Banyó - Hajdu Krisztina
A lovak és kutyák egyik legnevesebb
magyar
fotósa.
Egy ember akkor tudja legjobban végezni
munkáját,
ha azt szívvel-lélekkel teszi. Különösen
igaz ez minden olyan tevékenységre,
ami állatokkal
kapcsolatos. Tökéletesen ismerni kell
őket,
velük élni, érezni minden gondolatukat
még
akkor is, ha nem mindig tudják olyan
"beszédesen"
kifejezni érzéseiket, mint embertársaink.
Az állatok szeretete persze kevés,
magas
szintű szakmai tudás nélkül mindez
hiábavaló.
Ahol a szakmai és az érző lélek tökéletes
összhangra talált, erre Banyó-Hajdu
Krisztina
fotói az igazi bizonyítékok.
Banyó-Hajdu Krisztina 1992 óta foglalkozik
fényképészettel, hivatásszerűen 1994-től.
A Népszabadságnál töltött gyakorlata
után,
a Práter utcai Fényképész Szakiskola
majd
az Iparművészeti Egyetem következett.
Olyan neves szakemberektől tanulhatott
és
olyanokkal dolgozott együtt, mint Rédei
Ferenc,
Teknős Miklós, Szabó Barnabás és Szalay
Zoltán.
A fotózás területén a fő témakörök
a lovassportok,
kutyák és személyre szabott referencia
anyagok.
A lovassportok közül szinte minden
szakágban
(military, díjugratás, díjlovaglás,
lovaspolo,
póni versenyek) gyönyörködhetünk képeiben.
2000-től rendszeresen dolgozik magyar
és
nemzetközi lovas újságoknak. Többek
között
a Lovasfutárban, Lovas Nemzetben, Lovas
Életben,
2002 óta pedig a német Araber Journalban
és a Reiter Revueben valamint svéd
szaklapokban
láthatjuk fotóit.
Készít reklámanyagokat, prospektusokat,
naptárakat
is.
Célkitűzése elérhető árakon minőségi
anyagokat
készíteni és megismertetni a magyar
házi
kedvenc tulajdonosokkal azt a nyugat-európai
szemléletet, miszerint az állatok eladhatósága,
bemutathatósága akkor lesz magas szintű,
ha ezt szakember végzi, legyen szó
eladásról,
vásárlásról vagy csak egy gyönyörködtető
családi képről.
A kiemelkedő esztétikai élményt nyújtó
-
lovat, kutyát, stb. ábrázoló - képhez
érdemes
szakembert hívni.
Banyó-Hajdu Krisztina vállalja az ország
egész területén házi kedvencek, lovak
fotózását.
Árai mindig személyre szabottak, az
ország
egész területén egyformán érvényesek.
Ha igényes fotókat, képanyagokat szeretne,
forduljon bizalommal Banyó-Hajdu Krisztinához.
Budapest, 2007, 10. 02.
Bakó Zsuzsanna
Krisztina Banyo-Hajdu
She is one of the best photographers
of horses
and dogs in Hungary today.
Best performed work can be done if
the person
gives it 100% and puts her hart and
soul
into it. This is especially true when
it
comes to handling animals. One has
to know
them, have to live with them to understand
even their thoughts, though at times
it is
more difficult to read them compared
to our
fellow humans.
The pure love of animals without professional
training and knowledge is still not
sufficient.
We find both essential attributes of
love
of animals and professional knowledge
in
Krisztina. Her photographs are living
proof.
She has become active in photography
in 1992.
She began her practice with Nepszabadsag
daily and continuing her studies at
Pater
street Photography School. From here
she
continued her studies at the University
of
Industrial Arts.
She was privileged to study form the
best
teachers in the business, like; Ferenc
Redei,
Miklos Teknos, Barnabas Szabo and Zoltan
Szalay.
Her primary subject areas have been
related
to horseback riding sports, dogs and
individually
tailored reference portfolios. She
has been
active in all areas of horse sports,
including,
show jumping, dressage, eventing and
pony
sports.
Since 2000 she has been regularly contributing
to Hungarian and foreign horse-sport
magazines.
Among others; Lovasfutar, Lovas Nemzet,
Lovas
Elet magazines. Since 2002 her photos
have
made it to the German Araber Journal,
Reuter
Revue and Swedish specialty magazines.
She has also produced beautiful leaflets,
brochures, and calendars.
Her major objective is to introduce
the concept
in Hungary making a worthy match to
the superb
animals that are bread in Hungary for
sale
with professional and worthy marketing
collateral.
Only experienced and well prepared
professionals
are able to create professional quality
photos
of our pets.
Krisztina gladly accepts request to
capture
photographs across the whole country,
regardless
if they are to capture horses or other
animals
or pets.
If you have high standards and expectations
at affordable prices, please contact
Krisztina.
Budapest, 2007.10.02
Zsuzsanna Bako
|
 |
|