ig) képezheti kukorica. Az említett takarmányok szegényes, vagy kiegyensúlyozatlan hatóanyag-tartalma miatt az ásványianyag vitaminkiegészítés különösen fontos. Az energiában gazdag takarmányozás miatt pihenőnapok után fönnáll a bénulásos izomfesték-vizelés (myglobinuria, pünkösdi betegség) veszélye, ezért pihenőnapokon csökkentsük a fejadagot és mindenképpen jártassuk meg a lovakat.

Külön bizottságot hozott létre a FAO az igásállatok témakörében. Az 1996-os zaragozai szimpoziumon TISSERAND foglalta össze az igáslovak takarmányozási stratégiáját (FAO-REU, 1996).

A sportlovak takarmányozása

Itt a sport- és a kedvtelésből, de nem kifejezett versenyeken való részvételre tartott állatok takarmányozását tárgyalom. A táplálóanyag-igény a testsúlytől és a végzett munka intenzitásától függ. A napi 1-3 óra igénybevételt könnyu, a 3-5 órait közepes és az 5-8 órait nehéznek tekintik. A klasszikus szabály az, hogy 100 kg testsúlya könnyű munka esetén 1.5 kg jó minőségű szénát és 0.5 kg abrakot számolunk. Közepes munka esetén 1.25 és 1.0, nehéz munka végzésekor pedig 1.0 és 1.5 kg etetendő az említett takarmányokból (WOLTER, 1976). Nyalósó állandóan álljon az állat rendelkezésére.

A helyi lehetőségeknek megfelelően szalmát, silókukorica-szilázst és zöldtakarmányokat is fölhasználhatunk. Több takarmánynak ismerjük az ún. széna-, illetve zab helyettesítő értékét is (MEYER, 1986). Így a 35% szárazanyag-tartalmú fűszilázsból 2.5, a leveles cukorrépafej-szilázsból 4 és a sörtörköly-szilázsból 2.5 kg egyenértékű 1 kg szénával; a cukorrépaszelet-szilázs 5, a sárgarépa 6.5, a burgonya 4, a cukorrépa 3.5, az árpa 0.9, a kukorica 0.8 és a búzakorpa 1.25 kg-ja helyettesíthet 1 kg zabot.

A versenylovak takarmányozása

Az idetartozó hasznosítási tipusokba sorolt lovak (ügető-, galopp-, ugró- és díjló) úgy tekintendők, mint egy atléta. A legfontosabb különbség az, hogy a ló viszonylag fiatalabb korban versenyez. Emiatt a versenylovakat már születésüktől kölönös gonddal kell nevelni, takarmányozni.

A versenylovak takarmányozásának legfontosabb alapszabálya az, hogy mind az alultápláltságot, mind a túlkondiciót el kell kerülni. A későbbi igénybevételre nem elsősorban "energiaraktárak" képzésével, hanem a mindenkori terhelésnek megfelelő fejadaggal kell a lovat képesíteni. A túl bőséges takarmányozás elzsírosodáshoz vezet, ami pedig plusz terhet ró a szívre; egyidejuleg a hőtermelés és így hőveszteség megnő. A zsírbontó enzimek aktivitása csökken, holott ezek muködése elengedhetetlen az intenzív munkavégzés közben. A túletetés extrém esetben a lábak vizenyőjéhez, a bőrön csalánkiütések kialakulásához, kólikás gyomor-bél bántalm akhoz, patairha-gyulladáshoz, (túlerőltetéses) izomelfajuláshoz és a test túlhevüléséhez vezethet.

A fejadag ellenőrzéshez segítséget ad annak ismerete, hogy az életfönntartó energiaigényen felül óránként és élősúly-kilogrammonként séta, jártatás esetén 2, néhány rövid vágtával "tarkított" lassú ügetéskor 21 (500 kg-os ló esetében ez kb. 1 kg zabenergiaértékével egyenértéku), gyors, vágtákkal és néhány ugrással bővített ügetéskor 53, rövid vágta, galopp, ugrás esetén 97, kimerítő erőfeszítéskor (lovaspoló, verseny teljes sebességgel) 250 kJ DE-t igényel a ló.

Az etetés során alapszabály, hogy naponta legalább háromszor adjunk abrakot vagy lótápot, reggel és délben kevés, este bőséges szénával együtt. Ivóvíz és nyalósó folyamatosan álljon a lovak rendelkezésére. Több állat azonban nem veszi föl ilyen módon a szükséges konyhasó mennyiséget, ezért napi fejadagjába további 60 gramm konyhasót keverjünk. Gyakorlati megfigyelések szerint egy sík terepen versenyző, mintegy 500 kg élősúlyú ló 13-18 kg (légszáraz) takarmányt is képes elfogyasztani, ami testsúlyánek 2.7-3.7%-a. (Mint az 1.táblázatból kitűnik, a gyakorlat számára fölső határként a 3%-os érték javasolható.) A lótáp (gabonafélék, korpa, extrahált darák) teszi ki a fejadag 30-60%-át. Van olyan megfigyelés is, hogy a normán fölül nyújtott fehérje javítja a futóteljestményt (FRAPE, 1986). Bár nincsenek közvetlen bizonyitékok arra, hogy a versenyló ásványianyag- és vitaminigénye különbözne a többi hasznosítási tipusétól, a vérképzés érdekében a vas-, réz-, fólsav-, B12- és B6-, a szív- és a vérkeringési rendszer támogatására az E-vitamin-, a konyhasó- és szelén-, a csontvázfejlődés és -karbantartás céljából a kalcium-, foszfor- és D-vitamin-, az izomzat optimális szerkezetének megőrzésének és energiaforgalmának támogatására az E-vitamin, szelén-, a B1-, B2-vitamin, pantoténsav-, nikotinsav- és magnéziumellátásra különös figyelmet kell fordítani. Igéretes eredmények születtek az L-karnitin fölhasználása kapcsán (HAUSENBLASZ és mtsai, 1996).

1. táblázat

AJÁNLOTT TÁPLÁLÓANYAG-KONCENTRÁCIÓ LOVAK LÉGSZÁRAZ TAKARMÁNYKEVERÉKEIHEZ

(NRC, 1989 után)

* 77%-os, átlagos fehérjeemészthetőség föltételezésével

Az erős és tartós igénybevételnek kitett lovak energia igényük egy részét zsírraktáraik bontásával fedezik. Több adat amellett szól, hogy a versenylovak takarmányának zsír- illetve olajkiegészítése (kb. 8%-ban) előnyös, és megakadályozhatja a vércukorszint csökkenését (HINTZ, 1984; GLADE, 1989).

Az edzés időszakában nem javasolható a szénaadag mérséklése a gyomor-béltartalom tömegének, az ún. holtsúlynak a csökkentésére, mert az emésztési zavarokhoz (a vakbél és remese elsavanyodásához, a bélflóra működésének károsodásához) vezethet. A napi takarmányadag 4-6 kg rétiszénából (angol szakértők szerint ne adjunk pillangós szénát; a német takarmányozási iskola viszont a herefüves illetve lucernaszénát kifejezetten ajánlja; voltaképpen a helyes energia-fehérjearány az, amit tartani kell !), 2-8 kg abrakból (zab, és/vagy kukorica), 1-5 kg lótápból (11-13 MJ DE, 65-75 gramm emészthető nyersfehérje/kg), kevés búzakorpából (0.25-1.0 kg) és 5-10 dkg ásványianyag-vitaminkiegészítőből álljon (240 g Ca, 40 g P, 125 g NaCl, 600 000 NE A-, 80 000 NE D3-, 2g E- és 2 g C-vitamin/kg). A napi takarmányadag 120-130 MJ DE-t, 800-1000 g emészthető nyersfehérjét tartalmazzon.

Versenyszezonra, erős és tartós igénybevételre való takarmányozási fölkészítés 6-8 héttel korábban kezdődjön. Az induláskor adott abrakkeveréket (tápot) a kezdeti napi 5 kg-os adagról fokozatosan 8-8.5 kg-ra emeljük. Az említett mennyiségeket négy részletben célszeru kiosztani. Mindezzel párhuzamosan a szénaadagot 3.5-4 kg-ra csökkentjük, amelynek harmadát reggel, kétharmadát este etessük meg. Rendkívül fontos, hogy az esetleges pihenő napon (vagy csökkentett edzésadag esetén) az abrakadagot csökkentsük, a szénáét emeljük.

Közvetlen hosszabb ideig tartó verseny előtti 1-2 napban korábbi 1-2 kg tápot adhatunk, a szénaadag rovására. A verseny napján nem szükséges szilárd takarmányt adni, a nyalósó és az ivóvíz általában elegendő (bár a gyakorlatban reggel kevés szilárdat is szoktak eteni). Rövid távú futás előtt viszont hasznos lehet a start előtt 3-4 órával adott kevés abrak. (Az időzítés rendkivül fontos !) A versenyló táplálóanyagellátása javítható az abrakösszetevők hőkezelésével, extrudálásával, továbbá a takarmányismereti részben ismertetett mash etetésével.

Selejtlovak följavítása

A jó kondicióban levő selejtezendő lovak nem igényelnek semmiféle vágás előtti előkészítést, hiszen csak zsírraktárakat képeznének. A leromlott selejtlovakat ezzel szemben mintegy 45 napig tartó intenzív takarmányozásnak célszerű alávetni: az elérendő átlagos napi súlygyarapodás 1.2-1.3 kg. A hizlalás fehérjeigénye csekély, alig haladja meg az életfenntartót, így a takarmányadagban silókukorica szilázs, répaszelet, burgonya (lehetőség szerint hőkezelve) és gazdasági abrak (kukorica, roppantott árpa) egyaránt szerepelhet.

Külön szakággá nőtte ki magát a ló DIÉTÁS TAKARMÁNYOZÁSA (Zeyner, 1995)

A takarmányok táplálóértékének számítása laboratóriumi eredményekből

A korszerű takarmányértékelési rendszer kidolgozásához számos állatkisérletre, ún. kihasználási vizsgálatra volt szükség a ló esetében is. A szakemberek - különösképpen az ellenôrzô hatóságok - részérôl viszont nagy az igény az idô- és költségtakarékos, sorozatvizsgálatokra is használható, a takarmányok táplálóértékének becslésére alkalmas módszer iránt. A tényleges kémiai összetétel és megfelelô regressziós egyenletek segítségével jó közelítéssel kiszámíthatjuk a takarmány, vagy - keverék emészthetô, metabolizálható, illetve nettó energiatartalmát. Még pontosabb eredményt adnak azok a regressziós összefüggések, amelyek - az emésztési együtthatók ismeretében - az emészthető összetételbôl indulnak ki.

Hazánkban HOFFMANN és SCHIEMANN (1980) nyomán az

y = 0.0242 x1 + 0.0341 x2 + 0.0185 x3 + 0.017 x4

egyenlet alkalmazása terjedt el, ahol az y = MJ DE/tak-kg, az x1 az emészthetô nyersfehérje, az x2 az emészthetô nyerszsír, az x3 az emészthetô nyersrost és az x4 az emészthetô N-m.k.a., gramm/kg-ban kifejezve.

Az emészthetô energiatartalom (DE, MJ/kg) kiszámítására HARRIS és mtsai (1972) az alábbi egyenleteket javasolja:

DE = 0.7 + 0.15 TDN %, illetve

DE = 0.16 TDN% + 0.036 N-m.k.a. % - 1.2.

Az emészthetô nyersfehérje-tartalom (y, %) elôjelzésére KNIGHT és HARRIS (1966) a nyersfehérje-tartalom (x, %) ismeretét föltételezô összefüggéseket ajánlanak:

- zöldtakarmányok, szénák: y = 0.849 x - 2.47

- szilázsok: y = 0.908 x - 3.88

- abraktakarmányok:y = 0.916 x - 2.76.

Teljesértékű (komplett) lótápokra érvényesek MEYER és mtsai (1987) egyenletei, ahol az összetevôket g/kg-ban kell szerepeltetni:

DE, MJ/kg = 12.614 + 0.018 ny .rost - 0.00018 ny. rost2 + 0.00382 ny. feh., illetve

Em. ny.feh., g/kg = 0.99 nyfeh. -0.16 ny.rost - 22.1.