Lovaspályákról
Bevezetés
Habár épített lovaspályák, -kisebbek, nagyobbak-
majd minden lovardában megtalálhatók, ritkán
vannak gond nélkül. Nem csak a magától értetődő
rendszeres karbantartás ad munkát a tulajdonosoknak,
de a folyamatos, egész éven át tartó használhatóság
biztosítása is.
S ha ilyen sok gondot okozó pályát építeni
nem sokkal kevesebbe kerül, mint jót, és
mégha a lovarda tulajdonosokat nem is az
olcsóbbság vezérli, mi lehet az oka, hogy
még éppen megfelelőt sem igen találunk?
A lovaspálya mint építményfajta -legyen az
ugró, díjlovas, akár galopp, vagy hajtó -
egészen sajátságos, amihez a műszaki tudnivalók
alapjait régebben leginkább talán a kultúrmérnökök
ismerték, manapság - e szakma képviselői
híján is- igazán senki sem, mert a pálya
építésekor alkalmazott különálló szakmák
sokfélék, és egymáshoz sokszor nem is kapcsolódnak,
méginkább biztosan nem a ló lábának tekintetében,
mely egyedül érintett közvetlenül, kivéve,
ha lovasa a lovat nem föltétlenül önként
hagyja el.
Ezek a szakmák külön-külön: talajmechanikus,
útépítő , mélyépítő, kertész, épületgépész,
villanyász, ács-asztalos, feltéve, hogy mindegyik
szakma képviselője még a tetejébe lovaspályák
vonatkozásában kellő mértékű ismeretek (
és itt az ismeretek magas szintjéről lenne
szó) birtokosa is. ( a lovas, lovasedző,
patkolókovács, állatorvos tudománya mind
szolgál tudnivalókkal, és támaszt sajátos
igényeket)
Márpedig, ha mindegyik szakma éppen azt nem
szolgáltatja, amire esetünkben éppen itt
szükség van, és ha csak ennyiben nem megfelelő
a letéteménye, akkor bizony a pálya, mint
egységes egész, összességében, a legjobb
akarat mellett is, siralmas leend.
Nálunk előrébb járó országokban külön erre
a célra szakosodott cégek vállalkoznak pályaépítésre,
nem kevés esetben saját építési rendszerrel,
kulcsrakész átadással, és főleg garanciával.
Tagadhatalan, hogy lovaspályát építtetni
nem olcsó, de rosszat egyenesen kidobott
pénz. Egész egyszerűen: minőségi pálya nélkül
nincs minőségi eredmény! Mennyit fut Ben
Johnson 100-m fűrészporon?.. bízvást felvehetném
vele a versenyt, mert mind a ketten orra
esnénk…vagy jégen, vagy sivatagban, és szöges
cipő nélkül… Melyik az a komoly lovas, aki
versenyre, vagy edzésre indul egy olyan pályán,
ahol a sokmilliót érő, vagy csak egyszerűen
szeretett lova kisebb-nagyobb homokdűnék,
vagy fűcsomók között kell bukdácsoljon, esetleg
éppen csúszkáljon ide-oda, ina, patája, csontjai
és egyéb alkatrészei állandó veszélynek vannak
kitéve…
Mindenek előtt
A jó füves pályánál nincsen jobb. Valahogy
úgy tűnik, a ló lába mégiscsak a dús mezőkre
lett kitalálva…
E helyütt mégiscsak pusztán a homokos pályákra
térnék ki, mivel legtöbbször ezzel van dolgunk,
a rendszeres edzőmunka, és a legtöbb verseny
ilyeneken zajlik.
A pálya
A legkényesebb és legbonyolultabb feladat
jó szabadtéri ugrópályát létesíteni.
Nem szabad elfelejteni, hogy a pályaszerkezet
nagyon komoly dinamikus erőhatásoknak van
kitéve. Ha útépítő szakembernek kellene hasonlattal
ezt megvilágítani, azt mondhatnánk: mintha
szökdécselő lánctalpas tankok száguldoznának
keresztül-kasul. Nyilván nagy kerek szemeket
meresztene.
De hát igaz… egy 1m 50-es akadályt átugró
átlagos súlyú ló lefelé, és hátra irányuló,
6-7 tonnányi erővel löki el hátsó lábaival
magát a talajtól,
leérkezéskor majd ugyanakkora erővel, de elülső lábaival
érkezik. Ez erő egy átlagos talaj statikus
teherbírását többszörösével haladja meg.
Ami a talajban ható erőket illeti, nemcsak
függőleges, hanem vízszintes irányú erők
is fellépnek, a kialakuló nyíróerők keresztmetszeti
elhelyezkedése, iránya, mértéke bonyolult
természeti szabályok szerint alakul, ezek
féken tartása a legkényesebb feladat.
(Az e célra nedvesen tartott homok már csak
ezért sem nevezhető hagyományos útépítési
anyagnak, így az imént elcsodálkozó útépítő
szakemberünk még kevésbé fogadhatja el szakmája
sablonjait, itt kellene, hogy egyéniséget
vigyen bele, ha tudományának magaslataira
óhajt hágni...)
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ezek
ez erőhatások igen gyorsan lépnek fel, illetve
enyésznek el, és hogy végképp mérnöki tudományunk
dugába dőljünk, be kell ismernünk, hogy a
granulált anyagok, mint a homok ( és itt
akkor még az egy keverékben előforduló sokféle
szemcseméretről, és alakról nem is szóltunk)
viselkedéséről mit sem tudunk, ill. amit
tudunk, arról pedig kiderült: nem nagyon
igaz. Bár úgy tíz éve nagyon komoly kutatások
kezdődtek, és már az egy-két frakciójú anyagokról
lehet tudni ezt-azt, de például az ún. "sivatagi
éneklő homokot" laboratóriumi körülmények
között, még eredeti anyaggal sem sikerült
reprodukálni)
Apróság, de ha már a bonyodalmaknál tartunk..:
ha jól belegondolunk, az akadályt a ló még
az előtte sokszor látható gödörből is úgy-ahogy
megugorja, ám leérkezéskor a talaj már kényesebb
ízléseket kell, hogy kielégítsen. Ideális
esetben az akadály előtt és után, nem ugyanannak
a talajnak kellene lenni… ez persze nyilván
képtelenség.
De ne hátráljunk meg a nehézségektől, vegyük
tudomásul tudatlanságunkat, és büszkén ügessünk
tovább, mert itt van a tudományok és a precíz
mérnöki munka legnagyobb támasza: a példák,
és a nemzedékek tapasztalata - nézzük azt,
ami jól működik és tanuljunk abból is, ami
nem-.
És most jórészt a pályaszerkezetnek azt a
részét tekintsük, amely közvetlenül a térszínt
adja, nevezetesen a taposóréteggel, s bár
ez mindenféle kapcsolatban áll az alatta
levőkkel, mégis jól elkülöníthető, és tárgyalható.
A taposóréteg
Vegyük azokat a példákat ahol a taposóréteg
tisztán homokból áll. Hazai jó példával nemigen
szolgálhatok, bár olyan, amelyik elfogadható,
előfordul.
(az elfogadható titulus annak jár, amelyik
jól lovagolható, de kisebb nagyobb problémák
miatt a ranglétrán nem léphet előbbre.)
A leggyakrabban előforduló gondokat a pálya
nem megfelelő vízháztartása, a vízelvezetési
problémák okozzák. Jellemzően tócsákban áll
a víz egy-egy kiadósabb eső után, és ebből
lesz a sár (isa), számítani lehet a finom
szemcsefrakció felszínközeli feldúsulására
is, ebből pedig a kiszáradás után lesz a
por (pur). Persze az ideiglenes vízelvezető
árkocskák kiépítése, a helyreállítás nem
nagy ügy, de a lovaglás, verseny akár néhány
napig is szünetelhet.
Mivel a tisztán homokból álló taposórétegből
a nyíróerők hatékony felvétele érdekében
a finom szemcsékre igencsak szükség van,
a por elleni védekezés és a lovagolhatóság
biztosítéka a talaj nedvesen tartása.
Létezik port megkötő vegyszer, amelyet alkalmaznak
kültéren is. Fedelesben egyfajta viasz alapú
( másutt vaselines) oldatot permeteznek szét,
egyéb nedvességtartalom híján ez az anyag
egészen megfelelőnek tűnik, főleg ha a téli
fagyos éjekre gondolunk.
Használnak fedelesben még a megfelelőbb nedvességtartó
képesség növelése és bizonyos fokig a fagymentesség
érdekében egyszerű konyhai sót, és magnézium-kloridot
is, ami nem rossz, de ilyen helyeken a ló
lábát különös gonddal kell tisztítani, és
felügyelni.
Hogy aztán mindezen törekvések után a padlat
mégis mélyen süppedősnek, és porhanyósnak
mutatkozik, mint a Szahara, az már az adott
homok nem megfelelő szemcseméreteinek, szemcsemegoszlásának
a következménye, melyre legfeljebb annak
bevásárlásakor lehettünk volna figyelemmel.
Ugratáskor már késő.
Hollandiában a tengerpart egy bizonyos rétegéből
vett homokot használnak sok helyen, ami egészen
kiváló taposóréteget ad, és egyedülállóan
jó tulajdonságokkal bír. - szerencsés ország…-
Ez egészen finom szemszerkezetű, mintegy
harmincöt százalékban homoklisztet, és kevés
iszapot tartalmaz, a hatvan százalékos szemnagyság
0.2 mm körül van. Ez a homok szinte gyurmaszerűen
gyúrható, kellemesen rugalmas, a fellépő
erőkkel szemben hajthatatlan, nem alakulnak
ki hegy-völgyek, szirtek és bércek a tartósabb
használat során sem, folyvást kis rögökbe,
hurkákba áll össze, így aztán nehezebben
szárad is ki, ugyanakkor vízáteresztő képessége
is nagyszerűnek mondható. A réteg vastagsága
sem haladja meg a 8-10 cm-t. Valószínűleg
ez az ideális homok taposóréteg.
Hasonló jó tulajdonságokkal rendelkezik még
a nevezetes fontanebleau-i homok, ahol is
a finom homokliszt frakciókban ugyan kevésbé
dúskálhatunk, de a szemcsék méretmegoszlása
0.3 és 0.1 mm szélső értékek között nagyon
egyenletes.
Általában a tengerpart másutt is mesésen
jó homokot ad, viszont előfordul, hogy vízelvezető-képessége
túl jó, és minden vizet el is enged, úgyhogy
verseny közben néhány induló után újból és
újból el kell a pályát árasztani.
Nekünk ilyen homokhoz jutnunk körülményes,
mivel kevés helyen van a hollandihoz hasonló,
nevezetesen a Balaton alján, és a Tisza völgyében
de ezek nem bányászhatók, vagy tele vannak
természetes szennyeződéssel.
Az egyébként pályaépítésre nálunk használatos
építési homokok esetében tudnivaló, hogy
a benne előforduló agyagnak kitüntetett szerepe
van.
Agyagnak a nagyon finom szemcse méretű, 0,002
mm-nél kisebb szemcséjű talajokat nevezzük,
ha víz éri, és összedolgozott, lehet jó vízszigetelő
réteg is, ha arra van szükség. Duzzadékony,
állandó terhelés hatására nagyon lassan,
hosszú ideig tömörödik. Igen kiváló anyagnak
bizonyult pl. gyorsan megépítendő alkalmi
pályák aljzatának, megfelelő víztartalommal,
és bedolgozás mellett kellemesen rugalmas
is.
Homok alkotórészeként teljesen megengedhetetlen,
mert egyrészt a felszíni vizek elfolyását
komolyan akadályozhatja, még, ha kis részben
is van jelen, másrészt kiszáradva nagyon
keménnyé válik, összeálló göröngyei mintegy
kavicsként kerülhetnek a felszínre.
Egyébként egészen jó minőségű, agyagmentes
homokok kaphatók országszerte, bár ezek a
mi különös szemszerkezeti igényeinket készlet
szintjén egyáltalán nem, vagy csak kevéssé
képesek kielégíteni, de legtöbbször egy,
a céljainknak megfelelő kompozíció a szétválogatott
halmokból helyben összeállítható. Azt azonban
hiába várjuk, hogy a hollandival azonos eredményt
kapjunk, főleg azért, mert általában a homokliszt
osztály, és az iszap a megfelelő arányban,
alakban, szemmegoszlásban teljesen hiányzik
a kínálatból.
Legkedvesebb kompozíciónkat tovább javíthatjuk,
ha azt további, más természetű részegységekkel
látjuk el.
A nagyobb szemcseméretű osztályozott homokok
(pl. 0-4 néven ismert) állaga még nedvesen
tartva is elég laza, legalábbis egy idő után
az akadályok előtt, után és a járásokon ez
hamar meg is látszik, kiszáradva pedig leginkább
a sivataghoz hasonló, amelyből kicsinyt se
lóg ki a lóláb.
Először is legalább a 0-2, de inkább 0-1
jelű agyagmentes osztályozott homok jöhet
számításba, de itt is sok múlik az adott
szemcsemegoszlási jellemzőkön, és szemcsealakokon.
(Nyilvánvaló például, hogy a gömbölyű szemcsék
könnyebben elgördíthetők egymáson, mint a
szögletesek.)
A szemcsék egymáson való elgördülését úgy
is megakadályozhatjuk, ha a részek közé egy
elválasztó elemet iktatunk. Tehát a taposórétegünket
kis, egymáson nem elgördülő, elcsúszó adagokra
oszthatjuk, így a talajban fellépő nyíróerőket
nagyon hatékonyan lehet felvenni, biztosabb
a lépés, elrugaszkodás, kisebb a maradó alakváltozás,
és megfelelő a rugalmasságot is nyerhetünk.
Ezek az elválasztó elemek a legkülönfélébb
anyagokból és formával készülhetnek. Az egyik
legelterjedtebb a fanyesedék, ami leginkább
fenyőféléből, gyökérből apríttatik.
Fontos, hogy megfelelő hosszúságú, szélességű
és vastagságú legyen, (5-7, 1-2 cm, ill 2-5mm)
továbbá legyen hegye, hogy ne a felszínnel
párhuzamosan, mintegy szántalpat képezve
terüljön el. Az effajta "mulcsot"
külföldön termékként forgalmazzák, vagy a
pályaépítő cégek saját keverékükként építik
be.
A faanyagú adalékok hátránya, hogy aprózódnak,
korhadnak, így a pálya többek között idővel
gombák divatos szórakozóhelyeként jegyeztetik.
Kívánalom tehát, ha már ilyen jó mechanikai
tulajdonságú betétet találtunk, hogy annak
hátrányai nélküliekre is leljünk. Leginkább
az újrahasznosított gumiféleségek, műgumi
termékek adják a legjobb eredményt egyfajta
gumipehely formában. De vigyázat! Az egyszerű
gumiapríték visszavonhatatlanul fekete, és
mint ilyen, igen jól felmelegedni képes a
napsütés hatására.
Derűre ború, pályánk ismét használhatatlan
lesz. Különböző műkaucsuk, műanyag-apríték
szintén jó keveréket ad, feltéve, hogy az
ultraviola sugárzásnak megfelelően ellenállók.
de a vízmegtartó képesség terén ritkán segítenek.(
a pvc porosodása, és annak egészségre ártalmas
hatása még nem egészen tisztázott, de nagyon
gyanús.)
A pvc anyagú nyesedékeket más műanyagokkal
keverni nem szerencsés, mert azokkal kémiai
reakcióba léphet.
(… általában, szerintem hagyjuk a pvc-t...)
A taposóréteg összeállításán túlmenően jelentősége
van még annak karbantartásának is.
Nem véletlen, hogy szinte bonyolult gépeket
használnak, hiszen az egyenletes keverék
eloszlás biztosítása az elegyengetett, elsimított
felszín kialakítása mellett nem is egyszerű
feladat, csak annak látszik.
A taposóréteg vastagsága többnyire 8-10,
legfeljebb 12 cm az alkalmazott anyagok függvényében.
( nagyobb rétegvastagság mélyebb gödröket
is produkálhat) Nagyobb rétegvastagság kezdő
lovasok számára külön fenntartott pálya,
vagy futószárazó kör esetében indokolt, így
az esés e helyütt ha nem is az öröm forrása,
de mindenesetre kevesebb nyomot hagy az ifjúi
kebelben és tomporon.
A díjlovasok szeretik, ha a pálya rugalmasabb,
ennek a beszabályozása sem könnyű helyszíni
feladat, de az adalékanyagok és a homok aránya,
a rétegvastagság, továbbá bizonyos rugalmas,
a taposóréteg alatti ún. elválasztó rétegek
jól megválasztott alkalmazásával minden kívánságnak
megfelelő tulajdonságok érhetők el.
Közbevetőleg:
Eddig a talajt vizsgáltuk az igénybevételek
felől, most egy pillanatra nézzük a ló lábát.
A számunkra még felfogható eset, amikor a
ló sima betonon jár… az még megy… de már
amikor ott futtatjuk, bármelyik pillanatban
elcsúszhat. Még patkó nélkül is. (mi lehet
a jégen…).. csúszik, mert a vízszintes erőket,
ami az előrehaladáshoz, vagy megálláshoz
kell, a vas sima felülete nem tudja átadni.
Ez nagyjából olyan lehet a lónak, mintha
mi zokniban próbálnánk ping-pong meccset
vívni vixolt parkettán.
A másik szélsőség, a mély homok.
A hozzátartozó példa: álljunk a tisztaszobai
nyoszolya dunyhahalmának tetejére, és próbáljunk
csak egy fél métert felfelé ugrani. Következőt
fogjuk tapasztalni: nemhogy fél méterre nem
fogunk emelkedni, hanem hirtelen belesüllyedünk
a pihaságba.
A mély homokú pályán hihetetlen mennyiségű
energia pocsékolódik el pusztán a laza talaj
összenyomására. (a sérülések veszélye még
ehhez adódik) Egyrészt képtelen lesz a ló
akkorát, és úgy ugrani, mint amekkorát, és
ahogyan tudna, aztán meg egyre kisebbeket,
egészen, amíg tönkre nem megy..
Viszont valamekkora benyomódásra szükség
van, mert nemcsak a pata felületén átadódó
súrlódási erőkből, (amelyekből a talajban
szintén nyíróerők ébrednek), hanem a keletkező
kis függőleges-ferde felületeken adódnak
át vízszintes irányú erők.
(Kíváncsiságból kiszámoltam, hogyha a ló
az ugráskor az elrugaszkodás szakaszát csak
tíz cm-el meg tudná nyújtani, majd 30%-al
kisebb erőt kellene ugyanakkora ugráshoz
kifejtenie! Tanulság: általában igaz, hogy
látszólag kis matériális eltérésekhez viszonylag
nagy eredménybeli differenciák tartoznak)
A fentiekből is kitűnhet, miért olyan nehéz
a taposóréteg optimális anyagát, összetételét
megtalálni, és mi minden múlhat ezen.
A taposóréteg alatti elválasztó réteg
Ennek a szerkezeti elemnek az elsődleges
feladata, hogy a taposóréteg tartasson meg
szűzi állapotában, az alsóbb rétegekből a
kavicsok, kövek, egyéb alkotórészek fel ne
keveredjenek, másodrendű feladata lehet a
rugalmasság növelése, bizonyos mennyiségű
víztartalék tárolása, egyébként pedig a felesleges
víz elvezetésének útjában ne legyen.
Legegyszerűbb esetben az elválasztóréteg
egy egyszerű, de nagy szakítószilárdságú,
egybefüggő vízszigetelő réteg, amelynek felszínéről
vezetjük el a vizet, ami csak felszíni lejtés
kialakításával biztosítható. ( a réteg elcsúszás
elleni biztosítása furfangos feladat) Ezt
a megoldást legfeljebb díjlovas négyszögnyi
vagy mélyebb talajú tanulópálya esetében
tekinthető elfogadhatónak. Itt a lejtés 20
m-es hosszon középgerinc kialakítás mellett
a taposóréteg vastagságában 8-12 cm különbséget
ad, ha a felszínt vízszintesnek alakítjuk
ki. Ha a felszín is lejtéssel készül, a különbség
4-6 cm-re csökkenthető.
Szerencsésebb, ha a vizeket az elválasztóréteg
alatt gyűjtjük össze, ám ekkor ennek a rétegnek
vízáteresztőnek kell lenni. Erre alkalmasak
a megfelelően megválasztott geotextíliák,
amelyeken azonban a legapróbb szemcsék sem
juthatnak át, továbbá a geotextil lyukainak
eltömődésére sem kell számítani.
(A geotextilek további felhasználási lehetősége
a nem megfelelő teherbírású talajok erősítése,
ekkor azonban elhelyezése nem ebben a rétegben
történik.)
Ez alatt egy ún. drénréteg ( szűrőréteg),
egyszerű esetben jól tömörített homokos kavicsréteg
helyezkedjen el, amely kellő mértékben teherbíró,
és vízáteresztő.
Lehetséges a vizet csak az ezalatti tömörített
és lejtéssel kialakított "anyaföld"
felszínén elvezetni, vagy biztosabb megoldás,
a pálya alatti árokrendszerben elhelyezett
geotextillel burkolt ún. dréncsövek által
összegyűjteni, és elvezetni. (A dréncső egy
speciális cső, amelynek teteje, és oldalainak
felső része igen kis lyukmérettel sűrűn perforált,
a víz az alsó részben gyűlik fel.)
Amennyiben az eredeti talaj szilárdságcsökkenés
és egyéb károsodás nélkül képes a felszíni
vizek maradéktalan befogadására, elfogadható
a drénréteg , ill. a csövezés elhagyása.
Általánosan elmondható, hogy a vízelvezetés,
minden esetben tökéletesen megoldható, gazdaságos
kialakításának módja a helyi adottságok függvénye.
A helyi adottságokat tükröző talajmechanikai
szakvélemény - amely esetünkben mintavevő
fúrások laboratóriumi vizsgálati eredményeit,
és a területre vonatkozó vízviszonyok adatait
tartalmazza- alapja a pálya tervezésének.
A tervezés szakember feladata, a tervezett
szakszerű megoldás garantálja a pálya megfelelő
hosszantartó működését.
Az elválasztó réteg speciális kialakításával
mód van az alapfunkciókon túlmenően bizonyos
mennyiségű víz tárolására, illetve a rugalmasság
növelésére. Ezt az általában kisebb táblákból
ősszállított réteget legtöbbször rugalmas,
nem öregedő, nem lebomló, környezetbarát
újrafelhasznált műanyagokból készítik. Ezek
az előkészített aljzatra egyszerűen lerakhatók.
Sejtszerűen kialakított 4-5 cm magas közeit
3-5mm szemnagyságú kaviccsal, lávakaviccsal
töltik fel, a sejtek aljában félgyűrű szerűen
kialakított kis tárolókban gyűlik a felszíni
vizek egy része, a többi az alul kialakított
lyukakon távozik.
Számos ilyen termék létezik, igen drágák,
áruk 4000 - *-os égig Ft/m2.
Alapréteg - drénréteg
Ez a réteg a víz elvezetésére, és egyben
a pálya teherhordó, teherkiegyenlítő rétege
amely rendesen az elválasztó réteg alatt
helyezkedik el.
Anyaga zúzott kő (ún. kulé-kavics), homokos
kavics, a legfontosabb, hogy nagyon jól tömörített,
és vízáteresztő legyen. Erre ( közvetlenül
az elválasztó réteg alá) illik még 3-4 cm
kisebb szemcseméretű, kevésbé durva kiegyenlítő
( az elválasztó réteg egyenletes felfekvését
biztosító) homokos kavics terítést alkalmazni.
( ez a réteg lehet akár jó vízáteresztő képességű
10-15 cm-es betonlemez is, a vastag drénréteg
ilyen esetben akár el is maradhat, de a víz
összegyűjtése szintén szigetelés feletti
drénárkokban, vagy drénlemezzel történik)
A drénréteg vastagsága 20-30 cm. Ebben a
rétegben helyezhetjük el az előzőekben már
említett módon a dréncsöveket.
A drénréteg alatti anyaföld előkészítése
az egyik legfontosabb mozzanat, hiszen itt
kerülnek elhelyezésre az első függőleges
és vízszintes irányú kitűzési pontok. A lovaspályán
nagyok a távolságok, és viszonylag kicsik
a vastagsági méretek, ezért a pontosság elengedhetetlen
követelmény. A hagyományos műszerek -teodolit,
szintező- tökéletesen megfelelőek, ám ennél
pontatlanabb műszerek, vagy eszközök használata
mellett az utólagos javítgatásokra rengeteg
pénz felesleges elköltésére van esély, és
ráadásul veszélybe kerülnek az elérni kívánt
jó pálya-tulajdonságok is.
Végzet
A fenti dolgozat e tárgyban korántsem teljes,
inkább csak egy vázlat.
Egyet azért még mindenképpen szóba hozok:
az anyagiakat…
Sajnos ebben a ügyben sem elegendő a sok
befektetett saját munka, a tiszteletre méltó
jó szándék és igyekvés - bár komoly költségcsökkentő
tényező lehet-, a viszonylag nagy mennyiségek
mellett a minőségi anyagoknak bizony megvan
az ára is, és a minőségi anyagoknak szakértelemmel
kell társulni, amit szintén meg kell fizetni
az eredmények elérése érdekében.
Eddigi tapasztalataim szerint költségeket
csökkenteni célzó " hozzávetőleges"
szakértelem igénybevétele (a "- csináltunk
már ilyet-", és a " - jó lesz az
így is"-) nem ér semmit, illetve az
ilyesmi kerül a legtöbbe.
Viszont azt is tudom, hogy idehaza nincs
profi pályaépítő cég, és őszintén szólva
még igazi, gyakorlott, elismert szakemberről
sem tudok, bár örömmel találkoznék ilyennel…
Ugyancsak örömmel válaszolok tőlem telhetően
minden kérdésre, és kíváncsi vagyok az itt
leírtaktól eltérő jól működő módszerre, anyagra,
ötletre.
Végül összefoglalva a fentieket, mintegy
a quintesentiáját adva az eddigieknek Xenophonnal
szólva: -…jó pályát építeni nem piskóta ...-
Kovács Miklós
Okl. építészmérnök
www.artur.ini.hu
|
